Velence ​fénykora 3 csillagozás

A Velencei Köztársaság államberendezkedésének kialakulása és kora
Bárándy Gergely: Velence fénykora Bárándy Gergely: Velence fénykora

„E ​könyv a politikai hatalom velencei kiépüléséről szól. Arról beszél intézmények sorát elemezve, hogyan teremtődik spontán módon, tervezetlenül, szinte természet adta módon családi, provinciális közösségekből államhatalom. A velenceiek előképe természetesen a köztársasági Róma. De Velencében a jog szült államot, s csak azután az állam jogot. A szokásjog határozta meg, hogy kik s milyen feltételek között választhatnak dózsét, és a patrícius demokrácia szabályrendjére épült az állami rendszer. Ebben az államban viszonylagos és kényes egyensúlyban éltek egymás mellett kereskedő, hajós és bankár nagycsaládok, megosztva és elválasztva a törvényhozói, a kormányzati és az igazságszolgáltatási feladatokat, intézményeket. Az ezredfordulós Velence fokról fokra olyan történeti rangra emelkedik, ahol nem átveszik és követik a história ritmusát, hanem ahonnan ezt az ütemet diktálják. Velence közvetítőből, követőből az 1300-as évek végére minta lesz. Felér a csúcsra.” – Lengyel László… (tovább)

>!
Scolar, Budapest, 1999
212 oldal · ISBN: 9639193224

Kedvencelte 1

Most olvassa 1

Várólistára tette 2

Kívánságlistára tette 3


Kiemelt értékelések

Katherine_Grey>!
Bárándy Gergely: Velence fénykora

Bárándy Gergely: Velence fénykora A Velencei Köztársaság államberendezkedésének kialakulása és kora

Abszolút hiánypótló összefoglalás.
Izgalmas lehet történésznek, érdeklődőnek, utazónak. Én Erdődy János Velence-regényei és az itáliai művészet felől érkeztem el Bárándy könyvéhez, s hihetetlenül élveztem. Nemcsak szép kiállítású, térképekkel, képekkel megrakott könyv. Tartalma alapján egyedülálló a magyar népszerűsítő történelemkönyvek közt.
Velence történetét ismerhetjük meg belőle a kezdetektől a 14. századig, kitekintéssel a 15.-re. Szemünk előtt szerez hatalmat, formálja ki egyszerre demokratikus és diktatórikus működésű állam- és kormányszerveit, s lesz Európa egyik első állama a városköztársaság.


Hasonló könyvek címkék alapján

Ayaan Hirsi Ali: A hitetlen
Frank Robin – Lars Ritter: Eszmék könyve
Frank Robin – Lars Ritter – Havassy Gergely: Politikai filozófiák zsebkönyve
Henry Kissinger: Diplomácia
Kákosy László: Az ókori Egyiptom története és kultúrája
Oplatka András: Németh Miklós – Mert ez az ország érdeke
Jared Diamond: Háborúk, járványok, technikák
Craig Whitlock: Afganisztán-iratok
Anna Fifield: Kim Dzsongun
Ian Kershaw: Hitler 1936–1945