A ​séta 128 csillagozás

Bartis Attila: A séta Bartis Attila: A séta Bartis Attila: A séta

Olvasó! ​Már kezedbe vetted ezt a könyvet. Kérlek, lapozz bele most, és olvass el három mondatot. A sétáknak gyógyereje van. Már-már varázs. Egy erős séta évekkel hosszabbíthatja meg a sétálók, sőt, a helyszín életét. Ilyen értelemben A séta nemcsak regény, hanem séta is. Gyógyerő. A betegség pedig nem más, mint a hanyatlás. A hanyatlásról és a hanyatlás ellen szól A séta. Volt hajdan egy birodalom, melynek a romjain élünk. Aranykora ezüstkor volt, ezüstkora vaskor. Pusztulása látszólag végleges, tárgyai ránk maradtak, emberei majdnem mindig meghaltak. Emberei voltak Freud, Kafka, Hitler, Bartók. De mit mond így együtt e négy leghíresebb? Semmit. Tárgyaik voltak legyezők, felöltők, pisztolyok, zongorák. Alig több, mint a semmi. De elég négy fürdőhely neve, és azonnal előttünk van egy birodalom Marienbadtól Tusnádig és Abbáziától Ó-Tátrafüredig.
A séta egyik színtere fürdőhely, de nem a fürdőhelyek aranykorában, hanem jóval később, valamikor 1968 és1992 között. Bartis Attila… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1995

A következő kiadói sorozatban jelent meg: JAK-füzetek

>!
Magvető, Budapest, 2017
154 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631425796
>!
Magvető, Budapest, 2016
154 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631425796
>!
Magvető, Budapest, 2016
154 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631425796

4 további kiadás


Enciklopédia 3


Kedvencelte 21

Most olvassa 7

Várólistára tette 75

Kívánságlistára tette 51

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
n P
Bartis Attila: A séta

Valaki nagyokat csap és aprókat segít.
Ami nincs bennünk, azt nem tudjuk kitalálni – mondja Bartis egy interjúban. Emlékeztem erre a mondatára, és ahogy lapoztam, gyorsan futva a sorokon szemem, többször is eszembe jutott. De már nem csak őmiatta, hanem magam miatt is. Nem az volt bennem a kérdés, hogy miért olvasok én ennyi szenvedéssel, fájdalommal járó könyvet, hanem az, hogyan, mitől értem-érzem én ebben mégis a szépséget. Mert keresem, mert bízom az íróban, ismerve könyveit és gondolatait. Sőt, most azt is megtettem, hogy igyekeztem az első soroktól fekete-fehérben látni a történetet – mint egy kísérletként. Bartis fotográfus is, ezért hagytam, nyissa meg a séta ikonjait, színezze be ő, lépésről lépésre a vért, a mocskot, a háborút, a halált. Megtette. És nem csak ezt mutatta meg, hanem a felnőtté válás gyanakodással, kétségekkel, de mégis reménnyel és humorral teli éveit. Az élethosszig tartó istenrandevúkat, amik olykor egyoldalúnak tűnnek, és csak a végső, az élettől való megváltáskor derül ki, hogy egyáltalán voltak ilyenek. Ami őbenne volt, azt megtaláltam. És jól volt ez így.

>!
olvasóbarát P
Bartis Attila: A séta

„Olyan hét-nyolc éves lehettem, amikor megnéztem, hogyan esik talpra a macska.”

Árvakönyv, gyerek meséli a világot, amibe belecsöppent a háború végén. A kötet végére lesz nagykorú, rengeteg veszteség, sok halálélmény követi a felnőtté válás útján. Bartis nagyon tud hangulatot teremteni, ott vagyunk a kis főhőssel a nagyapa halálakor, az intézetben, az adománygyűjtő sétákon az árvaegyenruhában, majd életének későbbi helyszínein is.
„Mintha egy gyermekkorféleséget kaptam volna kölcsön, úgy fedeztem fel a házat szintről szintre.”
Kis hősünk kap egy újabb lehetőséget a túlélésre, a felnövekedésre Engelhard mellett, felfedezheti a fotózás csodáját, és egy könyvtár is rendelkezésére áll.
spoiler

