Gyilkosokra ​vadászom (Jasper Dent 1.) 37 csillagozás

Barry Lyga: Gyilkosokra vadászom

Egy nap brutális kegyetlenséggel elkövetett gyilkosság híre kavarja fel az álmos kisváros, Lobo's Nod lakosságának mindennapjait. Egyesek úgy vélik, hogy az alma talán nem is esett olyan messze a fájától, és a történtekért a zárkózott, beilleszkedési nehézségekkel küzdő fiú a felelős. Jazz a seriff határozott tiltása ellenére nyomozásba kezd, hogy megakadályozza a további gyilkosságokat, és hogy mindenkinek bebizonyítsa: ő nem olyan, mint az apja.
Mert ha sikerülne meggyőznie az embereket, talán végre ő maga is elhinné…

Eredeti megjelenés éve: 2012

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

>!
Alexandra, Pécs, 2018
384 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634472001 · Fordította: P. Simon Attila

Enciklopédia 1


Kedvencelte 2

Most olvassa 4

Várólistára tette 45

Kívánságlistára tette 57

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

mate55 P>!
Barry Lyga: Gyilkosokra vadászom

Se füle se farka történet, erőltetett menet az egész. Mi van, ha a világ legrosszabb sorozatgyilkosa … az apád volt? Ez az ötlet tényleg adhatna egy kis plusz feszültséget, azonban valódi karakterek híján ez nem sikerül. Képtelen voltam beleélni magam ebbe az életidegen, ostoba környezetbe, ugyanis a legkevésbé sem életszerű. Mert kész helyzetbe lettem hozva, és úgy általánosságban nem értettem az egész motivációját, miértjeit, és a tökéletesen irracionális viselkedést, amit a szereplők hoznak. A bugyuta történet nem párosul izgalommal, feszültséggel, csak fáradt, és néha kérdő szemráncolásra ad okot. Azért „azt jó tapasztalni”, hogy mindig van lejjebb, és a szánalom, mint fogalom szinonimáinak száma állandó bővülésben van ilyen csapongó, mindenféle cél nélkül elkészült, értéktelen fércmunkának köszönhetően. Most már valóban nagy szükség volna egy formabontó, színvonalas és életképes thrillerre, hogy ismét erőre kapjon a műfaj. Ilyenből pedig többet nem kérek, épp elég volt az utóbbi idők „míves” krimi – thrillerei, amik az olvashatatlanság határait feszegették. A könyv minőségében és műfajában így a közelmúltból leginkább a „Dexter” sorozathoz hasonlít, de azon legalább érezhető volt valamiféle szenvedély, akarás, és volt egy koncepció mögötte, ami érdekessé tette, még ha nem is volt mindig jól kivitelezve. Ideje volna ráébredni, hogy nem a zsánerben gondolkodás tradíciója, hanem a tehetség hiányzik sok esetben a bukdácsoló próbálkozásoknál.

Benedek_Eszti>!
Barry Lyga: Gyilkosokra vadászom

A regényben nagyrészt Jaspert követhetjük nyomon. Az író főként az ő érzelmeit, gondolatait közvetíti felénk, ami segítséget nyújt nekünk abban, hogy egy kicsit mi is sorozatgyilkosként lássuk a világot. Ha pedig nem a tizenhét éves fiút követjük nyomon harmadik szemszögből, akkor az Impresszionistát láthatjuk, aki saját magának adott elnevezést.

Sokmindenre nem kaptunk választ és a könyv egy erős függővéggel zárult, így az olvasó biztos, hogy tűkön fog ülni a folytatásért. Miért lett Impresszionista a sorozatgyilkos, mi késztette erre? Hogyan és miért történhetett az a bizonyos dolog a könyv végén? Rengeteg minden kavarog az ember fejében mikor befejezi az utolsó oldalakat, az egyszer biztos.

