A ​nyugalom 611 csillagozás

Bartis Attila: A nyugalom Bartis Attila: A nyugalom

Anya és fia él együtt egy pesti lakásban. Az anya egykor ünnepelt, imádói által bálványozott, irigyei által megvetett és gyűlölt színésznő volt. Szenvedélyes, érzéki nő, aki mindig is úgy gondolta: szükség esetén szinte bármit megbocsát magának az ember. Tizenöt éve a lábát sem teszi ki a lakásból. Szorong, retteg, gyűjtögeti disszidált lánya leveleit és árgus szemekkel figyeli íróvá lett fia minden mozdulatát. És miközben odakint szép lassan összeroskad egy politikai rendszer, egyre nyilvánvalóbb lesz, hogy a fiú immár sose fog szabadulni e gyűlölet és szenvedély szőtte hálóból. Még akkor sem, amikor az egy éjszakás, satnya kis kalandok után egy nap a Szabadság hídon találkozik Fehér Eszterrel.

Eredeti megjelenés éve: 2001

>!
Magvető, Budapest, 2016
326 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631422511
>!
Magvető, Budapest, 2015
326 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631422511
>!
Magvető, Budapest, 2008
326 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631422511

3 további kiadás


Enciklopédia 32

Helyszínek népszerűség szerint

Szeged · Kálvin tér, Budapest


Kedvencelte 200

Most olvassa 36

Várólistára tette 314

Kívánságlistára tette 173

Kölcsönkérné 5


Kiemelt értékelések

>!
csillagka P
Bartis Attila: A nyugalom

Magyar szép(nyomor)irodalom. Nem először gondolkozom el rajta, hogy biztosan jó e ez az út? Ezt jelenti a jelen vagy a közelmúlt korhű dokumentálása? Valójában ha 200 év múlva valaki veszi a fáradságot és elolvassa az elmúlt húsz-harminc év elismert magyar irodalmi termést akkor nem azon fog csudálkozni, hogy itt ezen a tájon miért nem lett mindenki öngyilkos, vagy nem menekült olyan messzire, amilyen messzire tudott? A lelki és testi bűnöket szinte minden formáját olvastam már, sajnos eljutottam egy olyan szintre, mikor már nem döbbent meg semmi, hiszen Vámos se volt sokkal barátibb az anyjával, és a rendszerváltási káoszt is olvastam már sokféle borzalmas leírásban. Valahogy még is a lényeg veszik el, túl sok a szemétben való dagonyázás, nem gyógyítjuk a sebeket, hanem direkt sót szórunk bele, hogy jobban fájjon. Hiányzik a természetes és kiirtatatlan öröm, mert süt a nap, kék az ég és bizony időnként szerelmes, vidám, felszabadult az ember, akkor is ha erre éppen semmi oka nem lenne. Mindig úgy érzem hogy a értelmiségi búskomorság inkább elvárás mint alaphangulat (legalábbis remélem) mert erre figyel fel az értő kritikus, ez kell a bölcsész olvasó tábornak (bár eszi, nem eszi, nem is kap mást) Megint lehúztak a mélybe, pár napig mászkálok mint a zombi és kavarognak benne a kimódolt iszonyatok. Egyszerűen csömöröm van az ilyen könyvektől (és utálom hogy hatnak rám), akkor is ha értem mit szeretnének mondani, túl sok jelenik meg belőlük, bár talán így egy-egy eljut olyan kézbe, aki ettől csap a homlokára és utána jobban figyel a másikra. Sajnos most ez nem én leszek, nekem éppen hányingerem van az egész helyzettől és ezt magammal kell lerendeznem.

10 hozzászólás
>!
pepege MP
Bartis Attila: A nyugalom

Temetéssel, halálesettel indul. Na, ezen sem fogok kuncogni, gondoltam.

Gondoltam és gondolkoztam. Végig. Azon, hogy miért kapta ezt a címet, hogy „A nyugalom”. Azon, hogy vajon mennyi ebben az önéletrajzi dolog. (Azért, mert a főhős is író maga, önkéntelenül is arra gondoltam, talán lehet valami saját élmény is ebben a műben.) Azon, hogy lehet ennyire fájdalmas egy szerelem – s hogy szerelem-e ez egyáltalán. Azon, hogy milyen szomorú az ilyen anya-fia kapcsolat. Azon, hogy fér egy regénybe ennyi beteg ember.

