Telihold ​Velencében 44 csillagozás

Bánki Éva: Telihold Velencében

Velence, ​ez a túlzsúfolt ékszerdoboz, ahova sokan vágyakoznak, a világ egyik legellentmondásosabb városa. De mennyit láthat valóságos jelenéből és a múltjából az, aki csupán néhány nap alatt járja be a nevezetességeit? Megadathat-e egy átlagos közép-kelet-európai író számára, hogy akár hosszú hónapokig élhessen ebben a luxustól csillogó városban? Bánki Éva Velence iránti szenvedélyes érdeklődésének, no meg egy ösztöndíjas lehetőségnek köszönhetően kislányával együtt hosszú hónapokat töltött el a városban. Útirajzából érzékletes képet kap az olvasó Velence hétköznapi életéről és a turisták számára láthatatlan lakosairól is egy felnőtt nő meg egy kislány szemével.
A jelenkori Velence díszletei mögött megpillanthatjuk a középkori Velencét, a könyörtelen kalmárköztársaságot és az alkonyi fényben tündöklő, XVIII-XIX. századi várost. Megismerjük Magyarország és Velence közös történelmének fordulópontjait, és eltöprengünk azon, mi lehetett a titka az oly sebezhetőnek látszó, mégis… (tovább)

>!
Jelenkor, Budapest, 2020
220 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635180387
>!
Jelenkor, Budapest, 2020
220 oldal · ISBN: 9789635180387

Enciklopédia 1


Kedvencelte 4

Most olvassa 6

Várólistára tette 31

Kívánságlistára tette 26

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

szadrienn P>!
Bánki Éva: Telihold Velencében

Velence, a meseváros, a lagúnák királynője, egy kíváncsi, bátor, a történelem és a művészet érdekes összefüggéseit kutató magyar írónő szemével.
Bánki Éva nagy kalandra vállalkozik, amikor kilencéves kislányával három hónapra a legendás olasz városba költözik. Élménybeszámolóját izgalmas kettősség jellemzi, hiszen tényleg bepillantást nyer a díszes kulisszák mögé, és a hely olyan oldalait is megismerheti, ami a turisták népes hada számára sosem adatik meg, ugyanakkor nagy háttértudással, szórakoztatóan mesél Velence dicsőséges évszázadairól, és híres vagy kevésbé ismert nevezetességeiről.
A személyes, szubjektív fejezetekben a város hanyatló, dekadens arcát mutatja. Érezzük a február nyirkos hidegét, a bezártságot és elszigeteltséget, a lagúnák fölött gomolyog a köd és szitál az eső, a kanálisok mélyéről vijjogás hallatszik, mintha egy sirályraj vagy egy elátkozott erdő fészkelne a csatornában. Semmi sem az, aminek látszik, a ködben minden tótágast áll.
A város küzd az elöregedéssel, a nagy mozgásigényű gyerekek számára egyetlen játszótér sincs, a cifra palotákban viszont örökéletűnek tűnő, élemedett korú dámák élnek teljesen egyedül, a türelmetlen örökösök nagy bosszúságára.
Betekintést nyerhetünk a karneválipar csillogó világába is, és az angol és amerikai irodalmi nagyságok örökségébe, akik Velencében éltek, és nem tudtak szabadulni a város vonzásától. Ezen a helyen még a középületek, a kórház, az iskolák, a hivatalok, a közösségi házak is egy múzeum vagy kiállítóterem benyomását keltik.
A szerző mesél Velence kivételes, ambivalens helyzetéről az olasz városok között, hiszen évszázadokon át a Kelet, a Bizánci Birodalom pártfogását élvezte, a magyarok számára azonban mindig a Nyugat ragyogását jelképezte. A legérdekesebben talán azok a részek, ahol a magyar és a velencei történelem összefonódik, az Árpád-ház kapcsolatba lép az Orseolo családdal, és később más dózsék leszármazottai is megfordulnak a magyar trón árnyékában.
Fáradhatatlanul járjuk az írónővel a velencei múzeumokat és templomokat, és végül már szinte szédülünk, émelygünk a mérhetetlen gazdagság, szépség és pompa cukorsokkjától, de ettől a hatástól mégis nehéz függetlenné válni.
Összességében véve a kötet kiváló, színes útikalauz gazdag személyes élményanyaggal, Velencébe vágyóknak és Velencéről álmodozóknak.

