A ​kéklő pára 137 csillagozás

Bartis Attila: A kéklő pára Bartis Attila: A kéklő pára Bartis Attila: A kéklő pára

(…) ​Bartis Attila karizmatikus író. Ezen kívül – ha a történelemből nem nyomtalanul fog kiesni a kommunizmus negyven éve – megírta a magyar irodalom egyik halhatatlan novelláját: Károly avagy az irodalom története. Ha nyomtalanul esik ki, akkor sok minden más is ki fog esni. Akkor nemigen lesznek majd válaszok az ilyen kérdésekre: Mi volt a kommunizmus? Mi volt a román kommunizmus? Mit jelentett a díszmagyar Romániában a kommunizmus alatt? Mi volt az, hogy besúgó, és mi köze volt a díszmagyarhoz meg „ehhez a nyomorúságos román időhöz”? Mi volt az, hogy Marosvásárhely? Mi volt az, hogy vendégbarátság? Miféle morál tette természetessé, hogy egy család öt és fél évre befogadjon egy vadidegent? És így tovább. Az egy más világ lesz. Akkor a Károly… csak egy lesz azok közül a novellák közül, amik egy könnycseppel jobbak a tökéletesnél. (…)
Az irodalmat rendszerint elrontja, ha az irodalomról szól. A Károly avagy az irodalom története a ritka kivételek egyike. Az alcím nem… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1998

Tartalomjegyzék

>!
Magvető, Budapest, 2018
108 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631425802
>!
Magvető, Budapest, 2007
110 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631425802
>!
Magvető, Budapest, 1998
118 oldal · keménytáblás · ISBN: 963142118X

Enciklopédia 4


Kedvencelte 9

Most olvassa 5

Várólistára tette 63

Kívánságlistára tette 45


Kiemelt értékelések

>!
n P
Bartis Attila: A kéklő pára

Egyszer azt mertem mondani, hogy ha Bartis egy üres lapra húz egy vonalat, nekem az is tetszeni fog. Azt hiszem, ezt hívják elfogultságnak. De, nem, azért az mégsem lenne elég. Ha olvastuk már több könyvét, nem feltétlenül időrendben, akkor is van és kell is legyen valamiféle elvárásnak, mondjuk szebben, kíváncsiságnak, hogy itt, ebben a novelláskötetében mit akar nekünk elmondani az emlékeiről, mit a régi időkről és mindezt hogyan teszi. Én az újabb kiadást olvastam, ahol a fülszövegben Kemény Istvánnak is kérdései vannak, ezeket mi is feltehetjük és kereshetjük a választ rá. A korábbi kiadáshoz Bodor Ádám írt egy rövidebb, de nekem velősebb gondolatsort. Nemcsak ez a különbség a két megjelenés között. Az első ugyan nem volt a kezemben, így nem tudom pontosan, hogy milyen Wittgenstein-idézetek olvashatóak benne, de egyet megmutatok, ami a kötet címére utal: De ezt is mondhatjuk: sosem lehet nagy, aki félreismeri önmagát: aki kéklõ párát von szeme elé. Ha Wittgentsein szavait szem előtt tartva olvassuk Bartist, úgy is jó, ha enélkül, úgy is. Ha nem ismerjük még Bartist, vagy bármilyen ellenérzésünk van vele, akkor A kéklő pára jó szívvel ajánlott kezdésnek. Aztán majd látjátok, hogy jó, vagy inkább csak egy vonalat húzzon üres lapra. Nekem továbbra is mindkettő jó.

1 hozzászólás
>!
olvasóbarát P
Bartis Attila: A kéklő pára

„(…) a mozdulataival sokkal nehezebben tud hazudni az ember, mint a történeteivel.”

