A ​Lázár apokrifek 82 csillagozás

Bartis Attila: A Lázár apokrifek

Bartis ​Attila új kötete tizenkét történetet tartalmaz, melyek az Élet és Irodalom tárcarovatában jelentek meg. A fiatal írónak ez a negyedik könyve. Tizenkét hónap, tizenkét történet. A Lázár apokrifek egy /lapzártától lapzártáig tartó/ év dokumentuma, bizonyos értelemben már-már napló. S bár az Irodalmi fogalomtár szerint a tárca alapvetően könnyed, szellemes műfaj, Bartis mégis Istenről mesél nekünk tizenkét igaz történetet. Vagy „arról, hogy üres volt a helye. Vagy nem is volt üres, csak Ő nem látszott rendesen. Ha meg mégis látszott, úgy egészen másnak képzelte az ember. Igen, talán ez a legpontosabb: néha látszott, csak egészen másnak képzelte az ember. /…/ Így könnyen lehet, hogy amit ő az Úristenről gondol, az még tárcának is csak apokrif.” Részlet a könyvből: „A hágón innen az utolsó férfi azt mondta, ez a helyes út. Azért elővettük a térképet, hátha nem értette a kérdést pontosan, mert tulajdonképpen nem volt miért értse. Mi van, ha téved? Ha eltévedünk, miközben ránk… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2005

Tartalomjegyzék

>!
Magvető, Budapest, 2009
102 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631424546
>!
Magvető, Budapest, 2005
104 oldal · ISBN: 9631424545
>!
Magvető, Budapest, 2005
104 oldal · ISBN: 9789631434040

Enciklopédia 2


Kedvencelte 11

Most olvassa 4

Várólistára tette 36

Kívánságlistára tette 19


Kiemelt értékelések

>!
giggs85 P
Bartis Attila: A Lázár apokrifek

Bár némelyik szövegen nagyon érződik, hogy azért írta meg Bartis, mert meg kellett, mivel szorította a leadási határidő, de ebből a 12 tárcából így is pofás betekintést kaphatunk az egyik legragyogóbb kortárs írónk világába. Erősen ajánlom.

>!
Bélabá P
Bartis Attila: A Lázár apokrifek

Az teljesen egyértelmű, hogy nem ez Bartis Attila legjobb könyve, de nem okozott csalódást. Azt írja alcímnek, hogy tárcák, szerintem csak személyes írások. Olvastam a közelmúltban Darvasitól vagyis Szív Ernőtől, azok az írások mások voltak. Globálisan mélyebbre hatolnak az olvasóban. Bartis a vezérfonalat Istennek nevezte, minden szösszenetben ott van az Úristen. Szösszeneteknek nevezem a tagoltság okán, mert olyan érzés mintha egy cigi- és/vagy kávészünetben születettek volna.
Személyes hátterű karcolatok, fényképkockák, hogy stílszerű legyek. Bartis zömében erdélyi életképei, a sajátos, már ismert, megszokott írói stílusban, de kicsit még az utat keresgélve. Nem olyan kifinomult, mint a nagyregényei. Látszik, hogy ifjúkori írások. Ezzel együtt bőven megér egy 4-est (4,2 pont) nálam. Rajongóknak kötelező.

>!
nagydviktor P
Bartis Attila: A Lázár apokrifek

Magamtól azt gondolnám, hogy bizonyos témákról legalább könyvtárnyit kell, lehet írni. Erre jön egy fickó, mint Bartis és megírja A magyar nyelv rövid történetét nyolc oldalban, meg átveszi A világ legmélyebb depresszióját is ugyanannyiban. Kiad egy ilyen könyvet (elbeszélésgyűjteményt), értekezik balsorsról és sorstalanságról, az európai gondolatról, a románok gondolatairól a magyarokkal kapcsolatban, a föld alatti üregekkel kapcsolatban, a költözéssel kapcsolatban és az egész alig több, mint 100 oldal, mégis benne van minden ami fontos. Az oldaltükör finoman szólva is szellős, a könyvecske nincs egy ujjnyi vastag, és egyetértek giggs85-el abban is, hogy bizonyos írásokon érződik, hogy kötötten készültek, de az ember nem panaszkodik, ha most spórolt egy könyvtárnyit („mit tudom én, 53 millió könyvvel”).

>!
GTM P
Bartis Attila: A Lázár apokrifek

Könnyed műfaj, súlyos téma.
Súlyos könnyedség. Vagy könnyed súlyosság?

Tárca? Napló? Visszaemlékezés? Valóság? Fikció? Nem mindegy? Szerintem bőrönd. Amit Bartis csomagolt nekünk. Nem tudta ugyan olyan parányira összecsomagolni, mint az Úristen, de azért éppen eléggé kicsi lett. Egy vékonyka könyvecske. És mennyi minden belefér! Életről, halálról, szeretetről, barátságról. Lázárról és a feltámadásról. Istenről és hiányáról, a semmiről. Mert mi gyakran csak úgy tudunk meghatározni valamit, ha a hiányáról beszélünk.
(„Mióta elmentél, itt hűvösebb a sajtár, a tej, a balta nyele …” J.A.)

