„Azon a tündöklő papírtáblán Ferencz József halálhíre állott. Mindenki tudta, hogy igaz, és mégis el nem hihetően hangzott. Csak erőszakkal lehetett elképzelni, hogy az, akinek trónra léptére még a legöregebb emberek sem emlékeztek, az, aki majdnem azonossá lett a magyar királyság és az Osztrák-Magyar Monarchia fogalmával, aki legtöbb ember előtt már nem is élő és halandó embernek, hanem el nem múló szimbólumnak látszott, hogy az nincs többé. Erőszakosan kellett levonni a gyászhír következményét, azt, hogy mától fogva új uralkodó van, alig ismert fiatalember – nem többé az az öreg, mindenki előtt ismert, és mégis mindig rejtélyes nagyúr, kit mindenki valami örökkévaló és soha meg nem változó legfőbb hatalomnak tudott. Annak a hírnek hallatára, amely pedig az emberi egyenlőség örök törvényét igazolta, majdnem csodálkozás vett erőt az embereken, akár a természet mindennapi rendje változott volna meg.”
Gróf Bánffy Miklós író, grafikus, intendáns, külügyminiszter 1932-ben írt… (tovább)
„Azon a tündöklő papírtáblán Ferencz József halálhíre állott. Mindenki tudta, hogy igaz, és mégis el nem hihetően hangzott. Csak erőszakkal lehetett elképzelni, hogy az, akinek trónra léptére még a legöregebb emberek sem emlékeztek, az, aki majdnem azonossá lett a magyar királyság és az Osztrák-Magyar Monarchia fogalmával, aki legtöbb ember előtt már nem is élő és halandó embernek, hanem el nem múló szimbólumnak látszott, hogy az nincs többé. Erőszakosan kellett levonni a gyászhír következményét, azt, hogy mától fogva új uralkodó van, alig ismert fiatalember – nem többé az az öreg, mindenki előtt ismert, és mégis mindig rejtélyes nagyúr, kit mindenki valami örökkévaló és soha meg nem változó legfőbb hatalomnak tudott. Annak a hírnek hallatára, amely pedig az emberi egyenlőség örök törvényét igazolta, majdnem csodálkozás vett erőt az embereken, akár a természet mindennapi rendje változott volna meg.”
Gróf Bánffy Miklós író, grafikus, intendáns, külügyminiszter 1932-ben írt visszaemlékezése az Erdélyi Szépmíves Céh kiadásában jelent meg először Kolozsváron. Az emberöltőnyi idő ellenére a kitűnő memoár mit sem vesztett aktualitásából, a szerző éles, tűpontos megjegyzései, meglátásai, krónikás kiszólásainak valóságtartalmai ma sem kérdésesek az olvasó utókor számára. Bánffy született mesélő, jegyezték fel róla, lenyűgözőek a leírásai, csodálatos emlékképekbe sűríti a korszak eseményeit, miközben remek politikai és erkölcsi éleslátásról tesz tanúbizonyságot. Az Emlékeimből a világháború és a Monarchia krónikája, az 1916-os koronázás szürreális pillanatainak megörökítése, a Károlyi-féle hatalom és a forradalom kaotikus mindennapjainak bemutatásán túl Bánffy részletesen beszámol politikai szerepéről, küldetéséről, valamint a Tanácsköztársaság Európában félelmet keltő megjelenéséről, hiszen az összeomló Monarchia romjain létrejövő bolsevik hatalomban a Nyugat nemcsak saját magát féltette Oroszország befolyásától, hanem az új nemzetállamokat is. És miközben Bánffy és az emigráció politikusai lobbiznak a magyarságért, mentenék, amit még lehet, a nyugati diplomácia titkos köreiben már rajzolják Kelet-Közép-Európa új térképét, s a népek tengere elönti Budapestet.
Az új kiadás jegyzetelve, névmutatóval és képmelléklettel jelenik meg.
