A ​népzenéről 8 csillagozás

Bartók Béla: A népzenéről

Nyolc rövidebb Bartók-tanulmány kapott helyet ebben a gyűjteményben; olyan írások, amelyek nem zenei szakemberek, hanem az érdeklődő olvasóközönség számára készültek. A szerző részletesen kifejti bennük a népzenére vonatkozó elméletét, gondot fordít arra is, hogy a valódi, értékes parasztzenét élesen megkülönböztesse az álnépi nótáktól. Röviden, de minden apró részletre kiterjedően ismerteti a népzene gyűjtésének szabályait, javaslatot tesz az európai gyűjtések összehangolására. A háború alatt írott cikkeiben pedig éppen gyűjtőútjain szerzett tapasztalatait használja fel, hogy tiltakozzék az értelmetlen pusztítás, a barbarizmus ellen: Így ír: „…talán időszerű rámutatni arra, hogy a parasztokban ádáz gyűlölködésnek más népek iránt nyoma sincs és sohasem volt… Döntő bizonyíték erre a nép lelkének tükre: maguk a lírai népdalszövegek.”

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Gondolkodó magyarok Magvető

>!
Magvető, Budapest, 1981
98 oldal · puhatáblás · ISBN: 9632715586

Enciklopédia 8


Várólistára tette 9

Kívánságlistára tette 5


Kiemelt értékelések

lenne P>!
Bartók Béla: A népzenéről

Már csak azért is érdemes olvasni, mert Bartók Béla gondolataival nem mindennap találkozhat az ember. Mint írta, életének legszebb része volt az az időszak, amikor járt mindenfelé népdalokat gyűjteni, és olvasva a „hasznos tanácsokat” és tapasztalatokat, kedvem támadt nekem is neki indulni Magyarország eldugott falvaiba… aztán elkeseredetten beláttam, hogy ma már a „TV-kultúra” kiirtotta az ilyen emlékeket az emberek agyából, lelkéből és talán most már nem is az eredeti népdalok kutatása lenne a nagy feladat, hanem az éneklő embereké. Nem tudom, mennyit számít, ha én megtanulok egy-egy népdalt még és azt éneklem tovább a gyermekeimnek… Vagy ha bánat vagy öröm égeti a számat, akkor népdallal oltom el a tüzét… De azt mondom, akinek jól esik, tegye ezt! Tegyük ezt!

1 hozzászólás
ahorvath P>!
Bartók Béla: A népzenéről

Nagy bánatomra ez a könyv nem nekem íródott, de annak örülök, hogy elolvastam.
Tekintve, hogy cikkek gyűjteménye, óhatatlanul voltak benne ismétlődések is.
Érdekes volt arról olvasni, hogy mit hiszünk népzenének és valójában mi az. Fura volt ekkora technikai fejlődés után a fonográf használatával kapcsolatos gyakorlati útmutatót olvasni, de kétségkívül ez is érdekes volt. :)
Természetesen nem tudom szakmailag megítélni, de valahogy kicsit úgy éreztem olvasás közben, hogy vagy nagyon általánosságban beszél Bartók Béla, és igazán konkrétumot nem tudtam meg, vagy pedig bele megy a szakmába, amit laikusként nem tudok értelmezni. Ha viszont valakit behatóbban érdekel a téma, akkor ugródeszkának nagyon jó.


Népszerű idézetek

latinta P>!

    […] De nem elég a tökéletes tárgyi felszerelés: éppoly fontos a minél tökéletesebb szellemi felszerelés. Hiszen az ideális népzenegyűjtő valóságos polihisztor kell hogy legyen. Nyelvi és fonetikai tudásra van szüksége, hogy a tájkiejtés legapróbb árnyalatait észrevehesse és lejegyezhesse; koreográfusnak kell lennie, hogy a népi zene és tánc közötti kapcsolatokat pontosan leírhassa; általános folklórismeretek teszik csak lehetővé, hogy a gyűjtő a népzene és a népszokások összefüggését a legapróbb részletekig megállapíthassa; szociológusnak kell lennie, hogy a falu kollektív életét meg-megzavaró változásoknak a népzenére gyakorolt hatását ellenőrizni tudja. Ha végső következtetéseket akar levonni, történeti, elsősorban településtörténeti ismeretekre van szüksége; ha másnyelvű népek népzenei anyagát akarja összehasonlítani a maga országbelijével, idegen nyelveket kell megtanulnia. És mindezen felül elengedhetetlen követelmény, hogy jó hallású, jó megfigyelésű zenész legyen. Olyan gyűjtő, akiben ennyi képesség, tudás és tapasztalat összpontosult volna, tudtommal még nem volt és nem is fog talán akadni soha. Úgyhogy mostani felfogásunkhoz mérten teljesen kielégítő népzenekutató-munkát egy ember nem is teljesíthet.
    Megközelítően tökéletes eredményt talán munkamegosztással lehetne elérni, ha – mondjuk – két kutató, pl. egy nyelvész és egy zenész dolgozna együtt. De ez a megoldás általában véve – anyagi és egyéb okokból – nehezen valósítható meg.

