Boszorkánytánc 18 csillagozás

Paganini életregénye
Barát Endre: Boszorkánytánc Barát Endre: Boszorkánytánc Barát Endre: Boszorkánytánc

Százharminchét éve halt meg Niccoló Paganini, minden idők legcsodálatosabb hegedűművésze. Kortársai „az ördög hegedűsének”, a „genovai varázslónak” nevezték. Rajongás, csodálat, irígység, gyűlölet, elragadtatás és idegenkedés vette körül. Játékának hatása nem csupán nagyszerű technikájában rejlett, hanem abban a különös lelki izgalomban, amelyet az emberekben előidézett. Halálhírét a zenei világ mély megrendüléssel fogadta. A lapok hónapokon át írták megemlékezéseiket a nagyszerű újítóról, aki lenyűgöző technikájával, érzéseinek végtelen skálájával, szilaj lendületével, személyiségének szuggesztív erejével bámulatba ejtette Európa hangversenylátogató közönségét.
Barát Endre drámai megjelenítéssel, átéléssel kelti életre Paganini alakját; küzdelmeit, sorsának meglepő fordulatait a történelem sodrásában mutatja be az olvasónak. A megtörtént események hű leírásán túl, regénye költői újjáteremtése annak, ami Paganini érzésvilágában lezajlott, s ami a valóságban megtörténhetett vele.

Eredeti megjelenés éve: 1941

Tartalomjegyzék

>!
Zeneműkiadó, Budapest, 1977
548 oldal · keménytáblás · ISBN: 9633301432
>!
Zeneműkiadó, Budapest, 1976
550 oldal · ISBN: 9633303621
>!
Zeneműkiadó, Budapest, 1972
548 oldal

3 további kiadás


Enciklopédia 17

Szereplők népszerűség szerint

Wolfgang Amadeus Mozart · George Byron · Liszt Ferenc · Niccolo Paganini · Gioacchino Rossini · II. Ferenc · Mária Lujza · Stendhal

Helyszínek népszerűség szerint

Velence


Kedvencelte 2

Most olvassa 2

Várólistára tette 15

Kívánságlistára tette 5


Kiemelt értékelések

>!
eme P
Barát Endre: Boszorkánytánc

Barát Endre: Boszorkánytánc Paganini életregénye

Hát kérem, nem irigylem az életrajzírókat, de nem ám. Főként, ha a magamfajta olvasókra gondolok. Merthogy nekünk soha nem jó úgy, ahogy van… (Persze a végén kiderül, hogy mégis.) Mindjárt megmagyarázom: Stone Van Gogh-regénye kapcsán írtam, hogy hiányoltam belőle a lélektani oknyomozást, hogy a szerző talán túlságosan távolságtartóan viszonyul főhőséhez (https://moly.hu/ertekelesek/2480725). Nos, Barátnál ez a probléma nem merül fel, de itt mintha átesnénk a ló másik oldalára. Nemcsak Paganini, de az őt körülvevő alakok egy része is egy mindentudó elbeszélő tollából pattan ki, aki nem ódzkodik fantáziáját szabadon eresztve akár álmokba is belekukkantani, szenvedélyek, indulatok és csöndesebb érzelmek, döntések és lépések mozgatórugóit feltárni, igazi regényalakokat kreálni. Ráááadásul az életrajzi adatokat is viszonylag lazán kezeli. Persze, tudom, Paganini élettörténetében ezer és egy fehér folt van, amit a regényírónak kell (ha ugyan) kifesteni, de annak azért nem igazán tudok örülni, ha valaki dokumentált tényeket ír át a hatás kedvéért – lásd például a Camillo Sivori*, „későbbi lengyel hegedűmvész” alakja köré kerekített kissé – na jó, nem kissé – bollywoodi történetet, aminek valóságalapjára sehogy sem sikerült rátalálnom internetes nyomozásaim közepette. Ha mégis létezne, mea culpa, visszavonok minden vádat.
Mindenesetre óhatatlanul feltevődik a kérdés: mit és mennyit hihetek el az életrajz cselekményéből? Mi az, ami megtörtént és így történt, és mi az, ami az elbeszélő képzeletének szüleménye? Bevallom, egy idő után feladtam a töprengést, nem kértem már számon Barát könyvén valósághűséget meg hitelességet, eldöntöttem, inkább „csak” regényként olvasom.
Regényként pedig Barát könyve egész jól működik. Többnyire romantikus regényként, amely tele csupa feszülő, kiélezett ellentéttel, melynek cselekménye látványos fordulatokra épül, szereplői közt számos szélsőségesen jó vagy gonosz alakkal, a középpontban egy magányos, indulatos, a társadalmi konvenciókkal szakító, mindig mindenhol kívülálló, de állandóan szeretetre vágyó zsenivel. Egy zsenivel, akinek mindene a zene, aki szinte csak ezáltal él, érez és fejezi ki önmagát. Zenéjével elbűvöl és büntet, elvarázsol és bosszút áll, ajándékoz és elvesz.

