Fejlődő ​létrontás és örök hagyomány 11 csillagozás

Baranyi Tibor Imre: Fejlődő létrontás és örök hagyomány

Amennyiben ​a tradíció az eredetről és a kezdetről szóló feltétlen bizonyosságot jelentő tudás, valamint ennek fenntartottsága a világban folyamatos átadással, annyiban a világot a tradicionalitás élteti: a tradíció a világ Fénye. Ha egy világból a tradíció végül minden lehetőségek ómegájaként maradéktalanul eltűnik, akkor az a világ elérkezik a véghez, ezt azonban egy többé-kevésbé hosszú lezáródási időszak előzi meg, az illető világ megnyilvánulásának utolsó szakasza, amelnyek alapvető jellegzetessége, hogy mindinkább háttérbe húzódik a tradíció; pontosabban a szóban forgó világ – az egyre perifériálisabb lehetőségek involutív és folytonosan gyorsuló kibontakozásával párhuzamosan – mindjobban elfordul, eltávolodik a metafizikai középponttól, vagy, ami ugyanaz, a kezdettől és az eredettől, miáltal a tradíció fényét egyre kevésbé képes érzékelni, és elsötétedik. A tradíció azonban – mintegy önnön hiányaként – a fokozódó dominanciát megvalósító tradícióellenesség és… (tovább)

>!
Kvintesszencia, Debrecen, 2005
276 oldal · puhatáblás · ISBN: 9638602759

Enciklopédia 7


Kedvencelte 5

Most olvassa 2

Várólistára tette 9

Kívánságlistára tette 7


Kiemelt értékelések

bratan P>!
Baranyi Tibor Imre: Fejlődő létrontás és örök hagyomány

Először is a csillagozás elsődlegesen nem a tartalomnak (részben annak is), hanem az érthetőségnek szól. Szerintem Baranyi Tibor Imrének sikerült azt, amit László Andrásnak nem: az én gyengeelméjűségemhez mérten leírni nagy átfogó rendszerként a primordiális tradíciót, az azzal kapcsolatos főbb gondolatokat, kapcsolódási pontokat, egyebeket. Szemben László András könyveivel, ahol a fő kérdés az volt, hogy mit mondott az öreg, itt végre el tudok gondolkozni az örök hagyomány kérdésein, annak realizációs lehetőségein, szerzőin, ellenségein, mindenén, amit a könyv érint. Újraolvasós.*

*Aki még nem ismeri a tradicionalista iskola gondolatait, szerzőit, annak azért ez nagyon meredek lehet. Szerintem nem ezzel kéne kezdeni, de lövésem sincs, hogy vajon mivel…

11 hozzászólás

Népszerű idézetek

Kollográd>!

Mert akinek megfelel az, ami ma itt van, az spirituális szempontból reménytelen.

6. oldal (Előszó helyett)

Kollográd>!

Nincs ember, aki az egalitarizmust a szíve mélyén komolyan gondolná.

60. oldal, A hagyományellenesség és a baloldal

Kollográd>!

[…] amiről a demokrácia esetében valójában szó van, az bizonyos manipulatív háttérerők uralma, amelyek az általános és azonos szavazati joggal felruházott és ilyenformán kvalifikált és legalacsonyabb szintre nivellált tömeget saját céljaiknak megfelelő szuggesztiók révén, vagy ha ez véletlenül nem lenne elegendő, további gyakorlatilag ellenőrizhetetlen módszerek révén tetszés szerint és jóformán korlátlanul manipulálják. És hogy minderre fény ne derüljön, a szóban forgó erők mindazt, amit demokráciának és demokratikus módszernek neveznek, szupertabuvá avatják: a kritizálni merészelő először csak őrült lesz, aztán „hülye”, végül már becstelen is

59. oldal, A hagyományellenesség és a baloldal

Kollográd>!

Soha nem látott méretű városok poklaiban, lakótelepeknek hívott betongettók monstrumainak szűk celláiban, millió és millió számra tengődnek a villany-, gáz és vízórákkal sakkban tartott csoszogó emberromok, akik rácsatlakozva üveges szemeikkel a „haladás” vizualizálható „vívmányaira” és egyéb rögeszmékre, a lárva létük halálos unalmától való pillanatnyi menekülés fejében mint futószalagon gyártott termékek alakítják ki „saját önálló” véleményüket minden, még egyáltalán felvethető kérdésben, hogy aztán különböző „demokratikus szavazásokon” a csak rossz lehetőségek közül tendenciózusan a legrosszabb mellett döntsenek.

18. oldal (A huszadik századról)

bratan P>!

… akinek megfelel az, ami ma itt van, az spirituális szempontból reménytelen.

6. oldal (Előszó helyett)

Kkatja P>!

