Az ​üstökös lángja (Hunyadi 2.) 91% 223 csillagozás

A jó katona akkor is rezzenéstelenül teszi a dolgát, ha odahaza lángokban áll a háza. (141.oldal)
A cselekmény továbbra is árvízként sodor bennünket. Nem unatkozunk egyetlen pillanatig sem.
János nemcsak hogy bekerül a király hadseregébe, hanem hamarosan ő a katonai hadsereg parancsnoka. Meg kell tanulnia a legfőbb szabályt: a katona mindig, minden erejével és gondolatával köteles királyáját szolgálni.
Zsigmond nem törődik a magára maradt Magyarországgal, csak a saját pecsenyéjét sütögeti. Számára a legfontosabb,hogy végre teljesül a vágya: a pápa német-római császárrá koronázza.
Vlad elnyeri a király bizalmát, bekerül a Sárkányos rend lovagjai közé. A bizalom megtartása nem az erőssége, hamar vissza is él vele. Az oláhok és a törökök együttes erejével pusztítja Erdélyt .Továbbra is hajtja a vér átka: miszerint bosszúja lesújtson a Hunyadi családra.
Ez a kötet – sok más fontos dolog mellett – Hunyadi János lelki megpróbáltatásairól szól. Vajon képes lesz elviselni a rámért csapásokat?

Egyfelől nagyon könnyű szeretni ezt a könyvet, mert zseniálisan olvasmányos módon írja le Hunyadi János fiatalkorát, és még a lassan csordogáló történet is simán megbocsátható, annyira jól elviszi a hátán a kor és az emberek bemutatása, leírása. Bármikor oda tudom magam képzelni a szereplők közé, soha nincsen hiányérzetem amikor azt kell megérteni és elképzelni, milyen környzetben játszódik a történet.
Másfelől 2 problémám is van: az előző kötetnél, és itt is nagyon zavart a természetfeletti erők szerepeltetése, egyszerűen nem illik a könyvbe, és számomra sokat ront az élményen. Remélem ez alábbhagy a következő részekben.
Ami szintén zavaró volt, az az, hogy átvonul a könyvön egyfajta balsors-szerűség a magyarok iránt. A magyarokat mindenki üldözi, senki nem szereti őket, csak kihasználja és nevet rajtuk. Egyedül van a magyar nép Európában, és folyamatosan harcolni kell az életbenmaradásért, mert mindenki a vesztünket akarja. Én nem érzem így, de ha ez a hozzáállásunk a környező népekhez, akkor tényleg így lesz

Kifejezetten jó szórakozás volt ez a könyv! Kalandos, hihető (oké, nem minden porcikája, de nagy része) és izgalmas. Simán beleférne a Nagy Kalandregények gyűjteménybe… persze nem a „klasszikus” irodalmi értékeket felvonultatók közé, mert ez ugye szórakoztató irodalom. Annak viszont tökéletes! Érződik rajta, hogy hatalmas kutatómunka előzte meg, és a történelmi hitelesség iránti elkötelezettség is egyértelmű.
Modern-klasszikus-szórakoztató-irodalom.
Megérte minden ráfordított percemet!

