Erdélyi ​történet I–III. (Erdélyi történet I–III.) 33 csillagozás

Bánffy Miklós: Erdélyi történet I–III. Bánffy Miklós: Erdélyi történet I–III. Bánffy Miklós: Erdélyi történet I–III.

Bánffy Miklós legnagyobb munkája, az Erdélyi történet, trilógia (Megszámláltattál…, 1935; És híjával találtattál…, 1937; Darabokra szaggattatol, 1940)

>!
Helikon, Budapest, 2012
988 oldal · ISBN: 9789632273242
>!
Balassi / Polis, Budapest - Kolozsvár, 2006
988 oldal · ISBN: 9635066937
>!
Szabad Tér, Budapest, 1993
848 oldal · ISBN: 9637810609

Enciklopédia 2


Kedvencelte 18

Most olvassa 6

Várólistára tette 58

Kívánságlistára tette 48


Kiemelt értékelések

>!
cseri P
Bánffy Miklós: Erdélyi történet I–III.

Méltatlanul elfeledett. 1300 oldalt pedig csak akkor olvasok végig, ha jó. Oké, be kell hozzá lassulni, egy kicsit, de már úgy a 200. oldal tájékán azt vettem észre, hogy nem lehet letenni. Na persze! Miről is szólt az első kötet? Bálok, vadászatok, vacsorák, kerti parti, lóverseny, párbajok, később jön hozzá jótékonysági vásár, színház, szerenád, és bálok minden mennyiségben. Erdélyi kastélyok a hegyekben és gyönyörű tájak. Ez egy igen kiváltságos élet, erdélyi arisztokratának lenni az utolsó boldog békeévekben, még akkor is, ha nekik is megvoltak a maguk problémái, pl. elkártyázták a vagyonukat, és mindig olyanba szerettek bele, akibe nem kéne. Amiből aztán komoly tragédiák származtak. Van benne egy kis politika is, vagyis hát történelem, ami számomra viszonylag nehezebben követhető, de nem vészes, egyébként is úgy néz ki a dolog, hogy Abády Bálint, a főszereplő, képviselő, és amikor a parlamentben van éppen, akkor taglalja Bánffy ezeket a dolgokat, de aztán már mehetünk is a bálba.
Bánffy ugyebár maga is erdélyi arisztokrata volt – és egyébként ez a család, bár nem az ő leszármazottai konkrétan, ma is népes, és az egyikük nemrég visszavette a kastélyukat –, szóval az információk első kézből származnak. Nekem az is tetszett, ahogy ennek a világnak a fenyegetettségét érzékelteti (hiszen a végére kitör a háború). Az első kötet (ami egyébként a leghosszabb, minden kötet egyre rövidebb), úgy nézett ki, mint egy nagyon színes takaró, a másodikban már kicsit túltengett a melodráma, ami Abády és Milóth Adrienne kapcsolatát illeti, a harmadik pedig a végére egészen beszürkült, nyomasztóvá vált.

22 hozzászólás
>!
dwistvan P
Bánffy Miklós: Erdélyi történet I–III.

Kicsit hosszú volt ez a könyv és sokáig olvastam. De nagyon jó visszagondolni rá. Szeretem a történelmi regényeket, mert sokkal inkább meg lehet ismerni belőlük a történelmet. Miután a történelem tankönyveket nem becsülöm. Bánffy Miklós személyét, munkásságát csak most ismertem meg, de más könyveit is örömmel olvasom el, mert szereplőin keresztül egy becsületes gondolkozású, békeszerető, környezete, ősei és hazája iránt elkötelezett embernek ismertem meg. A XX. század első éveinek magyar valósága, egy kis világpolitika, Erdély szépsége, a nemesi körök tisztességes és tisztességtelen hétköznapjai, szerelmek viszontagságai váltakoznak a könyv lapjain. Szépség és tragikum leírása nála tapinthatóan részletes. Nem szeretném csökkenteni az élményét azoknak, akik még nem olvasták, ezért csak annyit, hogy a záró oldalak nagy hatással voltak rám. Mindenkinek szívből ajánlom ezt a könyvet.

