A ​nyugalom 744 csillagozás

Bartis Attila: A nyugalom Bartis Attila: A nyugalom

Anya és fia él együtt egy pesti lakásban. Az anya egykor ünnepelt, imádói által bálványozott, irigyei által megvetett és gyűlölt színésznő volt. Szenvedélyes, érzéki nő, aki mindig is úgy gondolta: szükség esetén szinte bármit megbocsát magának az ember. Tizenöt éve a lábát sem teszi ki a lakásból. Szorong, retteg, gyűjtögeti disszidált lánya leveleit és árgus szemekkel figyeli íróvá lett fia minden mozdulatát. És miközben odakint szép lassan összeroskad egy politikai rendszer, egyre nyilvánvalóbb lesz, hogy a fiú immár sose fog szabadulni e gyűlölet és szenvedély szőtte hálóból. Még akkor sem, amikor az egy éjszakás, satnya kis kalandok után egy nap a Szabadság hídon találkozik Fehér Eszterrel.

Eredeti megjelenés éve: 2001

>!
Magvető, Budapest, 2018
326 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631422511
>!
Magvető, Budapest, 2016
326 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631422511
>!
Magvető, Budapest, 2015
ISBN: 9789631434019

7 további kiadás


Enciklopédia 44

Helyszínek népszerűség szerint

Szeged · Kálvin tér, Budapest


Kedvencelte 257

Most olvassa 36

Várólistára tette 378

Kívánságlistára tette 209

Kölcsönkérné 7


Kiemelt értékelések

>!
csillagka P
Bartis Attila: A nyugalom

Magyar szép(nyomor)irodalom. Nem először gondolkozom el rajta, hogy biztosan jó e ez az út? Ezt jelenti a jelen vagy a közelmúlt korhű dokumentálása? Valójában ha 200 év múlva valaki veszi a fáradságot és elolvassa az elmúlt húsz-harminc év elismert magyar irodalmi termést akkor nem azon fog csudálkozni, hogy itt ezen a tájon miért nem lett mindenki öngyilkos, vagy nem menekült olyan messzire, amilyen messzire tudott? A lelki és testi bűnöket szinte minden formáját olvastam már, sajnos eljutottam egy olyan szintre, mikor már nem döbbent meg semmi, hiszen Vámos se volt sokkal barátibb az anyjával, és a rendszerváltási káoszt is olvastam már sokféle borzalmas leírásban. Valahogy még is a lényeg veszik el, túl sok a szemétben való dagonyázás, nem gyógyítjuk a sebeket, hanem direkt sót szórunk bele, hogy jobban fájjon. Hiányzik a természetes és kiirtatatlan öröm, mert süt a nap, kék az ég és bizony időnként szerelmes, vidám, felszabadult az ember, akkor is ha erre éppen semmi oka nem lenne. Mindig úgy érzem hogy a értelmiségi búskomorság inkább elvárás mint alaphangulat (legalábbis remélem) mert erre figyel fel az értő kritikus, ez kell a bölcsész olvasó tábornak (bár eszi, nem eszi, nem is kap mást) Megint lehúztak a mélybe, pár napig mászkálok mint a zombi és kavarognak benne a kimódolt iszonyatok. Egyszerűen csömöröm van az ilyen könyvektől (és utálom hogy hatnak rám), akkor is ha értem mit szeretnének mondani, túl sok jelenik meg belőlük, bár talán így egy-egy eljut olyan kézbe, aki ettől csap a homlokára és utána jobban figyel a másikra. Sajnos most ez nem én leszek, nekem éppen hányingerem van az egész helyzettől és ezt magammal kell lerendeznem.

13 hozzászólás
>!
DaTa P
Bartis Attila: A nyugalom

2011-ben olvastam először ezt a könyvet és bár akkor már itt voltam a molyon, csillagoztam is, de értékelést írni nem tudtam róla. Képtelen voltam. Eltelt azóta hat év és most újraolvastam, de értékelést írni most sem nagyon tudok róla. 6 éve a kedvencek listájára raktam. Ezek azok a könyvek, amiket az életem során még feltétlen újra szeretnék olvasni valamikor. 6 év elteltével másodszori olvasás után ott marad ez a könyv most a VIP listán. Nem kerül ez onnan le szerintem soha. Sőt.

