Karcok 14

bvk I>!
Molyolók saját írásai

Angyalháj

– Milyen szép – mondja anya ma már harmadszor, amikor meglátja hófehér menyasszonyi ruhájában Sissit, akinek földig ér a haja, mint egy angyalnak, csak neki nem ezüstszínű, hanem gesztenyebarna, mint nekem meg a tesómnak, de a rengeteg haját most eltakarja a fátyol, ami olyan szépen tündököl, mintha angyalhajból horgolták volna, és olyan hosszú, hogy a templomból is kilóg, úgyhogy ha Sissi visszafordulna, mert otthon felejtett valamit, mondjuk a zsebkendőjét, végigsétálhatna rajta egészen hazáig, vagyis a császári palotáig, mert az erdő helyett ezentúl ott fog lakni a férjével meg a gonosz anyósával meg a süket apósával meg egy csomó katonával és udvarhölggyel együtt, de Sissi nem fordul vissza, inkább uralkodik magán, mert vidéki hercegkisasszonyból hamarosan császárné lesz, pedig a szülei a tesóját akarták hozzáadni a császárhoz, csak a Ferenc Józsefnek a Sissi akadt a horgára, a Nane pedig hoppon maradt, elvette tőle a vőlegényét meg a császárságot a tesója, de ő megbocsátott neki, mert ő a nagyobb és az okosabb, és azt így kell.
Odakint szakad a hó, a lámpa fényében látszik, ahogy a szél az ezüstösen csillogó, apró pelyheket kavarja, mintha angyalhaj lobogna a levegőben. Legszívesebben kiszaladnék, és belevetném magam a szűz hóba: apa mondta, hogy így hívják a havat, amiben nincsenek lábnyomok, amibe nem hugyoztak bele a kóbor kutyák, és amire nem szórtak sót, homokot vagy hamut egyelőre. Apától rengeteg dolgot lehet tanulni, főleg ilyenkor, amikor szünet van, neki pedig szabadság, és végre mindent együtt csinálhatunk a Sissi-nézést leszámítva. Ezt a havat könnyű lesz ellapátolni, mert nem tapad össze, porhó. Olyan, mint a hájas tetején a porcukor, de az íze teljesen más. Ha most kimennék, és hanyatt dőlnék benne, vagy inkább arccal előre, ahogyan régóta szeretném, de sose mertem, és megmutatnám anyának az angyalkát arccal, akkor anya negyedszerre is azt mondhatná: milyen szép!, de a tesóm megint azzal cukkolna, hogy odasüss, angyalháj, és kiröhögne, pedig csak a pufidzseki miatt akkorák az angyalkáim, és a szűz hó se lenne többé szűz hó, csak akkor, ha tovább esne, és betemetné az angyalhájam.
(Sehogy se megy ki a fejemből ez az új szó, amit a tesóm talált ki. Ha egyszer leírnám ennek az estének a történetét – nem most, a fogalmazásfüzetembe (mert a szünetre ezt kaptuk házi feladatnak, és a következő oldal első sorába be is kellett írni az utolsó órán, amit Ildikó néni diktált: Az én karácsonyom), hanem majd akkor, amikor én dönthetem el, mi legyen a címe, milyen hosszú legyen, és miről szóljon –, akkor biztosan ez lenne a címe, és a tesóm biztosan megbocsátaná, hogy cserébe, amiért szemétkedett velem, elloptam az egyik új szavát. Úgyis marad neki elég, mert a szavak kitalálásában sokkal jobb, mint én, de ezt még sokáig nem mondhatom meg neki, mert akkor mi marad nekem?)
– Hová mész? – kérdezi anya, épp akkor, amikor a császárt mutatják, vagyis a filmbeli császárt, aki egyáltalán nem hasonlít az igazira, sokkal szebb és fiatalabb nála. Apa mutatott egy képet az igazi császárról tegnap, amikor az előzetes ment, és elmondta, hogy azért nem fogja velünk megnézni a Sissit, mert ez egy dajkamese. Alig hittem a szememnek: a császár meg a dédipapa, akit csak egy bekeretezett fekete-fehér fényképről ismerek, olyanok, mint két tojás. Mindjárt tudtam, hogy a dédipapa csakis a császár titkos testvére lehetett, egy elcserélt királyfi, én pedig akkor a titkos trónörökös vagyok! De apa mutatott egy csomó másik képet is híres emberekről, akik mind ugyanúgy néztek ki akkoriban. Különben is, mi lenne a tesómmal, ha én lennék a trónörökös? Vagy velem, ha esetleg ő lenne az? Melyikünk megy Bécsbe, és melyikünk marad itthon anyával és apával?
– Megint bambul – hallom a tesóm hangját.
– Pisilni kell – vágom rá, és indulok is kifelé.
– Mindjárt vége – mondja anya.
– De nekem most kell.
Kinyitom a vécé ajtaját, és gyorsan be is csukom, mintha bementem volna. Nesztelenül lépkedek a folyosón, mint egy macska, de a linóleumon nem is lehet máshogyan menni, csak settenkedve. Mindig halálra rémítem anyát, ha hirtelen ott termek a konyhában, amikor könyékig tésztába süppedve a karácsonyra kapott szakácskönyvét bámulja, és közben a szemébe lógó haját próbálja odébb fújni.