Szerintem nálam jobban senki nem akarja ebben az országban, hogy ez a sorozat valami olyan legyen, mint a Francia história, Az elátkozott királyok, vagy a Róma első embere és folytatásai. De sajnos ez egyelőre halovány – bár ezzel a véleményemmel ha nem is egyedül, de kisebbségben vagyok az értékelések alapján. Mik a bajaim vele?
Először is a koncepció. Ami lehet, hogy van, de nem látszik. Hunyadi János élete (most, később majd Mátyás). No, ennek sokféleképpen neki lehetne futni. Lehet ugye úgy, hogy szimplán, jó mesélőkével előadjuk a sztorit a maga linearitásában, ismeretlen részeket vagy kihagyunk és elegánsan ugrunk 3 évet, vagy pedig kitöltjük akárúgyislehetettvolna kalandokkal. Vagy lehetne elmeséltetni a történteket egy kívülálló szemén keresztül láttatva Hunyadit, akkor meg adja magát, hogy a mesélő csak az érdekes részeket adja elő. De ennek a kettőnek az összekombinálása nem megy – vagy ha igen, hát nem így. Kérem szépen, a kívülállóval előadott történetet nyelvileg és tartalmilag is szubjektíve kéne előadni, mert annyi, de annyi lehetőséget adna az írónak, hogy egyszerűen vétek kihagyni! Ehelyett van itt egy kerettörténet meg van egy belevaló, csak a kettőt mi sem kapcsolja össze. Valaki ezt mesélni valakinek, de kérem, pont a meséből nem jön ez át!
Amellett minden történelmi regényírás rákfenéje, ha nem tudunk kihúzni. Törölni. Mert vannak érdektelen részek egy ember életében, amiket ha nem tudunk kitölteni valamivel, akkor törölni kell. De hogy jobb híján szüntelen sopánkodik a főhős a távoli családja után, a távoli család visszasopánkodik a főhős után, közben pedig azon küzdünk, hogy Hunyadinak folyton merevedése van, bocsánat, de unalmas, mégpedig nem is kicsit.
A kukitéma egyébként is messze túl van hangsúlyozva, igazából nem is értem, minek ez ilyen szinten bele. Ha az lenne, hogy hát a mindennapi élet ecsetelése közben helyet kap a szex is a regény lapjain (meg a merevedés, mint a feleség távollétében fellépő probléma), hát azt mondom rendben, de a XV. század mindennapjairól semmit se tudunk meg, Hunyadiról meg még kevesebbet – azt nem tudom, milyen színű a szeme, de azt igen, hogy nagy a farka és feláll, ha kell, ha nem. Ez meg így azt a csúnya gondolatot szüli bennem, hogy valaki azt hitte, így majd jobban el lehet adni a könyvet.
Mindemellett sajnos több olyan jelenetre bukkantam, amely olyan XXI. századi ízű. Hunyadi a testvéri féltés jegyében pl. diszkréten eltolja az öccse elől a bort a kocsmában, holott ismereteim szerint a középkorban az erősen szennyezett víz helyett kifejezetten jó alternatíva volt a bor vagy a sör, örülni kellett, ha az volt;
Hunyadi öltözködés után megnézi magát a tükörben – igen, létezett már tükör, de hogy egy hozzá hasonló katonaember rutinszerűen csekkolja magát a tükörben, hááát, nem tartom valószínűnek; Hunyadi az egy helyben álló lovon ülve az előtte térdelő ember fejét úgy lenyisszantja egyetlen vágással, hogy az begurul a ló lába közé, no, ez a jelent kifogott pl. rajtam, szerintem ez nagyon kevéssé valószínűen hajtható így végre.
És közben amikor valami tényleg történik, marha jó is tud lenni. Csak hát amikor nem jó, akkor nagyon nem az…

Köszönet Bán Mórnak.
Azért, mert volt bátorsága ahhoz, amihez keveseknek.
A Hunyadiak története, akkora, de akkora fa, tán nincs is fejsze, mi bele ne törne!
Bán Mór, nem tudom, mivel élezte saját szekercéjét, mert nem hogy nem tört belé a penge, hanem csodát faragott a sok száz éves matuzsálemből.
Örültem a második kötet végi jegyzeteknek. Sok apróságból kiviláglik, mekkora munka is – meg fantázia –, tipródás, ki, mit, hogyan, hogy a regény így összeálljon.
Nekünk magyaroknak, jól írja, rengeteg a hősünk. Sosem kellett hova futnunk.
Persze fiatalon Winnetou, meg Sólyomszem, de én például legalább annyiszor olvastam el Tatay Kinizsi Pálját, mint Karl May, vagy Fenimore Cooper regényeit. Igaz, kell, aki felhívja erre egy gyerek figyelmét. Jó Andersen, meg Grimm, de ott van Benedek Elek. Jó Verne, de ott van Rónaszegi. Jó Rowling, de ott van Böszörményi. Persze nem mondom, hogy nincs szükség egy Hófehérkére, egy Tűzszerszámra, vagy egy Potterre, de ott van Vas Jankó, Kartal meg Gergő.
Bán Mór – nevezzük már nevén – zseniális regényfolyama, óriási honi hiányt pótol.
Fennkölt, már-már eposzi, hősies és kellően hazafias.
Korántsem hibátlan. De lélekemelő, hazafiasság serkentő, szívduzzasztó és olykor könny facsaró.
Kérdem én: kell-e ennél több?
Megjegyzem: 14 év felett kötelezővé tenném. Ember és jellemformáló soraiért.
Ezért találták ki az írás művészetét!