>!
eeddie
Bánffy Miklós: Erdélyi történet I–III.

Hiteles korrajz a 19-20. század fordulójáról, a magyar politikai életről – a szerző főrend, gyakorló politikus volt. A magyarság sorsfordulatának egy fontos történelmi pillanata.
Gyönyörű természetleírások.
Erdély
Egy nagy szerelem története.

Hiteles leírása a 19. század végi főúri erdélyi-magyarországi életnek. Ajánlanám minden történelmi regényt-történelmi romantikus regényt író-fordító kortársunknak tanulmányozásra. Mert ő tényleg tudta, hogy miről ír. Benne élt.

Először vagy 25 éve olvastam az első részt. Akkoriban nem jelenhetett meg a többi kötet Magyarországon. (És ha elolvassátok a moly.hu-ban az akkor megjelent első kötet fülszövegét, ahol elmondják a szerzőt mindenféle dilettánsnak, értéktelennek, akkor azt is érzékelhetitek, hogy mennyire próbálták elriasztani a könyv olvasásától a kor emberét.)
Aztán elolvastam újra 2000 után, amikor vége a teljes trilógia megjelent, és megvettem. Most olvasom harmadjára. És csak most jutottam el arra a szintre, hogy a természetleírásokat, az benne ábrázolt erdélyi embereket igazán értékelni tudjam.

2 hozzászólás
>!
Rilla3 P
Bánffy Miklós: Erdélyi történet I–III.

Nagyon sok könyv született a következményekről, még mindig sokszor hallani az „elvették tőlünk Erdélyt” típusú mondatokat, de vajon tudjuk-e hogyan jutottunk oda, hogy az ország számára ilyen következményekkel járhatott a világháború? És vajon azok, akik Bánffyval együtt érezték, hogy nem jó irányba mennek a dolgok a század legelején, ők mit éreztek Trianon után? Az biztos, hogy Bánffy Miklós utólag is megtette, ami tőle tellett: kritikusan, elemezve, hús-vér szereplőkké formálva a legjellemzőbb életpályákat és gondolatvilágokat elénk tárta a XX. század elejének hiteles képét, ahhoz viszont, hogy minél többen árnyaltabban lássák ezt a kort és eseményeit sokkal népesebb olvasótárborra lenne szüksége. Megérdemelné.

>!
szazorsi
Bánffy Miklós: Erdélyi történet I–III.

Nem értem miért nem ismertem korábban? Gyönyörű megfogalmazásban ír, gazdag szókinccsel. Erdély szeretetét adja át.Nagyon-nagyon szép regény.

>!
drdodee
Bánffy Miklós: Erdélyi történet I–III.

Most fejeztem be. Nem könnyű így hirtelen bármit is mondanom róla. Bár megpróbálom.
Először is: hosszú. Nagyon hosszú. Rengeteg leírás van, aminek – szerintem – nincs sok értelme. Ebből csak annyit tudsz meg, hogy Erdélyország szép volt. És hogy az író rajongott érte. Mindenről tud mesélni, beszélni. Mindenről. Való igaz, egy késői romantikus nagyregény – magyar sorstragédiával.
A történet 10 évet ölel fel: 1904–1914. A történelemkönyvekben csak „A Monarchia végnapjai” cím alatt szerepel néhány általánosságban kinyilatkoztatott mondat. Anno akkor én így éreztem. Semmit nem tanítottak róla, és éppen ezért ezt a korszakot nem szerettem és nem is értettem meg igazán. De szerencsére Bánffy pótolta a hiányosságokat. Mindezt úgy érte el, hogy kíváncsivá is tett. Több órát azzal töltöttem el, hogy az interneten olvasgattam a korszakról, annak emblematikus figuráiról, a korszak ideológiáiról (izmusok gyökerei) Tényleg létezett?, mit csinált?, stb.
Összességében tetszett, sőt! Ajánlani merem mindenkinek!
Csak még egy pár mondat. Igazából szörnyű volt olvasni, hogy egy generáció hogyan pocsékolta el a neki megadatott időt. Külsőségek, lényegtelen, apró dolgok felnagyítása, a komplexebb, előrelátóbb gondolkodás – bár egyéni szinten megvan – össztársadalmi szintű siralmas állapota. Felelőtlenség. Rosszindulat. Szűklátókörűség. Aki tenni akart, annak az élet(kedv)ét is elvették. „A Béke korszaka” Röhejes.
A következményeket ismerjük. A történelemkönyvek azokat részletesen tárgyalják.