Folytatás itt: https://www.bvk-muvek.com/

Kapcsolódó könyvek: Balogh Virág Katalin: Megint elkalandoztál

Balogh Virág Katalin: Megint elkalandoztál
bvk I>!
Molyolók saját írásai

Búcsú a varázslótól

A varázslónál akkor voltam utoljára,
amikor útra keltem. Kértem, jövendöljön
a tekintetemből. Először szabódott,
de mivel ez volt az utolsó kívánságom,
köntöse ujjával megtörölte homlokát,
és száraz hangon belekezdett:

látom, hogy nem lesz tudományos fokozatod,
nagyhírű munkahelyed, fényes karriered, sem
szép kis családod, nem lesz értékes ménesed,
se kutyád, se macskád, sem egy árva gekkód,
nem lesz házad, ahová a legjobb társaság jár
éjjeli tivornyákra, nem lesznek titkos kalandjaid,
amiket a kocsmákban elmesélhetsz, nem lesz sok
pénzed, se hódolód, kevesen ismerik a neved…
de lesz majd munkaidőd, és lesznek esték is,
és hétvégék és holt idők két munkahely között,
lesznek tágtűrésű szobanövények, akikkel nem
beszéltek egy nyelvet, lesznek továbbá gépek,
lesznek képernyők, lesznek székek, és lesznek
munkák, lesz gerincferdülés, lesz ekcéma, és
lesznek emésztési és mindennemű problémák,
amikről néha kiderül, még csak nem is azok,
lesznek percek, sok-sok-sok millió perc, és
lesznek kilátások és belátások, és lesznek
elképzelések és nagynak hitt felismerések,
lesznek titkok, olykor lesz nosztalgiád –

amikor itt járt (egy ideje a könnyeimből
jósolt) hirtelen elhallgatott,
és a halántékomon végigsimítva
húsz évre titkosította az anyagot.
Megkínált egy fröccsel, de én
forró csokit kértem, mert fáztam,
az persze nem volt, de egy utolsót
varázsolt nekem. Míg megittam,
mesélt néhány vidám történetet
tündöklő egyetemista éveiből,
majd áldásával útra keltem.
Mostanában sokat gondolok rá
és mindarra, amit tőle kaptam,
ami napról napra kopik,
ami miatt így is folyton
magyarázkodásra kényszerülök,
aminek minden költözésnél
helyet kell találni újra.

https://www.bvk-muvek.com/

Kapcsolódó könyvek: Balogh Virág Katalin: Megint elkalandoztál

Balogh Virág Katalin: Megint elkalandoztál
1 hozzászólás
Ottilia P>!
Zene a könyvben

„Paroles, paroles, recsegte a láthatatlan rádió. Teljes szívemből kívántam, hogy hallgasson el, mire hatalmas csattanás hallatszott, amit halk sistergés követett.”
114. oldal
https://www.youtube.com/watch…

Kapcsolódó könyvek: Balogh Virág Katalin: Megint elkalandoztál

Balogh Virág Katalin: Megint elkalandoztál
Ottilia P>!
Zene a könyvben

„ A szesz végigégette a nyelőcsövemet, amint leért, erős nyilallást éreztem. A láthatatlan zenegép a Lolitá-t kezdte játszani, az undortól összerázkódtam. ”
113. oldal

https://www.youtube.com/watch…
https://www.youtube.com/watch…

Kapcsolódó könyvek: Balogh Virág Katalin: Megint elkalandoztál

Balogh Virág Katalin: Megint elkalandoztál
1 hozzászólás
Ottilia P>!
Zene a könyvben

„A Padam, padam-ot túlkiabálva kénytelen voltam bevallani, hogy nemcsak tampon, de pénz sincs nálam, mert csak úgy elindultam sétálni, aztán meg csak úgy bekukkantottam ide, és csak úgy rendeltem egy kávét, szóval mindenképpen haza kell mennem.”
112. oldal
https://www.youtube.com/watch…

Kapcsolódó könyvek: Balogh Virág Katalin: Megint elkalandoztál

Balogh Virág Katalin: Megint elkalandoztál
Ottilia P>!
Zene a könyvben

„Bent a Je ne regrette rien szólt. Rádiónak vagy más zenelejátszónak nyomát sem láttam, úgy tűnt, a falakból bömböl a zene.”
112. oldal

https://www.youtube.com/watch…

Kapcsolódó könyvek: Balogh Virág Katalin: Megint elkalandoztál

Balogh Virág Katalin: Megint elkalandoztál
Ottilia P>!
Zene a könyvben

„Úgy tűnt, a hely semmit sem változott, csak ő volt benne új. És persze Piaf. Éppen belekezdett a Ne me quitte pas-ba, amikor a kávé kifolyt.”
109. oldal

https://www.youtube.com/watch…

Kapcsolódó könyvek: Balogh Virág Katalin: Megint elkalandoztál

Balogh Virág Katalin: Megint elkalandoztál
Ottilia P>!
Jellegzetes épület, helyszín a könyvben

„Hirtelen elfogy a folyosó, és én lezúgok egy meredek lépcsőn, olyan kimért eleganciával, mint a Fátyol-vízesés. Kesztyűmaprókat szikrázva siklik a korláton, gurgulázó nevetésem foszforeszkáló lidércfényként füstöl ki a fátyol alól.”

