Repülő ​szőnyeg 0 csillagozás

Kalandos és lírai útinapló
Barát Endre: Repülő szőnyeg

Barát ​Endre – regényein, elbeszélésein kívül – színes cikkeivel, útikalandjainak láttató leírásával tette ismertté és kedveltté nevét. Kora ifjúságában mint költőt, szenvedélyes hangú versek íróját tartották számon; majd jó néhány kalandos regény után a magyar múlt és jelen történelmi és társadalmi kérdései foglalkoztatták regényeiben. ("Látástól vakulásig", „Hontalan”, „Mit akar kend, Táncsics?”, „Lobog a mécses”, „A históriás”, „Nehezen virrad”, „Hajnalban indultak el”, „A parlamenter”, „Bátrak krónikája”, stb.) Az utóbbi években az „Égő lándzsa” és a „Boszorkánytánc” című regényei mellett főként útirajzaival aratott sikert: „A Gellérthegytől a piramisokig”, „Vihar az Égei-tengeren” s a Táncsics Útikalandok sorozatában megjelent „Zengő szobrok”, majd a „Bahcsiszeráji látomás” (feleségével, Bihari Klárával közösen). „Repülő szőnyeg” című új könyvében a szerző ismét egzotikus országokkal, gyönyörű városokkal, különös tájakkal, érdekes emberekkel s kalandozásának meglepő… (tovább)

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Útikalandok Táncsics

>!
Táncsics, Budapest, 1966
200 oldal

Hasonló könyvek címkék alapján

Soltész Béla: Eldorádótól az Antillákig
Petőfi Sándor: Útirajzok
Balogh Boglárka: Ezerarcú Föld
Vámbéry Ármin: Dervisruhában Közép-Ázsián át
Diószegi Vilmos: Sámánok nyomában Szibéria földjén
Lángh Júlia: Közel Afrikához
Bánki Éva: Telihold Velencében
Kosztolányi Dezső: Európai képeskönyv
Széchenyi Zsigmond: Alaszkában vadásztam
Soltész Béla: Hátizsákkal Brazíliában