Nagyon tetszett a regényben, hogy egyszerre volt hátborzongató, izgalmas és fiatalos. Igazi krimi elemek vegyültek egy ifjúsági regénybe, ami talán elérhetővé teszi, hogy a fiatalok is megkedveljék ezt a műfajt. A felkapott disztópikus és romantikus regények mellé kellenek a fiataloknak a thrillerek és a krimik, ez pedig egy nagyon jó példája annak, hogy milyen jót lehet alkotni ebben az ágazatban is.

Mint bevezető kötet azt kell hogy mondjam, engem megvett magának. Leginkább Dan Wells Nem vagyok sorozatgyilkos című regényéhez tudnám hasonlítani, így aki azt kedvelte, ezt is biztosan fogja. Egy igazi izgalmas és pont kellően hátborzongató young adult könyv, amit csak ajánlani tudok.

Bővebben: http://www.ahmagazin.com/konyvek/barry-lyga-gyilkosokra…

Szimirza P>!
Barry Lyga: Gyilkosokra vadászom

Jó hangulatban lévén, bőkezűen csillagozok, habár eléggé közepesre sikeredett ez a történet, a vége főleg. Kezdő és nem teljes mértékben krimi rajongóknak ajánlanám inkább.

tizkicsikonyv>!
Barry Lyga: Gyilkosokra vadászom

Vannak azok a könyvek, amelyeket a lezárás, a végső „megoldás” miatt érdemes elolvasni, amely kárpótol az esetleges vontatottságáért is, továbbá vannak olyanok, amelyeket végig imádunk olvasni, de a lezárás mégsem üt akkorát. És vannak azok, amelyeket az első oldaltól az utolsóig imádunk – nyilván ez utóbbi a legideálisabb. Nos, a Gyilkosokra vadászom számomra a nagyon élvezem, de a vége sajnos nem üt akkorát kategóriába tartozik. Ezzel együtt tökéletesen elérte, hogy izgatottan várjam a következő részét.

Bővebben itt: https://tizkicsikonyv.blogspot.com/2018/09/gyilkosokra-…

ValerinLanz P>!
Barry Lyga: Gyilkosokra vadászom

Nem is lett volna ez egy rossz könyv. Ha.
Ha az író nem John Cleaver-ről mintázza a főhőst szinte egy az egyben. Ami nem lenne akkora baj, mert szerettem John azon tulajdonságát, hogy nem igazán tud emberi érzelmeket mutatni, de ami abban a sorozatban működött, annak itt nagyon utánzás kinézete volt. Ami már csak azért is vicces, mert a könyvben egy más témában is megjelent az utánzás spoiler, de erről ennyit.
Jazz többé-kevésbé szimpatikus volt, kivéve, amikor azt gondolta, ő a legokosabb ember a környéken, és csak ő tudja megoldani az ügyet. Aztán koppant egyet, és visszavett az arcából.
Connie… persze erős és támogató barátnő, de tudjuk jól, mit gondolok a románcokról.
Howie volt a kedvencem, tetszett a betegsége, meg az, hogy ennek ellenére is vidám és kedves srác tudott maradni. spoiler
Billy karaktere meg olyan volt, mint egy gyenge Hannibal; kívül kedvesnek és átlagosnak mutatta magát, közben azon agyalt, hogy tudna feldarabolni, ráadásul túlságosan is kérkedett a tudásával szerintem, amiért egyáltalán nem lett szimpatikus. spoiler Undorító volt, nagyon utáltam.
Ha kijönne a folytatás – amire kevés esélyt látok –, elolvasnám, mert egynek elmegy a történet, csak sajnos sok újdonságot nem fedeztem fel benne.

Barbár>!
Barry Lyga: Gyilkosokra vadászom

Jazz egy sorozatgyilkos fiaként felcsap amatőr nyomozónak gyilkossági szakágazatban. Ebből csak jó sülhet ki. Némi inspirációt adhatott Dan Wells: Nem vagyok sorozatgyilkos c. trilógiája, de ezzel a hasonlóságnak vége, legfeljebb annyi, hogy ez is trilógia lesz, és ez is sikerre van ítélve. Az író nagy beleérzéssel ábrázolja egy éles eszű, hátrányos helyzetű 17 éves kamasz helyzetét, akinek a nyomozás mellett jut ideje a barátjára és a szerelmére is, ám a tanulásról kevés szó esik. Izgalmas cselekmény, jól megrajzolt karakterek valószínűsítik, hogy a folytatás sem fog csalódást okozni.