Ez a kötet még jobban tetszett, mint az első. Talán még mozgalmasabb és izgalmasabb a cselekmény, térben jóval kiterjedtebb, így egyre többet ismerhetünk meg a korszakból. Mivel erről az időszakról már gazdagabb a forrásanyag, jobban meg lehetett kötve a szerző keze, de a konkrét tényeket bravúrosan tölti meg élettel, színezi ki úgy, hogy végig hiteles a regény. A történelmi regények esetében kényes kérdés, hogy mennyire engedheti szabadjára az író a fantáziáját és mennyire kell ragaszkodnia a történelmi tényekhez. Jelen esetben úgy érzem, alapos kutatómunka eredményeképpen a forrásokból és a szakirodalomból rekonstruálható történetírói szál kifogástalanul valósult meg. (10 oldal a bibliográfiája! Azért ez sokat elmond…) A többi pedig óhatatlanul az író szüleménye kell hogy legyen, de ez annyira finoman simul bele a történetbe, hogy észrevehetetlen a határ. Viszont olvasás közben azt vettem észre (már az első kötetnél is), hogy egyáltalán nem érdekel, hogy ebből mi „igaz”, csak az, hogy mennyire izgalmas, fordulatos, és milyen jól lekötött, milyen magával ragadó a stílusa. Szóval nagyon jó olvasmány! De úgy tényleg! Nagyon!

Azért a függelékben még lehetne pár térkép is. Jelentős mértékben megkönnyítené az olvasást. De azonkívül, hogy néha már nem tudtam követni, hogy épp hol járunk, nagyon jól szórakoztam. A keret történet is jól illeszkedik az egészhez, a mohácsi csata utáni viszonyokról sok olyan dolgot is meg tudtam, ami eddig teljesen kimaradt. Hunyadi pedig mindig tartogatott valami plusz izgalmat, de azért nem bánom, hogy a ifjonti forró fejűsége kezd lehiggadni. off

Az első könyvvel sokkal gyorsabban haladtam, az pörgősebb volt, jobban lekötött. Nem tehetek róla, de már alig várom, hogy Hunyadi magyar földön öldökölje a törököket, ez az itáliai hadjárat annyira nem volt kedvemre való – de természetesen ez is hozzátartozik az életéhez, és úgy érzem, ez a könyv már hitelesebben mutatja be Hunyadi életét, mint az első. Megismétlem, amit az előző értékelésben is írtam: aki ezeket a történeteket igazán mélyrehatóan és pontosan akarja olvasni, az keressen szakkönyveket; ez egy kiváló, szórakoztató történelmi regény, itt-ott kiszínezve a múltat.
Egymástól viszonylag távol élő szereplők szemszögéből olvashatjuk az eseményeket, akik adott esetben semmilyen kapcsolatban nincsenek egymással, így fejben mindig kicsit át kellett hangolódnom az aktuális cselekményszálra. A Drakula-elem szerintem érthetőbbé vált ebben a könyvben, bár engem már az elsőben sem zavart. Egy kicsit többet vártam volna a kor bemutatásáról, persze nem oldalakon átívelő leírásokat, de egy ici-picivel többet.
Nagyon értékelem a jegyzeteket és az irodalomjegyzéket, és természetesen azt, hogy a könyv meghozza az ember kedvét ahhoz, hogy még többet olvasson a szereplők életéről. Mindenképp elolvasom a következő részt.

A sorozat 2.része főként az itáliai évekre koncentrál, de azért még a Drakula vonal is helyet kapott benne. Hunyadi János/Jankó jellemfejlődése a kezdetekhez képest egyértelműen pozitív irányba került, itt már apa és férfi, a fafejűség és a lobbanékonyság szelídült. Izgalmas törtènelmi személy, a sorozat előtt nem hittem volna, hogy ennyire érdekes élete volt. Persze sok esetben csak találgatni lehet az igazságot, de ez a régmúlt történelme esetèn általában így van :)Az első részhez hasonlóan még most sem érzem, hogy beszippantott volna a sorozat, de mivel imádom a történelmi regényeket és a Hunyadiakról is szeretnék többet megtudni, így biztos, hogy végigolvasom a sorozatot.

Szabad-e azért „lecsillagozni ” , mert az itáliai hadjárat nekem unalmasra sikeredett ?
Meg egy kicsit-nagyon csalódás az az életmód, amit éltek.
Attól még valósághű..
Elolvastam az író megjegyzését is, az első kötet szórakoztató célból készült, homályosak a hiteles információk.
Szóval ez hiteles… olvasom tovább…