A ​végzet folyója 82% 31 csillagozás

Én ilyenre nem emlékszem, hogy azon szorítottam volna valaha, bárcsak az lenne a regény vége, hogy minden szereplő meghal. A borítón az olvasható, hogy ősi átok, tiltott szerelem, egyre erősödő gonosz. Komolyan éreztem az erősödő gonoszt…bennem…jaj haljanak már meg. Nem tudom miért volt ez, de egyetlen szereplő sem tudott hozzám közel kerülni. Valószínűleg csak azzal volt a gond, hogy nem volt akkora tartalma, mint terjedelme a könyvnek, és nem is a megfelelő emberhez került, amikor én vettem a kezembe. Az angolszász kultúra imádóinak biztosan regénycsemege ez, de szerintem…khm…inkább hóttak volna meg!!!

Ez a könyv jó is volt és rossz is. Az eleje nehezen ment, de ahogy haladtam vele, úgy olvastatta egyre jobban magát. Nem tudom miért, mert közben meg nem volt izgalmas. Inkább unalmas, de közben meg olyan fura. A három történet közül nekem Danielé volt a legizgalmasabb, kár, hogy Leoékról szólt a legtöbb rész. Ráadásul az ő részeik a legbugyutábbak. Azokkal a kölykökkel, akik minden hülyeséget megcsinálnak, de senki nem szól rájuk, hogy most már elég.
A szereplők is rendesen fogynak a könyvben. Azt vártam, hogy a végére mindenki meghal, de azért maradtak életben.
A borítója viszont csillagos ötös.

Címke szerint 'romantikus', ám szerintem ez kevésbé, mint inkább misztikus utazás az idősíkokban. A könyv egész felépítése ezt az ide-oda ugrálást mutatja, mert minden fejezet más korban játszódik. A mai szálon, napjainkban élő házaspár, és szűkebb környezete számára áttűnik egy-egy szellem szereplő, aki az adott épületegyüttes egykori lakója volt. S majd egyszer csak az eddig lebegtetett szálak egybeérnek, keresztezni fogják egymást. Egyelőre nem tudok érdemi csillagozást kitalálni. Nagyon sokáig hihetetlenül unalmasnak tűnt, bár felcsillant a szemem, amikor elkezdtek felsejleni a múlt szereplői, titokzatos árnyak formájában. Az utolsó 150-200 oldaltól indul be számomra. De a címkék akkor sem stimmelnek nekem. Kevésbé romantikus, inkább misztikus. Valahol fantasyt jellemzőt is olvastam, szerintem az sem. De az biztos, hogy a langyos romantikusnál sokkalta erősebb, attól eltérőbb. Kivégeztem végre. Megszenvedtem vele. Két tanulságot lehet levonni utána/belőle: 1. jobb, ha nem kísértjük az istenségeket; 2. jobb, ha nem csapjuk össze a történet végét olyan eredménnyel, mintha mi sem történt volna, illetve jobb, ha nem nyálkásítjuk halálra az utolsó fejezetet, mert szétázik az egész könyv.

Érdekes utazás volt a múltban, tetszett, ahogy az írónő összekötötte az évezredeket, évszázadokat, és néhány motívum fel-felbukkant a jövőben. Eljátszottam a gondolattal, hogy spoiler. Maradtak homályos foltok, amiket az írónő nem oldott fel, csak megemlített, az olvasóra bízva egy-egy szereplő sorsának lezárását.
A történet amúgy nagyon szét volt szabdalva, és hosszú fejezetekre megakadt egy-egy szál, engem zavart, hogy amikor hirtelen újra felvettük a fonalat, nem tudtam, hol is tartottunk pontosan.
De szép vége lett a történetnek.

Ez volt az első könyvem az írónőtől, és biztosan nem az utolsó! Tetszett, hogy 3 síkon fut a történet, és mindhárom síkhoz tartozott egy szimbólum, így nem vesztem el a fejezetek közt. Bár elég baljóslatú és drámai, azokhoz a korokhoz ez tökéletesen passzol, teljesen reális. Nem kell, hogy mindig minden csodálatos, és rózsaszín legyen egy történetben….
A szereplőket is sikerült megkedvelnem vagy megutálnom. Számomra ez egy izgalmas, érdekes, szépen megírt regény, le sem tudtam tenni. Nálam bekerült az idei kedvencek közé.

Hát ezt eléggé bő lére eresztette az írónő.
Szeretem a könyveit, a történelem és a borzongás miatt. De ez nagyon egy kaptafa volt az eddigiekkel, és rendkívül kiszámítható.
Nem igazán tetszett.