2 hozzászólás
>!
Gregöria_Hill
Bartis Attila: A séta

A könyv, ami számomra is teljesen, tökéletesen érthetetlen módon maradt ki az olvasmányaim közül akkor, amikor amúgy dögivel olvastam magyar szakosként kortárs irodalmat. Vannak ilyenek. Biztos túl hosszú volt az ókor-középkor kötelezőolvasmány-lista, vagy nem tudom. Nem vagyok egy nagy ezotérikus, nem képzelem azt momentán, hogy ennek így kellett lennie sat. Jobb lett volna akkor lecsapni rá, de annyi minden volt akkor is, abban az évben, másra csaptam le. A lényeg, hogy most bepótoltam, és okozott élményt. Szerettem. Eléggé nagyon. A Kéklő párát is különben, az már nem maradt ki utána például, csak hogy mentsem magamat.

5 hozzászólás
>!
korkata
Bartis Attila: A séta

Az első 1,5 oldal után úgy éreztem, hogy ez nem igazán fog nekem tetszeni. Korábban olvastam a szerző Nyugalom című könyvét. Azt nagyon szerettem. Aztán elolvastam a fülszöveget ami felkeltette az érdeklődésem. Majd az olvasás folytatása mellett döntöttem. Nem bántam meg. Az utolsó oldalakat nem számítva végig lekötött a könyv. A végén egy kicsit megzavarodtam.
Háborút, halált, sok fájdalmat olvastam. Emberi történeteket, melyek megrázóak, felkavaróak.
Rövid könyv, de sokat adó.

>!
fióka P
Bartis Attila: A séta

Míves mondatok, megállapítások, szép istentelenség. Szép embertelenség, mondanám, pedig ez csak József Attilánál hangzik jól. Holott valóban szép. Embertelenül az.
Felnőttkor utáni gyerekkor. Felnőttkori gyerekkor, de nem infantilizmus. Nincsenek szavak. Keserű mosoly.
Séta. A semmiből a nihilbe. Esetleg fordítva.
Az, hogy olyan sokáig íródott, érződik. A vége más, szervesen más, mint a többi. Mintha három részletben született volna meg, úgy, hogy az első kettő közel volt egymáshoz, a harmadik időben és lelkiekben is távolabb. Nem tudom.

2 hozzászólás
>!
Gyöngyi69
Bartis Attila: A séta

Letaglózott. Meggyötört. Megint.
Lenyűgözött. Megint.
A séta első lépéseinél, míg nem szoktam hozzá Bartis tempójához, nagyon kellett figyelnem, hogy a belső szűkölésem hangja, miszerint nem akarom, hogy ilyen borzalmak megtörténjenek, közben tudom, hogy megtörténnek, ne nyomja el az író hangját. Mert nincs kegyelem, ő csak mesél, és mesél. Nem hatja meg a kezem, amit a szemem elé tartok, vagy amivel befogom a fülem, hogy ne halljam magamban a hangját. Mert ő tántoríthatatlanul mondja tovább.
Talán még nem értem meg annyi fájdalmat, hogy a könyv minden mondatát értsem, Bartis amúgy is mestere a ki nem mondott szavaknak, és a kimondott félszavaknak. De összességében mégis érthető az egész, összeáll.
A főhős gyermek még a történet elején, a könyv végére is épp csak nagykorú lesz. Ezek alatt az évek alatt a halál, a szeretet, és a halál kíséri. Közben gyermek teste hozzánő korán felnőtté vált lelkéhez, s ebben a folyamatban sikerül néha gyermekké lennie rövid időre. Természetesen ebben a könyvben is szóba kerül a fotózás, maga a könyv is olyan felépítésű, hogy egy-egy fejezet betűkké alakított fotográfia.
Nem szeretnék senkit megbántani vele, lehet, hogy nincs is igazam, de Bartis Attilának ez a könyve méltatlanul alacsony százalékon van, ami ebben az esetben sokkal inkább szól az olvasókról, mint a könyvről. Nem azt gondolom, félre ne értsetek, hogy én egy intellektuel vagyok, sőt! Írtam is, hogy időnként nem értettem. De még azoknak a részeknek a mélységében is olyan mély mondanivalók sejthetőek, amiktől az én szememben Bartis egy zseni. Egyébként többször olvasós; biztos vagyok benne, hogy minden olvasásnál a mélyebb rétegek is fokozatosan megvilágosodást nyernek.