Novellák (1995 – 1998, 2006) Remek történetek, mindegyik egy-egy kis mikrovilág. A legkülönbözőbb figurák népesítik be, többek között az öntudatos vendéglős (Bohumil), Májerné férje, aki tíz hónappal a halála után különböző férfiak képében kísért (Onedin), a magát költőnek képzelő csótányirtó (Károly), az apró növésű fizikus, Joachim, aki érti az állatok nyelvét. Megidézi a Bolyaiak tevékenységét, a Holdra szállást. Gyergyó éghajlata című írásában Bodor Ádám vendégszövegeit is felhasználja.

>!
saribo
Bartis Attila: A kéklő pára

Engem teljesen lenyűgöztek ezek a történetek. A soha nem ismert nagyapáim családban keringő sztorijait idézte fel bennem, amiket sajnos én már csak másodkézből hallhattam. De olyanok voltak ezek a történetek, hogy akár ők is mesélhették volna őket, minden családban öröklődnek hasonlók. Az első bekezdésnél már tudtam, hogy ez tetszeni fog (http://moly.hu/idezetek/648987), és nem is csalódtam, bár az elején érezhető anekdotázós mesélés később némileg szomorkássabbá, mélyebb tartalmúvá válik, ennek ellenére vagy éppen ezért tetszettek nagyon.

>!
Bélabá
Bartis Attila: A kéklő pára

Egy kicsit „régi” időket idéz fel, a XX. század második felét. Miért régi? Mert már úgy tűnik, régen véget ért az a rendszer, a szocializmus, amit ábrázol: erdélyi életképeket. A hangulata tehát nagyon ismerős sokunknak. Stílusában pont olyan, mint amit személyesen tapasztaltam az író-olvasó találkozón. Bartis Attila sokkal érettebben szól az olvasóhoz, mint A nyugalomban tette. „Tanáruras”, lassan mesélős, nyugodt, de közben annyi mindent elmond, hogy akár öregapáink bölcsessége is benne lakozik a mondandójában. Pedig fiatal volt még 1998-ban (30 esztendős), s ez a fiatalos hév egyáltalán nem látszik meg az írásokon. Teljesen kiforrott, szórakoztató és olvasmányos. Az nem meglepő, ha jobban tetszik az eseményekben nem túl gazdag, amúgy roppant hangulatos Nyugalomnál, tehát egy fokkal magasabbra kell lépnünk a létrán. 4,5 csillag (4,4 pont), mert még várom tőle a tökéletest, azzal a kitétellel, hogy A végét nem olvastam, nem ismerem. Ezt a novellás kötetet meg szívből ajánlom azoknak, akik megismernék Bartis Attila fiatalkori világát.

1 hozzászólás
>!
Gyöngyi69
Bartis Attila: A kéklő pára

Egy időben olvastam az író A csöndet úgy című, fotográfiákkal teli kötetének lapozásával. Bartis annyira őszinte, egyszerűen döbbenetesen azt adja, ami benne van, nem akar megfelelni semmilyen elvárásnak. Hogy depresszív? Igen, az. És akkor mi van? Olvasom a könyvét, nézegetem a képeket, és mintha egy két nyelven íródott regényt olvasnék, a legeslegjobb fordításban. Nem, nem is fordítás, mindkettő anyanyelvű író tollával íródott, és biztos lehet benne az ember, hogy hiteles mindkettő. Nemes egyszerűséggel veti papírra a szörnyűséges életet, nem sajnáltatja magát, sem a szereplőit, csak gyönyörű irodalmat művelve mesél. Nekünk meg csak a szívünk szakad bele.
Annyira jó lenne még sokat-sokat olvasni tőle!!!

>!
Gregöria_Hill
Bartis Attila: A kéklő pára

Nekem nagyon tetszett, egyértelmű volt az ötös, csak a hatodik csillagon gondolkodom még. Meg azon, hogy most olvassam újra azonnal, vagy kicsit később.

