Távoli ​tükör 14 csillagozás

A szerencsétlen XIV. század
Barbara W. Tuchman: Távoli tükör

Több ​történelmi népszerűsítő könyv után Barbara Tuchman ebben a munkájában a XIV. századi Franciaország és ezen belül elsősorban a francia lovagság történetét, mindennapi életét, szokásait és erkölcseit írja le. Az elbeszélés vezérfonala Enguerrand de Coucy előkelő francia nemesúr élete, mely módot ad a szerzőnek a zűrzavaros és nagyszerű középkor pompás bemutatására: megfogható közelségbe hozza a pápák avignoni „fogságát”, a század nagy társadalmi, vallási, szellemi mozgalmait a parasztfelkelésektől a reneszánsz szellem áttöréséig; a nagy pestisjárványokat, a százéves háború csatáit és hadjáratait, a vallási hasadást és a pápák harcát Rómáért, IV. Károly német-római császár párizsi látogatását, Franciaország harcát Nápolyért, az európai lovagság nagy vállalkozásait és a templárius lovagrend bukását, a kor angliai, franciaországi, itáliai trónviszályait, diplomáciai házasságait, intrikáit, politikai gyilkosságait, cselszövéseit, s mintegy a drámai kifejlet betetőzéseként: a török… (tovább)

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Századok – emberek Európa

>!
Európa, Budapest, 1987
568 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630739887 · Fordította: Benedek András

Enciklopédia 2

Szereplők népszerűség szerint

III. Ince pápa


Kedvencelte 6

Most olvassa 1

Várólistára tette 12

Kívánságlistára tette 10


Kiemelt értékelések

ursus>!
Barbara W. Tuchman: Távoli tükör

Barbara W. Tuchman: Távoli tükör A szerencsétlen XIV. század

Jean Froissart-t a XIV. század harmincas éveinek végétől a XV. század elejéig élt francia történetíróként szokás ismerni, de munkássága nem merült ki fő műve, a híressé vált Krónika történeti fejezeteinek megírásában. Ahogy igazi történetíróhoz illik, források alapján dolgozott, ám nemcsak a múltat, hanem saját kora eseményeit is megörökítésre méltónak találta. Ebből következően tekinthetjük a szó klasszikus értelmében vett krónikásnak, de egy csavarral akár a bulvár és a profi oknyomozás határán egyensúlyozó újságírónak is, annak ellenére, hogy az általa lejegyzettek természetesen nem napilapban jelentek meg, lévén még nem léteztek napilapok.

A jeles férfiú eredetileg a mai Belgium vallon régiójában található Chimay városka kincstárnoka és kanonokja volt, de mivel információkat gyűjtve keresztül-kasul beutazta a kor Európáját, nem valószínű, hogy maradéktalanul el tudta látni hivatali feladatait, s mivel így a neki járó jövedelmeket sem vehette fel, támogatókra szorult, akiket aztán meg is örökített a Krónikában. Egyik igencsak bőkezű támogatója Enguerrand de Coucy gróf volt, egy nagy hatalmú francia nemesi család utolsó sarja, akinek cselekedetei sűrűn felbukkannak Froissart művében, s a szerző mindig a legnagyobb elismerés hangján szól róla.

Ez a bizonyos de Coucy a „főhőse” Tuchman esszéjének, amelynek vezérfonalát Froissart Krónikája adja. A megjelenített kor az angolok és franciák között dúló, pestisjárvánnyal súlyosbított százéves háború időszaka, amely a két királyságon kívül gyakorlatilag egész Nyugat-Európa jövőjére is hatással volt, miközben tág teret biztosított a lovagi eszmények újbóli előretörésének. Coucy természetesen nem jelentéktelen figura, sok lényeges eseménynek volt részese, ráadásul birtokainak gyarapodási ütemében és volumenében van valami „hunyadijánosos”, de a kor számos, hasonlóan jelentős alakkal bírt, akik egytől egyig érdemesek lehettek volna egy jelenkori történész figyelmére. Coucy „főhőssé” avanzsálása valószínűleg magának Froissartnak köszönhető, aki másoknál gyakrabban emlékezik meg támogatója dicső vagy csupán hétköznapi cselekedeteiről, amiből egyenesen következik, hogy érdemes jóban lenni a médiával, mert annak keze az utókorig is elérhet.

