Bárány Attila (szerk.) · Pusztai Gábor (szerk.)

Diplomata ​írók, író diplomaták 1 csillagozás

Bárány Attila – Pusztai Gábor (szerk.): Diplomata írók, író diplomaták

Az MTA „Lendület” Magyarország a középkori Európában kutatócsoport
és a Debreceni Egyetem Néderlandisztika Tanszéke 2017. október 20-án rendezte
Diplomata írók – író diplomaták című közös nemzetközi konferenciáját a
Magyar Tudományos Akadémia Debreceni Területi Bizottságának székházában. A konferencia célja az volt, hogy olyan személyek munkásságát mutassuk
be, akik diplomáciai feladatok ellátása mellett, történelmi események tanújaként
tevékenységükkel kapcsolatos szövegeket hagytak az utókorra. Olyan diplomaták kerültek tehát a konferencia fókuszába, akik irodalmi szövegeket, visszaemlékezéseket, leveleket, naplót, memoárokat stb. írtak. Természetesen olyan történelmi személyek is ide tartoznak, akik elsősorban írók voltak, de életük során
külpolitikai szolgálatot is elláttak.

>!
146 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635088942

Hasonló könyvek címkék alapján

Szécsi Noémi – Géra Eleonóra: A budapesti úrinő magánélete
Nyáry Krisztián: Így szerettek ők 2.
Ralph Brewster: Hontalanul Budapesten
Szilágyi Miklós: A személyes paraszti tudás érvényessége
Podhorányi Zsolt: Dámák a kastélyban
Ács Zoltán: Nemzetiségek a történelmi Magyarországon
Dobó Attila: A trianoni békediktátum
György Péter – Turai Hedvig (szerk.): A művészet katonái
Csizmadia Ervin: A magyar demokratikus ellenzék
Horváth Sándor (szerk.): Mindennapok Rákosi és Kádár korában