6 hozzászólás
balagesh IP>!
Bánki Éva: Telihold Velencében

Megindító könyv ez. A kísértetes filmekben vannak jelenetek, amikor a csodaszép fiatal arcon, annak helyén a holdfény vagy gyertya vagy bármi egyéb miatt részben előtűnik egy kiszikkadt, beszürkült halotti koponya. A pompás, állandóan ünneplő Velencét, „ezt a páratlan, teljességgel megszokhatatlan várost” úgy nézni, mint „egy halott, megsiratni való várost, egy be nem teljesült történelmi alternatívát”, konkrétan az „autonóm, fejlődőképes, toleráns kelet-közép-európai alternatívát", elég meghökkentő. (212.) Paradox módon ettől a mögétekintéstől mégis az életről tudunk meg többet. Az elbeszélőt a velencei sorsok, életutak foglalkoztatják, legyenek bár kortárs vagy akár történelmi sorsok. Viccesen ezek közül az egyik éppen a lánya, aki erre az időszakra szintén velencei lesz, hiszen iskolába jár, míg az édesanya megmarad a megfigyelő szerepben, a tanulmányozóéban.
Párhuzamosan olvastam ezt egy másik zalainak, Szálinger Balázsnak az Al-Dunán tett nyaralásával. link Az csupán egy háromhetes svung, amely idő- és vállaláskerete miatt kompaktabb, nyilván felületesebb is, viszont sokkal inkább belülről, otthonosan, a hely részeként, odatartozóként beszél. Bánki utólagos, elemző pozíciója távolságtartást feltételez, és ezt a távolságot az olvasó is érzi. Szerencsére, ahogy írtam, Bánki bevonódik a megfigyelt, elemzett sorsokon keresztül. Aztán persze felkel a hold, és sápadt fénye más képet rajzol ki – mellette lehet elemezni a személyes élményeket. Így napközbeni önmaga is az egész kép részletévé válik, amit a ráció ural, sőt birtokol. Azzal a tudós megközelítésű, koncentrált történelem- és világszemlélettel, ami felettébb személyes, egyedi, saját. Amivel a megfigyeltek kisajátítása végbemegy. Így mindenre igaz lesz a Szenvedély című versében írt állítás:
„Akit figyelnek, az mindig védtelen.
Mindig a másiké.”
A védtelenség Mary Shelley segítségével az apokalipszisre fut ki. A holdciklusok jegyében a természet köre következik. (Szálingernél nem különben ez a végső gondolat.) Vagy: a kislánya révén új generációs humánciklus kezdődik: egy szebb, vidámabb, autonómabb alternatíva…

Zsuzsi_Marta P>!
Bánki Éva: Telihold Velencében

Igazán jólesett végre kimozdulni a négy fal közül és egy szép utazást tenni az Európa gyöngyszemekén is gyakran és méltán nevezett Olaszországba, annak egyik csodálatos és a turisták által igen kedvelt városába, Velencébe! Velence, a tengerek királynője, a szerelem városa, a nászutasok fővárosa, az Olaszországba utazók fontos célállomása – és örök szerelmem!