Négy ennyire megnyomorodott ember, négy ennyire megnyomorított sors, négy ennyire nyomasztó, fullasztó, torokszorító élet. Ismertem már persze így újbóli olvasáskor a történetet, de mégis ugyanaz a gyomorgörcs fogott számtalanszor el, mint hat éve. Ugyanaz a gombóc a torkomban, ugyanaz az önkívületi, őrült ordítás a fejemben, dögöljmegdögöljmegdögöljmárvégremegterohadtkurvadögöljdögöljdögöljmármeg!!!!

holvoltálfiam. Azt hiszem, egy életen át erre a könyvre fogok gondolni, akárhol, akármikor, akárkitől meghallom ezt a mondatot. Földre borulok Bartis Attila előtt. Kapitulálok. Behódolok. Újra.

7 hozzászólás
>!
Ottilia P
Bartis Attila: A nyugalom

Első olvasásom Bartis Attilától, és ezek után nem csodálom, hogy ilyen nagy rajongótábora van. Zseniálisan ír, és mondom ezt úgy, hogy engem kifejezetten irritál a trágár beszéd és az obszcenitás, és ezekből itt kaptam bőven, nehezen is viseltem.

Lélekpróbáló, már-már sokkoló írás. Bármennyire is izgalmas, bármennyire is magával ragad, nem tudtam 50-60 oldalnál többet elolvasni egy huzamban, mert úgy éreztem szétfeszítenek az érzések, mintha a főszereplővel együtt én is valóságosan átéltem volna a szorongást, a gyűlöletet, a kitörési vágyat. Egy jó ideig még kavarogni fognak a fejemben a gondolatok, eddig még nem sikerül kilépnem ebből az őrületből.

>!
pepege P
Bartis Attila: A nyugalom

Temetéssel, halálesettel indul. Na, ezen sem fogok kuncogni, gondoltam.

Gondoltam és gondolkoztam. Végig. Azon, hogy miért kapta ezt a címet, hogy „A nyugalom”. Azon, hogy vajon mennyi ebben az önéletrajzi dolog. (Azért, mert a főhős is író maga, önkéntelenül is arra gondoltam, talán lehet valami saját élmény is ebben a műben.) Azon, hogy lehet ennyire fájdalmas egy szerelem – s hogy szerelem-e ez egyáltalán. Azon, hogy milyen szomorú az ilyen anya-fia kapcsolat. Azon, hogy fér egy regénybe ennyi beteg ember.

S legfőképpen azon, hogy mivel csavarja Bartis az ujja köré az olvasókat. Mert engem ledarált, begyűrűzött, megvett.

7 hozzászólás
>!
amnaen
Bartis Attila: A nyugalom

Ez nekem túl modern, gondoltam, túl kapkodó, gondoltam, régen nem így írtak, gondoltam, mégis van benne valami, gondoltam, azt hiszem, megőrültem, gondoltam, vagy ezt a részt olvastam már egyszer, gondoltam, azok a rémálmok, gondoltam, na azokat ismerem, gondoltam, egy erős négyesre gondoltam.

33 hozzászólás
>!
Juci P
Bartis Attila: A nyugalom

Arra gondoltam, hogy a Világló részletek két kötete között tartok egy lélegzetvételnyi szünetet, megálltam a könyvespolc előtt, és ez akadt a kezembe (ez mondjuk rólam is elárul valamit, de a Weérékhez képest még mindig tök normális vagyok). Ez a könyv olyan, mint egy tömegszerencsétlenség az autópályán, iszonyú az egész, de a szemedet nem tudod levenni róla. Az emberi viszonyok ábrázolása gyomorforgatóan zseniális, és az is nagyon tetszett, hogy félmondatokkal képes történelmi miliőt teremteni, mégsem tudok osztozni a szinte általános rajongásban. Valószínűleg nem jókor olvastam, két okból: Nádas iszonyat tárgyilagos, nyelvileg az öncsonkításig szétanalizált prózájában áztatom magam vagy három hete, erre jön Bartis a bombasztikus hasonlataival meg a végletekig túltolt szereplőivel, én meg, hát bevallom, forgatom a szemem spoiler. A másik bajom, hogy ez ugyanaz a hang, mint A végében, ugyanaz az öngyűlölő, szülőgyűlölő, nőgyűlölő fröcsögés, bármilyen irodalmi színvonalon is legyen megírva, amivel én igazából nem tudok mit kezdeni. Ha ezt olvastam volna előbb, tán jobban a hatása alá kerültem volna.