Veronika_Szakács>!
Barry Lyga: Gyilkosokra vadászom

Kimondottan szórakoztatónak találtam Jazz belső világát, ezért sokkal bőkezűbben csillagozok, mint tenném, ha objektív próbálnék lenni. Mert igaz, ami igaz. Kriminek gyenge, thrillernek túlságosan vicces. Nehéz lenne meghatároznom a zsánert, amiben íródott, mégis azt kell mondanom, hogy olyan YA dramedy, amit a vegyes értékelések ellenére is várakozással telve vettem kézbe, és aminek az utolsó oldalára érve már nyúltam is a második kötetért, hogy tudjam, miként folytatódik a történet.
Vannak abszolút 5 csillagos jelenetei, és igazán remek részei, néhol azonban kicsit hihetetlenné, és ezáltal hiteltelenné válik.
Mivel maga a sztori rövid időt ölel fel, engem nem zavart, hogy Jazz a könyv elején és a végén pontosan ugyanott tartott emocionálisan, és nem történt konkrét „karakterfejlődés”. (Bár ez sem igaz, mert az, hogy spoiler szerintem komoly lépés, és nagyon is szükséges volt, mert ennek révén mozdult el a holtpontról a karakter. Innentől kevesebb kétsége van, és sokkal pontosabban tudja definiálni magát.)
Nagyon szimpatikus volt Howie, tetszett Nagyi karakterének összetettsége, és a betegségének hiteles (és szórakoztató) ábrázolása (mert a valóságban ez minden lenne, csak nem szórakoztató). Kedveltem a kissé balga G. Williamet, és azt, hogy a megbízhatatlan narrátor, vagyis Jazz szemén át nézve mindenkiről torzított képet látunk, ezért mindenkivel kapcsolatban érnek / érhetnek minket meglepetések.

ViPa>!
Barry Lyga: Gyilkosokra vadászom

Ahogy láttam, elég megoszlóak a vélemények a könyvvel kapcsolatban. Vannak, akik csupa jót írnak, és vannak, akik nagyon lehúzzák. Azt hiszem, ez utóbbinak az az oka, hogy a könyvet főleg olyanok olvasták, akik már jártas krimi rajongók, és tudják, mi a dörgés, illetve, hogy hogyan is kéne mindennek zajlania, eljutni A-ból B-be, eldugni egy holttestet és megtalálni a tettest. Nyilván nekik ez a történet nem sikeredett olyan jóra. És akkor itt vagyok én, akinek ez volt a harmadik krimi-thriller sztorija, tehát kispista voltam az egész műfajban, mikor olvastam, és mikor ezt a véleményt eredetileg megírtam.

Az szögezzük le előre is, hogy bár krimiként van meghirdetve, de ez inkább thriller. Nyilván kapunk gyilkosságot, mindjárt az első oldalon, és nyilván utána is járunk, meg is találjuk a gyilkost, de nem ennyiről van szó. Én úgy éreztem, hogy ez az egész gyilkosságos alapsztori csak körítés Jaspernek, és az ő önmarcangoló vívódásainak.

Azt szeretném előre elmondani, mielőtt belemennék itt a részletekbe, hogy nekem nagyon tetszett a könyv hangulata. Nem tudom, mi volt benne, de az nagyon ott volt, és végig kitartott, megfogott.

