Apátlan nemzedék 1 csillagozás

Az Apátlan nemzedék egy generáció és egy évtized regénye. 1940-ben egy fővárosi gimnázium érettségi bankettjén indul a cselekmény, és a tízéves találkozón fejeződik be, felöleve a háború, a felszabadulás, a szocializmus építésének időszakát. Hősei szimbólumok is, példái e tíz év értelmiségi életsorsainak. Egyik diák érettségi után ostoba katonai illúziói áldozata lesz, a másik eltűnik a doni visszavonulás idején; a francia irodalomért rajongó bölcsészt aknamezőn éri a halál, az ellnállási mozgalomban küzdő kommunista Sopronkőhidán hal hősi halált. De a tragédia a jelenbe is átnyúlik: a hegedűművész, akiben az üldöztetés rettenete elhallgattatta a zenét, disszidálási kísérlet és a börtön kálváriája után találja meg helyét az életben. A gyárépítő technikus, a dolgozók iskolájában tanító tanár, a jelen hősei mellett felbukkannak a polgári világ képviselői is, akik nem tudnak és nem akarnak a szocializmussal közösséget vállalni.

1940-es évek 20. század magyar nyelvű magyar szerző Magyarország regény szocializmus

Magvető, Budapest, 1967

560 oldal · keménytáblás

Magvető, Budapest, 1960

572 oldal

Fülszövegek 1Borítók 2 Új kiadás Új borító Új fülszöveg Új címke

Kiemelt értékelések

Adriaticum

2020. július 7., 12:16

Bárány Tamás: Apátlan nemzedék

A rendszerváltás környékén, 1991 körül, amikor tömegével állították fel országszerte a második világháborús emlékműveket, felszakadtak a sebek, előjöttek a sérelmek, kibeszéletlen traumák, és kiderült, hogy a történet nem lesz egyszerűbb. Mintha csak a múltbéli lövészárkokat, koncentrációs és munkatáborokat egybenyitották volna, az egymásra rétegződő tragédiákban összemosódott, hogy kik, mikor, miben áldozatok, vagy épp elkövetők? Elindultak a viták, hogy kiket lehet, vagy nem lehet ugyanarra a műkő-, vagy gránitlapra egymás mellé felírni… hogy kinek a fájdalma kit, mire jogosít fel…
Ugyanazon az emlékművön mindenki csak a maga halottait keresi, még az emlékezésben is az elhatárolódás a szempont.
Olyan ez a könyv, mintha abc-sorrendben tekintene végig egy képzeletbeli emlékművön, anélkül, hogy előre felcímkézné a halottakat előéletük, politikai pártállásuk alapján. Pont a különböző, képtelenségükben igazán realisztikus évtizednyi, vagy néhány évnyi életút-keresztmetszetek révén válik átérezhetővé a bemutatott időszak bonyolultsága. Tompítja az olvasóban az igényt, hogy mindenáron kategóriákban gondolkodjon.
Nyilván, ha ez a könyv során végig így maradna, nem én lennék az egyetlen olvasója. Sajnos a végére rémséges giccsbe, hatásvadász ideológiai programregénybe torkollik. De az első 400 oldal tényleg jó.
Egy érettségiző osztály diákjain végigtekintve szembesít a könyv azzal, hogy mennyi szenvedésen kellett átesnie az 1922-es évjáratnak (nagyszüleim generációjának), milyen iszonyú sokan pusztultak el közülük válogatott módokon már életük kezdetén. A történetek által érthetőbbé válik az is, hogy miért látták mindannyian oly sokféleképpen a történelmet, és miért plántáltak ennyire sokféle érzelmet, viszonyulást a leszármazottaikba.