S legfőképpen azon, hogy mivel csavarja Bartis az ujja köré az olvasókat. Mert engem ledarált, begyűrűzött, megvett.

7 hozzászólás
>!
DaTa P
Bartis Attila: A nyugalom

2011-ben olvastam először ezt a könyvet és bár akkor már itt voltam a molyon, csillagoztam is, de értékelést írni nem tudtam róla. Képtelen voltam. Eltelt azóta hat év és most újraolvastam, de értékelést írni most sem nagyon tudok róla. 6 éve a kedvencek listájára raktam. Ezek azok a könyvek, amiket az életem során még feltétlen újra szeretnék olvasni valamikor. 6 év elteltével másodszori olvasás után ott marad ez a könyv most a VIP listán. Nem kerül ez onnan le szerintem soha. Sőt.

Négy ennyire megnyomorodott ember, négy ennyire megnyomorított sors, négy ennyire nyomasztó, fullasztó, torokszorító élet. Ismertem már persze így újbóli olvasáskor a történetet, de mégis ugyanaz a gyomorgörcs fogott számtalanszor el, mint hat éve. Ugyanaz a gombóc a torkomban, ugyanaz az önkívületi, őrült ordítás a fejemben, dögöljmegdögöljmegdögöljmárvégremegterohadtkurvadögöljdögöljdögöljmármeg!!!!

holvoltálfiam. Azt hiszem, egy életen át erre a könyvre fogok gondolni, akárhol, akármikor, akárkitől meghallom ezt a mondatot. Földre borulok Bartis Attila előtt. Kapitulálok. Behódolok. Újra.

3 hozzászólás
>!
amnaen
Bartis Attila: A nyugalom

Ez nekem túl modern, gondoltam, túl kapkodó, gondoltam, régen nem így írtak, gondoltam, mégis van benne valami, gondoltam, azt hiszem, megőrültem, gondoltam, vagy ezt a részt olvastam már egyszer, gondoltam, azok a rémálmok, gondoltam, na azokat ismerem, gondoltam, egy erős négyesre gondoltam.

30 hozzászólás
>!
NannyOgg SP
Bartis Attila: A nyugalom

Mikorjösszhaza?
Nemtudom.

Olyan 10 évig, minden nap. Reggel 6-tól este 8-ig, bármikor, amikor induláshoz készülődtem. A gyomorgörcs. Az elszámoloktízig. Ismerem.

Pedig az én anyám nem is őrült, és napi rendszerességgel elhagyja a házat, érdeklődik a hogylétem felől, és igazán, semmi baj nincs vele. (Csak ez, ez a kérdés ne volna!) Weér Rebeka viszont őrült. A fia is őrült, a lánya is őrült, a legjobb barátnője is, sőt, még a fia barátnője is, egyáltalán, itt mindenki őrült, és Bartis Attila a legnagyobb őrült, hogy ilyenre képes volt, és csak azért nem kiáltom ki az új kedvenc írómnak, mert két adatpontra nem húzunk trendet. (Én nem vagyok őrült.) Pedig van olyan cinikus, mint Vonnegut, és olyan eszement, mint Palahniuk, és közben kb. annyira látja a világot rózsaszínben, mint Csáth Géza, szóval akár. Meglátjuk.

2 hozzászólás
>!
Bélabá P
Bartis Attila: A nyugalom

Itt ülök olyan bambán, mint ahogy a borítóról mered rám a sárga képű, gülüszemű arc…Fogalmam sincs mit kéne vagy lehetne írni erről a könyvről. Vagy talán mégis? Kezdjük ott, hogy majdnem nemet mondtam rá, miközben 3-4 társam is ajánlotta, hogy tuti be fog jönni. Borzasztóan kezdődött, azután a vonatozással elindult egy emlékfolyam. A történet másodlagos, nem az a lényeg. Szerintem nagyon hatásvadász és ez teszi népszerűvé. Ugyanis egy emlékcunami, mert a könyv tele van retróval. És ömlöttek az emlékek…
Tárgyak, helyek, személyek, minden amit átéltem vagy emlékszem rájuk. Elképzelem a saját múltam, ebben segít a könyv retrós hangulata: rengeteg kaland, néhány csínytevés. Jó és rossz dolgok vegyesen. Nem kezdem sorolni, aki átélte úgy is el tudja képzelni. Itt szét lehet nézni tárgyak dolgában:
http://canadahun.com/temak/retr%C3%B3-t%C3%A1rgyak-k%C3…
Jó volt időutazni. És igen, a korszak nyugodt volt, a mainál sokkal nyugalmasabb világ.Ezt nézve, nagyon jól van ábrázolva adott korszak a regényben. Cím is találó, Nomen est omen Sablon napirendek, mindenhol ugyanazok a tárgyak, szinte egyforma az egész ország…A történet egyes részei mellesleg nem angol kisasszonyoknak valók, elég sprőd helyenként, túl naturális. Nem feltétlenül tetszik az ilyesmi, csak megjegyzem. Nem lett abszolút favorit, de nem volt annyira rossz olvasmány főleg hangulat miatt.

