A ​napfény földje (Szabadon 1.) 90% 273 csillagozás

Viki új könyvének olvasása egy megrendítő, szemet felnyitó élmény volt.
Elizabeth karaktere első oldaltól kezdve ellenszenves volt, de láttam benne a potenciált a személyiségfejlődésre, ezért nem hagytam, hogy ez az ellenszenv befolyásoljon. Olyan sok ember gondolkodik hozzá hasonlóan, az elvárások oly sokunk személyiségét eltorzítják, de mindig van kiút… A könyv által felvázolt jelenséggel, a szegény országok kizsákmányolásával természetesen régóta tisztában vagyok, de most valahogy mégis annyira szíven ütött.

„Mindannyian tökéletesek vagyunk a magunk módján. Még akkor is, ha néha nem így érezzük.”

Eddig az írónő összes könyvét olvastam, úgyhogy természetes volt, hogy ezt a kötetet is sorra kerítem. Már a fülszöveg alapján sejtettem, hogy ez a történet egészen más lesz, mint amit megszoktunk Vikitől, hiszen egy rendkívül aktuális és súlyos problémára hívja fel a figyelmünket. A napfény földje központi témája az afrikai emberek kizsákmányolása. A komoly téma ellenére mégis egy igazán szórakoztató és könnyed történetet kaptam. Ritkán olvasok olyan könyveket, amik Afrikában játszódnak, ezért kifejezetten tetszett, hogy Viki ezúttal egy ilyen lenyűgöző tájra kalauzolt el minket. Teljesen abba voltam, hogy új kedvencet fogok avatni, de sajnos nekem a történet vége csalódás volt. Kicsit összecsapottnak, valamint eléggé lezáratlannak is éreztem, annak fényében, hogy a következő kötet már Indiában fog játszódni. Reménykedem, hogy A lótusz virága választ ad majd a fennmaradó kérdéseimre, mert nem szeretnék még ennél is csalódottabb lenni…
Tartottam tőle, hogy nem fogom kedvelni a főszereplő hölgyeményt, de érdekes módon nekem már az első oldalaktól kezdve szimpatikus volt. Valószínűleg ennek az volt az oka, hogy akadtak közös vonásaink, így bizonyos mértékig tudtam azonosulni a karakterével. Elizabeth mellett kaptunk még egy főbb karaktert, Adam személyében. Sajnáltam, hogy az ő szemszögéből nem voltak fejezetek, mert szerintem sokat hozzátettek volna a sztorihoz.
Úgy látszik, nekem az írónő romantikus könyvei maradnak továbbra is a legnagyobb kedvenceim. :)

A legeleje kicsit unalmasan indult,de utána nagyon élveztem ezt a könyvet.
Sok téma felmerült ebben a regényben és igen változatos és kalandos volt szerintem.
Annyira jól sikerült ez az írás,hogy szerintem simán készülhetne belőle egy film. :)
Nagyon örülök,hogy ezt olvashattam először Baráth Viktória írónőtől. :)
Már nagyon várom a történet folytatását,mert teljesen beszippantott… :D
Ha érdekel a véleményem erről a könyvről az alábbi linkre kattintva tudod megnézni az összegző videót: https://www.youtube.com/watch…

„Talán nem harcoltam eléggé. Talán ezzel üzen az univerzum, hogy mégis kevés vagyok ehhez. Hogy nem vagyok elég jó. Túlságosan is leeresztettem, de mostantól máshogy lesz minden. Össze kell kapnom magam.”

„– Nem érdekli őket a kudarc. Nekik csak a tökéletes az elég jó. Én pedig jelen állapotomban minden vagyok, csak nem tökéletes.
– Mindannyian tökéletesek vagyunk a magunk módján. Még akkor is, ha néha nem így érezzük.”

„Nekem senki ne mondja meg, hogy mire vagyok képes és mire nem! Amit a fejembe veszek, azt meg is csinálom.”

„– Pont ilyenkor kell felállni és összeszedni magunkat!”

A sztori jó. A felvezetés is. A mondanivalója is. A tartalmát abszolút jól felépítette Viki, de mégsem tudtam elmenni amellett, hogy egy ilyen arrogáns, felszínes, beképzelt, hataloméhes, elkényeztetett úri libának, a gusztustalan viselkedéséről kell, hogy olvassak, de mégsem akartam félbehagyni… Mert nagyon szeretem Viki könyveit, és a stílusát is, de ettől a nőtől még nálam is felment a vérnyomásom… és egyszerűen megundorodtam tőle. Bár idővel érezhető volt rajta a változás, de engem nem fogott meg, sőt végig taszított magától. Hiába ismerhettük meg az ő hátterét is, hogy honnan indult, ki vagy mi váltotta ki nála ezt a viselkedés módot, nem éreztem magamhoz közelebb a karakterét.