>!
bdoró
Bánffy Miklós: Erdélyi történet I–III.

Egyszerűen zseniális ez a regény. Kár,hogy nincs jobban beemelve a köztudatba!

3 hozzászólás
>!
Siegbald
Bánffy Miklós: Erdélyi történet I–III.

Egyfajta Monarchia-beli Dowton Abbey.
Bánffy gróf nagyon nagy regényt írt, mégsem egyhangú, soha nem unalmas. Mesteri dinamikával váltakoznak a cselekmény különböző szállai: hol a korabeli pezsgő nemesi élet leírásán van a hangsúly, hol a száraz és tényszerű politikai történéseken, hol a romantikus vonalon, hol a természetben való barangoláson. Kicsinyes egyéni dolgokon ugyanúgy, mint nemzetek sorsát eldöntő történésekben.
A jó író ismérve, hogy ÉRDEKEL, mi történik a szereplőivel, és ebben a könyvben elejétől a végéig érdekel, a legapróbb epizódszereplőkig, aki csak megjelenik a színen.
Betekintést nyerünk a Monarchia-beli nemesség tékozló életébe, a cselédek mindennapjaiba, aranyifjak felemelkedésbe és bukásába, gazemberek lebukásaiba, párbajokba, tiltott viszonyokba, mocskos politikába….egyszóval MINDENBE, ami a korabeli Erdélyben és Pesten csak előfordulhatott.


Népszerű idézetek

>!
bgea

Szép kora szeptemberi napsütéses délután. Olyan ragyogó fény, hogy egy-egy pacsirta, megrészegülve a ragyogástól, föl-fölszáll, föl a tündöklő égbe, ott verdes pár pillanatig a kis szárnyaival, majd fejest bukik le a magasból, elsuhan a föld fölött, hogy aztán újra fölszálljon, újra meg újra. Azt hiszi tán, hogy még nyár van.

(első mondat)

Kapcsolódó szócikkek: pacsirta · szeptember
>!
Rilla3 P

… a magyar politikusok – és ebben alig van kivétel – abban a hitben élnek, hogy a szavuk csak belföldön hallatszik. Egész eszmeviláguk erre van beállítva. Hogy amit mondanak, vagy tesznek azt a külföldi is figyeli, arra itt senki sem gondol. […] Nem gondolnak rá vagy elfelejtik, és mindent a pártszenvedély szemszögéből néznek, vagy közjogi finomságokéból, amit meg nem ért senki, aki nem magyar. A láthatár számukra Bécsnél záródik le, ezen a körön túl, a magyar glóbusz szélén túl nincs semmi!

III. kötet, IV. rész. 145.oldal (Helikon 2012)

>!
Ceri

(…) minden belpolitikát piszkos mesterségnek tartott. Kell ez és szükséges, akár a trágyahordás a gazdaságban, de nem úriembernek való foglalkozás.

88. oldal I. kötet

>!
dwistvan P

Ez az egy van, ami szent az életben, ami mindenkinek egyedüli tulajdona, amihez nincs köze senki másnak: az érzés.