49-50. oldal, MIÉRT ÉS HOGYAN GYŰJTSÜNK NÉPZENÉT? (Magvető, 1981)

lenne P>!

Parasztok életéről lévén szó, hadd mondjam még el, mit tapasztaltam különféle nemzetiségű parasztoknak egymáshoz való viszonyát illetőleg. Most, amikor ezek a népek felsőbb parancsra egymást ölik, mikor olyasformának látszik az ottani világ, mintha különféle nemzetiségek egymást egy kanál vízbe akarnák fojtani – és ezt halljuk róluk már évtizedek óta: talán időszerű rámutatni arra, hogy a parasztokban ádáz gyűlölködésnek más népek iránt nyoma sincs és sohasem volt. Békésen élnek egymás mellett; mindegyik a saját nyelvén beszél, saját szokásait követi, és természetesnek veszi, hogy másnyelvű szomszédja ugyanezt teszi. Döntő bizonyíték erre a nép lelkének tükre: maguk a lírai népdalszövegek. Ezekben alig-alig akadnak idegen nemzetiség ellen irányuló gondolatok. És ha akadnak is idegent csúfoló sorok, ezek nem jelentenek többet, mint azok a népdalszövegek, amelyekben a nép például saját papjának vagy önmagának fogyatékosságain mulat. A parasztok közt békesség uralkodik; – gyűlölködést másfajtájúak ellen csak felsőbb körök árasztanak!

Népdalkutatás Kelet-Európában

latinta P>!

    […] Régebben nem azért muzsikáltak és énekeltek falvainkban mert véletlenül kedvük szottyant hozzá, hanem mert a szokás, illetve a hagyomány, ez a falusi életet szabályozó hatalmas törvény így parancsolta.

59. oldal, MIÉRT ÉS HOGYAN GYŰJTSÜNK NÉPZENÉT? (Magvető, 1981)

11 hozzászólás
Horváth_Gergely_Gőte>!

…ahol a politika kezdődik, ott megszűnik a művészet és a tudomány, megszűnik a jog és belátás.

79. oldal, Népdalkutatás és nacionalizmus

Kapcsolódó szócikkek: politika
latinta P>!

    Ha már egészen természetes folyamatnak kell tarta­nunk azt a tényt, hogy a szomszédos nyelvek egymást kölcsönösen befolyásolják (ez a folyamat sem az illető nyelvek szellemének nem árt, sem nem ok a megalázottság érzésére), akkor ez a tétel még inkább érvényes a folklór termékeinek kölcsönös (sőt akár egyoldalú) cse­réjére is. Nem volna szabad megfeledkezni arról sem, hogy úgyszólván lehetetlenség, hogy a földkerekség néhány száz népe közül még a legkisebbnek is csupán őseredeti népdalanyaga legyen! Ha azután a kutatók kénytelenek a különféle népzenében jelentékenyebb kölcsönhatást, ide­gen hatást vagy idegen eredetet megállapítani, akkor bizony ezek a megállapítások e sok nép akárhányára nem lesznek valami kedvezők. Azt is meg kellene gon­dolni, hogy az ilyen „kedvezőtlen” megállapítások sem az alacsonyabbrendűség érzésére nem adnak okot, sem pedig arra nem alkalmasak, hogy politikailag kiaknáz­zák őket. Mert: ahol még él és virágzik a népdal a szó valódi értelmében, ott szó sem lehet meddő betű- és kottaszerinti átvételről, ott az átvett anyag többnyire mégiscsak megváltozik valamiképen az új miliő követ­keztében, mégiscsak kap valamilyen helyi, „nemzeti” jel­leget, bárhonnan származik is. Ami pedig a politikai kiaknázást illeti… igen, ahol a politika kezdődik, ott megszűnik a művészet és a tudomány, megszűnik a jog és belátás. Ne is pazaroljunk tehát több szót olyan eshetőségek ecsetelésére, amelyek úgyis a népdalkutatás halá­lát jelentenék.

78-79. oldal, NÉPDALKUTATÁS ÉS NACIONALIZMUS (Magvető, 1981)

latinta P>!