15 hozzászólás
>!
Kkatja
Bartis Attila: A nyugalom

Nekem nagyon beteg volt ez a története is Bartisnak, Weér Andor, mintha csak A vége-béli SzabadAndrás klónjaként éledt volna bennem újjá, csak ott fotográfus, itt meg író, egyébként ugyanaz a kettő és rájöttem, hogy mi zavar nagyon ezekben a karakterben: az, hogy ezek itt elvileg fiatal emberek, hogyan lehet őket ilyen ősöreg, megkeseredett életundorral felruházni? Ami ezen emberek élet és önmarcangolásából visszaköszön, az egy hatvan-hetvenes kiélt-megkeseredett öregember képe, aki már semminek, senkinek nem tud örülni és semmi sem motiválja, még a szerelem sem, hogy lehetne így fiatalon élni? Hát így, ahogy olvastam ezt ezekben a történetekben, de nem tudok és nem is akarok velük azonosulni, túl sok ez az én életigenlő lelkemnek.
Egyébként nagyon szépen van megírva ez is, mégis taszít és semmilyen nyugalmat nem találtam benne, csak szomorúságot, dühöt és gőgös önsorsrontást.
Bocs.
spoiler
spoiler

>!
Magvető, Budapest, 2007
326 oldal · ISBN: 9631422518
>!
cippo I
Bartis Attila: A nyugalom

Egyfelől:
Hihi – szólt az Őrhöz a Rab -,
mennyivel vagy te szabadabb,
mint én, attól, hogy másfelől-
őrzöd ugyanezt a falat?! (Fodor Ákos)

Másfelől:
tisztára ki vagyok fosztva.

6 hozzászólás
>!
madárka 
Bartis Attila: A nyugalom

Ez olyan irodalom, hogy akárhányszor olvasom, mindig belerokkanok egy kicsit, de ha most azonnal újra elkezdeném olvasni, akkor sem tudnék betelni vele.
Az egyik kedvenc kortárs regényem.

18 hozzászólás
>!
eme P
Bartis Attila: A nyugalom

„Két dolog tölti el lelkemet annál újabb és annál növekvőbb tisztelettel és csodálattal, minél többször és tartósabban foglalkozik vele gondolkodásom: a csillagos ég felettem és az erkölcsi törvény bennem” –
mondotta volt Kant, gondoltam.

Mindig is sokkal könnyebb dolguk van azoknak, akik fölött üres az ég, mint annak, aki a saját torzképét már odaültette.

Írnom kellene már a Bartis-könyvről is, gondoltam. Hiába pihentetem, halogatom, nem jutok egyről a kettőre. Kísért az a halott tekintet, amely semmiben nem különbözött az élőtől. És nem csak az, kísért minden és mindenki ebből a történetből. A mikorjössz és holvoltál közt leélt tizenöt greenwichi év, a vízzé vált Weér, az embernyi üregek a kihűlt láva mélyén, a retúrjegyek hiánya, a hegedűhúr, a bomlásnak indult agy és lélek, az, ahogy mindent befon a semmi fonala, mint pók a rózsabogarat.
Borzongó csodálattal olvastam a történetet. Iszonyodtam minden egyes sorától, és gyönyörködtem majd’ minden mondatában. Kiüresedve, kétségbeesetten bolyongtam labirintusában, ugyanakkor egyféle furcsa nyugalommal figyeltem miként épül kő a kőre, szó a szóra, hogyan emelkedem én is davosdorfi magaslatra, és lépek át egy másik időszámításba.
Szublimáljon egyet. Attól megnyugszik, olvastam.
Nyugalom…
Lássa meg önmaga lenyomatát a kihűlt láva mélyén. Töltse ki önmagával az űrt…
Nem kapok levegőt, gondoltam. Ki kellene lépni ebből a fullasztó skatulyából, gondoltam. Elkezdtem játszadozni az ok-okozati lánccal, a szavakkal és gondolatokkal – a feszültséget és undort oldandó. Gombolyítani a fonalat – már ha van, és elég hosszú lesz a kijutáshoz. Görög mítoszok és biblikus idők folyosóin botorkáltam, majd felismerni véltem valakit, akit mintha évekkel ezelőtt láttam volna, mondjuk egy vasúti váróteremben (nagycsütörtökön?)… De vajon…? Van még fonál? Még mindig bent vagyok. És aki odabent ül, az elég jól lát mindent.
Felnézek.
A természet végzi a dolgát. Talán az egyetlen vigasz és remény.