Erdélyi történet III. Darabokra szaggattatol..., V. rész, II. 185. oldal

>!
bgea

A város és a völgy árnyékba borult már. Sötétedett.
Csak a nyugati égbolt lángol.
Hosszú felhőfoszlányok úsznak rajta. Hamuszín sávok tündöklő bojtozással söprik a láthatárt. Alattuk tűz, csupa tűz. Az egész világ gyúlt meg ott hátul. Az ég alja vérvörös. Ragyogó izzásban végtől végig lángkönnyek vakítanak rajta, sok-sok, megszámlálhatatlanul sok, mintha a vértengerbe zsarátnokot sírna az egész mindenség. A karmazsin égbolt alján lomha, lila, sötét hegyek. – Keményen íródnak oda, összezáródva és végigterülnek hosszú testeikkel: a Gyalui-havasok, a Magura is és elnyúlva, leghátul a Vlegyásza maga.
Hosszú oromgerincek lecsapott oldalakkal.
Óriási koporsók, népek koporsói.
Mozdulatlan fönségükben ott sorakoznak végig a világégés alján.

Utolsó mondat. Szabad Tér Kiadó 1993. 824. oldal

>!
bgea

– A politika maga az élet. Nem a pártpolitikát értem. De politika az is, ha a háztájamat rendben tartom, ha a gazdaságommal, a falummal törődöm, ha segítek mindent, ami a jólétet, vagy a kultúrát emeli.

– Ez így van! Ez ad erkölcsi jogot arra a vagyonra, ami reád szállt. Azzal kötelesség jár. És a származásod is kötelez, – igenis! – kötelez!

…Az, aki számlálja az őseit, kiket véletlenül ki tud mutatni, mert az anyakönyvek nem pusztultak el, – az szamár. De kétségtelen az, hogy valamely képességnek a gyakorlása sok generáción át kifejleszti azt a képességet, ahogy a foxterrier jobban megy a rókaverembe, mint a pincser, és a vizslának finomabb orra van, mint a pulinak. A magyar nemesség századokon át kormányzott és szolgált. Szolgálta a községét, megyéjét, az egyházat, vagy az országot. Szolgálta ingyen, „honoris causa”.
– Olyan nagyon önzetlenek voltak! – gúnyolódott László.
Nem, senki sem önzetlen és sohase volt. De megtanulták a közösség szemszögéből nézni a dolgokat, annak érdekével egyeztetni a maguk érdekét. Ez a látás kitenyésztődött minálunk, ahogy a porosz „Junker”-nél a katonai szellem, a zsidó és az örménynél a kereskedői. Nem véletlen az, hogy még ma is ebből az osztályból kerül ki úgyszólván minden vezető ember, minden olyan téren, mely kormányzási képességet kíván. És ezt a föladatot nem szabad elhagyni, míg ki nem fejlődik a mi népünkben is olyan közösségi tudatosság, amit például a szászok kitenyésztettek a maguk népében.

– „… Tudom, hogy nagy terhet rovok Reád, mikor azt rendelem, hogy mindennel magad foglalkozzál. De bérlők, vagy jószágigazgatók csak a maguk rideg érdekét nézik, vagy a Te rideg érdekedet, Tőled mást kívánok. Az a patriarchális viszony, mely századokon át fönnállott a földesúr és a faluja között, nem szűnt meg a jobbágyság eltörlésével. Vezetni, segíteni, istápolni kell azokat, kik anyagiakban és műveltségben annyira alattad állanak. Tekintsd őket gyermekeidnek, a falusi népet is, a cselédeidet is. Legyél szigorú, de igazságos és megértő. Mert nem véletlen az, hogy a magyar nyelvben család és cseléd ugyanaz a szó…”

Szabad Tér Kiadó 1993. 296. oldal

>!
Mul

A kolozsvári kaszinóban politizáltak még az 1905-ös választások idején, és szidalmazták az akkor még miniszterelnök Tiszát. Gazsi közbeszólt. Védelmébe vette. Ekkor valaki rárivallt Gazsira:
– Ha így beszélsz, akkor te is hazaáruló vagy!
Kadacsay félrevágta azt a nagy harkályforma orrát, és azzal az ő furcsa raccsolásával felelte:
– Hát hogyne! Én bizony áchulnám, áchulnám, de a kutya se vásácholja meg, ameddig ti benne vagytok!