A könyv egyébként a XIV. századot befogadható formában feldolgozó egyetemes történeti irodalom egyik alapműve, koncepcióját, szerkezetét, nyelvezetét egyaránt dicsérhetem. Számomra a legértékesebbnek az első hat fejezet tűnt, amelyekben Coucy alakja még csak egy-egy utalás szintjén bukkan fel, viszont hiteles és nagy beleéléssel megírt összefoglalót kapunk a késői középkor életének teljes vertikumáról, a gyerekneveléstől a lovagi lét műhelytitkaiig. A későbbi fejezetek aztán részletes (és olykor erőltetetten részletező) leírását adják a század második fele igencsak sűrű eseménysorának, amelyet a hosszú háború alakulása közben és a különféle mozgalmak, felkelések, éhínségek, további járványok, gyakori pálfordulások és orvgyilkosságok mellett a pápák avignoni fogságához kapcsolódó politikai huzavona is jellemez. Szóval igazi csemege mindenkinek, aki komolyabban is fel akarja idézni mindazt, amit erről a korról a középiskolában tanult.

Pierre75>!
Barbara W. Tuchman: Távoli tükör

Barbara W. Tuchman: Távoli tükör A szerencsétlen XIV. század

Tuchman a narratív történetírás amerikai úttörője. Szellemesen és olvasmányosan felépített mestermű, amely egy francia főúr életén keresztül mutatja be a százéves háború kirobbanásának okait és főbb állomásait, nemzetközi vonatkozásait. Van itt minden: pestis, flagellánsmenetek, parasztlázadás, intrika. Egy grandiózus tabló a XIV. századi Európáról.

Alexanderr>!
Barbara W. Tuchman: Távoli tükör

Barbara W. Tuchman: Távoli tükör A szerencsétlen XIV. század

Nagyon tetszett ahogy bemutatta a korszak mindennapi életét is. Ajánlom olvasásra.

acsferi>!
Barbara W. Tuchman: Távoli tükör

Barbara W. Tuchman: Távoli tükör A szerencsétlen XIV. század

Egy francia főnemes életén keresztül a lovagkor hőseiről, mindennapjairól nyújt hihetetlenül átfogó képet a szerző. Téma kedvelőinek kötelező darab.


Népszerű idézetek

ursus>!

Az emberi indulat a zsidók ellen fordult. Megvádolták őket kútmérgezéssel, hogy így szándékoznak „legyilkolni és elpusztítani az egész kereszténységet, és átvenni az uralmat a világ fölött”, s a pestis első áldozatait követően megindult a zsidók felkoncolása. […]

Szembeszökő céltábla a zsidó, az örök idegen. A kívülálló, aki saját jószántából zárkózik el a keresztény világ elől, akit a keresztény tanok évszázadok óta meggyűlöltettek, akiről azt tartották, hogy minden ízében ott fészkel az éber rosszindulat minden keresztény ellen. Saját fajtája körébe zárkózva él meghatározott utcákban vagy városnegyedekben, s azért is alkalmas célpont, mert ráadásul vagyona is van, és így érdemes kifosztani. […]

Az ellentét gyökerei mélyre nyúlnak. A nép ellenszenve kezdetben azért fordult a zsidók ellen, mert erre ösztökélte a judaizmusból kisarjadt ősi egyház, amely szülője helyét akarta elfoglalni. […] Ebből fakadtak az államvallássá emelkedett korai kereszténység zsinati határozatai a IV. században, amelyek megfosztották a zsidókat polgári jogaiktól. Kétirányú volt az elszakadás, hiszen a zsidók eleinte lázadó szektának tekintették a keresztényeket, majd istentagadóknak […]