A regény eléggé dagályosan, kissé giccsbe hajlóan indít, és az elején magát a főhőst alig szerepelteti, de lassan beindul és egyre jobb, egyre sodróbb lesz. A főleg az elején alkalmazott nézőpontváltások ritkulnak, és egyre inkább Paganini kerül a fókuszba, akinek megosztó, meggyötört, ördögi-emberi alakja fokozatosan közel kerül az olvasóhoz. Megkedveljük őt minden mogorvasága, zsugorisága, indulatossága ellenére. Öntörvényű, saját utakon járó, forradalmár figura ő, akinek élete nem véletlenül kereszteződik lépten-nyomon az olasz szabadságharcosokéval. Ugyanakkor esendő, beteg, szorongó ember, akit nemcsak nyavalyái gyötörnek. Talán mindennél jobban fáj neki a magány, a kitaszítottság spoiler.
Az elbeszélő igazi romantikus zsenifiguraként ábrázolja, akinek ösztönös tehetsége már-már sátáni, gonosz erőkkel való szövetséget sejtet, aki önmagát emésztő, lobogó magányban él, örökös gyötrelemben, szerető emberek utáni vágyódásban, akit mégis minduntalan eltaszítanak, és aki maga is eltaszítja a körülötte levőket. Többnyire meg nem értettség, szeretetlenség, gyűlölködés, ármány kíséri nemcsak művészként, hanem magánemberként is.

Miközben a regény lapjain Paganini és a világ konfrontálódik, Bartának sikerül kitekintést adnia a korabeli Európára, a napóleoni háborúk idejére, politikai csatározásokra, társadalmi-művészeti forrongásra, pezsgésre, a visszahúzó erőkre. Paganini a legmélyebbtől a legmagasabb körökig mindenhol megfordul, útja carbonarók, szabadságharcosok, útonállók, uralkodók, egyházi méltóságok, jezsuiták, inkvizítorok, művészek, arisztokraták, polgárok és nyomorgók között vezet. Ezáltal pedig feltárul minden szenny, erkölcsi fertő és képmutatás, ami csak létezhet. Szinte hihetetlen, milyen ádáz gyűlölettel fordul a világ a normáitól eltérő művész ellen – ha csak fele történt meg a valóságban annak, amit a regényben Paganinivel tettek, már az is sok(k). Viszályok, támadások, nyílt gúny, üldözés, ellehetetlenítés, nevetségessé tevés, gyűlöletkeltés, áskálódás, lejáratási kampányok, ellenpropaganda… Elborzasztó és felháborító. Nem csoda, ha az amúgy is kissé különc művészt lelkileg a torzulásig megviseli. Talán ennek tudható be legendás zsugorisága is, amellyel biztosítani vélte önmagát, de legfőképpen fiát a nyomorba való visszacsúszás ellen. spoiler Természetesen vannak nagylelkű pillanatai is, ha nem is túl gyakran.
Amúgy minden tekintetben szélsőségek között mozog, kiszámíthatatlan, rapszodikus viselkedésével megzavarva a szabályokhoz, rendhez és fegyelemhez szokott társadalmat. A képmutató, előítéletek mozgatta társadalmat, amely nem tud mit kezdeni vele, hol döbbenten, hol félelemmel eltelve, máskor mintegy varázslat hatása alatt, rajongással közeledik felé. Ünnepli és felmagasztalja, majd megveti és elutasítja. Kitünteti, majd megvonja kegyeit. Többnyire pedig babonásan fél tőle, rémhírét kelti, megfigyeli, jegyzőkönybe foglalja minden lépését…
Nagyon ritkák azok az alkalmak, amikor Paganini, ha csak futólag is, pár perc erejéig összhangba kerül valakivel. Ritkák az emberek is, akikkel ez megtörténhet – volt tanítók, akik felismerték tehetségét, akik hittek benne, Ciro Menotti, vagy Mazzini, a magányos forradalmár, néhány művésztárs… Meg persze kisfia, Achilles, az érzelmi menedék, az egyetlen, aki megmarad neki.
A többi… örökös harc – főként az egyházzal, aki nem bocsájtja meg neki hitetlenségét, és aki élete végéig, sőt, holtában is bosszút akar állni rajta. Harc a művész ellenfelekkel-ellenségekkel, középpontban Spohr alakjával. Harc a szerelmekkel, Antonia Bianchival a főszerepben. Harc önmagával, egoizmusával, idulataival, lelkiismeret-furdalásaival.