Nem ítélem el, mert csak rájön idővel, hogy mennyire ellenszenves is igazából, mennyire kényszeres is valójában, mert minden ember tele van hibákkal, senki sem tökéletes, hiába is akarna az lenni. De lehet rá törekedni, hogy jobb legyen, és látszott Elizabethen, hogy változni akar. Változtatni akar a helyzetén is, a viselkedési módján, ezért még becsülöm is, de akkor sem tudom megkedvelni. Remélem a második részben talán sikerül majd, de most nem fog változni róla a véleményem sajnos. spoiler De aztán jött az utazás, a nagy kaland, Afrikában, azaz Elefántcsontparton, meg újabb szereplők, és egyre kíváncsibbá váltam, hogy mi fog történni, ezért tovább olvastam, főleg Adam miatt. :) ❤

További értékelésem:

link

A kötet elején nagyon erős késztetést éreztem arra, hogy a főszereplő női karaktert kicsit megrángassam, mert nagyon unszimpatikus volt az ő karaktere: másokon átgázolt lelkiismeretfurdalás nélkül, lenézett mindenkit, aki nem hozzá mérhető elit életet él, rögeszmés, kényszeres módon uralta a környezetet. Még azon is elgondolkodtam, hogy miért olvasom én egyáltalán ezt a kötetet, ha egyszer ilyen főszereplő nőről van szó. Aztán megjött az áttörés és megértettem, hogy az írónő pont ilyen érzelmeket akart kiváltani az olvasókból: be akarta mutatni, milyen nagy változásokon képes átmenni egy ember. Elizabeth esetében sem volt ez másképpen, Afrikába utazott, hogy a kakaóbab termelői árát lejjebb szoríthassa, de pár merénylőnek „köszönhetően” az országban reked egy vadidegen férfival, Adam-mel, aki felnyitja a szemét és rádöbbenti, hogy milyen gonosz ember lett belőle. A kötetet befejezve azt érzem, hogy igenis örülök neki, hogy elolvastam, mert nagyon jó volt látni ezt a változást és ezt a kettősséget. Alig várom, hogy a következő kötetet is olvashassam. *-*
Bővebben: link

Kicsit kidolgozatlannak tűnik nekem spoiler, de fogjuk fel úgy, hogy egy mese és annak nem volt rossz.
A mondanivaló fontos és tényleg olyan kérdéseket feszeget, amikről nem szoktunk nagyon gondolkodni. Azért az első fejezet után komolyan elgondolkodtam, hogy akarom-e én ennek a nőnek a történetét olvasni – és ez még jó néhány fejezetig tartott utána –, mert elég idegesítő volt a lelkem. Bár aztán abban javított, amikor szép lassan kiderült, hogy miért is lett ilyen, onnantól tudtam sajnálni is.

A mondanivalója teszi értékessé a könyvet, én azért szerettem volna még többet olvasni Afrikáról, az ott élők kultúrájáról. A főszereplő borzalmas ember, van amit én már nem tudtam elfogadni neki spoiler, spoiler azért nem kell lenézni mindenkit mert nem született ezüstkanállal a kezében, bőven voltak olyan mondatai, amik kiverték a biztosítékot, nem lehet mindent a neveltetésre fogni. Végig azt vártam, hogy mikor eszi már meg egy oroszlán. Amikor úgy tűnik, hogy kezd már emberi lenni, akkor visszatér az utálatos énje. spoiler

Ez a könyv az afrikai szegénységről, kiszolgáltatottságról szól, milyen küzdelmet kell folytatni a mindennapi életért, még a vízért is.
Ide cseppen egy egészen más világból jött (akár mi is lehetnénk ) nő, Elizabeth.
Nagy haszonnal akarja az itteniek munkáját kisajátítani a cég követelményei szerint, hogy ezzel az áhított vezetői beosztást megkaphassa.
Ez eddig a mi világunk.
Aztán szépen , lassan átértékelődik, amikor ott reked Afrikában.
Én ezeket a történeteket jobban szeretem, mint a maffiózósakat.
Rövidsége ellenére minden megtalálható benne, ami fontos.

Egy szemet felnyitó alkotás, amely megmutatja, hogy a világról alkotott képünk mennyire ferde is.