217. oldal, II. kötet

>!
macs

Mint az esőcseppek az ablakpárkányon végtelen ismétlésben: „mindig” és „soha”.

I. Megszámláltattál...., III. rész, IV.

>!
macs

Bálint magyaráz. Elmondja a Burián-féle tárgyalások eredménytelenségét, azokról a különböző kísérletekről is beszámol, miket eddig megpróbáltak egyesek. Eleinte szótlan hallagatják, aztán mindjobban élénkülnek, mind harciasabbak lesznek. Amit modnanak, az persze mind öntudatlan idézet a pesti elenzéki lapok leghangzatosabb szólamaiból.

I. Megszámláltattál...., V. rész, II.

>!
drdodee

Vég nélküli keserűség fogta el. Úgy érezte, itt áll, itt áll egyedül, és alatta az a világ, ami most fog elpusztulni.
Maga előtt látta azt a nemzedéket, melynek ifjabb szárnyához ő maga is tartozik, az a nemzedék ez, aki ’67 óta nőtt fel, e hosszú békekorszak boldog nyugalmában. – Ők vették át a reformkor embereinek örökét. Azokét – Deák, Eötvös, Mikó, Andrássy –, akik a szabadságharc lázálmait élték, és a reá következő elnyomatást; akik tanultak ezen, és bölcs mérséklettel tudtak nagy kérdéseket megoldani.
Az ő nemzedéke mindjobban eltávolodik ettől az iránytól. Lassacskán csupa fikció lép a valóságok helyébe, önámítás és nagyzolás.
Mindenki bűnös ebben, a magyar társadalom minden vezető rétege.
Maga előtt látta a birtokososztályt, aki uraskodásában leromolva gazdasági pályára nem megy, hanem csak hivatalnok akar lenni, vagy ügyvéd. A történelmi oktatás tanári karát is, aki csupán a kuruckodást dicsőíti, és lebecsüli azokat, akik a magyar múltban munkára és önismeretre intik a nemzetet. – Így töltődik meg az ifjúság csalóka ideálokkal és sovén jelszavakkal. – Ebből alakult ki az a jogászias és türelmetlen közvélemény, ami a századfordulótól már csak hízelgő frázist fogad el, és minden bírálatot hazafiatlanságnak tart.
Maga előtt látta a főrangúakat, akik vezéri szerepre tartván igényt, hát sutba dobják európai látókörüket, vagyoni és erkölcsi súlyukkal igazolva mindazt a maszlagot, melyben legtöbbje valóban nem is hisz, de ami az ő zsirójukkal mindjobban megmérgezi a politikai életet.
Maga előtt látja, mintha már a síron túlról tekintene vissza.
Most elpusztul az ország, és vele ez a nemzedék. Elpusztul ebben a háborúban, hol azok a szavak, amiket annyit használtak: harcolni, csatázni, többé nem szónoki harcost és szócsatát jelentenek; utolsóig kitartani nem azt, hogy az ülés végéig beszélni, hanem emberölő szörnyű valóságot.
Most elpusztul az ország, és vele az a nemzedék, aki mindent fontosnak tartott, ami formula, paragrafus vagy frázis. Aki az államélet valóságait el tudta felejteni, és délibábok után futott, akár a gyermek. Aki tudatlanságában élt mindannak, ami a nemzetek talpköve: erő, önbírálat és összetartás.
Egyetlen esélye maradt: a harci készsége.
Ez is hiábavaló lesz.

III. kötet, 219. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Tamási Gáspár: Vadon nőtt gyöngyvirág
Bálint Tibor: Zokogó majom
Ugron Zsolna: Úrilányok Erdélyben
Polcz Alaine: Asszony a fronton
Varga-Körtvélyes Zsuzsanna: A Radnayak
Kuncz Aladár: Fekete kolostor
Baráth Katalin: A borostyán hárfa
Tarjányi Péter – Dosek Rita: Cselszövő
Faludy György: Pokolbeli víg napjaim
Wass Albert: Elvásik a veres csillag