Végül mégiscsak Barát Endrét igazolja az, hogy minden kezdeti fenntartásom ellenére, sikerült meggyőznie, sikerült teljesen bevonnia ebbe a zaklatott élettörténetbe, sikerült Paganini vonzáskörébe csalogatnia. Sőt, úgy érzem, ez a szélsőségekkel tobzódó, gyakran túlzásokba merészkedő narratíva nagyon is rezonál a főhős alakjával, sorsával.
Kedveltem a regény időkezelését is: az elbeszélő Paganini életének epizódjait nem feltétlenül kronologikus sorrendben meséli el, hanem gyakran egy-egy apropó vagy felbukkanó szereplő, téma révén fűzi össze egymással az epizódokat, életrajzi vonatkozásokat, oldja meg az időbeli ugrásokat, anélkül azonban, hogy a történet töredezetté válna. Sőt, nagyon gördülékeny, olvasmányos, szépen beépített anekdotákkal, történetekkel, melyekben Stendhaltól Rossiniig, Liszttől Heineig, Berlioztól Lord Byronig számos korabeli művész is megjelenik.
Mondtam én, hogy végül kiderül, hogy mégis jól van ez úgy, ahogy van… Főként akkor, ha az ember van Gogh után Paganinire is rákeres a guglin – jó pár órán át.

* https://en.wikipedia.org/wiki/Camillo_Sivori

3 hozzászólás
>!
Boglárka_Madar P
Barát Endre: Boszorkánytánc

Barát Endre: Boszorkánytánc Paganini életregénye

Nem is emlékszem már hogy került a várólistámra a könyv, valószínű valakinek az értékelése alapján (talán @TabulaRasa), mert közel 2 éve meg is szereztem.Az olvasásom jó sokáig tartott, de ez nem a könyv hibája, inkább én nem tudtam teljesen odafigyelni.
A könyv Niccoló Paganini életéről szól, de nem egyszerű életrajz, hanem részletes korrajz is, történelmi eseményekkel és a kor neves személyiségeivel.Az író nagyon alapos munkát végzett, rengeteg olyan információval lettem gazdagabb, amit eddig nem tudtam.
Érdekes volt olvasni a carbonarókról (http://moly.hu/karcok/695822), az egyház mindenhatóságáról, az olasz egységesítési törekvésekről, a fölényes uralkodóról és arisztokratákról, a pezsgő művészvilágról, az akkor élt sok zseniről.
Paganini bár rendkívüli tehetség volt és rendkívüli sikereket ért el, élete is rendkívüli volt, de kevesen értették meg és még kevesebben szerették, az „ördög hegedűse”-ként emlegették. Szegény családból, nehéz körülmények közül jött, a családja sem igazán tudott mit kezdeni vele, már korán kirekesztettnek érezte magát, és ez igazából egész életében megmaradt. Nem segített ezen furcsa, zord kinézete sem (valószínűleg Marfan szindrómája volt, http://moly.hu/karcok/697683), fösvénysége, hirtelen természete és ateizmusa sem – melyek biztosították számára hogy mindig kellő számú ellenség legyen körülötte és minden lépését nyomon kövessék. Ugyanakkor többször megmutatta hogy őt sem hagyják hidegen nehéz emberi sorsok, jótékonykodott, néha felkarolt és támogatott másokat, de nem volt közömbös Itália sorsa iránt sem. Sokszor azonban ezen cselekedetei mögött is a kirekesztett ember vágya jelent meg, hogy mégis szükség van rá, mégis kell valakinek. Vágyott arra, hogy szeressék, ne legyen kívülálló, folyamatos üldözött. habár nagy sikereket ért el, élete végéig megosztotta az embereket.
Neki az életet a zene, a hegedülés jelentette és mindent annak rendelt alá. Amikor hegedült, megszűnt számára a külvilág. Egy kívülállónak ezt is nehéz lehetett megértenie. Jól mutatja Paganini jellemét az a néhány levél is, mely itt-ott megjelenik a könyvben.
Persze regényről van szó, így biztos van benne számos kitalált vagy kiszínezett részlet, de egy ilyen részletes könyvnél ez nem meglepő. Ugyanakkor a könyvben feltűnő emberek mind valódiak, és Paganinihez köthetők.
Bár a molyon nem nagyon ismert, a legutóbbi olvasás több mint 2 éves, azért nagyon örülök hogy elolvastam a könyvet és mindenkinek csak ajánlani tudom akit kicsit is érdekel ennek a különc embernek az élete.