És amikor kicsomagoljuk ezt a bőröndöt, akkor felidéz … mindent, ami fontos. Emlékeket. Amit az Úristen nekünk csomagolt.

Akkor kezdtem el bőgni, amikor csomagolni kezdett:
„… ekkor már ott állt az Úristen, és ő is csomagolt. A korhadó akácavarral kezdte, de persze, azért betette a lyukas csipketerítőt, az összes nagy karácsonyi áramszünettel együtt, nehogy a végén bármi kárba menjen."

>!
Zero MP
Bartis Attila: A Lázár apokrifek

Tegnap totál torkig lettem (nem mérgemben, csak kicsit sok volt hirtelen, mint egy nagy, tocsogó, fényutcaipiacos lángos, plusz halom lilahagymával meg unikummal) Cortázar-ral, úgyhogy azt gondoltam, kell valami más. Könnyedebb. De legalább vékonyabb.
Miután tanácstalanul vakargattam a seggem 6-18 percig a könyvespolc előtt, végülis erre a kötetre esett a választásom. Könyedebbnek ugyan semmivel sem könyedebb Cortázar-nál (maximum egy atmoszférával kevésbé meta), de legalább vékonyabb.
Pár éve még az Írók Boltjában találtam rá, nevetséges pénzért, s akkor nagy boldogan be is faltam, bár utólag azt kell mondjam, hogy akkor egy vak hangot nem sikerült felfognom, hála jónéhány, vendéglátásban töltött, enyhén politoxikomán évemnek, meg egyéb zavaró körülményeknek. Úgy egyáltalán, az elmerülés hiányának.
Most sokkal jobban elkaptak ezek az istenkeresgélő tárcák. Ja, nevezzük tárcának. Jobb híján. Novellának karcsúak, elbeszélésnek pláne, tárcának kissé túlontúl személyesek, szösszenetnek meg nem fogom nevezni őket, mert nem vagyok tinilány, meg mer' azzal azt is feltételezném, hogy ezekben a szövegekben a világon semmi munka nincs, csak egy ihletett pisiszünetben úgy maguktól kifolytak a noteszba.
Mivel ezek az írások felkérésre és főleg határidőre íródtak, néha kikukucskál a nemakarás, a fáradtság, a muszáj, van egy-két tényleg sefülesefarka firka (jaj), de ennek dacára is zömében nagyon jól megírt, hihetetlenül erős művek.
A személyessége kissé eltávolít, (nekem) megnehezíti a befogadást, hogy se Erdélyhez nincs a világon semmi közöm, se nincsen Istenem se. A megrögzött ateista jobban illik rám. (Erről jut eszembe, hogy szerintem a Kemény Istvánnal közösen elkövetett, „Amiről lehet” című beszélgetőskötet nagyon sok segítség lehet ezekhez a szövegekhez, fel is csapom lassan megint.) De pont ebben rejlik a nagyság, hogy egy okos, csendes és zseniális, istenfélő ember (akinek amúgy micsoda ((akasztófa))humora van! Sokszor kiszaladt a számon a villamoson reggel egy ilyen alaktalan izé, ilyen röhögészörej, úgy hangzott kábé, hogy: hrmpfp!) ilyen szépen, higgadtan és nyitottan mesél hitről, abban való megingásról, barátságról és szeretetről, a Zistenről meg arról is, hogy néha ott sincs, a vakhit károsságáról, elmélyülésről és elszállásról, elnyomásról és fojtó rezsimről, a Fentről meg a Lentről, de olyan ívesen, olyan szépen, hogy az egyszeri megrögzött ateista (gyk: én) is tátott szájjal olvassa és éli át, pedig úgy tűz be a nap sugara, hogy alig lát (De akkor miért hagyta otthon a napszemcsit?). És ez csak az igazán nagyok sajátja.

>!
lizke
Bartis Attila: A Lázár apokrifek

…"az Irodalmi fogalomtár szerint a tárca alapvetően könnyed, szellemes műfaj" – olvastam a leírást a könyvről. Azt hiszem ez itt most egy kicsit máshogy jelenik meg. Az a világ, amit a Nyugalomban megismertem, pontosabban az a stílus itt is megjelenik, bár nekem már nem tűnt olyan zaklatónak és lüktetőnek, én is kevésbé lettem nyugtalan mint ott. Bár továbbra is fenntartom azt, hogy én Bartist csakis úgy tudom olvasni, ha kirakom a Ne zavarj! táblát. Az első két tárca után tudtam csak felvenni a fonalat és kezdtem elhelyezkedni a könyvben, a leírtakban. Számomra a Magyar nyelv rövid története jelentette a csúcspontot.

2 hozzászólás
>!
n P
Bartis Attila: A Lázár apokrifek

Adalék az Úristenről alkotott képünkhöz.
Nem mindennapi, de minden napra való írás.
Megtévesztő lehet a rövid, könnyen kézben tartható egy estés könyv.
Nem az.
Ami belül van, az hosszan rágandó és lassan, időt adva olvasandó.
…„Lázár leszek, ha nem is pont a betániai, de mindenképpen Lázár.”
És azzá válik, válunk.
Mitől? Attól, hogy „Könnyekre fakadt Jézus” ( Ján.11:35.) a sírjánál.
Bartis azt mondja, hogy ő mégsem Lázár – „hiszen nagy valószínűséggel nincsen két életem”.
De van. Csak nem mind a kettő ezen a földön.

