Bárány Attila (szerk.) · Kavecsánszki Máté (szerk.) · Pósán László (szerk.) · Takács Levente (szerk.)

Hunyadi ​Mátyás és kora 0 csillagozás

Bárány Attila – Kavecsánszki Máté – Pósán László – Takács Levente (szerk.): Hunyadi Mátyás és kora

Születésének ​575., trónra lépésének 560. évfordulója alkalmából Magyarország kormánya az 2018. évet Hunyadi Mátyás király évének nyilvánította, folytatva ezzel az előző esztendő hagyományát, amely a magyar történelem kiemelkedő alakjai közül Szent László királynak volt hivatva méltó emléket állítani, s ezzel együtt erősíteni a nemzeti identitást. Az emlékév számos rendezvénye sorában a Debreceni Egyetem Történelmi Intézete és az MTA-DE Lendület „Magyarország a középkori Európában kutatócsoportja” "Hunyadi Mátyás és kora" címmel 2018. szeptember 20–21-én tudományos konferenciát szervezett a Debreceni Egyetemen, amely a hazai pedagógus képzés egyik fontos intézménye. A nemzeti történelem és identitás megismertetésében, átörökítésében kulcsfontosságú az oktatás, a nevelés, így szinte magától értetődő kötelességként vállalkoztunk a magyar történelem egyik legnagyobb formátumú uralkodójával, Hunyadi Mátyással foglalkozó tudományos konferencia szervezésére. Ezen a konferencián a hazai… (tovább)

>!
460 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635089161

Kívánságlistára tette 1


Hasonló könyvek címkék alapján

Jonathan Shepard – Simon Franklin: A bizánci diplomácia
Turbuly Éva (szerk.): A város térben és időben
Zsoldos Attila (szerk.): Hercegek és hercegségek a középkori Magyarországon
Mayer Gyula – Slíz Mariann (szerk.): Regum gemma, Ladislae
Deme Ágnes – Barna Gábor (szerk.): A Szent Domonkos rend és a kunok
Barna Gábor – Zágorhidi Czigány Balázs (szerk.): A 800 éves domonkos rend Magyarországon
B. Szabó János: A tatárjárás
Bernáth István: Skandináv mitológia
Vágó Ádám: A Kárpát-medence ősi kincsei
Steven Runciman: A keresztes hadjáratok története