5 hozzászólás
>!
szucsiani P
Barát Endre: Boszorkánytánc

Barát Endre: Boszorkánytánc Paganini életregénye

A közelmúltban olvasott Puccini életrajz után, kicsit másra számítottam. Nem hagyományos életrajzi regény a Boszorkánytánc, kevés benne a tényekkel, esetleg évszámokkal alátámasztott esemény, inkább lélektani regénynek érzem, amiben nagy szerepe van az írói fantáziának.
Paganini nehéz gyermekkort hátrahagyva lesz világszerte elismert, de sokszor meg nem értett és támadott művész. Rendkívüli tehetségű, de nehéz természetű ember alakja rajzolódik ki a regényből, aki mindent a hegedülésnek rendelt alá. Elismerésre, szeretetre vágyott mindig, de feltétel nélkül, csak a kisfiától kapta meg.
A Boszorkánytánc korrajz is egyben, betekinthetünk carbonaro mozgalomba, Napóleon itáliai szerepébe, az egyházi vezetők képmutató és pénzéhes világába is. Érdekes volt Paganini és művésztársai (Stendhal, Rossini, Berlioz, Liszt Ferenc) találkozásairól, kapcsolatairól olvasni.
A könyv hatására, nagyon sok művét meghallgattam, megszerettem.
Örülök, hogy elolvastam.

>!
pepege P
Barát Endre: Boszorkánytánc

Barát Endre: Boszorkánytánc Paganini életregénye

Igazán remekül megírt életrajzi regény Paganiniről, az Ördög hegedűséről.Miközben olvastam, folyamatosan úgy éreztem: hallanom kell, hallgatnom kell Paganini zenéjét! A Boszorkánytáncot és a La Campanella-t a szívembe zártam. És magát Paganinit is. Csúf és ijesztő külseje, többnyire rossz természete ellenére is kedveltem, mert egy géniusz volt, és mert elvarázsolt így egy regényen keresztül is.

>!
Kvasztics
Barát Endre: Boszorkánytánc

Barát Endre: Boszorkánytánc Paganini életregénye

Nagyon tetszett, egyszuszra befaltam. Ha valakit érdekel Paganini, ezt a könyvet érdemes elolvasni.

>!
Gabriella_Balkó
Barát Endre: Boszorkánytánc

Barát Endre: Boszorkánytánc Paganini életregénye

A könyv szerint nem volt könnyű élete Paganininek. Sanyarú gyerekkora volt, és a külsője sem sugárzott semmi jót. És hogy mindenki összeesküdött ellene… csak a zenészek ismerték el. A könyv nagy pillanatai közt tartom a találkozásokat, mikor Stendhallal, Heinével, Rossinival vagy Liszttel találkozott.

