Az ​úszó 85% 18 csillagozás

A szüleim szerelmének története volt, ami ritkaságszámba ment. Mifelénk nem ahhoz ment hozzá az ember, akit szeretett. Egy lány az első legényt választotta, aki rámosolygott, vagy amellett döntött, akit szülei kiszemeltek neki a vasárnapi táncmulatságban. A virágokat, amelyeket a legény a tánchoz vitt, elültették a kertben, s jó jelnek számított, ha nem fagytak el télen, és tavasszal újra kinyíltak.

28-29. oldal

[…] s egy orvosról kezdett mesélni, aki itt lakik az utca végén, egészen fönn, na igen, az még egy szép kis séta, ott, ahonnan a legszebb kilátás nyílik a tóra. Gazdag, hát persze, annyira gazdag, amennyire itt éppen lehet, s azt mondják, telefonja is van. Na, de kit hívhat fel? – kérdezte apám, s Ági nevetett. Senkit sem tud felhívni. Senkinek nincs telefonja. Talán van egy a keszthelyi óvodának, egy meg talán a siófoki állomásnak. De még ez sem biztos. Őt azért el lehet érni, ha történne valami, vetette közbe Virág, mire Ági azt kérdezte: de hát honnan?

54. oldal

Zsófi férje, Pista a környékbeli traktorokat javította; reggelente bebiciklizett Szerencsre, s egy traktorral jött vissza, s azt az udvarban állította le. A körme feketéllett, csavarokat és kulcsokat szedett elő egy zsebből, melyet Zsófi varrt fel a nadrágjára.

25. oldal

Valamikor minden széttörött, ahogyan néha széttörik valami, anélkül hogy az ember ügyetlen lenne, anélkül hogy akarná, egyszerűen csak megesik. Valaki megint összegyűjtötte a boldogságot, elvette, nem kérdezte kettejüket, vajon elég volt-e belőle. Valamikor eljön az idő, hogy csak tűrni kell, csak el kell viselni, és más nem számít, folytatta Anna, de Kálmán feleségét nem arra teremtették, hogy tűrjön, […] Neki is el kellett volna viselnie, amit rámért a sors, magyarázta Anna, mintha nem volna más mondanivalója, mintha ezzel a mondattal akarna utunkra ereszteni minket, […]

206. oldal

[…] a kis dolgok rögzülnek az emlékezetben, ha az ember képtelen elgondolni az ezeket övező nagyokat.

209. oldal

[…] mentségeket és magyarázatokat találtunk ki anyánk viselkedésére, arra, hogy nincs velünk. Nem akartunk olyanok lenni, akiket könnyen el lehetett felejteni, akiket el lehet hagyni, búcsú nélkül, ennyire egyszerűen.

79. oldal - Mihály

Lajos? Amerikába ment, legalábbis ez volt a szándéka. Egy darabig Bécsben akart maradni, hogy pénzt szerezzen egy hajóútra, át az Atlanti-óceánon. Azt mondta, azt szeretné, ha rengeteg víz választaná el attól, ami történt, rengeteg víz, legjobb, ha egész tengernyi víz, s nem biztos benne, hogy az Atlanti-óceánban elég víz van ehhez.

119. oldal

Akkor Isti sírt és kiáltozott a vonaton, apámnak elfogyott a türelme, megálltunk Budapesten, és Isti meg én azóta reméltük, hogy minden másképp lesz, és ma azt hiszem, apám is azt kívánta, hogy másképp alakuljon, mint ahogy történt. Velünk szemben ült, Ági kartondoboza alatt, mely, amikor csak fékezett a vonat, remegett a hálóban a feje fölött, és nekem az volt az érzésem, Isti meg én, mi csupán koloncok vagyunk a nyakán, amelyektől nem bírt megszabadulni. Hozzá tartoztunk valamilyen módon, és megtűrt minket, ahogyan mindent elviselt maga körül, mindegy, mi volt is az. Akkor nem tudtam, hogy elsiklott-e mellette az élet vagy inkább ő slisszolt-e el az élet elől, minden megerőltetés nélkül. Ahogyan elvágta a szálakat, ahogyan kettétépte őket semmi fáradsággal, ahogyan eltörölte a saját nyomait, a csapást, melyet egyébként sem követhetett volna senki úgy, hogy ránk találjon, és nem tudom, hogy most, ha erre gondolok, zavarjon-e, hogy ez így történt vagy hogy zavart-e egyáltalán valamikor is. Azt hiszem, hozzászoktunk ehhez a jövés-menéshez, az abbahagyás, elkezdés kettőséhez, ahogyan hozzászokik az ember valamihez, amiről tudja, így marad, akár akarja, akár nem. Még a lassúság sem zavart minket, amellyel életünk folydogált, bárhogy alakult is, bárhol voltunk is éppen.

179. oldal

Kinn, a lelakatolt nyári konyha előtt Isti a hó után vetette magát, kinyújtotta a nyelvét és megpróbálta bekapni a pelyheket. Milyen íze van? – kérdezte Virág, és Isti azt felelte, mint a spidlinek, a különlegesen jó spidlinek, és Virág megkérdezte, mi a csuda az a spidli, mire Isti kacagni kezdett, de olyan hangosan, mint talán még soha, és azt mondta, nem tudom, valaminek csak lennie kell. Mire Virág is kinyújtotta a nyelvét, és azt monta, hmm, ez a spidli finom, nincs jobb, mint az ilyen spidli, kitárta karját és megpördült maga körül háromszor, négyszer és újra meg újra azt mondta: finom ez a spidli.

95. oldal Tamás

Anna többnyire nem beszélt többet két szónál, ez az élet, mondta, csak ennyit. Ahogy ment, úgy mondta, amikor kukoricát szórt a tyúkok elé, vagy ha a kutyaól elé öntötte a maradékot, de ezt mondta reggel, ha kinyitotta az udvarra nyíló ajtót, és este, ha leült az ágyra és egyik öklével a párnára csapott, mielőtt ráhajtotta a fejét. Ezt mondta, ha apámmal beszélgetett, és ezt mondta a faluban, ahol az emberek az útkereszteződésnél találkoztak, hogy rémhíreket meséljenek egymásnak. Anna azt mondta: ez az élet, ha el akart mesélni valamit vagy ha befejezte, és mindig, mint valami fenyegetést, úgy ejtette ki e szavakat, mintha az élet éppen ez volna: fenyegetés.

187. oldal Anna