    Mi maradt tehát mégis fenn a régi időkből? Fennmaradtak azok a dalok, amelyeket én azelőtt „alkalomhoz nem kötött”-nek neveztem. Egyre valószínűbb, hogy ezek is alkalomhoz, pl. fonóházi együttléthez, kalákához* vagy más, most már ki sem kutatható alkalmakhoz voltak kötve; fennmaradt többé-kevésbé régi tánc-dalainknak és játék-dalainknak egy része is.

* Kalákának nevezik azt a közös munkát, amelyet a szomszédok, jóbarátok stb. együttesen és szívességből végeznek el valakinek; az illető ezt azzal viszonozza, hogy más alkalmakkor, más számára rendezett kalákában ő maga is résztvesz.

61. oldal, MIÉRT ÉS HOGYAN GYŰJTSÜNK NÉPZENÉT? (Magvető, 1981)

latinta P>!

    Bartók nem a városi kultúrától féltette a parasztembert, hanem a városi kultúra hulladékától. Műanyag limlomtól, silány piperétől, magyar nótától. A városi szegényeket is ettől féltette: hogy nyomorúságukban urak levetett szellemi-testi göncét hiszik újnak, szépnek – a magukénak.

6-7. oldal, MIÉRT ÉS HOGYAN GYŰJTSÜNK NÉPZENÉT - Szigethy Gábor előszava (Magvető, 1981)

Kapcsolódó szócikkek: Bartók Béla
latinta P>!

    Mi a parasztzene intenzív hatásának egyik föltétele? Az, hogy a zeneszerző az ő országának parasztzenéjét olyan alaposan megismerje, akárcsak a saját anyanyelvét.
    A magyar zeneszerzők – hogy ezt megtehessék – maguk mentek gyűjtőútra. Az orosz Sztravinszkij, a spanyol de Falla lehet, hogy nem gyűjtöttek rendszeresen, talán nagyobbrészt mások gyűjtéséből ismerték meg az őket érdeklő anyagot, de valószínűnek látszik, hogy nemcsak könyvből és múzeumban ismerték meg országuk parasztzenéjét, hanem hogy az élő zenét is tanulmányozták.

34. oldal, BUDAPESTI ELŐADÁS - II. A PARASZTZENE HATÁSA AZ ÚJABB MŰZENÉRE (Magvető, 1981)

Kapcsolódó szócikkek: Igor Sztravinszkij · Manuel de Falla
lenne P>!

    Eddig többször használtam ezt a két jelzőt: paraszti és primitív. Nehogy félreértsenek, én ezt a két jelzőt egyáltalán nem lekicsinylő értelemben használom. Sőt éppen ellenkezőleg: mind a kettővel valami salaktól mentes, ősi, ideális egyszerűségre akarok rámutatni.

31. oldal, Budapesti előadás, I. Mi a népzene? (Magvető, 1981)

lenne P>!

Nem könnyű feladat a népdalgyűjtés. A legegyszerűbb, legszegényebb és a vasúttól legtávolabb élő néprétegek közt kell kutatnunk, ha tiszta, hamisítatlan formákat, típusokat akarunk találni, ha olyan dalokat akarunk gyűjteni, amelyeket a városi hatások nem torzítottak el. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy az ilyen „szűz területeket” lakó nép bizalmatlanul fogadja az ajtaján kopogtató idegent. Hasztalanul bizonygatja jöttének célját, hiába mondja el, hogy elfelejtett régi dalokat szándékozik gyűjteni. A helybeliek nem értik, hogy a „nagyvárosi úr” csupán azért vállalja a kényelmetlenséget, hogy régi paraszti dalokat hallgasson. Sok parasztasszony azt hiszi, hogy a látogató új adó kivetését jelenti, ezentúl a zene után is adózniok kell majd! Az aggályokhoz járul még a szégyenkezés is, mert hát lehet, hogy az „úr” nevetni fog egyszerű, naiv dalaikon. A folklórkutatónak tehát sok időt és nagy türelmet kell szentelnie az akadályok legyőzésére.

A magyar népzene


Hasonló könyvek címkék alapján

Kiss Ferenc – Keresztes Dóra: Papó zenedéje
Lőrincz László: Mongol mitológia
Maria Mölder: Az észt zene világa
Máder László: Népdalszótár
Kiss Ferenc: Mamó kertecskéje
Nanovfszky György (szerk.): Nyelvrokonaink
Oscar Wilde: A kritikus mint művész
Jared Diamond: Miért élvezet a szex?
Kiss László – Bérczesi Róbert: Én meg az ének
Diószegi Vilmos: Sámánok nyomában Szibéria földjén