1 hozzászólás
>!
NannyOgg SP
Bartis Attila: A nyugalom

Mikorjösszhaza?
Nemtudom.

Olyan 10 évig, minden nap. Reggel 6-tól este 8-ig, bármikor, amikor induláshoz készülődtem. A gyomorgörcs. Az elszámoloktízig. Ismerem.

Pedig az én anyám nem is őrült, és napi rendszerességgel elhagyja a házat, érdeklődik a hogylétem felől, és igazán, semmi baj nincs vele. (Csak ez, ez a kérdés ne volna!) Weér Rebeka viszont őrült. A fia is őrült, a lánya is őrült, a legjobb barátnője is, sőt, még a fia barátnője is, egyáltalán, itt mindenki őrült, és Bartis Attila a legnagyobb őrült, hogy ilyenre képes volt, és csak azért nem kiáltom ki az új kedvenc írómnak, mert két adatpontra nem húzunk trendet. (Én nem vagyok őrült.) Pedig van olyan cinikus, mint Vonnegut, és olyan eszement, mint Palahniuk, és közben kb. annyira látja a világot rózsaszínben, mint Csáth Géza, szóval akár. Meglátjuk.

2 hozzászólás
>!
cippo I
Bartis Attila: A nyugalom

Egyfelől:
Hihi – szólt az Őrhöz a Rab -,
mennyivel vagy te szabadabb,
mint én, attól, hogy másfelől-
őrzöd ugyanezt a falat?! (Fodor Ákos)

Másfelől:
tisztára ki vagyok fosztva.

6 hozzászólás
>!
Bélabá P
Bartis Attila: A nyugalom

Itt ülök olyan bambán, mint ahogy a borítóról mered rám a sárga képű, gülüszemű arc…Fogalmam sincs mit kéne vagy lehetne írni erről a könyvről. Vagy talán mégis? Kezdjük ott, hogy majdnem nemet mondtam rá, miközben 3-4 társam is ajánlotta, hogy tuti be fog jönni. Borzasztóan kezdődött, azután a vonatozással elindult egy emlékfolyam. A történet másodlagos, nem az a lényeg. Szerintem nagyon hatásvadász és ez teszi népszerűvé. Ugyanis egy emlékcunami, mert a könyv tele van retróval. És ömlöttek az emlékek…
Tárgyak, helyek, személyek, minden amit átéltem vagy emlékszem rájuk. Elképzelem a saját múltam, ebben segít a könyv retrós hangulata: rengeteg kaland, néhány csínytevés. Jó és rossz dolgok vegyesen. Nem kezdem sorolni, aki átélte úgy is el tudja képzelni. Itt szét lehet nézni tárgyak dolgában:
http://canadahun.com/temak/retr%C3%B3-t%C3%A1rgyak-k%C3…
Jó volt időutazni. És igen, a korszak nyugodt volt, a mainál sokkal nyugalmasabb világ.Ezt nézve, nagyon jól van ábrázolva adott korszak a regényben. Cím is találó, Nomen est omen Sablon napirendek, mindenhol ugyanazok a tárgyak, szinte egyforma az egész ország…A történet egyes részei mellesleg nem angol kisasszonyoknak valók, elég sprőd helyenként, túl naturális. Nem feltétlenül tetszik az ilyesmi, csak megjegyzem. Nem lett abszolút favorit, de nem volt annyira rossz olvasmány főleg hangulat miatt.

15 hozzászólás
>!
beasechoes P
Bartis Attila: A nyugalom

Ez az első könyv, amit Bartis Attilától olvastam.
Rég olvastam ilyen különösen groteszk módon megírt regényt. Először nem értettem, hogy miért ezt a címet adta a könyvnek az író, de a könyv elolvasása után, mikor minden összeáll a fejben (persze, ha öszeáll), akkor az olvasó már megérti.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy mindent értettem belőle, hiszen Bartis Attila olyan zavaros és néhol érthetetlen stílusban ír, ide-oda ugrálva a jelen és múlt közti visszaemlékezéseiben – valós és képzelt történetek elmesélésében –, amelyeket ember legyen a talpán, aki átlátja és megérti a köztük történő összefüggéseket, amelynek a középpontjában egy anya-fia közti kapcsolat áll. Voltak részek, amelyeket többször is el kellett olvasnom, hogy valamiképp fel tudjam venni a fonalat. Emelett pedig a megfogalmazása nyers és durva, mondhatni már-már trágár. Az olvasó több alkalommal is érzi, hogy nem kellene folytatni, mivel az első mondatoktól kezdve az egész könyvet egy mélységesen nyomasztó hangulat veszi körbe, de mégsem tudja megtenni, hogy miért? Nem tudom megfogalmazni. Már azon is csodálkozom, hogy ennyit sikerült írnom róla. Ennek a könyvnek kell egy kis idő, amíg leülepszik. De azt tudom, hogy érdemes volt elolvasnom, és hogy NEM ez volt az egyetlen és egyben utolsó könyv, amit Bartis Attilától olvastam.
Készült belőle film is, amit mindenképp meg fogok nézni, hiszen teljes mértékig a hatása alá kerültem.
Ajánlom a könyvet, de csakis erős idegzetűeknek, akik nem félnek pár napig a „pokol bugyraiban" elmerülni!!!

