A modern afáziakutatás az elmúlt évtizedekben módszertanilag kidolgozottabb lett, amely nemcsak a nyelvi folyamatok részletes folyamatszintű elemzésében nyilvánul meg, hanem a nyelv neuroanatómiai hátterének feltárásában is.
A modern neuropszichológia- és afáziakutatás alapjait részben Lurija fektette le funkcionális rendszerszemléletével. A nyelvi teljesítmény leromlásának pontos körülhatárolásával próbált következtetni a sérült agyterület funkciójára. Az interaktív moduláris rendszer elképzelése tükröződik afázia-tipológiájában is.
Az afáziakutatás egy külön fejezete a kétnyelvűek nyelvi és agyi károsodásainak feltérképezése. A neurolingvisztika egyik izgalmas problémája, hogy magyarázatot adjon olyan afáziatípusokra, amikor a károsodás csak az egyik nyelvet érinti, vagy az olyan differenciált afáziára, amely nyelvenként eltérő típusú károsodást eredményez – például az egyik nyelven Broca, a másikon Wernicke-afáziát, vagy egyik nyelven globális, a másikon… (tovább)
A modern afáziakutatás az elmúlt évtizedekben módszertanilag kidolgozottabb lett, amely nemcsak a nyelvi folyamatok részletes folyamatszintű elemzésében nyilvánul meg, hanem a nyelv neuroanatómiai hátterének feltárásában is.
A modern neuropszichológia- és afáziakutatás alapjait részben Lurija fektette le funkcionális rendszerszemléletével. A nyelvi teljesítmény leromlásának pontos körülhatárolásával próbált következtetni a sérült agyterület funkciójára. Az interaktív moduláris rendszer elképzelése tükröződik afázia-tipológiájában is.
Az afáziakutatás egy külön fejezete a kétnyelvűek nyelvi és agyi károsodásainak feltérképezése. A neurolingvisztika egyik izgalmas problémája, hogy magyarázatot adjon olyan afáziatípusokra, amikor a károsodás csak az egyik nyelvet érinti, vagy az olyan differenciált afáziára, amely nyelvenként eltérő típusú károsodást eredményez – például az egyik nyelven Broca, a másikon Wernicke-afáziát, vagy egyik nyelven globális, a másikon kondukciós afáziát (PARADIS, 1998).
A klasszikus neuropszichológiai módszereket jól kiegészítik a modern elektrofiziológiai módszerek, mint például az ERPs (event-related potentials) vagy az ERFs (event-related magnetic fields), melyeknek előnyei a nagy időbeli felbontás, kényelmes kísérleti alkalmazhatóság, míg hátránya a gyenge téri felbontás. A hemodinamikai módszerek megjelenésével a nyelv agyi architektúrájának feltárása jelentősen felgyorsult. A modern funkcionális agyi képalkotó eljárások (PET, fMRI) a helyi agyi véráramlást (rCBF) érzékelik, és így térképezik fel a relatív neurális aktivitást. E módszerek előnye a nagy téri felbontás, mely igen pontos lokalizációt tesz lehetővé (jó áttekintést ad BROWN és HAGOORT, 1999).
A neuropszichológiai módszerek mellett nem szabad elfeledkeznünk a klasszikus kísérleti pszicholingvisztikáról sem. A nyelvi teljesítmény vizsgálatának utólagos, ún. off-line eljárásai, mint például a mondatismétlés, mondatmegfeleltetés vagy szimplán a feldolgozás utáni kérdésekre való válaszadás mellett egyre finomabb menetközbeni ún. on-line eljárások állnak már rendelkezésre, melyekkel a mondatmegértést folyamatában tudjuk vizsgálni. A monitoring feladatokkal (mint a hang- és szókövetési reakcióidő), a szemmozgás-regisztrációs módszerekkel, az önütemezett olvasási, illetve a lexikai döntést igénylő priming helyzetekkel az 500 ms alatti reakcióidők kerülnek előtérbe, melyekkel a nyelvi működés, illetve károsodás pontosabb körülhatárolását és a mondatmegértés és lexikai hozzáférés pontosabb modelljeit dolgozhatjuk ki (PLÉH, 1991). A nyelvfejlődés vizsgálatához nagy segítség, hogy már 8 éves-
nél fiatalabb gyerekek on-line mondatfeldolgozásának vizsgálatára is van módszer (TRUESWELL és munkatársai, 1999).
A Bánréti Zoltán szerkesztésében megjelent kötet cikkeiben, melyek többek között a Brain and Language és Cognitive Neuropsychology folyóiratokban jelentek meg, nem a modern funkcionális agyi képalkotó eljárásoké (PET, fMRI) a főszerep, hanem a pszicholingvisztikai kísérleteké, melyekkel a neuropszichológiai nyelvi károsodásokat, elsősorban afáziás betegek nyelvi teljesítményét elemzik.