Egyetlen dolog tölt el csodálattal, a csillagos ég fölöttem. És ez még nagyon kevés.

Belehallom saját csendem abba a pontba vagy vesszőbe.
Nyugalom!?

Kohut Erika és Weér Andor, gondoltam.


Népszerű idézetek

>!
cippo I

Akinek könyv van a kezében, az valójában nincs is jelen. Nem kell kínálgatni aprósüteménnyel vagy innivalóval, mert a könyv láthatatlanná tesz.

4 hozzászólás
>!
Sárhelyi_Erika I

A sötétzárka sem tesz annyira magányossá, mint a hazugság.

281. oldal

Kapcsolódó szócikkek: hazugság
8 hozzászólás
>!
memoir

Most kéne gyökeret eresszek, gondoltam, mint a tölgyek, gondolta, inkább cédrus, az tovább él, gondoltam, szeretlek, gondolta, hallgass, gondoltam, csak gondoltam, gondolta, abba belepusztulsz, gondoltam, nem érdekel, gondolta, így nem lehet élni, gondoltam, én így akarok, gondolta, hallgass, gondoltam, nem hallgatok, gondolta … ne haragudj, gondoltam, nem haragszom, gondolta, akkor ölelj meg, gondoltam, hiszen ölellek, gondolta, itt akarok maradni, gondoltam, tudom, gondolta, egy helyben, mint a tölgyek, gondoltam, vagy cédrus, az tovább él, gondolta, beléd markoló gyökerekkel, gondoltam, akkor markolj belém, gondolta, már így is elkékült a csípőd, gondoltam, nem érdekel, gondolta, szeretlek, gondoltam, akkor majd így élünk, gondolta, így nem lehet élni, gondoltam, csak így érdemes, gondolta, féltelek, gondoltam, engem már nincs mitől, gondolta, azt gondolom, gondoltam, virrad, gondolta, hiába hallgatsz egy hónapja, gondoltam, menned kell, gondolta, te jobban félsz, mint én, gondoltam, ez nem igaz, gondolta, dehogy nem, gondoltam, tényleg menned kell, gondolta … tudom, gondoltam, akkor menj, gondolta, és lecsókolta a gyönyör verítékét a homlokomról.

130-130. oldal

7 hozzászólás
>!
Sárhelyi_Erika I

(…) egyedül maradt, mint aki mellé az Úristen elfelejtett világot teremteni.

2 hozzászólás
>!
Sárhelyi_Erika I

Gyűlölöm, hogy több író van ebben az országban, mint ahányan ismerik a helyesírást.

170. oldal

8 hozzászólás
>!
egyszerű_teremtés

Megkérdeztem, hogy mit gondol rólam.
Mondta, hogy annak, amit gondol rólam, most sincs sok köze ahhoz, amit érez.

1 hozzászólás
>!
egyszerű_teremtés

Néha igen hasznos, ha az ember pontosan tudja, hogy mennyit visel el a valóságból.

>!
Sárhelyi_Erika I

Mindig sokkal könnyebb dolguk van azoknak, akik fölött üres az ég, mint annak, aki a saját torzképét már odaültette.

38. oldal

1 hozzászólás
>!
Csi

– Nem kérem a teliholdat.
– Miért?
– Mert elfogy.

158. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Németh László: Iszony
Ljudmila Ulickaja: Odaadó hívetek, Surik
Grecsó Krisztián: Mellettem elférsz
András László: Egy medvekutató feljegyzései
Gordon Agáta: Kecskerúzs
Margaret Atwood: A vak bérgyilkos
Kertész Ákos: Makra
Hamvas Béla: Karnevál
Herta Müller: Lélegzethinta