Gadur ​kapui (Kárpáthia: Nomádkirály-ciklus 4.) 25 csillagozás

Bán Mór: Gadur kapui Bán Mór: Gadur kapui

A Hunyadi-ciklus szerzőjének nagy sikerű Nomádkirály fantasysorozata megújulva, átdolgozott kiadásban kerül az olvasók elé.

A vérszláv seregek átlépik a dunai határt, és megkezdik Nomádia elözönlését. A törzsszövetség új vezére vakmerő, de roppant kockázatos tervet sző a végső ütközet megvívására. Minden fegyverforgatóra szükség van ezekben a vészterhes napokban. Ahogy bátor felderítőkre is, akik a Rif-hegység végtelen mély tárnáin keresztül jutnak közelebb a Hor-papok rettegett erődkatedrálisához, Gadurhoz.

Az utolsó, pusztító csata során számos kérdésre választ kaphatunk. Sikerül-e megállítani a vérszláv hordákat? Mit, avagy kit rejtenek Gadur sötét kazamatái? Zolta harcosai megtalálják-e végül a Porladó Király ékeit? Sikerrel egyesítik-e erőiket az ősi ellenségek: a dunavai, és a nomádiai magyarok?

A Nomádkirály-ciklus negyedik, befejező könyve újabb területekre, újabb kalandokra csábít egy nem létező, mégis oly ismerős világban, Kárpáthiában…

Eredeti megjelenés éve: 2000

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Osiris Könyvek Cherubion

>!
Gold Book, Debrecen, 2014
320 oldal · ISBN: 9789634263104
>!
Gold Book, Debrecen, 2013
316 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634262657
>!
Cherubion, Debrecen, 2000
284 oldal · puhatáblás · ISBN: 9639110949

Kedvencelte 6

Most olvassa 1

Várólistára tette 11

Kívánságlistára tette 15


Kiemelt értékelések

Gyöngyi0309>!
Bán Mór: Gadur kapui

Az előző rész sokkal jobban tetszett, kicsit széttöredezettnek éreztem a történetet, illetve egyes részei túlságosan el lettek húzva. Voltak benne kis meglepetések, de nagyrészt kiszámítható volt. Összességében tetszett, jól ír a szerző, érdekes a magyar mondavilág ötvözése a fantasyval, jók a lények benne, viszont picit többet kellett volna dolgozni a karakterekkel, illetve néhányuk sorsa sem kristályosodott ki, Felice és Toba is csak úgy lógott a levegőben. spoilerOlvasnék még erről a világról, szerencsére van még néhány történet.

Tom_mester>!
Bán Mór: Gadur kapui

Ennek is vége :) Egy 1200 oldalas utazásnak és borzongásnak melyben bejárhattam a poszt-apokaliptikus Magyarország ismerős-ismeretlen, vad és veszélyes vidékeit. Idegen civilizációk elleni harcot, sárkányháton lovagló nomádokat és vérszívó ruszkikat is láthattam :D Zseniális volt elejétől végig és a végén azért a Balaton is tenger lett :D

