Megint ​elkalandoztál 80% 12 csillagozás

Megint az Álomvasutak egyik állomásépületében ácsorgok, mint mindig, ha szívem innen oda vagy onnan ide húz, (…)
– Csak oda? – vágják a fejedhez minden alkalommal az undok kérdést, ezúttal olyan alattomos erővel, vagy annyira felkészületlenül ér, hogy beleszédülök.

Csiki-csuki

Ezért nem tudom nem szeretni Margitkát: mert Nők Lapját olvas, mint a nagymamám.

80. oldal

És elindult, és én mentem utána, és tudtam, hogy tizennegyedik éve tartó szeretetkapcsolatunk fordulóponthoz ért, de hogy ekkora szemét lesz, hogy még ő márt be engem, és hamarosan –igaz, akarata ellenére –válóokká avanzsál, azta buszon sem sejtettem, ahol maga mellé ültetett, hogy hazáig egy árva szót se szóljon hozzám, végig a Félkegyelműjét olvassa

42. oldal

A fékek csikorgása lehetne a kegyelemdöfés, de befogom a fülem, és a jövőre koncentrálok, a meleg levesre meg az ágyacskámra, ami hűségesen őrzi testem lenyomatát, és az előttem álló 24 órára, amire a tegnapiak, vagyis a maiak után óriási szükségem van, hogy a holnapira formába lendüljek, amikor Janika tematikus buliján Mary Shelley leszek, aki Frankenstein teremtményének álmodja magát.

45. oldal

Tiszta szerencse, hogy a taxit még ki tudta fizetni Lehel, mert szokás szerint csak nála volt pénz, mert neki nem is zsebpénze, hanem pénzzsebe volt, így mondtuk mi, a Kovács meg én.

10. oldal

Tíz, tizenöt perc? Személy, gyors, teher-, szellem-vagy atomvonat, amit bevárunk éppen? Mert leszálló itt nem szokott lenni, csak kényszerű veszteglés a célegyenesben, bevárás és elengedés, kiesés a menetrendből, az időből, a világból, magamból, az van. Ilyenkor muszáj azt képzelni, hogy a szemből jövő, lázasan továbbrohanó vonaton ülök én is, azon repülök csak oda, az egyik felvillanó ablakban látni vélem az elmosódott arcot.

52. oldal, Csiki-csuki

Ha legalább az ablakot ki lehetne nyitni, ha legalább befújna a szél a papírok és a frizurák alá, ha a szobanövények levelei is meg-rezzenhetnének, mint odakint a díszfák lombja, ha legalább egy árva legyünk vagy szúnyogunk lenne, hogy érezzük, hogy még élünk… de nem lehet, mert ebben az irodában nincs ablak, helyette törhetetlen és nyithatatlan üvegtáblák vannak, amelyek a padlótól a plafonig érnek, és szorongató a levegőtlenség, és a klímaberendezés beállításai körül minden nap terméketlen viták robbannak ki – de most, hogy Zsolt is itt ül köztünk, kollegiális egyetértésben hallgatunk, és izzadva verjük a billentyűzetet.

18. oldal

A mellhártyám majd szétpattan, a tér összeszűkül, előrevetődöm, és az őrjöngő báli forgatag magába szippant, mire a fátyol, a kesztyű, a ruha és a cipő is magához tér, és nekivadulva a táncparkettre lódít, ahol megszállottként próbálnak elszabadulni tőlem és egymástól is, de én nem hagyom magam, és amerre húznak, arra hajlok, amerre vonnak, arra nyúlok, ahová szöktetnek, oda ugrom, a testrészeimet merészen tekergetve keresztül-kasul táncolom a báltermet, mígnem a bal térdem kattan egyet, de mielőtt összecsuklanék, tüllkesztyűm megkapaszkodik a pultban, és talpra ránt.

57. oldal

Egyesek szerint Zolika apollói szépség, múltkor legalábbis hallottam, ahogy két lány arról vitatkozott, hogy Zolika vajon apollói vagy dionüszoszi szépség-e, és úgy tűnt, az apollós lány nyert azzal az érvvel, hogy olyan, hogy dionüszoszi szépség, nincsen, Zolika viszont szép, mint egy szobor, következésképpen csakis apollói szépség lehet, amit az is fényesen bizonyít, hogy gimis kora óta íjászkodik.

83. oldal,Trópusok