Hatalmas bátorság kellett ahhoz, hogy az írónő papírra vesse az újabb könyvét ebben a kapitalista világban, hiszen nem mindenki szereti, vagy szeretné tudni, mi is folyik a világ más területein, hogyan élnek az ottani emberek. Persze ha nyaralásról van szó az más, de senki nem akar ellátogatni egy ország olyan helyre sem, ahol szembesült azzal mit is teszünk mi más emberekkel közvetlenül, vagy közvetetten. Őszintén megmondom nagyon sokáig én sem gondoltam mindenbe bele. Aztán nekem is például egy dokumentumfilm nyitotta fel a szemem a mai fogyasztói társadalmunkra. A film azt mutatta be, hogy a nagy márkák hol készítették el a ruháikat. Ott ahol a legolcsóbb a munkaerő. Ez persze nekik nagyon jó, de mi van szerencsétlen emberekkel? Bele sem gondolunk, hogy ők éhbérért és nem csak felnőttek, de gyerekek is, napi akár több órát is ledolgoznak, veszélyes munkakörülmények között, az életüket kockáztatva, csak azért, hogy mi megvehetünk egy nyamvadt blúzt, amit hordunk max egy fél évig, majd kihajítjuk, a nagyon gazdagok még eddig sem hordjak. És szerintetek Elefántcsontparton, ahol a kötet is játszódik mennyi bérért dolgoznak az emberek? Napi egy dollár. Az írónő nagyon megbotránkoztató és szívfacsaróan mutatja be nekünk ezt a helyzetet, ráadásul nagyon jól tette, hogy egy olyan ember szemén keresztül, aki ezüstkanállal a szájában született, mert így sokkal életszerűbb lett.

A történet úgy lett felépítve, ahogy mi is látnánk az egészet magunk előtt. Hisztisen odamennénk, toporzékolnánk és nem akarnánk semmit sem elfogadni, megérteni, meglátni. Nem engednénk, hogy felnyissák a szemünket arra a nyilvánvaló tényre, ami a szemünk előtt játszódik le. Hiszen ez a történet a társadalom egy olyan problémáját tárja fel előttünk, ami nagyban elgondolkodtatja, megborzasztja az olvasót az eddigi világról alkotott képéről. Teljesen tanító és építő az egész, ugyanakkor gyorsan magával ragad és nem akar elengedni.

Még nem tudtam teljesen kiismerni az írónő stílusát, hiszen ez még csak a második olvasmányom volt tőle, de azt elmondhatom, hogy nagyon szeretem. A történet hangsúlya a fontos dolgokra van rányomva, meg van fűszerezve egy csöppnyi romantikával, rejtéllyel és vadsággal, de nincsen benne erotikus jelenet. Igen, jól olvasod, semmi olyat nem ír le benne az írónő, hogy a két szereplő, hogyan gyűri oldalról oldalra a lepedőt együtt, vagy éppen hol és hogyan, milyen pózban csinálják. Ez már az előző kötetében az Egymás szemében könyvben is tetszett hiszen manapság gyakorlatilag nincs olyan romantikus könyv, amely ne csöpögne más testnedvektől is és ez számomra felháborító. Van a jó ízlés határa, amit az írónő itt szépen be is tart, elfedve az intimebb pillanatokat, csak utalva rá, nem konkrétan kimondva és van az amikor orrba szájba csak ez folyik és minden oldalon csak azt olvassuk, ahogy éppen hemperegnek. Ezek csak sorkitöltésre való maszlagok és azt mutatják meg, hogy azoknak az írónőknek nincs elég fantáziája ahhoz, hogy a saját könyvüket érdekessé és más módon élvezetessé tegyék. Baráth Viktóriának nem kell ezekhez a módszerhez nyúlnia ahhoz, hogy élvezetes, izgalmas és felejthetetlen legyen a története.

Szereplői sem azok a tipikus skatulyából kirántott egyének lettek. De hogy én mennyire megszenvedtem ezzel a kiválasztott főszereplővel…

A véleményemet tovább olvashatod a blogomon:
https://mertolvasnimindigjo.com/a-%e2%80%8bnapfeny-fold…

Tetszett a történet, bár az elején frászt kaptam Elizabeth-től. Majd kiderült, hogy miért ilyen. Mondjuk a végére megkedveltem, de nehéz út volt ez számomra. Adam szimpatikus volt, tetszett a türelme, amivel kezelte a lányt. spoiler Afrika a maga nemében egy csodálatos hely – főleg képeken, de közelről nézve sokkal többet lehet látni. Csodálatos akkor is, de máshogy. Megismerhettem azt hiszem az igazi Afrika egy részét. Jó volt látni, ahogy Elizabeth elfogadja a helyzetet és végre igazán élni kezd, spoiler Nagyot nevettem, mikor kiderült, hogy a spoiler Így már persze kell a cégének. spoiler Bízom benne, hogy a folytatásban ez utóbbi rendeződni fog. :-)