Az ​esperes 2 csillagozás

Bán Béla: Az esperes

Új ​lelkipásztor érkezett a Szamos folyó partjára épült Kér községbe 1884 áprilisaban. Nem egészen harminc év múlva meghirdette a presbitérium a reformatus lelkészi állást, mivel Kiss Bertalan távozni készült. Az állásra 17 felszentelt pap jelentkezett. A távozó lelkész pedig végiggondolta itt eltöltött éveit:

„Hirtelen kisütött a nap, különös táncot járt felhők – ki-és bebújtatta – sugara a frissen éledt lombokon. A régi falura gondolt, a majdnem harminc évvel ezelőttire. Az alig másfél utcasorra ott a templom környezetében. Nem is volt annyi, több mint tucat házat elmosott a Szamos áradata évtizeddel érkezése előtt. Ó istenem, milyen zsufoltság volt ott falakon belül még a gazdagabb portákon is! Mint a kaptárban, olyan volt a zsongás, a halk duruzsolás esténként, mikor ágyba kerültek az emberek, s eloltották a lámpát! Az egy ágyba szorult kis család akkor beszélte meg a mindennapokat. Hat, hét ágy, s ugyanannyi család suttogta végig a nyugalom óráit. Mint a gátszakadás,… (tovább)

>!
Magánkiadás, Budapest, 2019
228 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786150042497

Most olvassa 1

Várólistára tette 2

Kívánságlistára tette 1


Hasonló könyvek címkék alapján

Biblia
Kiss Ferenc: Kiss Ferenc életműve
Gergely Jenő: Főpapok, főpásztorok, főrabbik
A. J. Jacobs: Egy évem az Írás szerint
Dubayné Bozsó Éva: Lepecsételt otthonok – megpecsételt sorsok
Ozsvári Csaba ötvösművész
David Flusser: Jézus
Grüll Tibor: Pontius Pilatus
Czakó Gábor: Aranykapu
Frenyó Zoltán: Prohászka Ottokár és a keresztény nemzeti újjászületés