Bánki Éva erre a szép helyszínre invitálja és viszi olvasóit, ahol több hónapot töltött 8 éves kislányával, Eszterrel, így nem csupán városlátogatóként, hanem saját élményekből merítve tárja elénk a város híres látnivalóit, idézi fel történelmi és művészettörténeti hátterüket, tudnivalókat. Frari, Campanile, Canal Grande, Accademia Galeria, Rialto jelennek meg előttünk, miközben bepillantást nyerünk az írónő és kislánya mindennapjaiba, iskolai és társasági életébe. Kedves, idős ismerőse, Effi néni jóvoltából, segítségével egy központi helyen álló műemlékházban tölthették ezeket a hónapokat ebben a festői városban.

Ami számomra érthetetlen volt a regény kapcsán, az a fanyalgás, sokszor eltúlzott kritika, lekezelő megjegyzések, amellyel a városra és a mű szereplőire tekint, azokat illeti. Ez nagyon sokat rontott az olvasmányélményemen, a kötet vége felé már szinte drukkoltam egy kis pozitív visszajelzésért, megjegyzésért. Úgy vélem, hogy ha eljutunk egy régóta vágyott országba, városba, helyre, akkor az örömmel, boldogsággal tölt el, már-már euforikus állapotba kerülve. És tudjuk, hová készülünk, nagy meglepetés nem érhet, és nagy csalódás sem.
Az olasz életöröm, az emberszeretet, a lazaság, lezserség, a vidámság hiányzik ebből a regényből, amit már pár napos ott-tartózkodás után is érzékelünk, hát még több hónap után, amit az írónő és kislánya ott töltött, feltételezhető lenne.

A regény háttérmunkája, az írónő lexikális tudása elismerésre és tiszteletreméltó, nagy összeszedettséggel és alapossággal ismerteti a fontos tudnivalókat – gyakran igencsak hosszú oldalakat szentelve neki, hasznos információkat megosztva az olvasóval.
Összességében a Telihold Velencében egy jól felépített, érdekes kis regény, ami igen informatív, és jó kis kiruccanást jelent ebben a korlátok közt töltött időszakban.

Acsai>!
Bánki Éva: Telihold Velencében

Nagyon szép esszésorozat egy háromhónapos velencei utazásról. Tényleg meg lehet ismerni belőle az írónőt, a várost, a legfőbb nevezetességeket, a velencei-magyar kapcsolatokat, Velence történelmét (inkább a középkor, nem az újkor századait). Ami engem nagyon megütött, az a szerző történelemszemlélete.A középiskolák úgy tanítják, hogy az iparosítás, a gyarmatosítás, a hatalmi ágak szétválasztása etc. – nyugati vívmányok. Bánki bebizonyítja, hogy itt születtek, Kelet-Közép-Európában, a szomszédunkban. Talán akkor nem igaz, hogy Kelet-Közép-Európa annyira elcs@szett hely… de akkor mért érezzük így, mégis? Van egy kis alászállás a kötetben a kelet-európai lélek bugyraiba… Szerencsére nem sok. (és ami van, az nagyon elgondolkodtató.) Alapvetően igen színes és mulatságos kötet.

6 hozzászólás
olvasóbarát P>!
Bánki Éva: Telihold Velencében

„Az álmok városában, ahol minden tünékeny, ahol minden emberi lény, élők és holtak kiszolgáltatottak az elemeknek, a járványoknak, csak a pompa csillapíthatja a szorongást.”

