A ​félhold tündöklése (Hunyadi 7.) 95 csillagozás

Bán Mór: A félhold tündöklése

Ezernégyszáznegyvennégy ​tavasza. Néhány hét telt csupán el, mióta a Hunyadi János vezette sereg hazatért a Balkán veszedelmes hágóitól. Noha nem sikerült végső győzelmet aratniuk a török felett, Murád birodalma alapjaiban rendült meg a keresztes hadak csapásaitól. A szultán bizonyos benne, hogy országa nem élne túl egy újabb frontális támadást Magyarország felől, kénytelen tehát cselszövéshez folyamodni. Tervei szerint Cillei Ulrik grófnak és Brankovics szerb despotának lesz a feladata, hogy megakadályozzák Hunyadit az újabb hadjárat megindításában. A hollós vezér hamarosan súlyos áldozatokkal járó politikai játszma kellős közepében találja magát, mely játszmában sem az ő, sem Ulászló király élete nincs biztonságban.

Bán Mór történelmi regénysorozatának hetedik kötete Hunyadi János sorsszerű várnai hadjáratát állítja középpontba. A tét óriási: sikerül-e egyszer s mindenkorra szétzúzni a Nyugat felé terjeszkedő Török Birodalom erőit, vagy végképp szertefoszlanak a Balkán… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2014

>!
Gold Book, Debrecen, 2014
560 oldal · ISBN: 9789634262978
>!
Gold Book, Debrecen, 2014
554 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634262510

Kedvencelte 8

Most olvassa 7

Várólistára tette 30

Kívánságlistára tette 25

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
WolfEinstein
Bán Mór: A félhold tündöklése

A korábbi kötetekkel ellentétben ez a rész egyetlen, jól körülhatárolható eseménysort mutat be: az 1444. évi hadjáratot annak előkészületeivel. Mivel a várnai csata kimenetele nem sok kétséget hagyott, ezért önmagában az kevés izgalommal töltött el. Persze a lendületes elbeszélés miatt érdekfeszítő és izgalmas, de a vége elég „kiszámítható” volt a történelmi ismeretek tükrében. Viszont ami megelőzi, a rengeteg intrika, egymás lejáratása, bizalmatlanság szítása, Ulászló bizonytalankodása, Cesarini vállalhatatlan döntései, Cillei aknamunkája, ezek hátborzongatóan izgalmasra sikerültek. A fülszöveg azt írja, hogy ez az eddigi legsodróbb lendületű kötet. Ezzel nem feltétlenül értek egyet, viszont kétségtelenül ebben kap legnagyobb szerepet az udvari intrika. És az persze számomra mindig izgalmasabb, mint a röpködő végtagok és frecsegő agyvelő amúgy szokatlanul érzékletes leírása. Szóval hét kötettel végeztem, és még mindig nem lankadt az érdeklődésem.

>!
odivne
Bán Mór: A félhold tündöklése

Évekkel ezelőtt kezdtem el a sorozat olvasását. Aztán jött egy pillanat, amikor elhatároztam, nem olvasom tovább. Egy kihívás miatt folytattam a 7. kötettel.
Még visszagondolva is szomorúnak tartom a várnai csata előtti politikai csatározásokat. Ami nem is a hatalomról, a népért tenni akarásról szól, hanem az egyéni haszonszerzésről. Az árulást, a politikai cselvetést már szinte felesleges megemlítenem. Ha a leírtakhoz egy kicsit is hasonlóan játszódtak az események, bizony nem nagyon lehetünk büszkék erre az időszakra, legalábbis akkori politikusainkra.
Persze akadtak kivételek – Hunyadi, Szilágyi stb. – de az Európát mozgató erők kiábrándítóak.
Fontos szerep jut a nőknek is a regényben. Az eltaszított, megalázott főúri hölgyeknek éppen úgy, mint szolgálóiknak. Részesei az események formálásának.
Elesettnek írja le Bán Mór ifjú királyunkat is – a női praktikák áldozatának –, aki Várnánál fejezi be életét.
A cselekmény sodró, a mese itt-ott megdöbbentő. A csatajeleneteket szinte láttam magam előtt a maguk kegyetlen és véres valójában. Tisztában vagyok vele, a harc nem üdvöskék veszekedése, hanem kegyetlen mészárszék, ahol tényleg repülnek a végtagok, hullnak a fejek. De ezeket a leírásokat túlságosan naturalistának találtam.