>!
_Andrea_
Bartis Attila: A kéklő pára

Abszurd, különös, bizarr. Meg az összes kedvenc jelzőmet felsorolhatnám még mellé, amiket értékelésekben szoktam használni, – szóval tetszett.
Olyan furcsán teremt hangulatot, – a különös, merengésre ösztökélő hangulatokból pedig egyik pillanatról a másikra ránt ki egy hatalmas kacagás, mert még tudja fokozni, csak azt már nem lehet kibírni másképp mint nevetve. Lásd a kommunizmushoz vezető legrövidebb út klimaxos tanerőkkel kikövezve, stb. A másik szokatlan élményem: még soha nem próbáltam vizualizálni egy otthonkát, – de olyat, ami zöld alapon kék és ha jól emlékszem piros virágos, – hát olyat most sem sikerült.
De az utolsó harmadban lévő novellák olyan kidolgozatlanok voltak, szinte vázlatszerűek. Ezért vagyok kicsit csalódott, – meg úgy általában, legszívesebben követelőznék, mint egy óvodás és addig nem enném meg a sárgaborsófőzeléket, amíg Bartis Attila nem írja meg rendesen az összes novellát hosszú regényben, mert úgy sokkal jobb, – és akkor lenne mit olvasnom egy darabig.

>!
Dün SP
Bartis Attila: A kéklő pára

Az a helyzet, hogy nem vagyok – még? – elég olvasott és vájtfülű Bartis Attila ezen novelláihoz, Kemény István fülszövegben feltett kérdéseire sem igazán tudom a válaszokat, de ezek a novellák mégis közelebb vittek egy másik kor, nemzet, élet… megértéséhez.
Bartis afféle iróniával, humorral képes ábrázolni azokat az időket, az emberi gyarlóságot (és hülyeséget), hogy először nem is arra gondoltam: micsoda borzalmak, hanem újfent konstatáltam, milyen nagy volt és lesz az Isten állatkertje…
Mindegyik novellának van egy különleges hangulata, egy egyedi hangja, ez a sokféleség teszi talán, hogy úgy vélem, az író ebben a műfajban is nagyot alkotott.

>!
marcipáncica P
Bartis Attila: A kéklő pára

Nem nagyon tudom, hogy kitől olvastam még egy olyan novelláskötetet, amit egyrészt egyhuzamban végigolvastam, terjedelemtől függetlenül, másrészt mindegyik benne szereplő történet ennyire tetszett volna. Tökéletes volt. A nyugalommal Bartis Attila nagyon magasra tettem nálam a lécet, de simán megugrotta ezzel is, egyelőre imádom minden egyes sorát, amit olvashatok tőle.
Mindegyik történetnek volt egy nagyon egyedi hangulata, a kötetnek egyben mégis egy nagyon meghatározó hangja, ami már az első pár sorral berántott. Egy kis irónia, egy kis humor, egy kis borúsabb hangvétel a vége felé, gyönyörű köntösben mindegyik írásban.


Népszerű idézetek

>!
Ciccnyog IP

A némaság percei a legkegyetlenebbek. Így van ez kihallgatáson és így van ez a szerelemben. Temetésen szintén. Akár égi, akár földi idő van érvényben, a némaság perceit az ördög méri ki rozsdás vasutas-vekkerrel. Éveknek méri a percet, ezért lehet ilyenkor megöregedni.

>!
Sárhelyi_Erika I

(…) a mozdulataival sokkal nehezebben tud hazudni az ember, mint a történeteivel.

88. oldal (Magvető)

>!
saribo

…aztán kilencszázhúszban nagyapám ráparancsolt a prímásra, hogy addig húzza neki a Himnuszt amíg a románok szét nem lövik a kocsmáját. Persze, nem lett az egész szétlövésből semmi, mert a románok elakadtak a főtéren. Ott kínlódtak szerencsétlenek a Kossuth-szoborral, próbálták ledönteni, de hiányzott még belőlük a rutin, na, meg azért oda is volt az állítva rendesen, szóval eszükbe nem jutott az Oroszlánt szétlőni. Nagyapám pedig csak várta a sortüzet, húzatta a Himnuszt, és minden balsorsakitrégentépnél rótt egy strigulát a kenyérszelővel a pultra, de olyan fájdalmasan, mintha az ereit vágná éppen.