A régi idők antiszemitizmusának elméletét, érzelmeit és indoklását fejezték ki a zsinatok nyomán a kánoni törvények […]

Aktív üldözésük (mármint a zsidóké – ursus) a keresztes háborúk idején kezdődött, amikor Európa minden belső ellentéte a hitetlenekre célzó egyetlen mennykőcsapásban egyesült. […]

III. Ince pápa 1205-ben kijelentette, hogy a Krisztust megölő zsidóság örök szolgasorra van ítélve, s ebből vonta le Aquinói Tamás kérlelhetetlen logikával, hogy „miután a zsidók az egyház rabszolgái, az rendelkezik minden tulajdonukkal.” Kiszolgáltatottak voltak mindenképpen: jogilag, politikailag és fizikai értelemben.

Mégis volt helyük a társadalomban, mert mint pénzkölcsönzők, a királyok állandó pénzhiánya miatt fontos szerepet töltöttek be. A kereskedők és a kézművesek céheiből kirekedtek, s így szatócskodásra és pénzkölcsönzésre kényszerültek […] Mindennemű kárhoztatás ellenére szabad volt a kölcsönért húszszázalékos vagy még magasabb kamatot számítaniuk, aminek nagyobb része a királyi kincstárba folyt. A korona járadéka valójában egyfajta közvetett adó volt, s ráadásul a zsidókat sújtotta a nép fokozott gyűlölete. […] Ezt a példát nemesek és főpapok is követték: zsidókra bízták pénzüket, hogy adják ki kamatra, aminek javát ők fölözték le, s így a népszerűtlenség az ügynökökre hárult.

A XII. században keletkezett hiedelem szerint a zsidókat föltehetőleg kényszerképzet ösztökéli, hogy megismételjék a keresztre feszítést, titkos szertartásaikon keresztény áldozatokat gyilkoljanak meg, és megszentségtelenítsék az ostyát. Vándorprédikátorok népszerűsítették ezt a vérmítoszt […] A hiedelem szerint a zsidók keresztény gyermekeket raboltak, kínoztak, szadista módon vérüket megitták, vagy sötét varázslatra használták […]

A kiűzés és üldözés állandó járuléka volt a zsidók javainak lefoglalása. William of Newburgh krónikájában áll, hogy az 1190-es yorki vérfürdőben a mészárlás nem annyira a hitbuzgalom műve volt, mint inkább ügyes és pénzsóvár embereké, akik „saját kapzsiságukat” elégítették ki. […]

A döghalál gyötrelmei közepette könnyű volt hitelt adni a zsidó ármánynak, kútmérgezésnek. […]

Szavójában tartották az első formális tárgyalást 1348 szeptemberében, s mialatt a zsidók vizsgálati fogságban ültek, vagyonukat lefoglalták. A középkorban szokásos módon, kínvallatással kicsikart vallomások alapján a vádirat kirajzolta egy nemzetközi zsidó összeesküvés képét […]

A szavójai vallomások írásban terjedtek el városról városra, s ez indította el a vádak, üldözések hullámát. […]

A fekete halált követő hajszák sok helyt nem spontán kitörésből, hanem komoly, előzetesen megvitatott elhatározásból eredtek.

114-118. oldal

Barbara W. Tuchman: Távoli tükör A szerencsétlen XIV. század

Kapcsolódó szócikkek: 1205 · III. Ince pápa

Hasonló könyvek címkék alapján

Bertényi Iván: Nagy Lajos király
Erdődy János: Így élt Husz János
Assisi Szent Ferenc perugiai legendája
Giovanni Boccaccio: Dante élete
Joseph Sicardo: Casciai Szent Rita
Pór Antal: Trencsényi Csák Máté
Kristó Gyula: Csák Máté tartományúri hatalma
Giovanni Boccaccio: Dante dicsérete
Hamar Péter (szerk.): Dante, Petrarca, Boccaccio
Kühár Flóris: A legszentebb családfa utolsó virága