A ​Lázár apokrifek 88 csillagozás

Bartis Attila: A Lázár apokrifek

Bartis ​Attila új kötete tizenkét történetet tartalmaz, melyek az Élet és Irodalom tárcarovatában jelentek meg. A fiatal írónak ez a negyedik könyve. Tizenkét hónap, tizenkét történet. A Lázár apokrifek egy /lapzártától lapzártáig tartó/ év dokumentuma, bizonyos értelemben már-már napló. S bár az Irodalmi fogalomtár szerint a tárca alapvetően könnyed, szellemes műfaj, Bartis mégis Istenről mesél nekünk tizenkét igaz történetet. Vagy „arról, hogy üres volt a helye. Vagy nem is volt üres, csak Ő nem látszott rendesen. Ha meg mégis látszott, úgy egészen másnak képzelte az ember. Igen, talán ez a legpontosabb: néha látszott, csak egészen másnak képzelte az ember. /…/ Így könnyen lehet, hogy amit ő az Úristenről gondol, az még tárcának is csak apokrif.” Részlet a könyvből: „A hágón innen az utolsó férfi azt mondta, ez a helyes út. Azért elővettük a térképet, hátha nem értette a kérdést pontosan, mert tulajdonképpen nem volt miért értse. Mi van, ha téved? Ha eltévedünk, miközben ránk… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2005

Tartalomjegyzék

>!
Magvető, Budapest, 2009
102 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631424546
>!
Magvető, Budapest, 2005
104 oldal · ISBN: 9631424545
>!
Magvető, Budapest, 2005
104 oldal · ISBN: 9789631434040

Enciklopédia 4


Kedvencelte 12

Most olvassa 4

Várólistára tette 40

Kívánságlistára tette 29

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

giggs85 P>!
Bartis Attila: A Lázár apokrifek

Bár némelyik szövegen nagyon érződik, hogy azért írta meg Bartis, mert meg kellett, mivel szorította a leadási határidő, de ebből a 12 tárcából így is pofás betekintést kaphatunk az egyik legragyogóbb kortárs írónk világába. Erősen ajánlom.

Bélabá>!
Bartis Attila: A Lázár apokrifek

Az teljesen egyértelmű, hogy nem ez Bartis Attila legjobb könyve, de nem okozott csalódást. Azt írja alcímnek, hogy tárcák, szerintem csak személyes írások. Olvastam a közelmúltban Darvasitól vagyis Szív Ernőtől, azok az írások mások voltak. Globálisan mélyebbre hatolnak az olvasóban. Bartis a vezérfonalat Istennek nevezte, minden szösszenetben ott van az Úristen. Szösszeneteknek nevezem a tagoltság okán, mert olyan érzés mintha egy cigi- és/vagy kávészünetben születettek volna.
Személyes hátterű karcolatok, fényképkockák, hogy stílszerű legyek. Bartis zömében erdélyi életképei, a sajátos, már ismert, megszokott írói stílusban, de kicsit még az utat keresgélve. Nem olyan kifinomult, mint a nagyregényei. Látszik, hogy ifjúkori írások. Ezzel együtt bőven megér egy 4-est (4,2 pont) nálam. Rajongóknak kötelező.

nagydviktor>!
Bartis Attila: A Lázár apokrifek

Magamtól azt gondolnám, hogy bizonyos témákról legalább könyvtárnyit kell, lehet írni. Erre jön egy fickó, mint Bartis és megírja A magyar nyelv rövid történetét nyolc oldalban, meg átveszi A világ legmélyebb depresszióját is ugyanannyiban. Kiad egy ilyen könyvet (elbeszélésgyűjteményt), értekezik balsorsról és sorstalanságról, az európai gondolatról, a románok gondolatairól a magyarokkal kapcsolatban, a föld alatti üregekkel kapcsolatban, a költözéssel kapcsolatban és az egész alig több, mint 100 oldal, mégis benne van minden ami fontos. Az oldaltükör finoman szólva is szellős, a könyvecske nincs egy ujjnyi vastag, és egyetértek giggs85-el abban is, hogy bizonyos írásokon érződik, hogy kötötten készültek, de az ember nem panaszkodik, ha most spórolt egy könyvtárnyit („mit tudom én, 53 millió könyvvel”).

