Baráth Viki elképesztőt alkotott….ismét. Nagyon vártam ezt a művét, leginkább a helyszíne és a témája miatt. Nehéz megszólalni azonban, mert engem szíven ütött és mélyen el is gondolkodtatott. Tökéletes témához nyúlt az írónő, és ahogy középpontba helyezte az is zseniális volt. Ez a regénye nekem felülmúlja a többit, úgy érzem Viki egy új szintre lépett. Persze most sem kaptam a rózsaszín habcsókos romantikát, és pont ezért volt ennyire emberi. Az egész „baráthvikis”…mondhatnám túlzottan is. Felkészülten, a szívemet és lelkemet megacélozva veszem már kezembe az írónő könyveit, hiszen jól tudom nem kenyere minden esetben a „boldog befejezés”, és szereti meghökkenteni az olvasóit. Ez most is teljes mértékben sikerült, egyszerűen fel-le hullámoztak bennem az érzelmek.
Viki azonban feltárta honnan is vette az ihletet a könyvhöz: egy dokumentumfilm inspirálta és ez érezhető is volt a lapokon. Alaposan utánajárt a témának, hiszen a regényen, a történeten nagyon is érezni lehet az alapos kutatómunkát.
A kötet főszereplője Elizabeth Carrington, a londoni üzletasszony. Az ő gondolatain, és szemüvegén keresztül olvashatjuk a regényt. Elizabeth egy nemesi család sarja, akinek leghőbb vágya az előléptetés, hogy megfeleljen úri szüleinek, akiknek csak akkor jelent valamit ha ezt megszerzi. Viki Carrington karakterével számomra megalkotta a legutálatosabb női szereplőjét. Legalábbis egy darabig így éreztem. Eddig egytől egyik mindegyik női hősnőt szerettem, azonosultam velük, megértettem mit miért tesznek. Egyik sem tökéletes, esendő, és mégis szerethető, de Elizabethben ezt sokáig nem éreztem, sőt.
A történtet akkor indul be, amikor kiderül Afrikába kell utaznia és létrehoznia személyesen azt az üzletet, amivel be akar vágódni a főnökeinél. A dolgok azonban nem éppen úgy alakulnak, ahogy azt eltervezte, és Elefántcsontparton ragad egy katonai puccs közepén. Elizabethet saját kollégája hátrahagyja, hogy mentse az életét, ő pedig egy ott élő fehér férfira kénytelen támaszkodni, aki kimenekíti a városból. Hősnőnk persze pánikrohamok közepette vészeli át ezeket az órákat és amikor realizálja magában, hogy az afrikai országban ragadt szinte sokkot kap. És én nem tudtam sajnálni, egyszerűen annyira irritált a személyisége, hogy lehet inkább belöktem volna egy folyóba. Igaz azért nem lehetett könnyű, valószínű én is pánikrohamot kaptam volna ha ugyanez történik vele…és azért valljuk be, nekem sem repesett volna a szívem ha oda kellene utaznom….de az, ahogy Carrington viselkedett kritikán aluli volt. Egyszerűen nem tudtam empátiát érezni iránt, az az arrogancia ami sugárzik belőle, a jelleme, a viselkedése mind-mind ellenszenvessé tették. És kétlem, hogy a regény elején bárkinek is sikerült volna elnyernie a szimpátiáját. Maga a ruhatára is felsőbbrendűséget üzen, minden tettével együtt.A Napfény földje Afrikában, azon belül is Elefántcsontparton játszódik. Egy kezemen meg tudom számolni, hány olyan kötetet olvastam, ami Afrikában játszódik. Elefántcsontpart neve nem volt ismeretlen, mivel az iskolai földrajzórák során tanultak felrémlettek, de azon kívül, hogy egy afrikai ország nem tudtam volna mást mondani. hogy haladtam előre a történetben úgy hullottak le hősnőnkről a rétegek, mint a sminkje. Egy borzalmas gyermekkor, amely nem szólt másról, csak az elveknek való megfelelésről.A kezdetben elkényeztetett úri lány a történet végére egy felszabadult, szabad nővé válik, aki érez, szeret és harcol azért, amiben hisz. Amit fontosnak tart.
Aki pedig nagyban hozzájárul Elizabeth változásához az nem más, mint Adam Wells. Adam, aki kilenc éve Elefántcsontparton él. Nekem már első „látásra” szimpatikus volt. Adam egy igazi különc, magának való, aki leginkább egyedül szeret lenni. Ugyanakkor segít ha kell, és empátia tekintetében sincs híján, ahogy bunkó és csípős megjegyzések terén sem. Miután Elizabeth a nyakán marad, megpróbál neki segíteni, befogadja és megismerteti a nőt az életével, az életstílusával és a lakhelyével. Ezek a jelenetek nem kis humorral fűszerezettek. Napról-napra egyre jobban ki-és megismerték egymást, és úgymond együtt éltek, védelmezték egymást. Segítettek a másikon. Adam ráébredt, hogy Liznek mekkora nagy erőfeszítés a változás, és segített ebben neki. Minden erejével jobbá akarta tenni az életét.
A regény témája nem is lehetne aktuálisabb, hiszen felhívja a figyelmet a kizsákmányolásra, a fekete kontinens problémáira, a klímaváltozás veszélyeire, és a gazdasági tevékenységek veszélyes jellegére.
A Napfény földje egy ízig-vérig afrikai történet tele éles kontrasztokkal. Napfénnyel, sötétséggel, fájdalommal, reménnyel, hazugságokkal, és boldogsággal. Ahol egyszerre érezhető a földöntúli öröm, és az igazságtalanság. Ez a történet megmutat egy olyan szerelmet, amely varázslatos, és mégis fájdalmas.
Bővebben: https://doktorina.blogspot.com/2021/11/barath-viktoria-…