Kellemes olvasmány, az ötven éves nő és a nyolc éves gyerek kiruccanása és élményei Velencében. Legszívesebben csupa idézetből írnám az értékelést. Érdekes, ahogyan a középkori, főként magyar-olasz vonatkozású történelmi eseményeket tárgyalja és összeveti a mai élet mindennapjainak megoldandó kérdéseivel, az iskolai és a gyermekegészségügyi tapasztalatokkal, a múzeumokat („méregdrága szuvenír ez a város”) az elengedhetetlen vásárlásokkal. Az „opera fővárosában” a X. – XI. századi Velencét kutatja, a velencei nagycsaládok és a magyar királyi trón közötti kapcsolatokat. Velence polgárainak élete sem volt könnyű, tűzvészek, cunamik, földrengések és járványok nehezítették mindennapjaikat.
Kritikusan nézi Velence társadalmát, mindennapjait. „ Velence politikai stílusára mindig is rányomta a bélyegét, hogy kizárólagosan aggályoskodó „felfordulásoktól” rettegő, mindig mindent túlszabályozó férfiak irányították.”
Jellemző az esztétikumnak való alárendeltség, és a titokzatosság is, „ ilyen a tipikus velencei mentalitás: a házainkat megmutatjuk, a titkainkat pedig megtartjuk.”
Tetszett az is, ahogyan olvasmányélményeit, történelmi tudását összeveti a mai Velencében szerzett élményeivel, a többféle náció szemszögéből látható képpel.

ppeva P>!
Bánki Éva: Telihold Velencében

Tipikus esete annak, mikor valakinek végre teljesül a kívánsága, aztán azzal szembesül, hogy nem is tudta pontosan, mit kívánt. Mintha én annyi vágyódás után eljutottam volna off Szibériába, és arról panaszkodnék, hogy szügyig érő hó meg hideg van… :)

Nagyon érdekes volt, ahogy összefonódott Velence történelme, művészeti élete, építészeti emlékei a mindennapok történéseivel. Egy kis 11. század, egy kis 3. a osztály (még az iskola is egy palotában van!), múzeumok, kirándulások, paloták, dózsék, hercegek, magyar királyok, kávézó nénikék, keresztes háborúk, Tintorettók, gazdag hírességek, séták, Effi néni emlékei, templomok. Helyenként sok volt az ismeretterjesztés, de hát istenem, legalább megtudtam egy csomó dolgot, amire különben talán sose kerestem volna rá.

Az ember nehezen képzeli el, hogyan is élik mindennapjaikat egy ilyen múzeumvárosban az ott lakó emberek. Szezonon kívül (sűrű esőben, ködben, nyirkos hidegben), és turistaszezonban (izzadt turisták hadaival araszolgatva az utcákon). Háromszoros árat fizetve mindenért, csak azért, mert ott laksz, ahol. Most erről egész jó képet kaptam.

Érdemes volt elolvasnom, legalább tudom, hogy én inkább máshova megyek. :)

11 hozzászólás
gidabetti>!
Bánki Éva: Telihold Velencében

Jólesett ez a képzeletbeli utazás, meg is hozta a kedvemet egy újabb velencei látogatáshoz. Ha egyszer sor kerülne rá, biztosan vinném magammal ezt a könyvet, mert remek alternatív útikönyv lenne. Épp megfelelő arányban adagolja a történelmet, a kultúrát, a helyiek és a főszereplőink, az írónő és kislánya életének mozzanatait. Szépen, lágyan ringatózik a szöveg, mint a gondolák a Canal Grandén, élvezet olvasni. A Serenissima kirakat mögötti, mindennapi arcát mutatja meg, elvezet azokra a helyekre (is), ahova a turisták már véletlenül se tévednek. Ottjártamkor Velencének ez az arca ragadott magával igazán engem is. (Meglepően könnyű ilyen helyeket találni egyébként, ha az ember egy-két utcára eltávolodik a Szent Márk tér-Canal Grande-Rialto háromszögtől.) Én is eljátszottam a gondolattal, hogy milyen lehet egy ilyen különleges, gyönyörű, de sok szempontból korlátozott lehetőségekkel rendelkező városban élni. Örülök, hogy valaki megtette helyettem, és meg is írta – és így írta meg. Pazarissimo!