Viszont az érzelmi része cseppet sem olyan hangulatos, mint az egész könyv hatása. Jasper ugyebár egy hírhedt sorozatgyilkos fia, akinek az apját négy éve lecsukták, és most úgy ténfereg a városba, hogy feje felett a kard, ami készül lecsapni. Vannak, akik szerint az apja nyomdokaiba lép, és vannak, akik szerint nem, de a lényeg, hogy az egyetlen, amit mindenki lát benne, az „a gyilkos fia”. Nem hiszem, hogy bármi újat mondok azzal, hogy Jazz is így látja magát.

Az egész könyv konkrétan arról szól, hogy mi megy végbe benne: amit érez, amit gondol, ahogy viselkedik, és azok vajon gyilkos ösztönök-e, vagy sem? Miután az apja nevelte fel, és gyilkosnak nevelte, megtanítva neki mindent, amit tudnia kell a „szakmáról”, és eléggé vizuális példákon keresztül mutatta be, hogy is kell ezt csinálni, nem csoda, hogy a srác teljesen oda van. Azt gondolnád, hogy simán lehet belőle gyilkos. Én is ezt gondoltam, Jazz is ezt gondolta, és a fél város is ezt gondolta. Jazznak nyilván megvan a pszichopata oldala: manipulatív, eléri, amit akar, és igen, vannak gyilkos, erőszakos gondolatai is. Viszont jó srác. És ez a kettő nem nagyon fér össze. Ő maga sem tudja eldönteni, hogy melyik részére hallgasson; kételkedik önmagában, és minden tettében, gondolatában, reakciójában, érzelmében a gyilkost keresi, és ha nem találja, akkor is meggyőzi magát, hogy ezek egy sorozatgyilkos szociopata érzései. Már-már olyan, mintha, bebeszélné magának, hogy ő bizony olyan, mint az apja még akkor is, ha ez halálra rémíti, és valójában nem akar olyan lenni. Megvallom őszintén: ez a rész baromi jól lett bemutatva. A vívódása, a csalódásai, a belső harcai, a gondolatai, azok az ellentétek, amik lejátszódnak benne, ahogy szeret és gyűlöl, véd és árt, nagyon zseniális. De volt egy pont, ahol már kicsit sok volt. Oké, jó, thriller, de Jazz mindig ugyanazokat a dolgokat ismételgette. Nem jelent meg új érzelem, új felfedezés a lelki világában, hanem az elején már minden adott volt, és utána minden eseménynél, minden tragédiánál ugyanazokat a már ezerszer átgondolt dolgokat ismételgette. Mintha az író nem tudott volna újat hozzáadni a már meglévő sebeihez, így csak újra meg újra elismételte ugyanazt, amivel az egész… hát igen, hiteltelennek hatott.

És akkor lássuk a krimi részét a dolognak.

Olvastam erről véleményeket, és bizonyos pontig sokkal egyetértek, de sokkal nem. Az én véleményem, hogy kriminek ez nem volt valami erős. Ahogy már írtam, nagyon kezdő voltam ebben, mikor olvastam, nem is nagyon volt mihez viszonyítanom (hacsak a Gyilkos elméket nem számítjuk, mert akkor profi vagyok), de én is éreztem, hogy ez annyira nem ütött. Nem azt mondom, hogy rossz volt, csak hogy gyenge. Volt egy gyilkosunk, de a motivációi csak félig derültek ki; tudjuk, hogy szervezett, mániákus, intelligens, aprólékos, de nincs saját stílusa, és egyénisége sem. A motivációja pedig hadi lábon áll. Nem fogok spoilerezni, de ahhoz, hogy valaki gyilkossá váljon, vagy hogy az első gyilkosságát végrehajtsa ennél több kell. Sokkal több. Az pedig, hogy egy ilyen precíz és alapos gyilkost, amilyennek ő be volt állítva olyan egyszerűen el lehessen kapni, mint ahogy ők elkapták, az egyenesen nevetséges. Konkrétan szegény gyilkos összes imidzsét tönkre vágta a szememben.