Noro >!
Bán Mór: Gadur kapui

A Nomádkirály tetralógia egy 1200 oldalas, egy levegővel olvasandó, összefüggő történet. A lehetőségekhez (és valljuk be, a Cherubion könyvekhez) képest jól megformált főhősök, hét vagy nyolc főbb nézőpont, talán túlságosan is pörgős cselekmény, véres leírások, és kétségtelenül érdekes világ jellemzi.
Ezer évvel a világvége után a középkori szintre süllyedt Kárpátia (nem értem a logóban a h betűt, ez magyarul van, nicht war?) még a civilizáltabb vidékek közé tartozik. Keleten atomháború utáni, kannibál mutánsok uralkodnak (vérszlávok és egyebek), nyugaton a csillagokból jött Hor-papok egy fallal zárták el az emberek útját – ki tudja, mi lehet azon túl. A szerző nyilvánvalóan az Éj trilógiájából merített, amikor megalkotta e földönkívülieket, akik eljöttek az emberiségen őrködni, de teljességgel hiányzik belőlük az ehhez kellő jóindulat. A Balatonba (ebben a korban Holdtengernek hívják) épített erődjükből torolnak meg minden olyan kezdeményezést, amely kiemelné a világot a sötét korból.
Maga Kárpátia is két részre szakadt – érdekelne, ez vajon mennyire volt tudatos célzás :) – a Dunántúlon a honfoglalás kori, míg keleten késő középkori kultúrát honosított meg egy rejtélyes erő. De a két nép leginkább csak megszokásból utálja egymást. A végítéletet a szerző egyébként gátlástalanul kihasználja: nem csak kedvenc történelmi korszakait eleveníti fel, de a bácskai mini-sivatagtól a tolnai őserdőkig mindent ráfog arra, ahogy a kataklizma összekavarta a világot. Kevésbé szimpatikus vonása, hogy telepakolja a világot szmírpekkel (vagyis semmitmondó, kitalált állatnevekkel), a lovakon kívül mintha nem is lenne ismerős állat Kárpátiában. De ezek közül csak a hangzatos vértarjagoknak van valódi szerepük a történetben.
A négy könyvet egyben nézve feltűnő a stílus fokozatos átalakulása: az egyre gyorsuló tempó (a negyedik rész alig több, mint három nagy csata története), egyszerűsödő leírások, és az, hogy a vérengzéseket egyre nagyobb élvezettel mutatja be a szerző. Nem mondom, időnként még ez utóbbival is valami meglepő jóságot művel – például ebben a részben a harctéri sokk bemutatása egy nézőpontkarakteren keresztül nagyon hatásosra sikerült – , mégis gyaníthatóan ez vezetett oda, hogy a Jég és Vérben már csak hullahegyekről és megerőszakolásokról fog szólni az egész történet.
A Nomádkirály cselekménye egyébként nagyon precízen megtervezett, sorsszerű események sorozata, amelyben végül a legapróbb részletről is kiderül, hogy fontos szerepe volt a szereplők végzetének beteljesítésében. A kezdetben szedett-vedett kompániából, amelynek tagjai a mutáns invázió elől menekülve verődtek össze, így lesznek Kárpátia jövőjének alakítói.
Még valami: a ciklust kizárólag nézőpontja teszi fantasyvé. A világ változatlanul hagyásával, pusztán a perspektíva megfordításával könnyedén lehetett volna belőle egy Az Excalibur keresésére hajazó sci-fi sorozat is.

Zanbar>!
Bán Mór: Gadur kapui

Gadur's gates…

És most vágtatunk.
Hová vágtatunk?
Fogalmam sincs…

Tekintetettel arra, hogy már a Hadak Ura utolsó harmada is ezt a kötetet alapozta meg, vagy inkább kezdte el, kicsit nehéz meghatározni hol kezdődnek a dolgok. Azt persze könnyű, hogy hol végződnek – sehol és sajnos ez nem jó.
A csillagokból űrhajókkal érkezett, az elkorcsosult embernépet rabigában tartó Hor papok a történet végére oly mértékben elkényelmesedtek, hogy szolgáik az orruk előtt szervezkednek ellenük, és látszólag azt sem vennék észre, ha az égből rájuk zuhanna egy cetféreg… És még mindig azokról a Hor papokról beszélünk, akik valahogy összehozták a Világfalat, Gadurt, az Adrioni erődöt, kirángatták a sírból Kara Gur harcosait, és nem sokkal vérszláv horda Kárpáthiába történő betörése előtt még iszonyú badass dolgokat műveltek Izsorban…
Ők lennének hát az ellenség, melyet egy prófécia vezérelt, annak tehát értelemszerűen megfelelő Zoltának kell legyőznie zajos sikerrel. Zolta sajnos hordozza az összes hasonló karakter vonásait, miszerint a; nagyon hamar, nagyon jól belerázódik a szerepébe, b; jól is csinálja c; ha pedig valami balul sül el, akkor mázlija van, de hatalmas. Ez főleg azért zavaró, mert hiába több szereplős a regény, valójában csak ő kap igazi, érdemi teret, így a többiek nem tudják ellensúlyozni, ami ezen a köteten már nagyon nyomot hagyott.
Bán továbbra is kiválóan, ám immáron terjengősen időzik az „ős, magyar” kultúrán annak mondáin, népviseletén, ráadásul továbbra is nagyon kilépve a történet addig szövegtestéből, elidegenítve azt tőle. A seregszemle így hiába érdekes nagyon kilóg.
A kötetet egyértelműen sújtja, hogy voltaképpen egy hatalmas történet „vége”, úgy, hogy közben nincs igazi önálló története. Minden ami fontos benne az előző kötetekben született meg, itt már maximum véget ér, mégis úgy érzi az ember, hogy a közel 1200 oldala valahogy mégis kevés volt ahhoz, hogy szépen kereken befejeződjön a történet.