GTM P>!
Bartis Attila: A Lázár apokrifek

Könnyed műfaj, súlyos téma.
Súlyos könnyedség. Vagy könnyed súlyosság?

Tárca? Napló? Visszaemlékezés? Valóság? Fikció? Nem mindegy? Szerintem bőrönd. Amit Bartis csomagolt nekünk. Nem tudta ugyan olyan parányira összecsomagolni, mint az Úristen, de azért éppen eléggé kicsi lett. Egy vékonyka könyvecske. És mennyi minden belefér! Életről, halálról, szeretetről, barátságról. Lázárról és a feltámadásról. Istenről és hiányáról, a semmiről. Mert mi gyakran csak úgy tudunk meghatározni valamit, ha a hiányáról beszélünk.
(„Mióta elmentél, itt hűvösebb a sajtár, a tej, a balta nyele …” J.A.)

És amikor kicsomagoljuk ezt a bőröndöt, akkor felidéz … mindent, ami fontos. Emlékeket. Amit az Úristen nekünk csomagolt.

Akkor kezdtem el bőgni, amikor csomagolni kezdett:
„… ekkor már ott állt az Úristen, és ő is csomagolt. A korhadó akácavarral kezdte, de persze, azért betette a lyukas csipketerítőt, az összes nagy karácsonyi áramszünettel együtt, nehogy a végén bármi kárba menjen."

Zero>!
Bartis Attila: A Lázár apokrifek

Tegnap totál torkig lettem (nem mérgemben, csak kicsit sok volt hirtelen, mint egy nagy, tocsogó, fényutcaipiacos lángos, plusz halom lilahagymával meg unikummal) Cortázar-ral, úgyhogy azt gondoltam, kell valami más. Könnyedebb. De legalább vékonyabb.
Miután tanácstalanul vakargattam a seggem 6-18 percig a könyvespolc előtt, végülis erre a kötetre esett a választásom. Könyedebbnek ugyan semmivel sem könyedebb Cortázar-nál (maximum egy atmoszférával kevésbé meta), de legalább vékonyabb.
Pár éve még az Írók Boltjában találtam rá, nevetséges pénzért, s akkor nagy boldogan be is faltam, bár utólag azt kell mondjam, hogy akkor egy vak hangot nem sikerült felfognom, hála jónéhány, vendéglátásban töltött, enyhén politoxikomán évemnek, meg egyéb zavaró körülményeknek. Úgy egyáltalán, az elmerülés hiányának.
Most sokkal jobban elkaptak ezek az istenkeresgélő tárcák. Ja, nevezzük tárcának. Jobb híján. Novellának karcsúak, elbeszélésnek pláne, tárcának kissé túlontúl személyesek, szösszenetnek meg nem fogom nevezni őket, mert nem vagyok tinilány, meg mer' azzal azt is feltételezném, hogy ezekben a szövegekben a világon semmi munka nincs, csak egy ihletett pisiszünetben úgy maguktól kifolytak a noteszba.
Mivel ezek az írások felkérésre és főleg határidőre íródtak, néha kikukucskál a nemakarás, a fáradtság, a muszáj, van egy-két tényleg sefülesefarka firka (jaj), de ennek dacára is zömében nagyon jól megírt, hihetetlenül erős művek.
A személyessége kissé eltávolít, (nekem) megnehezíti a befogadást, hogy se Erdélyhez nincs a világon semmi közöm, se nincsen Istenem se. A megrögzött ateista jobban illik rám. (Erről jut eszembe, hogy szerintem a Kemény Istvánnal közösen elkövetett, „Amiről lehet” című beszélgetőskötet nagyon sok segítség lehet ezekhez a szövegekhez, fel is csapom lassan megint.) De pont ebben rejlik a nagyság, hogy egy okos, csendes és zseniális, istenfélő ember (akinek amúgy micsoda offhumora van! Sokszor kiszaladt a számon a villamoson reggel egy ilyen alaktalan izé, ilyen röhögészörej, úgy hangzott kábé, hogy: hrmpfp!) ilyen szépen, higgadtan és nyitottan mesél hitről, abban való megingásról, barátságról és szeretetről, a Zistenről meg arról is, hogy néha ott sincs, a vakhit károsságáról, elmélyülésről és elszállásról, elnyomásról és fojtó rezsimről, a Fentről meg a Lentről, de olyan ívesen, olyan szépen, hogy az egyszeri megrögzött ateista (gyk: én) is tátott szájjal olvassa és éli át, pedig úgy tűz be a nap sugara, hogy alig lát (De akkor miért hagyta otthon a napszemcsit?). És ez csak az igazán nagyok sajátja.