3 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
cippo I

Akinek könyv van a kezében, az valójában nincs is jelen. Nem kell kínálgatni aprósüteménnyel vagy innivalóval, mert a könyv láthatatlanná tesz.

Kapcsolódó szócikkek: könyv
4 hozzászólás
>!
Sárhelyi_Erika I

A sötétzárka sem tesz annyira magányossá, mint a hazugság.

281. oldal

Kapcsolódó szócikkek: hazugság
8 hozzászólás
>!
memoir

Most kéne gyökeret eresszek, gondoltam, mint a tölgyek, gondolta, inkább cédrus, az tovább él, gondoltam, szeretlek, gondolta, hallgass, gondoltam, csak gondoltam, gondolta, abba belepusztulsz, gondoltam, nem érdekel, gondolta, így nem lehet élni, gondoltam, én így akarok, gondolta, hallgass, gondoltam, nem hallgatok, gondolta … ne haragudj, gondoltam, nem haragszom, gondolta, akkor ölelj meg, gondoltam, hiszen ölellek, gondolta, itt akarok maradni, gondoltam, tudom, gondolta, egy helyben, mint a tölgyek, gondoltam, vagy cédrus, az tovább él, gondolta, beléd markoló gyökerekkel, gondoltam, akkor markolj belém, gondolta, már így is elkékült a csípőd, gondoltam, nem érdekel, gondolta, szeretlek, gondoltam, akkor majd így élünk, gondolta, így nem lehet élni, gondoltam, csak így érdemes, gondolta, féltelek, gondoltam, engem már nincs mitől, gondolta, azt gondolom, gondoltam, virrad, gondolta, hiába hallgatsz egy hónapja, gondoltam, menned kell, gondolta, te jobban félsz, mint én, gondoltam, ez nem igaz, gondolta, dehogy nem, gondoltam, tényleg menned kell, gondolta … tudom, gondoltam, akkor menj, gondolta, és lecsókolta a gyönyör verítékét a homlokomról.

130-130. oldal

8 hozzászólás
>!
Sárhelyi_Erika I

Gyűlölöm, hogy több író van ebben az országban, mint ahányan ismerik a helyesírást.

170. oldal

8 hozzászólás
>!
Sárhelyi_Erika I

(…) egyedül maradt, mint aki mellé az Úristen elfelejtett világot teremteni.

2 hozzászólás
>!
egyszerű_teremtés

Megkérdeztem, hogy mit gondol rólam.
Mondta, hogy annak, amit gondol rólam, most sincs sok köze ahhoz, amit érez.

1 hozzászólás
>!
egyszerű_teremtés

Néha igen hasznos, ha az ember pontosan tudja, hogy mennyit visel el a valóságból.

>!
Sárhelyi_Erika I

Mindig sokkal könnyebb dolguk van azoknak, akik fölött üres az ég, mint annak, aki a saját torzképét már odaültette.

38. oldal

1 hozzászólás
>!
Miamona

(…) évek alatt megtanuljuk béketűrésnek hinni a gyávaságunkat.

1 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Németh László: Iszony
Szabó Magda: Az ajtó
Bodor Ádám: Sinistra körzet
Paulo Coelho: Veronika meg akar halni
Závada Pál: Jadviga párnája
Szilágyi István: Kő hull apadó kútba
Dragomán György: A fehér király
Morsányi Bernadett: A sehány éves kisfiú és más (unalmas) történetek
Dennis Lehane: Viharsziget
Tóth Ágnes: Pokol az emeleten