A vasbeton-barakkokba préselt társadalomban az apparátus metodikusan ügyel minden olyan tendencia csírában való elfojtására, amely a közönséges szellemi-exisztenciális helyzetből egy vertikum mentén való kiemelkedést célozna meg. Két dolog lehetséges : horizontális tévelygés (vagyonhajsza, karrierizmus, szexuális kicsapongás, turizmus stb.), illetve – és egyre inkább – vertikális alászállás, úgymond ellentranszcendálás (szektarianizmus, narkománia, aminek kitágított értelmében nemcsak a kábítószer –, vagy alkoholfogyasztás sorolható be, de az állandó televíziózástól a sport extrém formáiig, például a növekedési hormonkivonatokat fogyasztó „body-buildingezésig”, sok minden).
Mentális-szimptomatikai szempontból ennek két fő eltévelyedési irányvonal felel meg: egy felfokozott, ám messzemenőkig absztrakt racionalizmus, amely a materialitásba süllyedt világ objektum özönének, a folyamatosan elhaló gondolkozás tetemeinek a produktoraként a jelenkori tudományosság és technokratizmus hátterében mint a korszak kivitelezője munkál; és egy, az elbutultsággal határos, tompa mentális színvonalon operáló, szentimentális irracionalizmus, ami többnyire ez előbbiek által diktált „verseny” kihullottjaiból verbuválva híveit, állítólagos „szellemi” önmeghaladásra tör, ám mivel alapvető szellemi képességeket hiányol, sőt fejleszt módszeresen vissza magában, végül egy, a kiindulópontot is mélyen alulmúló szubhumánus és szubracionális világ fogságába és a megszállottság különböző formáiba kénytelen süllyedni.

17. oldal A huszadik századról

cassiesdream>!

A drogok hatása alatt álló szánalmas rabszolgákban mindig marad valami kiszámíthatatlan, valami „emberi” tényező, amiből – a más szempontból szintén semmit nem érő – diáklázadások, Woodstock és hasonlók születhettek. A század végére a drogost azonban jórészt felváltotta az „egy négyzetméteres” ember, a „kibertér”, az „internet” félájult kalandora, akiben már sem igény, sem lehetőség nincs semmiféle lázadásra.

12. oldal

Kollográd>!

A politika döntően történelmi képződmény, és mint ilyen, még a feladatát a lehető legjobban betöltő politika is válságtünet, éppen ezért komolyabb válságfelszámoló szerepe nem lehet.

53. oldal, A hagyományellenesség és a baloldal

Kkatja P>!

A héros mindig és kizárólag Önmagáért küzd. Akár a faktumok „külső” világában, konkrét ellenfél, illetve ellenség ellen folyjon a küzdelem, akár a legtágabban értelmezett pszichikum internális terrénumaiban, a harcot mindig Önmagamért folytatom. Azért az Önmagamért, amely a lét és a tudat abszolút metafizikai centruma. Úgy is megfogalmazható, hogy tulajdonképpen azt az egyrészről eszmei, másrészről szimbolikus, megint másrészről illúzórius távolságot kell leküzdeni, amely engem mint individuális létezőt Önmagamtól mint centrális metafizikai Abszolútumtól elválaszt. E kettő között vannak ugyanis a világok. Azok a világok, amelyek az Önmagamtól való eltávolodást jelentő individuáció során mintegy kizuhantak Önmagamból, és egy illuzórius realitást képező korporalitás síkján megalvadtak. Ez a megalvadt és meghalt álomszerű világ, és ennek lényei a harc útján járó ember ellenségei. Ezeket az egyik oldalon, a tettek síkján meg kell semmisíteni (minden szentimentalizmus nélkül tudva, hogy valójában soha nem is léteztek), a másik oldalon, a kontempláció, a tudati funkciók reduktív transzmutációja útján Önmagamba vissza kell venni. E kettő együtt, egymásban: a mágikus autorealizáció útja. Amit „bensőleg” realizáltam, kivívom a „külső” világban, a külső világban elért győzelmek pedig olyan kozmikus miliőt teremtenek, amely pozitív támasztékul szolgál a további „benső” küzdelemhez. A magasabb szint: a kettő egyidejűleg, egyszerre.

126-127. oldal A harc metafizikája


Hasonló könyvek címkék alapján

Buji Ferenc: Tat tvam aszi
Julius Evola: Meglovagolni a tigrist
Virág László (szerk.): Hasta XII.
Buji Ferenc: A rejtőzködő Messiás
Grandpierre Attila: Karácsony
László András: Tradíció és metafizika
Antal Péter: A buddhista filozófia
Bogdán István: Res ultimae – Lex historiae
Reök Iván: A szellemi világ
Bíró Lajos: Az ember isteni dimenziója / A túlvilági nap