Darabokra ​szaggattatol (Erdélyi történet III.) 14 csillagozás

Bánffy Miklós: Darabokra szaggattatol Bánffy Miklós: Darabokra szaggattatol Bánffy Miklós: Darabokra szaggattatol Bánffy Miklós: Darabokra szaggattatol

Az Erdélyi történet című trilógia harmadik része Közép-Európa gyors széthullásának folyamatát ábrázolja. Az előtérben Bálint Adrienne iránti boldogtalan szerelmét és végleg lecsúszott, szegénységben és nélkülözések közepette meghaló unokabátyjának történetét követjük nyomon, amelyről az író együttérzően számol be, az ostobaságból elvesztett paradicsom iránti keserédes nosztalgiával. A nagypolitikában pedig a montenegrói gyorsan pergő és kegyetlen események, a Balkán-háború, Németország és az Osztrák-Magyar-Monarchia angolok, franciák, oroszok általi körbekerítése, és végül a trónörökös Ferenc Ferdinánd meggyilkolása feltartóztathatatlanul vezet ahhoz a folyamathoz, amelyben Magyarország ifjúsága vidáman menetelt a halálba, az ország pedig a darabokra esés felé is.

Eredeti megjelenés éve: 1940

>!
Helikon, Budapest, 2012
220 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632273273
>!
276 oldal · ISBN: 9738544211
>!
Révai, Budapest, 1940
342 oldal · keménytáblás

1 további kiadás


Enciklopédia 1


Kedvencelte 2

Várólistára tette 8

Kívánságlistára tette 6


Kiemelt értékelések

Ibanez P>!
Bánffy Miklós: Darabokra szaggattatol

A befejező rész jobb volt, mint a második, de sajnos ismét sok a politika és ismét sok a visszanyúlás az előző részekhez, sok az ismétlés, ami így egyben olvasva, egymás után nem igazán jó. Viszont csak most láttam, hogy a második és harmadik rész eredetileg is külön jelent meg, eltelt közöttük pár év, így már érthető, így ennél azt mondanám, hogy jobb, ha úgy olvassa valaki, hogy hagy közötte egy kis szünetet.

Bevallom töredelmesen, a harmadik részre végképp megutáltam a főszereplőt és Adriennt. Főleg a nőt, a tehetetlenségét és ahogy ráncigálja szerencsétlen férfit, azt meg azért, mert ugrál neki, ahelyett, hogy valaki érdemesebbre figyelne. Ez a nő csak nyüsszögni tudott, „nem, nem”, aztán mégis, „nem, nem” aztán mégis, de a férfi is hasonlóan viselkedett…

A kedvencem lett Margit, valamint megkedveltem a harmadik részre a főszereplő édesanyját, Róza asszonyt, aki bár korábban ugye az intézővel szemben gyenge volt, de inkább annak tudható be, hogy nem volt gazdasszonynak való és akkoriban a nők nem voltak olyan dörzsöltek és talpraesettek, sőt még a főszereplő se. Megvallom, Róza asszony halálakor (bocs, hogy spoiler, de szerintem várható lesz, hiszen öreg már) elbőgtem magam, annyira gyönyörű volt, főleg, hogy imádom a lovakat és ez nagyon megható volt! Annyira szépen felvezette, hogy ki akar menni még a ménest megnézni, a neki kedves lovakat, ott már tudni lehetett, hogy búcsúzni akar….

Megindultak lassan vissza.
Újra áthaladtak a virító fák és madárdal között, át a ragyogó tavaszon úgy, ahogy idejöttek. De a menet megsokasodott mögöttük.
Az egész ménes követte őket. Néhány lépésnyiről kísérte; ló ló mellett, mind lehorgasztott fejjel, mintha bánatban kísérnék halott úrnőjüket, aki őket úgy szerette. Mintha tisztesség okából kísérnék utolsó útján.
A malomárok hídjánál tudták csak megállítani őket. Egy-egy ló nyerített. És soká ott maradtak még.

Örültem, hogy egy-két embert utolért a vég, de hogy az intéző így megúszta, hááát, ez is szép volt, nagyon reális! Aki ravasz, az túlél és gazdagszik, ez így van manapság is, sokan mások kárára gazdagszanak meg és élnek nagyon jól…

Sajnáltam, hogy a végén nem tudjuk meg, mi lett azért a szereplők sorsa, hiszen az első világháború kitörésével zárul, bár szerintem kimondatlanul a főszereplő (és a birtok) sorsa bele van ágyazva az utolsó mondatok szomorúságába és búcsúzkodásába…


Népszerű idézetek

Ibanez P>!

Leghátul a Matterhorn.
Egyedül álló szirt. Kilövell hirtelen iramodással. Merőleges sziklabástya, ami ott fönt olyan éles csúcsban végződik, akárha lázongva karmolná az égboltot.

Kapcsolódó szócikkek: Matterhorn
Ibanez P>!

A lépcsők korlátjánál olyan tömeg szorongott, hogy az érkezőt meg nem látták, csak midőn már előlépett az üresen tartott térbe. Alig nyílt szét a várakozó frakkosok fala, és Adrienne ott állt előttük.
Csak pillanatra állt meg, aztán hosszú lépésével megindult föl a termen.
Nagyon hosszú, sima fekete ruha volt rajta, mindenütt elfödve acélfényű „paillette”-ek csillogó pénzecskéivel, amik halkan zörögtek, ahogy járt. Mintha valami varázslatos kígyópáncélba öltözött volna. Magasan hordott fején széles aranykorona. A mandzsu császárnék képein látunk ilyet. Vékony aranyvirágok sokfajta mívességben, amik arasznyira kihajlanak kétfelől. Indagörbülésük végeit kösöntyűk bojtozzák; ércvirágok ezek is, piros ékkővel megtűzdelve, mintha vércsöpp hullana ki a kelyhükből.

Ibanez P>!

Megindultak lassan vissza.
Újra áthaladtak a virító fák és madárdal között, át a ragyogó tavaszon úgy, ahogy idejöttek. De a menet megsokasodott mögöttük.
Az egész ménes követte őket. Néhány lépésnyiről kísérte; ló ló mellett, mind lehorgasztott fejjel, mintha bánatban kísérnék halott úrnőjüket, aki őket úgy szerette. Mintha tisztesség okából kísérnék utolsó útján.
A malomárok hídjánál tudták csak megállítani őket. Egy-egy ló nyerített. És soká ott maradtak még.


Hasonló könyvek címkék alapján

Wass Albert: Kard és kasza
Méhes György: Kolozsvári milliomosok
Passuth László: Négy szél Erdélyben
Kozma Mária: Borsosméz
Hunyadi Csaba Zsolt (szerk.): Utolsó bástyánk: Erdély
Jósika Miklós: Az utolsó Bátori
Eginald Schlattner: Vörös kesztyű
Kabai Nagy Lajos Márton: II. Rákóczi fejedelem kalandos élete
Wass Albert: Jönnek! / Adjátok vissza a hegyeimet!
Tapodi Brigitta: Amit örökül kapsz