>!
brigi11 P
Bartis Attila: A séta

Ez a könyv is hozta azt az érzést, amit csak Bartis tud, legfőképpen a „Miezaszar, édesfiam?” érzést. A cím és fülszöveg alapján én teljesen mást vártam és a százalék miatt kicsit gyengébbet. Igaz az első három oldalon háromszor néztem meg, hogy biztos Bartis írta-e a könyvet és a végén is el kellett gondolkodnom, hogy ki is volt a főszereplő, de a többi az tetszett, meg nekem amúgy is mindegy mit ír Bartis, csak írjon még sokáig.

>!
Lulu88 I
Bartis Attila: A séta

Őszinte és letisztult, tömör és néhol nyers, pont annyira, hogy megtartson magának, és amennyire meg is követeli a történet. Engem szilárdan fogott, zsigerig lenyúlt, napok múlva is fel tudom idézni a belőlem kiváltott érzéseket és ingereket.
Sokszor rövid mondataival többet ért el, mintha túlbeszélt volna bármit is. Mélyre ható élmény, amikor a kevesebb több, amikor valaki tökéletesen forgatja a szavakat, és maníroktól mentes.
Még több Bartis Attilát szeretnék olvasni…

>!
Magvető, Budapest, 2017
154 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631425796
>!
Frank_Spielmann I
Bartis Attila: A séta

Újabb sétát tettem Bartis világában. Óhatatlanul is fölmerül az emberben, hogy ezt, meg A nyugalmat saját tapasztalatok alapján írta volna, mert annyira benne van a szereplőkben, hogy az már ijesztő. De különben ezt csak tehetségnek hívják.

Most azt hittem, hogy megismerjük a főhős életét, hogy ezt fogom olvasni. Aztán lassanként kiderült, hogy nem. Ez nem élet. Ez halálok sorozata. Néha felcsillan a remény, hogy történik valami, két ember között kialakul valami, aztán meghal az illető. Fokozatosan lesz a főhősünk egyre árvább, a végéig, amikor is ez az egész elárvulás visszafordíthatatlanná válik… Már-már morbid, hogy szinte 5 oldalanként meghal valaki.

Ez nem volt olyan sokkoló, vagy borzasztó, mint A nyugalom. Nem, ez inkább mélységesen és szépségesen szomorú volt. Mert végül is ez az egyre árvábbá és árvábbá válás, ez az örök magány fölfogható úgy is, mint a gyerekkorból való átlépés a felnőttkorba. Hiszen ki magányosabb egy felnőtt embernél? (És mondhatjuk, hogy valóban akkor lesz az ember felnőtt igazán, ha a szülei már nem élnek.)

De akár azt is jelenthetné ez az egész (ha már mindenképpen értelmezni akarjuk, de hát miért ne?), hogy ilyen az élet: mire épp történne valami, valami jó, más és új, akkor jön a halál. Vagy hogy a mi életünk is ilyen, egy szempillantás az egész, alig történik benne valami, és huss, megyünk a föld alá egy fadobozban. (Vagy urnába, tetszés szerint.) Azért ez eléggé pesszimista álláspont lenne, és szerintem még nem is igaz. Keresem az optimista értelmezését ennek a könyvnek, de azt még nem találtam meg. Ha valakinek megvan, kérem, szóljon.

4 hozzászólás
>!
dacecc P
Bartis Attila: A séta

Első Bartis regényem volt, de nem az utolsó, nagyon nem. Trükkös és megrázó könyv, s ez a kettő gyakran erősít rá egymásra. Nekem különös öröm volt a könyv szerkezete, mely már kezdettől fogva a késleltetésre épült, beetetett, előrevett infókat, és utólag magyarázta meg önmagát, így erősítve rá a sztoriszerű narratívára. Mintha valaki egy haverjának mondaná el az életét egy korsó sör mellett. Embertelen viszonyok közt embernek maradni próbáló lények nyugodnak bele életük menetébe. Minden nagyobb, mint a tengődő hősök akarata, ereje. Bartis könyve azért remek, mert van benne egy szépség, egy gyermeki ártatlanság, ami kiviláglik a keménység, a karcos történések mögül, ami miatt sem a főhős, sem a befogadó nem keseredik meg teljesen.