2 hozzászólás
Laudine>!
Bánki Éva: Telihold Velencében

Nekem inkább regényszerűnek tűnik ez az „útleírás”. (Ami alapján amúgy nehéz lenne tájékozódni Velencében… Bánki történelmi regények írójához méltón látja a várost: mintha a házak egymás tetejére lennének rakva, nem egymás mellé.) Rettentő sok mindent megtudunk viszont Kelet-Közép-Európa történetéről, egy érdekes anya-lánya viszonyról, a női öregedésről… és mellé sok olyasmiről, amiről azt gondoljuk, egyáltalán nem is való Velencébe. Pl. a magyar rendszerváltásról, az első generációs értelmiségiek problémáiról. Nagyon tetszik, hogy a szerző beleszámítja Velence „lakóihoz” a koldusokat, a migránsokat, a vendégmunkásokat… és igen, a város határában dolgozó szabolcsi prostituáltakat. Aki élt Olaszországban, az tudja, mi minden van a nagy csillogás mögött, micsoda kiterjedt alvilága van az olasz nagyvárosoknak, pl. Milánónak (főleg kelet-európaiakból). Nagyon tetszik a kicsit buggyant orosz ál-anya bemutatása, akiről nem tudjuk meg a teljes igazságot, de amit megtudunk (vagy sejtünk), az is elég félelmetes. És ugyanígy a lakásmaffia Velencében! Bánki a történelmi csillogás alá (fölé) egy olyan társadalmi környezetet rajzol, ami teljesen eltér a megszokott Itália-képtől, és jól elhelyezhető egy nőtörténet. A feminista nézőpont, ami mindvégig következetesen érvényesül a könyvben.

2 hozzászólás
Andreas_Vesalius>!
Bánki Éva: Telihold Velencében

Műfajilag igen nehéz ezt a könyvet besorolni. Leginkább egy, a Velencei Köztársaság nézőpontjából megírt, igen meghökkentő és szórakoztató Kelet-Közép-Európa-történet. Ennek van előzménye: az Aranyhímzés. Micsoda történelmi regény!

Persze itt nincs „cselekmény”. Csak egy anya és egy lánya, az ezredfordulós Velence mindennapi figurái, néha fel-fel-bukkanó lengyel és más történészek. Az igazi feszültséget a gyerek és az anya nézőpontjának különbsége jelenti. A jövő számít vagy inkább a múlt?

Ez végig eldöntetlen marad.

1 hozzászólás
Carolynd>!
Bánki Éva: Telihold Velencében

Tényleg nagyon érdekesen keveredik ebben a műben a vallomás és a kultúrtörténet. Jászay Magda Velence-történetéhez képest elég sok új elem van a magyar-velencei kapcsolatokról, a magyar történelem Orseolo- és Morosini-fejezetéről. Egészen remek például a Torcellóban játszódó fejezet, a történész-kirándulás. Lehet persze dícsérni a finom lélekábrázolást, az anya-lánya -viszony útirajzban feltáruló rejtelmeit, de ami nekem nagyon tetszik, az Kelet-Közép-Európa új fényben való megmutatása. Ez azért is könnyű, mert szinte minden szereplő kelet-közép-európai: a lengyel történészek, de tulajdonképpen Effie néni is.Van egy olyan érzésünk, hogy ők nem tanulni, hanem újjászületni jöttek Velencébe. Ami egyébként minden innováció bölcsője…. stb., stb., Ez a kis könyv (no, meg persze maga Velence) bizonyítja, mennyire kevéssé működnek a történelemben a bevett kényszerek.


Népszerű idézetek

szadrienn P>!

És mégis: Velence. Egy kicsi sziget, ahol, mint egy kamaszkori álomban, minden szöglet, minden folt jelent valamit. Egy víz színén tündöklő város, amit a képzelet felnagyít. Időcsapda.

6. oldal

szadrienn P>!

