Utam ​Perzsiától Iránig (Koffermesék 2.) 0 csillagozás

Bánszegi Katalin: Utam Perzsiától Iránig

A minap álmot láttam. Azt álmodtam, hogy Rezával bandukolunk a sivatagban, keresve régi karavánok nyomát, és közben verseljük a perzsa költészet remekeit. Sorba jön Háfiz és Omar Hajjám, Szádi és Rúmi, és álmomban mindnek tudom a perzsa szövegét. És ahogyan így haladunk, egyszer csak elénk bukkan a sivár kő-homok rengetegből egy kert, ahol buján tenyészik a zöld, csacsogva patakzik a víz, és hurik éneke tölti be a tájat. És akkor ennyi szépség láttán elönt egy érzés, amit szeretnék megosztani Rezával, de Reza eltűnt. Talán meg kellene keresnem, aludtam tovább az álmot, és ahogyan elindultam utána, ismét a szomorú sivatagban találtam magamat, csak most már egyedül. És lelkemet elöntötte a vágy az elhagyott kert után. Felébredtem és elhatároztam, hogy megkeresem azt a kertet. Így is tettem. Repülőre szálltam Irán felé.

Eredeti megjelenés éve: 2015

>!
KSH Könyvtár, Budapest, 2015
304 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632354682

Kívánságlistára tette 1


A sorozat következő kötete

Koffermesék sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Hoppál Mihály – Szemadám György – Nagy András – Jankovics Marcell: Jelképtár
Szécsi Noémi – Géra Eleonóra: A budapesti úrinő magánélete
Várkonyi Nándor: Sziriat oszlopai
Kákosy László: Az ókori Egyiptom története és kultúrája
Bánki Éva: Telihold Velencében
Budai Lotti: Rizsporos hétköznapok 3.
Izsó Zita – Bach Máté: Pesti nő
Kóthay Katalin Anna – Gulyás András: Túlvilág és mindennapok az ókori Egyiptomban
Tóth István: Pannoniai vallástörténet
„Asszonyoknak igen sokat kell tudni…”