5 hozzászólás
>!
Péter_Benkóczki
Bán Mór: A félhold tündöklése

Kicsit bajban voltam az elején, mert ez volt az első kötet, aminél nem olvastam el az előzményeket (ami ugye további 6, vaskos könyv), de azért gyorsan helyrerázódtak a dolgok. Ebben a regényben Hunyadi már egy picit más, mint eddig, komorabb (öregszik?), de a végső csatában azért magára talál. Kicsit nehéz és szomorú volt úgy olvasni a várnai csatát, hogy tudjuk a végét, és közben mégis reménykedünk benne, itt másképp lesz…de hát nem lehet. Ennek ellenére sikerül úgy átélni, hogy ne maradjon rossz szájíz. Arra azért kíváncsi lennék, hogy tényleg csak olyan apróságokon múlt volna a győzelem, hogy Ulászló ne támadott volna…vagy ez csak az író sugallata, és valójában esély nem volt rá, hogy a túlerőben levő török maradjon alul. Mindegy is, csak ezzel tudom jellemezni a regényt, ismét:

János, köszönöm!

>!
dpart P
Bán Mór: A félhold tündöklése

Bán Mór érezhetően nagy fába vágta a fejszéjét, de köszönöm, hogy megtette. A történelmi tények mellett megismerhetjük a kor mindennapjait, egy igaz magyar embert egészen közelről, és kötetről-kötetre nyomon követhetjük az író, művéhez való kifinomult idomulását. A hatalmas kutatómunka tetten érhető a lapokon, ami azonban nem megy a történet olvashatóságának rovására.
Mert abban egészen biztos vagyok, hogy a magyar történelem iránt rajongók számára letehetetlen a sorozat valamennyi része.
Csüngök a szavain, mint Dénes a szép öregemberén, és türelmetlenül várom a folytatást.

>!
Wiggin77 P
Bán Mór: A félhold tündöklése

Minden egyes oldalát élveztem. Látszik, hogy ezen kötet megírását is hatalmas kutatómunka előzte meg. Bán Mór zseniális író. Zseniális, egyrészt mert a könyv szinte a legapróbb részletekig hű a történelemhez, másrészt azért, mert annyira jó mesélő.
Mennyire más élmény így olvasni a várnai csatáról, mint egy „száraz” történelemkönyvben, amiből annyi derül csak ki, hogy elvesztettük a csatát. El, de hogyan, miként és mi vezetett odáig?
Hosszú lesz az az egy év a következő részig!

>!
Lexoris
Bán Mór: A félhold tündöklése

Nagyon tetszett a könyv. Vannak akik azt mondják, hogy a sorozat kifúlt, én ezt nem így látom. Bán Mór nagyon jól ír, le sem lehet tenni a könyvet ( pechemre, túl hamar kiolvastam ).
A vége viszont eléggé felbosszantott. Talán csak azért, mert sokat kell még várni a folytatásra.

>!
LRn
Bán Mór: A félhold tündöklése

A kötet folytatja a már bevált receptet Druon és Martin nyomdokaiban lépkedve, bár egyre hajlamosabb a hatásvadász megoldásokra. Sajnálom, hogy ennyire egyenetlen, hullámzó a szöveg minősége, mert vannak nagyon jó pillanatai is (a csatajelenetekben nagyon jó szokott lenni, azokat már az elején is nagyon szerettem, de gyakran túl patetikus és drámai, főleg a párbeszédekben), ráadásul többnyire jó arányban vegyíti a hiteles tényanyagot a fantáziával (már amennyire én otthon vagyok a témában…) A Hunyadi szálát elbeszélő öregember hitelessége sajnos nagyot bukik a sztori aprólékosságán – egyszerűen nem hihetjük el, hogy ilyen részletességgel ismeri ezt a történetet, így erősen megkérdőjelezhetővé válik. A két történet egymásba ágyazása alapvetően tetszene, de ez az egy probléma végig eléggé zavart ebben a technikában, már az első rész óta. Ebben a kötetben azonban kapunk erre is egyfajta magyarázatot:

A szöveg időnként elmereng a történetírásról – kik és hogyan alakítják a történelmet, miért fontos leírni az eseményeket, hogyan kell azokat tálalni? Ebben a részben különösen nagy hangsúlyt kap a közös hagyomány, a kollektív emlékezet ápolásának fontossága: Hunyadi nem csupán azért akarja lejegyeztetni a hadjárat eseményeit, hogy az eljövendő korok emberei okuljanak belőle, hanem mert úgy gondolja, a közös múlt megőrzése elengedhetetlen a nemzeti identitás megőrzéséhez. Példaként a kunokat hozza fel: az ő történeteiket nem jegyezték le, szájhagyományban maradtak fenn, és már csak nagyon kevesen emlékeznek rájuk, hiszen az évek során a kunok beolvadtak a magyarok közé. Az öregember meséje is egyfajta megőrzése egy, a magyar közösség számára fontos történetnek (amelyből a hitelesebb, írásban lejegyzett példányt el kellett égetnie – tehát ismerte az „eredeti” elbeszélést, innen a részletes tudás), amelyet szeretne lejegyezni, de ha erre nem lesz már alkalom, akkor is továbbadta szóban egy fiatalabb embernek, aki majd megőrzi azt. A kerettörténet időszakában azért is válik kiemelten fontossá ez a mese, mert ismét aktuális lesz, hasonló politikai, társadalmi konfliktus alakul ki, amelynek a megoldásához segítséget tud nyújtani. De továbbmegyek: a szöveg azt sugallja, hogy mindkét történet fontos a jelenkori olvasó számára is – egyrészt szól jelenleg is aktuális témákról, másrészt a kollektív emlékezetünkben is megkísérel kitölteni egy űrt, hiszen erről a korszakról nincsen túl sok tudásunk. Bán Mór könyve pedig könnyen fogyasztható, szórakoztató formában mutatja be nekünk ezt a kort. A szöveget a helyén kezeli, szórakoztató irodalomként pozicionálja, de kutatómunka biztosítja a történelmi hitelességet, és az utószóban jelzi, hogy mennyire kellett hozzányúlnia a tényekhez. Hunyadi és a szép öregember pedig a rezonőrei a szövegben, általuk emeli ki saját írói munkájának fontosságát (kicsit nagyot vállal, de hajrá). Néha kicsit megmosolyogtam Hunyadit, amikor a maga egyszerű eszével elfilozofálgat azon, róla is fognak-e majd történetek szólni, s vajon az ő csontjait is megtalálják-e majd az eljövendő korok emberei. Kicsit kilógott, de kedvesen meta.

A szerzői hitelességről meg végül már csak annyit, hogy aki nem hiszi, járjon utána. :) Tudjuk, kik írják a történelmet.

>!
Lanti18
Bán Mór: A félhold tündöklése

Túl sok újdonságot a korábbiakhoz képest nem tudok már írni, a minőség változatlanul kimagasló, a karakterábrázolások továbbra is remekek. A korábban megkezdett szálakból itt is érnek össze jócskán, a különböző korszakok is jól reflektálnak egymásra. A leendő Kinizsi sejtetése is remek módon történik meg. A zárás mindkét idősíkon idegtépő, azonnali folytatásért kiállt.

>!
Rena213
Bán Mór: A félhold tündöklése

Méltó folytatása a sorozatnak, amellyel még mélyebbre ástuk magunkat a történelemben, és azon belül is most a középkori törökök világába. A kerettörténet most már kezd ismét mozgalmassá válni és ez egyre jobban hasonul az elmesélt törökverő János korával. Lassan majd csak kiderül honnan is van az a sok bennfentes információ és milyennek is látják a korszak nagyurai a híres Hunyadiakat.
Spoiler mentesen nem tudok több dolgot leírni a sorozattal kapcsolatban, csak hogy fokozódik és egyre jobban csak izgulhatunk a főhőseink iránt, annak ellenére, hogy a történelem már megírta egyszer a sorsukat. Ezért mindenkinek csak ajánlom, és bízom hogy az író a további köteteket mihamarabb írja meg, és ha lehet ne legyen vége még jó sokáig ennek a sorozatnak.