>!
Zeneműkiadó, Budapest, 1965
548 oldal · keménytáblás
>!
Jadeszem
Barát Endre: Boszorkánytánc

Barát Endre: Boszorkánytánc Paganini életregénye

Szeretni való, fura kis figura lehetett Paganini. Ez a könyv az ő nyomoráról, sikereiről, tiszta szívéről és tehetségének elsöprő erejéről épp úgy szól, mint a kor erkölcsi mocskáról, történelemmé vált eseményeiről. Csakúgy, mint Bach orgonajátéka esetében, itt is azt fájlalom leginkább, hogy sosem hallhattuk hegedülni, s muzsikáját sem rögzíthették akkor még. Valamiért az a kép ugrott be róla, hogy ha a 20. század második felében születik, kevés nála nagyobb sztárt ismertünk volna. :) Sokan testi adottságaival indokolják virtuóz technikáját, őrületes hírnevét, én azonban úgy gondolom, hogy mély, nemes érzelmei, fájdalma és gyönyörű lelke tette őt a világ legnagyobb hatású hegedűsévé, ez ragadott mindenkit el, s csak másodsorban lényeges, hogy egyébként hangszerének hatalmas mestere volt.

>!
Schuler_Zsófia
Barát Endre: Boszorkánytánc

Barát Endre: Boszorkánytánc Paganini életregénye

Több zeneszerző életműve közül ez tetszett a legjobban, leginkább azt értékeltem benne, hogy a főhőst nem idealizálják, a zenei tehetségén kívül.


Népszerű idézetek

>!
Boglárka_Madar P

Gyönyörű hegedű. Mint egy fiatal szűz. Karcsú derék, finom szelid domborulat, pompásan ívelt, csodálatos felépítésű test. Lendületes, művésziesen vésett csiga és hozzá a remek bresciai vonó…

347. oldal

Barát Endre: Boszorkánytánc Paganini életregénye

Kapcsolódó szócikkek: Guarneri · hegedű
1 hozzászólás
>!
Boglárka_Madar P

De Rossinit nemcsak tetteiért, jellemességéért, hazaszeretetéért kellett szeretni. Hanem egyszerűen – kedvességéért.
Egyszer három hónapig szorgalmasan tanult hegedülni, Paganini kedvéért…

187. oldal

Barát Endre: Boszorkánytánc Paganini életregénye

>!
Boglárka_Madar P

(…) Tizenöt éve már, hogy a Scalában Süssmayer fantasztikus balettjét hallgatta Paganini. Leginkább a balett boszorkány-jeleneteinek kísérteties hangutánzata hatott reá… Vad, rikoltó, kusza, ijesztő magasságokba sikló, sötét mélységekbe zuhanó zenéjének hatására még azon az éjjelen megalkotta új zeneművét, a Le Streghe-t, a Boszorkánytáncot…
És ez a nyugtalanító, vérforraló hegedűszó zengett fel Salvotti főügyész elátkozott házában, amíg fel-felemelkedett s lecsapott a vonó, újra és újra az Amati testére, hogy kacajra és jajgatásra ingerelje a húrokat.
(…) Magas epedő hangok, ábrándosan, édesen csengő ezüsthangok patakzó futamai indultak sebesen, sarkukban bonyolultan kanyargó dallam, mely eleinte vidám, finom, majd egyre hevesebb, vadabb zengéssel, majd fékevesztett, szédületes örvényléssel kavargott.

311. oldal

Barát Endre: Boszorkánytánc Paganini életregénye

Kapcsolódó szócikkek: hegedű · Niccolo Paganini
7 hozzászólás
>!
Boglárka_Madar P

Első hangversenye volt ez Párizsban Paganininek. 1831. március 9-én (májusig még tíz alkalommal ismételte meg varázslatait), s már teljes volt a hódítása.
Ezen a koncerten hallgatták – míg csodálat s elragadtatás láza gyorsította érverésüket – olyan emberek is, akik szintén lázba hoztak másokat: Lamartine, Chopin, Victor Hugo… Az idősebb Dumas, George Sand… és a két zongoraművész – Thalberg és Liszt Ferenc. Liszt húsz éves volt akkor; lenyűgözve és megrendülten figyelte Paganinit.