NannyOgg P>!
Bartis Attila: A Lázár apokrifek

Egy értelmes mondatot sem tudnék megfogalmazni egy átélt „Ez is kurva jó volt!”-on kívül. Azt meg nem írom le, mert túl vulgáris.

agg_álborda>!
Bartis Attila: A Lázár apokrifek

Előző értékeléseimben is nagyon elismerően beszéltem Bartis munkáiról, úgyhogy ezt a részét most csak annyival szaporítanám, hogy elismerésem és tetszésem ezzel a kötettel is csak nőtt.
A könyv tárcákat, azaz könnyed hangvételű, rövidebb, publicisztikaibb műfajú írásokat ígér. Ez nagyjából ugyanaz a túlzás, mint egy Bartis-iromány eleje alapján előre kitalálni, mi lesz a vége.
Könnyed hangvételű helyett inkább: feszes stílussal bemutatott súlyos mondatok. Rövidség helyett inkább: tömörség, és koránt sem kevésség. Publicisztika helyett: valódi próza.
Noha tényleg az ÉS tárcarovatában kerültek eredetileg publikálásra – ezek az írások „megérdemlik” a novella elnevezést.
Ráadásul nem is akármilyen novellák. Bartis negyedik kötete hozza a tőle megszokott szintet, márpedig az a szint igencsak magasan van.

A kötet olvasása során kiderül, hogy az Úristenről szóló irományok jóval többről is szólnak (már ha lehet ilyet mondani). Az Úristen jelenlétén vagy éppen hiányán keresztül előbukkannak az érezhetően önéletrajzi ihletésű történetek a szocialista Marosvásárhelyről és környékéről, de az egzotikus Ázsiát vagy Közel-keletet megidéző pár, „kirándulós” novellákon túl ott hemperegnek még a mágikus-realista, vallási témájú, csodálatos történetek, amelyek szinte már egy Bartis-mitológia alaptörténetei is lehetnének.

Ahogy Bartis az első novellában is kifejtette, ez a tárcasorozat nem az ő ötlete volt, de felkérésre elvállalta. Véleményem szerint a „feladatot” tökéletesen teljesítette. Noha néhány novellán egy picit lehet érezni, hogy nem annyira összeszedettek a többihez képest (amolyan „rendelésre” születtek, és valószínűleg nem volt rájuk elég idő), ezek nem vesznek el semmit az élményből: Bartis egy zseniális író, akár akarja, akár nem.

Számomra a kötet igazán kiemelkedő novellái: Cedenka; A magyar nyelv rövid története; A vámos és az Úristen. De amúgy mind.

2 hozzászólás
lizke>!
Bartis Attila: A Lázár apokrifek

…"az Irodalmi fogalomtár szerint a tárca alapvetően könnyed, szellemes műfaj" – olvastam a leírást a könyvről. Azt hiszem ez itt most egy kicsit máshogy jelenik meg. Az a világ, amit a Nyugalomban megismertem, pontosabban az a stílus itt is megjelenik, bár nekem már nem tűnt olyan zaklatónak és lüktetőnek, én is kevésbé lettem nyugtalan mint ott. Bár továbbra is fenntartom azt, hogy én Bartist csakis úgy tudom olvasni, ha kirakom a Ne zavarj! táblát. Az első két tárca után tudtam csak felvenni a fonalat és kezdtem elhelyezkedni a könyvben, a leírtakban. Számomra a Magyar nyelv rövid története jelentette a csúcspontot.