Népszerű idézetek

>!
Lyanna P

Hunyadi fenyegetően közelebb lépett a pápai nunciushoz.
– Van tekintélye, eminenciás uram. S őt féltened nem tőlem kell. Én ezt a fiút szeretem, védelmezem, és érte holnap is tűzbe megyek. De többé nem hallgat rám. Biztosan az én hibám. Tudod, uram, én csak katona vagyok. Nekem nem kenyerem az ármány, a cselszövés, nem értem, mi zajlik körülöttünk, nem látom át, ki kivel miben mesterkedik. Egyszerű ember vagyok. Írni, olvasni nem tudok, és azt hiszem, ez már így is marad. Én semmi máshoz nem értek, csak a fegyverforgatáshoz… ahhoz viszont jól, tudom. Meggyónok minden törököt, kit a másvilágra én segítek át. Nem öröm nekem a gyilkolás, eminenciás uram, még ha, bevallom, a csatamező is lett igaz otthonom. De attól még hívő vagyok, igaz keresztény, és épp ezért köpök én terád. A metropolita, kit halálra kínoztál, hívő keresztény volt, igaz ember. Igazabb, mint te. Hogy másképp veti a keresztet? Ez fáj úgy neked?
– Nem hiszem, hogy teológiai vitákba kell ereszkednem éppen veled!
– Ó, az bizonyos, uram. Meg sem érteném, pedig már Vitéz is megpróbálta elmagyarázni, mi különbség van ortodox és római keresztény között. Őszinte leszek, nem értettem, s azóta sem értem én. Egy Isten van, törvényeit tartani kell. De hogy még merészebbet hallj, uram, úgy hiszem, még a muszlimok Istene is egy, s ugyanaz, mint a miénk. Engem, hogy ki miképp veti keresztjét, miképp hajlong Mekka felé, nem érdekel. Csak az, hogy jó ember legyen. Az én vallásom szegény magyar hazám. Az én hitem: ki minket bánt, azt nem kímélem én, arra lesújt haragvó karom, és szétzúzom, ki minket háborgatni mer. És tudod, uram, ha már itt tartunk: valahol oláh is vagyok. És rác. És görög. És kit idegen hódító gyötör, annak jajszava a szívemig ér. Engem nem érdekel, milyen templomba jár! Tudd, uram, dédapám még pogány kun volt, nagyatyám görög hitű, aztán Róma híve lett. Na és? Nem, uram… Nem ugyanazért vagyunk mi itt… te meg én.

379. oldal, 8. fejezet - Sodródó hajók

>!
Lexoris

Az asszony a keblére húzta a férfi ráncos, csontos kezét.
– Régen puhább volt az érintésed…
Hunyadi halkan nevetett.
– Régen keményebb volt a kebled…
Erzsébet sértetten ellökte magától a férfi kezét, aztán még képen is legyintette.
– No hiszen, várhatod, hogy ezentúl a kezedbe vehessed! Markolásszad csak a pallosodat, míg bele nem veresedik!

70. oldal

>!
WolfEinstein

Sokszor nem a történet a lényeges, hanem ahogy elmesélik.

489. oldala, Epilógus 1. (Gold Book, 2014)

>!
Lexoris

Eljöhet az az idő, amikor döntened kell: engedelmeskedsz vagy a magad útját járod.

175. oldal

>!
Rena213

– Tehát, ha jól értem, a történelem nem más, mint szerelmek, gyermeknemzések, gyűlölködések és gyilkosságok mozaikja? Eljátsszuk magunk kos szerepét, aztán eltűnünk a színpadról, hogy gyermekeink szeressék és gyűlöljék egymást?