Képaláírás: Fátyol-vízesés a Szalajka-völgyben
Kép forrása:haon.hu/wp-content/uploads/2012/07/+otf/1470x600/fatyol_vizeses_a_szalajka_volgyben.jpg

Kapcsolódó könyvek: Balogh Virág Katalin: Megint elkalandoztál

Balogh Virág Katalin: Megint elkalandoztál
3 hozzászólás
Ottilia P>!
Vers a könyvben

„… és az árva, sebesült mutatóujjammal felírom az ablakra, hogy OTT HOL A KIS TÚR, de a folytatásra nem visz rá a lélek, szörnyen hangzik azzal a sok J-vel a szavak közepén, inkább azt írom oda, hogy RETÚR. A belső rímnek örülök, de az Úk miatt egy kicsit elbizonytalanodom. Ahogy a fekete ujjbegyeimet elnézegetem, elmegy a kedvem az egésztől.”
48. oldal

A teljes vers

Petőfi Sándor: A Tisza

Nyári napnak alkonyúlatánál
Megállék a kanyargó Tiszánál
Ott, hol a kis Túr siet beléje,
Mint a gyermek anyja kebelére.

A folyó oly símán, oly szelíden
Ballagott le parttalan medrében,
Nem akarta, hogy a nap sugára
Megbotoljék habjai fodrába'.

Síma tükrén a piros sugárok
(Mint megannyi tündér) táncot jártak,
Szinte hallott lépteik csengése,
Mint parányi sarkantyúk pengése.

Ahol álltam, sárga föveny-szőnyeg
Volt terítve, s tartott a mezőnek,
Melyen a levágott sarju-rendek,
Mint a könyvben a sorok, hevertek.

Túl a réten néma méltóságban
Magas erdő: benne már homály van,
De az alkony üszköt vet fejére,
S olyan, mintha égne s folyna vére.

Másfelől, a Tisza tulsó partján,
Mogyoró- s rekettye-bokrok tarkán,
Köztök egy csak a nyilás, azon át
Látni távol kis falucska tornyát.

Boldog órák szép emlékeképen
Rózsafelhők usztak át az égen.
Legmesszebbről rám merengve néztek
Ködön át a mármarosi bércek.

Semmi zaj. Az ünnepélyes csendbe
Egy madár csak néha füttyentett be,
Nagy távolban a malom zugása
Csak olyan volt, mint szunyog dongása.

Túlnan, vélem átellenben épen,
Pór menyecske jött. Korsó kezében.
Korsaját mig telemerítette,
Rám nézett át; aztán ment sietve.

Ottan némán, mozdulatlan álltam,
Mintha gyökeret vert volna lábam.
Lelkem édes, mély mámorba szédült
A természet örök szépségétül.

Oh természet, oh dicső természet!
Mely nyelv merne versenyezni véled?
Mily nagy vagy te! mentül inkább hallgatsz,
Annál többet, annál szebbet mondasz. –

Késő éjjel értem a tanyára
Fris gyümölcsből készült vacsorára.
Társaimmal hosszan beszélgettünk.
Lobogott a rőzseláng mellettünk.

Többek között szóltam én hozzájok:
"Szegény Tisza, miért is bántjátok?
Annyi rosszat kiabáltok róla,
S ő a föld legjámborabb folyója."

Pár nap mulva fél szendergésemből
Félrevert harang zugása vert föl.
Jön az árvíz! jön az árvíz! hangzék,
S tengert láttam, ahogy kitekinték.

Mint az őrült, ki letépte láncát,
Vágtatott a Tisza a rónán át,
Zúgva, bőgve törte át a gátot,
El akarta nyelni a világot!

Pest, 1847. február

Forrás: arcanum.hu

Kapcsolódó könyvek: Balogh Virág Katalin: Megint elkalandoztál

Balogh Virág Katalin: Megint elkalandoztál
3 hozzászólás
Ottilia P>!
Zene a könyvben

„Tudtam, hogy csakis Szabina lehetett az, de ő úgy csinált, mint aki észre sem vesz, ráült a kezére, a pulóverét pedig ráhúzta a térdére, és teli szájjal énekelte a Petróleumlámpát azon a szörnyű hangján.”

https://www.youtube.com/watch…

Kapcsolódó könyvek: Balogh Virág Katalin: Megint elkalandoztál

Balogh Virág Katalin: Megint elkalandoztál