Engem meggyőzött: előrendeltem A végét.


Népszerű idézetek

>!
Anibell P

A csoda három napig tartott. Voltak, akik öltek, voltak, akik ettek, és voltak, aki kivándoroltak. Miután véget ért, módosították az ölésről, evésről, és kivándorlásról szóló törvényeket.

45. oldal (Magvető, 2008)

>!
Csi P

A halálfélelme az, ami irigylésre méltó. Külön világokat épít és kihal belőlük, hogy az elmúlást begyakorolja.

100. oldal

>!
agisajt

Még két nap telt el így. Akkor kénytelen voltam kinyitni az ajtót. A szagra jöttek a szomszédok, zsebkendőt fogtak az orruk elé, leskelődtek. Káromkodtak és azt mondták, máskor szólni kell, ha meghal a nagyapám.

15. oldal

4 hozzászólás
>!
zanni

… és közben sírtam, de csak befelé, hogy ne lássék. Gyomromban gyűlt a könnyem.

60. oldal

>!
Csi P

Mint látod, a pénztárosnő megőrült. Én pedig felnőttem, ami kilenc évesen ugyanazt jelenti.

66. oldal

>!
agisajt

Húslevesen, krémesen és könyvön növekedtem.

77. oldal

Kapcsolódó szócikkek: húsleves · könyv · krémes
2 hozzászólás
>!
Anibell P

A tudatlanság brutális, a tudás kegyelmes. Ennyi választja el a karóbahúzást, a villamosszéktől,…

34. oldal (Magvető, 2008)

1 hozzászólás
>!
pomesz

„Egyszerre vagyok én és másvalaki. Az, akit látok, fiatal és idegen, akit érzek pedig, ideiglenes.”

>!
Csi P

– Balkezes vagyok, de az nem baj. Persze, a borbélyoknál egészen más. Képzeljétek, gyerekkoromban beállított a falunkba egy ilyen borbély. Aztán amikor nekilátott a kocsmárosnak, az ijedtében elkezdett üvöltözni. A nagyszálából mindenki hátraszaladt a konyhára, parasztok, favágók, meg a pap is, mert mind ott ültek reggeltől estig, és a mi papunk azt mondta, hogy csak a Sátán borotvál bal kézzel. Ennyi kellett! Jól elverték a szerencsétlent, meg kihajtották a faluból. Másnap reggel a kiserdő szélin találtak rá, a kápolna mögött. Felkötötte magát, mert a mienk volt a hetedik falu, ahol ilyen történt vele. Senki nem nyúlt hozzá, úgyhogy a délután a templomi varjak már kirepülhettek és megehették a húsát. Mi, gyerekek, pedig a tanulmányi pisztolyokkal lelőttük a varjakat, majd elástuk őket. Szóval mégiscsak el lett temetve. Így kezdtem pap lenni.

17-18. oldal

>!
Avraham

Jó sokat beszélgettünk. (…)
Meg még arról, hogy ő mostanság lett Károly. Régebben Pál volt, Szén Pál, a kalauz, amíg el nem veszítette a hitét. Akkor azzal kezdte csúfolni a brigád, hogy ha Saulusból Paulus lett, amikor megjött neki, akkor most rája jobban illik Pál helyett a Sál. Ő meg sajnos nem egy visszavágós típus, mindig későn jut eszébe a válasz, szóval nevet változtatott, és most Károly.

68. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Valeria Screwy: Miss Screwy csavaros árvái
Vida Gábor: Egy dadogás története
Máté Angi: Mamó
Szilágyi István: Kő hull apadó kútba
Bodor Ádám: Verhovina madarai
Ïsa Schneider: Asszony ördögkeréken
Ïsa Schneider: Hordalék
Ïsa Schneider: A különös szerető
Böszörményi Zoltán: Regál
Bleeding Bride: A téboly kertje