9. oldal, BOHUMIL avagy a kenyérmorzsák története (Magvető, 2007)

1 hozzászólás
>!
Chöpp 

… mégsem volt ez a házkutatás annyira átlagos, mert még az ajtóban megkérdezte a tiszt, hogy van-e arany vagy izgató irodalom, amire Dóczy azt mondta, hogy van, de ő nem ad könyvet kölcsön senkinek, és becsukta az ajtót, azok hárman meg csak álltak a folyosón, és röhögtek, mert ilyen nincs, ilyen egyszerűen nem létezik, ez olyan szép volt, hogy kár elrontani, úgyhogy becsengettek inkább a szomszéd lakásba, ahonnan Szilágyi urat nemsokára el is vitték az aranyhegyű Parkerével együtt.

71. oldal

>!
Bélabá

Apám bekapcsolta a rádiót meg a tévét, hogy a műsorvezető és Onedin kapitány hangja összekeveredjenek a miénkkel, mert akkor még azt hitte, hogy nincs a világon olyan lehallgató készülék, amelyik ennyi zajból is ki tudja szűrni a lényeget.

Oszkár avagy a fizika története

>!
Sárhelyi_Erika I

(…) arra gondoltam, hogy dr. Umbra mégiscsak orvos, és ha a tehetséget orvosnak kell vizsgálnia, akkor az is olyan betegség, akár a rák, akkor az a lélek daganata, amibe előbb-utóbb beledöglik az ember.

82. oldal (Magvető)

>!
Bélabá

A kis Gereben ekkor már bent ült a budin, onnan hallgatta a hentes virtuóz cimbalomjátékát, és felsírt, ahányszor elszakadt egy gé húr, mert azt volt a legnehezebb beszerezni.

BOHUMIL avagy a kenyérmorzsák története

>!
Sárhelyi_Erika I

Most kéne szóljak, hogy feljelentem, gondoltam. Hogy elvitetem a Csatornához. Hogy élve őt többé nem látja más, csak a fegyencek meg az őrök, ha hozzám ér azzal a tűvel. És nem azért, mert fáj, hanem mert fémmel ne hatoljon belém senki. Se a vénámba, se az agyamba. Se tűvel, se tőrrel. Se ember, se Isten. Állat jöhet a fogával, nő a karmával, hóhér kötéllel, csak hideg fémmel ne, soha senki.

86. oldal (Magvető)

>!
lorem

Szóval teljesen magára volt utalva, ő kellett megvigasztalja saját magát, tehát felnézett a csillagos égre meg a teliholdra, és akkor nevetett, mert az azért elég jól sikerült.
Senkit ne lepjen meg, hogy ez velünk pont fordítva van, hogy mi a csillagos égtől tudunk a legszebben sírni, ennek az az oka, hogy meghalunk, és a csillagos ég direkt úgy van megcsinálva, hogy ezt juttassa eszünkbe. Istent viszont a Föld keserítette el, de nagyon, ő ugyanis úgy hal meg, hogy elfelejtik, és az a Földről már akkor látszott, hogy istenfelejtésre igen alkalmas hely.

91. oldal

>!
_natalie_ I

…és hatalmas zsákokat töltenek meg egy halott asszony hajának illatával.

67. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Szabó Róbert Csaba: Fekete Dacia
Lázár Ervin: Buddha szomorú
Lázár Ervin: A Masoko Köztársaság
Tóth Ágnes: Kocsmamesék
Rátkai Ferenc – Tóth Gyula (szerk.): Körkép 66
Kepes András (szerk.): Könyvjelző – Kepes András válogatása fiatal magyar írók novelláiból
Dragomán György: A fehér király
Bodor Ádám: Sinistra körzet
Banana Yoshimoto: Kitchen
Gabriel García Márquez: A pátriárka alkonya