413-414. oldal

Barát Endre: Boszorkánytánc Paganini életregénye

Kapcsolódó szócikkek: Alexandre Dumas · Frederic Chopin · Liszt Ferenc · Victor Hugo
>!
Boglárka_Madar P

A tisztek mereven, előírásos tartással álltak előtte. Némán várták, hogy Paganini kibontsa végre a küldeményt. Pergamen tekercset tartott a kezében, kigöngyölte. Felül tiara és egymáson fekvő kulcsok. Alatta díszes betűk, sorok, piros és aranyos iniciálékkal, melyek azt jelentették, hogy a római pápa őt, Niccoló Paganinit, az Arany Sarkantyú Rend lovagjává avatja.

230. oldal

Barát Endre: Boszorkánytánc Paganini életregénye

>!
Boglárka_Madar P

Niccoló Paganini, az Arany Sarkantyú Rend lovagja és kitüntetettje! Elérte hát, elérte ezt is. Rajta kívül a muzsikusok közül csak Mozart és Gluck kaphatta meg ezt a kitüntetést.

231. oldal

Barát Endre: Boszorkánytánc Paganini életregénye

Kapcsolódó szócikkek: Niccolo Paganini · Wolfgang Amadeus Mozart
2 hozzászólás
>!
Boglárka_Madar P

Másnap reggel útnak eredt. Egy csodálatos hangú Stradivarit vitt magával, Pasini festőművész ajándékát. Ezzel együtt immár három cremonai mesterhegedű birtokosa lett.

315. oldal

Barát Endre: Boszorkánytánc Paganini életregénye

Kapcsolódó szócikkek: hegedű · Niccolo Paganini · Stradivari
2 hozzászólás
>!
Boglárka_Madar P

Egy zenekritikus főleg technikai bravúrjait méltányolta. Megírta, hogy egy ujjának kemény rögzítése mellett a többi ujj bámulatos távolságokra és egymástól függetlenül tovább mozogni képes; hogy a kettős flagolettek különböző hangközei sem okoznak neki nehézséget. Hogy a kisujjával végzett trillái tündöklő tisztaságúak és minden fekvésben tökéletesek.

327. oldal

Barát Endre: Boszorkánytánc Paganini életregénye

Kapcsolódó szócikkek: Niccolo Paganini
>!
Boglárka_Madar P

A Campanellát akkor írta Paganini; tágra nyílt szemmel, vad és csodálkozó tekintettel figyelt a kottalapra és hirtelen, görcsös mozdulatokkal böködött az öt vonalra és közeibe, mintha tolla hegyével mérges skorpiót akarna eltalálni. Dereka meghajlott, háta ütemre rángatózott, mint játék közben, míg a magába szívott muzsika, mely addig kuszán lebegett – megfogható, eljátszható, papírra rögzített valóság lett.
Mi volt a Campanella?…
Gyötrődő órák közben született, a test s a lélek iszonyú erőfeszítése közben. Mégis, a kínban fogant dal nem a szenvedők jajongása lett, nem üldözöttek lázongását fejezte ki…. Nem zúgott benne bosszú, gyűlölet… Szelíd, édes dal lett csupán – a harangjáték, a Velencét megrendítő zengés halovány, finom visszfénye csak.

159. oldal

Barát Endre: Boszorkánytánc Paganini életregénye

Kapcsolódó szócikkek: Niccolo Paganini
2 hozzászólás
>!
Boglárka_Madar P

Négyéves volt Niccoló Paganini, amikor hosszú, madárkarmokként görbülő ujjai először tapadtak a megfeszített húrokra.

58. oldal

Barát Endre: Boszorkánytánc Paganini életregénye


Hasonló könyvek címkék alapján

Szántó György: Stradivari
Claire Kilroy: Finomhangolás
Maria Àngels Anglada: Auschwitzi hegedű
King Palmer: Zenéről mindenkinek
Baki Róbert: A hegedű lakkozásáról
Yehudi Menuhin: A király, a macska és a hegedű / The King, the Cat and the Fiddle
Bloch József: A hegedüjáték és tanítási módszere
Szigeti József: Beszélő húrok
Szigeti József: Beethoven hegedűművei
Karl Fuhr: A hegedű akusztikai rejtélyei