A könyv Fromkin, Caplan és Bánréti bevezető tanulmányaival kezdődik, melyek jó áttekintést adnak a neurolingvisztika és az afáziakutatás történeti, elméleti és részben módszertani hátteréről. A további cikkeket a szerkesztő két csoportra osztotta: kapacitáselméletek és nyelvtani alapú magyarázatok. Az utóbbiak az afázia hátterében elsősorban a nyelvtan speciális károsodását helyezik előtérbe. Grodzinsky, akinek két tanulmányával is találkozhatunk a kötetben, az agrammatizmust a mondatszerkezeti fában lévő „töréssel” magyarázza. Sharpiro és Nagel szerint a prozódiára való eltérő érzékenység a Broca- és Wernicke-afáziások nyelvi teljesítményének szétválását okozza.
A kapacitáselméletek az afázia és a nyelvi teljesítmények egyéni különbségeinek hátterében a munkamemória korlátozott terjedelmét tételezik fel. Kapcsolatot teremtenek a kognitív pszichológia emlékezet-kutatása és a nyelv kutatása között. JUST és CARPENTER (1992) a kapacitáselméleti megközelítés sokat kritizált alapcikkében, mely e kötetben nem szerepel, azt állítja, hogy a nagyobb munkamemóriájú személyek jobban teljesítenek on-line és off-line nyelvi feladatokban, szemben a kis kapacitásúakkal. Haarmann, Kolk, valamint Prather, Zurif és munkatársai cikkeikben az afáziát ebből a megközelítésből elemzik, különös jelentőséget tulajdonítva az időnek és a sebességnek. A cikkek módszertani szempontból is érdekesek, mert on-line reakcióidő-méréses kísérletek is bemutatásra kerülnek.
Hiányossága a válogatásnak, hogy egy konnekcionista cikket sem közöl, e nézőpontból ugyanis a kétféle megközelítés szétválasztása egészében kérdéses. A konnekcionista nyelvfeldolgozás-elméletek (lásd Jeff Elman, Jay McClelland) modell szinten nem tesznek különbséget feldolgozási kapacitás és nyelvi szabályrendszer között. Azért is érdekes ez a megközelítés, mert lehetséges alternatívát adnak számos kérdés magyarázatára: nyelvi zavarokra, a lokális és globális szerkezetek viszonyára, a fejlődésre.
Steven Pinkerrel együtt Ulmann és munkatársai a munkamemórián túl, az emlékezeti rendszerek és nyelv kutatásának kapcsolatát egy másik aspektusból mutatják be. E jelentős cikkben a nyelv aspektusait különböző agyi területekhez és emlékezeti rendszerekhez kötik. Parkinson-, Huntington- és Alzheimer-kórban szenvedő betegek angol szabályos és szabálytalan igék múlt idejének produkciója alapján a mentális lexikont a deklaratív memóriarendszerhez kötik, mely a temporális-parietális valamint mediális temporális agyterületeket érinti.
A nyelvtani szabályokat a procedurális emlékezeti rendszerhez kapcsolják, hangsúlyozva a homloklebeny és a bazális ganglionok szerepét. Ezek lennének felelősek a szabályok készségszerű reprezentációjáért.
Caramazza sokat hivatkozott cikke a lexikális hozzáférés szintjeit elemzi. Arra a kérdésre próbál válaszolni, hogy a lexikai rendszeren belül pontosan hol reprezentálódik a szintaktikai információ, és hogy ez milyen viszonyban áll a szemantikai és szóalak-reprezentációkkal. A lexikai hozzáférés kutatásának egyik módszere az agysérült személyek teljesítményének vizsgálata, valamint a priminghelyzeteken túl a „nyelvem hegyén van” jelenséggel (tip of the tongue – TOT) kapcsolatos kísérletek. A számos kísérleti eredmény összegzése alapján született Független Hálózat modell szerint a szó lexikális-szemantikai, szintaktikai és modalitásspecifikus szóalak-reprezentációit egymástól függetlenül, külön hálózatokban tároljuk.
A számos alapcikket tartalmazó kötetet mind elméleti, mind módszertani szempontból hasznosan forgathatják nemcsak a nyelvészek vagy pszicholingvisztikával foglalkozó szakemberek, hanem a neuropszichológia, és a kognitív tudomány iránt érdeklődők is. Bánréti bevezető tanulmányával pedig bepillantást nyerhetünk a magyar afáziakutatásba is.
Németh Dezső