Ismervén a többi kötetet – egy novella maradt ki mindösszesen – arra jutottam, hogy Bán ezt a történetet egyfajta „középrezárt” gerincnek szánta a világában, hiszen Kéreg Népe, a Jég és Vér, vagy éppen a Füvek Tornya már sokkal keményebben foglalkozik azzal, hogy milyen is a világ mely a végítélet után maradt és legfőképpen milyenek a benne élő emberek.

donzella P>!
Bán Mór: Gadur kapui

Nos, mit adott nekünk a negyedik rész? Szabadságot és némi értetlenséget.

Zolta, mint a nomádok fejedelme, hadba hív mindenkit, szövetséget köt még az ellenségeivel Gadur ellen. A könyv pedig nagyrészt ezt a szervezkedést, előkészítést és végül a csatát regéli el. Azt már megtapasztaltuk, hogy a csatákat nagyon szemléletesen ábrázolja az író. De a szereplők személyisége hagyott maga után keserű sóhajt:

Zolta – a bölcsessége tetejét 1-2 részben elérte, azóta el se mozdul a holtpontról, annak ellenére, hogy igen fiatal és számos új tapasztalot szerzett. Az sem tett jót a szereplőnek, hogy minden nő csak őrá néz fátyolos szemekkel, nem mintha észrevenné.

Ilora – akit a korábbi kötetek alatt, úgy ismerhettünk meg, aki még rettenhetetlen amazonként fog bevonulni a történelembe, valahol igen megbotlott. Amazon, ugyan lett belőle, de hisztis, a hatalomba akkor is kapaszkodó, amikor épp nem is volt neki (vagy ez a női szeszély lett volna). Bár lehet, neki meg az nem tett jót, hogy minden férfi utána csorgatta a nyálát.

Felice és Ugrin: mindketten nagyon megérdemelték volna, ha megkapják, amit akarnak, pusztán az utolsó percig kitartó hűségük jutalmaként.

Összességében ezek a romantikus emberi érzelmek, már annyira bonyolultra vagy épp nagyon is egyszerűre sikeredtek, hogy a sárkány-jelenet képes volt az egészet überelni.
Volt még benne pár – a történet egészét tekintve felesleges úti társak megtizedelése, árulás.

Epilógus már nem is kellett volna, vagy nem így. Ugyan a doboz tartalma a magyar nemzettudatnak jót tesz, de lássuk be, a történethez nem járul hozzá semmivel.

Mió>!
Bán Mór: Gadur kapui

Olyan nyögvenyelős, olyan erőltetettnek tűnő, de valahogy csak sikerült befejezni…

Shinzo>!
Bán Mór: Gadur kapui

…és elérkeztem a történet végére. Nagyon izgalmas, szép kerek és remek történet volt.
Bár egyetlen apróság zavart, az előző kötet óta, ami sajnos a végére sem múlt el… mert az epilógus már nagyon-nagyon nem kellett volna.


Hasonló könyvek címkék alapján

Mark Lawrence: Tövisek Császára
N. K. Jemisin: Az ötödik évszak
Ed McDonald: Hollóvér
Corinna Ann Jay: A fény ereje
Raoul Renier: A kívülálló
Raoul Renier: Acél és Oroszlán
Wayne Chapman: Karnevál
Eric Muldoom (szerk.): Sötételf – Vérkövek
Kornya Zsolt (szerk.): Kráni krónikák
Alan O'Connor: Csillagvető