De Eszter elküldött papírjai sehol: se a fiókban, se a dossziéban, se a páncélszekrényben, egy kulccsal zárható, komoly acélkasztniban. Szerencsére edzett kelet-európai anya vagyok, úgyhogy előveszem a másolatokat a táskámból. Bizonyítványt, oltási könyvet, születési anyakönyvi kivonatot, a hiteles olasz fordításaikat, az eredetik másolatait és néhány odakeveredett lapot Tar Sándor Ház a térkép szélén novellájából. Én már nyúlnék érte, hogy visszavegyem, de a hölgy Tart is olyan elmélyülten, olyan szigorúan tanulmányozza, mint Eszter tetanuszoltásainak listáját.
Aztán végre-valahára bólint. Rendben vagyunk, kérem szépen.

19. oldal

szadrienn P>!

Fáradtan lerogyok egy nagyon egzotikus tulipán-, narancs- vagy maracuja-(vagy milyen)fa alá, és előveszem Chandler Hosszú álom című krimijét. Rászólok a gyerekre, hogy egy óra múlva itt legyen, aztán olyan mélyen alszom, hogy még az ösvényeken méltóságteljesen sétafikáló Dante sem ébreszthetne fel.

152. oldal

olvasóbarát P>!

Engem viszolyogtat ez az elegancia, ez a görcsös megfelelni vágyás, hiszen semmi sem szánalmasabb, mint a tegnapi divat vagy a tegnapelőtti rögeszmék. Az ilyen tökéletességkultuszt talán nem is a szépség szeretete, hanem a halálfélelem táplálja.

61. oldal

balagesh IP>!

Eltartja a családját, igen. De közben annyi keserűséget zúdít rájuk, hogy mindannyian belefulladnak a zűrzavarba és reménytelenségbe.

180. oldal

szadrienn P>!

Ahogy Borges mondja, Isten két könyvet írt, a Bibliát és a világot. És mi más jelképezhetné manapság inkább anyagi és szellemi világ, természet és műalkotás kapcsolatát, ha nem a tökéletes, önmaga tükörképévé tett kert, a labirintus? A csodás labirinto az Isola di San Giorgio Maggiore legfőbb büszkesége. Ráadásul a szigeten bolyongó, a belépti díjat hétvégén leszurkoló utazó szakszerű felvilágosítást is kap a labirintusban elrejtett név (a Borges) összes izgalmas anagrammájáról, a szent névben rejlő kombinatorikus lehetőségekről… Mindezt egy valódi szent tér, egy kolostor közepén.

61. oldal

szadrienn P>!

De már vonaton is csak kerülővel lehet eljutni Velencébe. A Monarchia régi, romantikus vasútvonalát, a Budapest-Nagykanizsa-Zágráb-Velence útvonalat, ahol maga Esti Kornél utazott a Canal Grande partjára, felszámolta az Olasz Államvasutak.

11. oldal

balagesh IP>!

A szépség csak megfegyelmezett szorongás és félelem.

160. oldal

Kapcsolódó szócikkek: szépség
olvasóbarát P>!

Velence politikai stílusára mindig is rányomta a bélyegét, hogy kizárólagosan aggályoskodó, „felfordulásoktól” rettegő, mindig mindent túlszabályozó férfiak irányították.

87. oldal

balagesh IP>!

Én köpök az efféle művészetre. A világból kivonuló „kevesekre”, akik középkori falak között gyűlnek össze, hogy szabadon ünnepeljék egymást. Vonnegut Börleszkjében Machu Picchu romjai közt ernyedeznek az észak-amerikai milliárdosok – egy hajdani magaskultúra megfejthetetlennek tűnő jelképei szolgálnak felmentésül, hogy a saját világukból sem értenek semmit.

204. oldal

2 hozzászólás

Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Marion Kaminski: Velence
Jean-Paul Sartre: Velence foglya – Tintoretto
Diego Valeri: Városom, Velence
Mary McCarthy: Velence közelről
Giovanni Comisso: Velencei kémek
Waclaw Kubacki: Szomorú Velence
R. Kelényi Angelika: Bűnös örömök városa
Szerb Antal: A harmadik torony
Darvasi László: A könnymutatványosok legendája
Szerb Antal: Utas és holdvilág