Prohászka, ​az alkotó 0 csillagozás

Barlay Ö. Szabolcs: Prohászka, az alkotó

Így ​ír Barlay Ö. Szabolcs, a kötet szerzője: „A művészetnek márványa van; a mi márványunk a szó, a nyelv… Szeretnék úgy írni, ahogy érzek. Vastollal, sziklalapra.” Prohászka Ottokár naplójában találtam rá ezekre a sorokra, melyek már sejtetni engedik, hogy az íróasztalánál álló és felénk néző főpap a századforduló magyar prózájának egyik vezéregyénisége.
A kötet első négy fejezete időrendi sorrendben foglalja össze azokat a kutatásokat, tanulmányokat, melyek az általam vezetett szeminárium műhelyében születtek meg. Prohászka életének negyven évét ívelik át ezek az írások. A négy fejezet négy tartóoszlopnak tekinthető: Tanulmányi évek elemitől a Rómában szerzett két doktorátusig. Útkeresés Esztergomban. Az esztergomi szeminárium „fekete bíborosa”. Kísérlet a közélet és a politika megreformálására.
Az utolsó fejezet az életmű későbbi évtizedeire is rávilágít az itt először közölt adatok, levelek, összefüggések feltárásával. A bibliográfiai adattár ugyancsak azt a célt… (tovább)

>!
Vörösmarty Társaság, Székesfehérvár, 2000
336 oldal · puhatáblás · ISBN: 9630045397

Hasonló könyvek címkék alapján

Rónay László: Katolikus reneszánsz
Hetényi Varga Károly: Szerzetesek a horogkereszt és a vörös csillag árnyékában I.
Marschalkó Lajos: Egyedül Sztalin ellen
Hetényi Varga Károly: Papi sorsok a horogkereszt és a vörös csillag árnyékában I.
Thimár Attila: Hős és áldozat
Vásony György – Márkus László: A Szentimreváros apostola, dr. Kalmár Ödön
Cselenyák Imre: Áldott az a bölcső
Bogáti Péter: Édes Pólim!
Pataki Éva: Ami elveszett
Presser Gábor: Presser könyve