A másik dolog, ami zavart, az a seriff és az egész nyomozás volt. Merthogy… ez a drága jótét lélek bevonta a mi kis 17 éves főszereplőnket a nyomozásba. Értem én, hogy egy sorozatgyilkossal nőtt fel, és keni-vágja a gyilkosság alapköveit, meg belelát a gyilkosok fejébe, de könyörgöm! Ez 1. törvénytelen, 2. irracionális, 3. teljesen valótlan, és 4. a seriff totális alkalmatlanságára enged következtetni. Ő is egyébként úgy lett beállítva, hogy mekkora egy ász meg zseni, amiért anno elkapta Jazz apját, de közben sehol sem derült ki, hogy hogyan is csinálta (lehet, hogy a további részekben ki fog, ezt nem tudom), és ráadásul szegény pasas nagyon kis szerencsétlenül lett ábrázolva, legyen akármilyen zseni. Szóval a róla (Jazz által) elmondottak, és az, ahogy végül ábrázolva lett totális ellentétben volt.

Ez már a második, hogy arról beszélek, hogy milyennek voltak beállítva a karakterek. Az a helyzet, hogy a narrátor Jazz gondolatain keresztül azt mondta nekünk, hogy XY ilyen és ilyen személyiség, ezt és ezt csinálta, ilyen meg olyan menő. Aztán egyszer csak végre előkerült ez a sokat emlegetett XY és semmi az ég világon nem jött át azokból, amikről az író ódákat zengett. Szerette volna beállítani a karaktereit, hogy nagyon menőek és egyedeik, zsenik meg kis okostojások legyenek, de mikor bizonyíthatta volna, hogy ez tényleg így van, akkor a karakterek elbuktak. Nem tudta bemutatni, hogy ők tényleg olyanok, mint amilyennek leírta.

És ebből következik az is, hogy sorozatgyilkos apunk is elég gagyi lett. Volt egy kép a fejemben róla, amíg csak Jazz gondolatin át olvastam róla, és amikor tényleg képbe került, akkor ez a kép így szép lassan víz alá merült. Nem azt kaptam, amiről azt állították, hogy kapni fogom. Vagyis az írói ígéret nem teljesült, én pedig kissé csalódott voltam.

És akkor hogy erről több szó is essék: ami az egész könyvben végigkísért, az a személytelenség volt. Az egyedüli karakter, akiben volt némi élet, az Howie;. Tökéletesen úgy viselkedett, mint egy 17 éves tini, és a humorát is imádtam (talán mert hasonlította az enyémre), aztán ott volt még a nagyi, akinek olyan dumái voltak, hogy lefordultam a székről, de rajtuk kívül mindenki egy személyiség nélküli, arctalan bábu volt, akit az író jobbra-balra rángatott, meg néha kinyírta őket. Az író szakértelmét egy percig sem vonom kétségbe; nagyon vágja, hogyan nyírjuk ki valakit, és tüntessük el a holttestét, de az élő, lélegző karakterekhez annyira már nem konyít. Ha egy kicsivel több élet lett volna mondjuk Connie-ban, vagy a seriffben, vagy mondjuk Ericksonban, akkor máris sokkal élőbb lett volna a könyv. Úgy gondolom, az írónak van még mit fejlesztenie a karakterábrázolásában.

Viszont mindezek ellenére, megmagyarázhatatlan okokból én mégis élveztem, és ha visszagondolok rá, akkor nem az jut eszembe, hogy ez milyen uncsi vagy rossz volt. Volt egy hangulata, egy kis feszültség, várakozás, és néhol izgalmak: is, amik lekötöttek_. A feljebb említett dolgok nyilván már akkor is szembetűntek, de nem tudom, valami egyszerűen volt benne, ami miatt mégis jó élmény volt, nem untam meg, nem hagytam abba (egy nap alatt befejeztem). Azt hiszem, sokkal kritikusabb voltam most, mint olvasás közben, de így visszagondolva ezek tényleg elég zavaróak voltak.