2 hozzászólás
n P>!
Bartis Attila: A Lázár apokrifek

Adalék az Úristenről alkotott képünkhöz.
Nem mindennapi, de minden napra való írás.
Megtévesztő lehet a rövid, könnyen kézben tartható egy estés könyv.
Nem az.
Ami belül van, az hosszan rágandó és lassan, időt adva olvasandó.
…„Lázár leszek, ha nem is pont a betániai, de mindenképpen Lázár.”
És azzá válik, válunk.
Mitől? Attól, hogy „Könnyekre fakadt Jézus” ( Ján.11:35.) a sírjánál.
Bartis azt mondja, hogy ő mégsem Lázár – „hiszen nagy valószínűséggel nincsen két életem”.
De van. Csak nem mind a kettő ezen a földön.

Ne siess vele!
De mindenképpen olvasd el!


Népszerű idézetek

Futtetenne I>!

(…) mert humorérzék nélkül élni lehetetlen. De legalábbis kutyanehéz.

29. oldal

10 hozzászólás
lizke>!

A Másik megtalálta az egyetlen boltot, ahol alkoholt árulnak, vett is valami vodkát, az eladó fekete zacskóba rakta, mint otthon a pornólapot szokták, csak, hogy már messziről tudni lehessen, mit visz az ember. A zacskó ugyanaz, benne a szégyen kultúrkörönként változik.

Budapest: Magvető (2005) [p.43.]

vorazlicki>!

Sokak szerint a remény erőt ad, mások viszont, akik már reméltek, nemcsak úgy ímmel-ámmal, hanem igazán, azok tudják, hogy ez pont fordítva van: a reményhez kell az erő. Sokkal több erő kell hozzá, mint a reménytelenséghez. És szégyen, nem szégyen, az ember ereje, főleg ősszel, véges.

Felvidék visszatért, 46. oldal

Cicu>!

Engem igen, téged igen, Istent igen, gázkamrát igen. A kovászt soha.

Az ammani tekercs, 24.oldal

Leki>!

Megkérdezte, mi legyen a nevem, mondtam, Lázár, ő legalább feltámadt, igaz cserébe eggyel többször halt meg a kelleténél.

>!

Itt sincs másképp, mint odafent. Itt, a legmélyebb depresszió közelében is attól rettegsz, hogy még egy cigaretta és megszokod.

12

Twisted_words>!

(…) Isten valójában nő volt, aki nemhogy a Szentföldön nem járt, de sose jutott messzebb a román tengerpartnál, és bárhogy is számolom, ezerkilencszáznyolcvanhárom július huszonkettedike óta halott.

7-8. oldal

Twisted_words>!

Hét év, az pont annyi, amennyi idő alatt valaki megfogan, világra jön, és megtanul olvasni.

29. oldal

csillagka P>!

Sokak szerint a remény erőt ad, mások viszont, akik már reméltek, nemcsak úgy ímmel-ámmal, hanem igazán, azok tudják, hogy ez pont fordítva van: a reményhez kell az erő. Sokkal több erő kell hozzá, mint a reménytelenséghez.


Hasonló könyvek címkék alapján

Szív Ernő: Összegyűjtött szerelmeim
Bodor Ádám: Az utolsó szénégetők
Szabó Róbert Csaba: Fekete Dacia
Benedek Elek: A százesztendős jövendőmondó
Kuncz Aladár: Egy márványdarab
Áprily Lajos: Álom egy könyvtárról
Bálint Tibor: Mennyei romok
Füller Tímea: Tócsatükörben
Janikovszky Éva: Ájlávjú
Németh Kriszta: Csücsök