Ne siess vele!
De mindenképpen olvasd el!

>!
NannyOgg SP
Bartis Attila: A Lázár apokrifek

Egy értelmes mondatot sem tudnék megfogalmazni egy átélt „Ez is kurva jó volt!”-on kívül. Azt meg nem írom le, mert túl vulgáris.

>!
Fainthoar
Bartis Attila: A Lázár apokrifek

Végül is a mi kofferunkba is Isten csomagol be mindent, mi meg csak megyünk előre a semmi felé, hátha észrevesszük egyszer, hogy már rég ott vagyunk. És mivel Isten csomagolt be, az én kofferomban is minden benne van, vagy benne lesz, mikor eljön az ideje. A Lázár Bartist is berakta a bőröndömbe, apokrif tárcákkal a halálról, magyarságról, keresésről, feltámadásról, bőröndökbe pakoló magyar Istenről. Csak megköszönni tudom neki.


Népszerű idézetek

>!
Ciccnyog IP

(…) mert humorérzék nélkül élni lehetetlen. De legalábbis kutyanehéz.

29. oldal

10 hozzászólás
>!
lizke

A Másik megtalálta az egyetlen boltot, ahol alkoholt árulnak, vett is valami vodkát, az eladó fekete zacskóba rakta, mint otthon a pornólapot szokták, csak, hogy már messziről tudni lehessen, mit visz az ember. A zacskó ugyanaz, benne a szégyen kultúrkörönként változik.

Budapest: Magvető (2005) [p.43.]

>!
Cicu

Engem igen, téged igen, Istent igen, gázkamrát igen. A kovászt soha.

Az ammani tekercs, 24.oldal

>!
vorazlicki

Sokak szerint a remény erőt ad, mások viszont, akik már reméltek, nemcsak úgy ímmel-ámmal, hanem igazán, azok tudják, hogy ez pont fordítva van: a reményhez kell az erő. Sokkal több erő kell hozzá, mint a reménytelenséghez. És szégyen, nem szégyen, az ember ereje, főleg ősszel, véges.

Felvidék visszatért, 46. oldal

>!
_teresa

Itt sincs másképp, mint odafent. Itt, a legmélyebb depresszió közelében is attól rettegsz, hogy még egy cigaretta és megszokod.

12

>!
Twisted_words

(…) Isten valójában nő volt, aki nemhogy a Szentföldön nem járt, de sose jutott messzebb a román tengerpartnál, és bárhogy is számolom, ezerkilencszáznyolcvanhárom július huszonkettedike óta halott.

7-8. oldal

>!
Leki

Megkérdezte, mi legyen a nevem, mondtam, Lázár, ő legalább feltámadt, igaz cserébe eggyel többször halt meg a kelleténél.

>!
Twisted_words

Hét év, az pont annyi, amennyi idő alatt valaki megfogan, világra jön, és megtanul olvasni.

29. oldal

>!
szeder

Két napja a sivatagban még simán le tudtad rajzolni Laffénak Kis-Magyarországot, aztán szülőföld okán egy búsat, magyarosat sóhajtva a nagyot is, mert legalább itt, a világ végén, ahol a közelben lakó Úristenen, meg egy beduinon kívül senki se látja, legalább itt nem hagyod a történelmi realitásérzéked meg vérontásfóbiád a nagy nemzetbarát fölé kerekedni. Igaz, az valahogy még most se jut eszedbe, hogy néped megőrzése fontosabb a morális univerzáliáknál. Hogy ez így választható lenne: népem, vagy morál. Szóval tegnapelőtt már-már megesküdtél volna, hogy a nyelvi akadály egy humbug. Hogy kézzel-lábbal, angolul meg homokba rajzolva bármit el lehet, még egy viccet is. Most viszont egy befőttesüveggel az öledben rádöbbensz, hogy Magyarországot igen, a Közel-Keletet igen, engem is, téged igen, talán még Istent is lerajzolhatod. A kovászt soha.

20. oldal

>!
csillagka P

Sokak szerint a remény erőt ad, mások viszont, akik már reméltek, nemcsak úgy ímmel-ámmal, hanem igazán, azok tudják, hogy ez pont fordítva van: a reményhez kell az erő. Sokkal több erő kell hozzá, mint a reménytelenséghez.


Hasonló könyvek címkék alapján

Bálint Tibor: Mennyei romok
Janikovszky Éva: Ájlávjú
Németh Kriszta: Csücsök
Péterfy-Novák Éva: A rózsaszín ruha
Tóth Krisztina: Hazaviszlek, jó?
Keresztury Tibor: Temetés az Ebihalban
Szív Ernő: Összegyűjtött szerelmeim
Tóth Erzsébet: Szívhangok
Csurka István: A mélység vándora I-II.
Szakonyi Károly: Magányos biciklista