Annyi biztos, hogy én el fogom olvasnia a követező részeket is, mert kíváncsi vagyok. Ha nem tudjátok eldönteni, hogy elolvassátok-e, én azt javaslom, hogy ha kis kezdők vagy ti is a krimik/thrillerek terén, akkor nyugodtan, veszíteni nem vesztetek vele. Ha már jártasabbak vagytok, akkor pedig csak az olvasói véleményekből kiindulva annyit tudok mondani, hogy ne várjatok sokat tőle, titeket biztos, hogy zavarni fognak a fent leírt dolgok. De nem mondom, hogy ne olvassátok el, mert a hiányosságok és a műfaj ellen vétett hibák ellenére is vannak benne jó dolgok!

jszentgroti>!
Barry Lyga: Gyilkosokra vadászom

Magyarul a sorozatnak csak ez az egy része jelent meg eddig, de hajlandó vagyok megtanulni rendesen angolul, hogy elolvashassama többi részt is. Eskü.

Mindig is szerettem a krimiket (is), és nagy kedvenc volt a Gyilkos elmék c. sorozat is, szóval nagyon érdekes volt elolvasni, hogyan tud felállítani egy profilt egy olyan ember, akit egyébként úgy neveltek, hogy sorozatgyilkos legyen.
(Azért azt hozzátenném, hogy tetszik a könyv alapsztorija, de azért jó, hogy ez csak egy könyv.)


Népszerű idézetek

mate55 P>!

– Minél többet aggódsz valami miatt, annál rosszabb lesz.

155. oldal

mate55 P>!

Amikor Jazz a városon kívül elterülő mezőhöz ért, már sárga rendőrségi szalag volt mindenütt, ami karótól karóig feszülve részeges, dülöngélő vonalú hatszöget rajzolt ki.

(első mondat)

Near>!

Az igaz barát pedig onnan ismerszik meg, hogy veled tart, amikor be kell surrannod egy halottasházba.

32. oldal

Anita05>!

– Ki vagyok én? Megmondom neked! Én vagyok a helyi pszichopata, és ha nem mented meg a legjobb barátom életét, mindenkit levadászok, aki csak számított neked életedben, és végignézetem veled, ahogy olyat csinálok velük, hogy a végén azért könyörögsz majd, hogy öljem meg őket. Ez vagyok én.

222. oldal

ValerinLanz P>!

– A bárányok elhallgattak már, Clarice? – kérdezte hirtelen Howie, tökéletesen utánozva Hannibal Lectert.

Kapcsolódó szócikkek: Hannibal Lecter
ValerinLanz P>!

– […] Amikor holttestet cipelsz, akkor a dombon fel vagy le akarod cipelni?
– Személy szerint? – kérdezte Howie. – Általában lefelé viszem az összes holttestet. Könnyebb a hátnak.

ŁeiŁa>!

– Ez igen! – Howie diadalmasan emelte levegőbe az öklét, majd észbe kapott, hogy egy sorozatgyilkos keze munkáját ünnepli. – Úgy értem, „ez igen", amiért igazad volt, nem pedig „ez igen", amiért.. igazad.. volt..

ValerinLanz P>!

[…] A gyilkos nem Bunyós Pityu, aki elverte a csaját, aztán otthagyta meghalni.

McCarthy>!

…és Lobo's Nodban az emberek tudják, hogyan kell egyet meg egyet összeadni: minden alkalommal arra jutnak, hogy kettő.

266. oldal

McCarthy>!

Arra ébredt, hogy a nagymamája teli torokból üvölt, azt kiabálja, hogy a fiatal latin ápolónő megpróbálta kiszívni a lelkét a sóoldatos kanülön keresztül.
Tehát megint minden rendben.

376. oldal


A sorozat következő kötete

Jasper Dent sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Tom Sweterlitsch: Letűnt világok
Lauren Beukes: Tündöklő lányok
Celeste Ng: Amit sohase mondtam el
Stephen King: Joyland
Karen M. McManus: Lehull a lepel
Jo Nesbø: Hóember
Stephen King: Mr. Mercedes
Blake Crouch: Wayward Pines
John Cure: Hontalan lelkek
Donato Carrisi: Démoni suttogás