104. oldal, 2. fejezet, 20. rész

>!
Wiggin77 P

– Uram? – Kendeffy pillant be a Békés számtóvető belsejébe. – Mi készen áálunk!
– Megvesztél? – Hajna védelmezőn a vajda úr elé penderül. – Innét nem mozdíthatod! Nem látod a sebeit, te barom?
Kendeffy elvigyorodik.
– Tetszel nekem! Van férjed?

475. oldal

>!
Wiggin77 P

Az ötezer magyar páncélos utolsó erejével vonul fel a harci szekerek előtt. Hideg szél süvít, csípi a sebeket…
Hunyadi alig lát a bal szemébe ömlő vértől.
– Fiaim! Bírnotok kell! Ott szemben a szultáni hadtestek! Ott szemben az utolsó akadály! Ma, itt, Várna mezején megcselekedjük a csodát! Krisztus segedelmével örök dicsőséget szerzünk magyar hazánknak! Fiam! Bírjátok még?
Ötezer véres, tántorgó férfi üvölti:
– Hunyadi! Hunyadi! Hunyadi!

476. oldal

>!
Lexoris

Az én népem, akár a fa, amely mélyre ereszti gyökerét, a rögbe le, úgy kapaszkodik, görcsösen, makacsul, bármi jöjjön is. S láss csudát, ki nem csavarja, ki nem tépi azt a legvadabb vihar sem soha. Hajlítja, gyötri, letépi minden levelét a zord vihar… Lehet… De a fa egyre csak kapaszkodik, markolja gyökerével a jó rögöt, mi táplálja, mi életet ad neki.

377. oldal

>!
Wiggin77 P

-Holnapra ideérnek, Júda. A szekéren lesz elég pénz. Fizesd ki a céheseket, a fegyvermestereket, a kovácsokat. Fizess ki mindenkit.
– Uram, az a te személyes vagyonod… Nem fordíthatod az ország céljaira…
Hunyadi letelepedett medvebőrrel borított derékaljára, és lehunyta a szemét.
– Erdély vajdája vagyok. Mindenem, amim van, annak köszönhetem, hogy ez az ország felemelt engem. Senki és semmi nem lennék enélkül. Az a pénz most arra kell, hogy legyen miből zsoldosokat fogadni a magyar haza védelmére. Zsoldosokat… Idegeneket… Ha már azok, akiknek kötelessége lenne eljönni és harcolni… nem jönnek.
Thuz nagyot nyelt.
– De uram…
– Holnapra itt lesz a szekér. Mindenkit fizess ki. Ha marad pénz, útközben fogadunk fel még több zsoldost.
– Uram, odahaza összesen hatvanháromezer aranyat tartunk a kincses szobában. Szabad kérdeznem, hogy mennyit hozattál el belőle?
Hunyadi elfordult és magára húzta a medvebőrt.
– Mindet.
– De uram, akkor semmid sem marad…
– Hagyj aludnom, Fáradt vagyok.

245. oldal

>!
Wiggin77 P

– Igen – Hunyadi teleszívta a tüdejét az éjszaka hűvös levegőjével. – Emlékszem mi történt veled. Aztán megfogadtad a tanácsomat? Újra megnősültél-e?
Kinizsi elvigyorodott a sötétben.
– Megfogadtam a tanácsod, vajda úr.
– No és?
– Ankó a neve. Falumbéli. Takaros leány. Kedvemre való. Új malmot építettem, beköltöztünk. Mire hazamegyünk ebből a hadjáratból, Ankó már megszüli az elsőt.
– Nocsak! Ennek szívből örvendek, István!
– Ha fiú lesz, Palkónak fogják hívni, ha leányka, Orsolya lészen.

361. oldal


A sorozat következő kötete

Hunyadi sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Bányai D. Ilona: A vér jogán
Gáspár Ferenc: Pogányokkal táncoló
Bíró Szabolcs: Lángmarta dél
Urbánszki László: Az Arany Horda árnyékában
Benkő László: Idegen tüzek
Urbánszki László: Nemtelen nemesek
Trux Béla: A templomos lovag
Allen Newman: A száműzött zsoldos
R. Kelényi Angelika: Szulejmán és a magyar udvarhölgy
Csikász Lajos: Diadalmas liliomok