Aranycsitkók, ​maszkurák, királynék 0 csillagozás

Barabás László: Aranycsitkók, maszkurák, királynék

„A ​szokások Barabás László általi megjelenítésében egyszerre látjuk az eseményt s az esemény gyűjtését mint eseményt. Számomra a jelen könyv kéziratának olvasása során az jelentette az újdonságot, a meglepetést, ahogyan a szerző, a szokás résztvevőjeként és kutatójaként, a szokáspárhuzamok és a szakirodalom ismerőjeként minden nehézség nélkül tud beszélni a hagyományról, a hagyományt megélőkről és a hagyományra összpontosító tudományról. Bár a kötet néhány korábban közölt tanulmányát is tartalmazza, a könyv meglepően egységes, friss szemléletű. Rendezőelve a kalendáriumi idő; a fejezetek ennek menete szerint csoportosítják az írásokat. A cselekvők, a résztvevők perspektíváját követve, a szerzőnek szokáselemeket új megvilágításban sikerül megjeleníteni. A szokásleírásokra jellemző személytelenség, szenvtelenség itt felszámolódik. Középpontban az alkalom áll, nem az eseménytől elvonatkoztatott, absztrahált szokásmodell, hanem az ember. Barabás Lászlónak sikerült tetten érnie a… (tovább)

>!
Mentor, Marosvásárhely, 2000
360 oldal · ISBN: 9738002486

Várólistára tette 1


Hasonló könyvek címkék alapján

Pap Gábor: Mag hó alatt
John Fire (Lame Deer) – Richard Erdoes: Sánta Őz, a sziú indián sámán
Szabó György – Lopes-Szabó Zsuzsa: A bükki füvesember gyógynövényei
Balogh János – Gunszt Andrea: Tüzet viszek
Kósa László: Hagyomány és közösség
Máté Imre: Yotengrit 1.
Dömötör Tekla: Magyar népszokások
Erdész Judit: Népi szabás és díszítés / Traditional Dress Patterns and their Decoration
Rauzs József: Mélykút konyhája
Tátrai Zsuzsanna – Karácsony Molnár Erika: Jeles napok, ünnepi szokások