Love ​Commando 90% 61 csillagozás

Fogalmam sem volt róla.

A világ túlságosan el van foglalva a muszlim országokkal, az ottani nők helyzetével, közben van egy hely, ahol a nők tényleg páriák, ez pedig India.
A hely, ahol több száz férfira jut egy nő, ahol nőként hálás lehetsz, hogy egyáltalán életben hagytak, mikor megszülettél.
A hely, ahol egy bigott erkölcsrendészetnek nagyobb hatalma van, mint a hatóságoknak.
A hely, ahol bűn szeretni, és ha megszeged a teljesen értelmetlen szokásokat, a halált kockáztatod. Mindegy, hogy szegény vagy, vagy gazdag.
A hely, ahova szerencsések vagyunk, hogy nem oda születtünk.

Ez egy nagyon érdekes könyv és egy nagyon érdekes téma, az Indiában a hagyományokban máig élő kasztrendszer, gazdasági helyzet és egyéb társadalmi hagyományok befolyása a lányok és nők életére, hogy a családnak joga van megölni a „család nevének becsülete” védelmében azt a lányt, sőt, fiút is, aki az előre elrendezett házasságnak ellenszegül. Az elmúlt években egyre nagyobb médiafigyelmet kaptak az ilyen esetek, bár ez nem oldja meg a problémát, a nyilvánosság talán valamennyit segít a helyzet előremozdításában.
Sok mindent megértettem ebből a könyvből, megerősített például abban, hogy a szorgos családfakutatások, amikkel végül kimutatják, hogy egy-egy pár tagjai állnak-e vagy sem távoli rokonságban egymással, valószínűleg kevésbé alapulnak valódi dokumentáción, és sokkal inkább szólnak az idősebb, településvezető férfiak kontrolljáról a döntések felett. Szívszorító volt arról is olvasni, hogy mennyire kiskorúsítják a lányokat, és bizonyos szempontból a fiúkat is, és hogy ez milyen mélyen átitatja a társadalmat: még fővárosban, szinte multijellegű cégnél együtt dolgozó, felsőfokú végzettségű fiatalok is könnyen olyan helyzetben találhatják magukat, hogy a szökés és rejtőzködés legyen az egyetlen megoldásuk. Meg aztán az is megfogott még ebben a kiskorúsításban, hogy sok párnak mennyire nincs abszolút semmi élettapasztalata, sem önismerete, sem világismerete, csak kétségbeesetten összekapaszkodnak, egy olyan életkorban vagy olyan szituációban, amikor egyébként egyáltalán nem biztos, hogy tényleg ez az igaz szerelem, vagy tényleg örökké tart az örökké, de ahol esélyed sincs ismereteket szerezni és stabil, támogató, odafigyelő háttérrel kísérletezni, ott gyakran ez az egy esély mutatkozik arra, hogy máshogy legyen, mint ahogy korábban volt.

Némileg zaklatott és személyes hangvételű értékelés következik, gyenge idegzetűeknek nem ajánlott.

Olvastad A szolgálólány meséjét Margaret Atwoodtól, Jennie Melamed Lányok csöndjét vagy esetleg Naomi Alderman legújabb sikerkönyvét, A hatalmat?
És amikor befejezted, akkor egy kicsit azért megnyugodtál, hogy azért ennyire nem állunk rosszul, és az egész ebben a formában csak kitaláció?
Tedd félre őket egy kicsit, és olvass el pár fejezetet a Love Commando-ból.

Szülj fiút.

Mi – én, te, az édesanyád, a húgod, a nagynénéd, a barátnőd –, mi mind egy kényelmes, individulalista világban élünk, ahol a társadalom alapját az egyén boldogulása képzi. Erről persze lehet vitatkozni, hogy mennyire jó vagy rossz, milyen előnyei és hátrányai vannak, de most inkább nézzük meg egy kicsit, hogy mi történik még napjainkban is egy olyan társadalomban, ahol az alapegység nem az egyén, hanem a család. És ahol a férfiak „a nők kezébe helyezik a becsületüket”.

A világ különböző részein nők milliói élnek úgy, hogy az is kérdéses, hogy megszülethetnek-e egyáltalán (Indiában minden negyedik lány csecsemőt vízbe fojtanak, vagy még születés előtt elhajtják). Úgy, hogy egy kislányt vagy akár fiatal nőt véresre verhet a családja, ha egy ismeretlen férfival áll szóba. Úgy, hogy a tizenöt éves hajadonok háta mögött összesúgnak a faluban. Úgy, hogy a szerelembe esést az illető családtagjai kínzással és halállal jutalmazzák.

Ez a könyv Indiáról szól, ottani történeteket dolgoz fel. Indiában több, mint egymilliárd ember él, a világ egyik vezető gazdaságával rendelkezik, de társadalmi szinten sok szempontból még nem tudott felzárkózni a modern világhoz. Erre az egyik legmocskosabb példa a becsületgyilkosságok történe: évente több száz fiatal párt gyilkolnak meg a saját családtagjaik, mert a kasztrendszerre és egyéb hagyományokra való tekintet nélkül, ők úgy döntenek, hogy szerelemből házasodnak.
Van, akit brutálisan megfojtanak. Van, akit öngyilkosságra kényszerítenek, Van, akit agyonvernek. Másokat lelőnek, növényvédőszert itatnak velük, patkánymérget etetnek, vagy még sorolhatnám.
És nem csak lányok az áldozatok: a fiú ugyanúgy bűnt követ el, ha szerelemből házasodik, és nem várja ki, hogy megfelelő menyasszonyt válasszanak neki, ezért sok esetben a menyasszony családja őt sem kíméli. Indiában a népességnek egy igen jelentős része halálos kockázatot vállal azzal, ha szerelembe esik, legyen bármilyen távol a hazájától.

Vannak azért már változásra utaló jelek, de a helyzet elkeserítő. A Delhiben alapult, mára több százezer tagot számláló Love Commando egy olyan szervezet, akik ma már India-szerte segítenek a veszélybe került szerelmespároknak: bújtatják őket, legálisan összeadják őket, igyekeznek rendőri védelmet nyújtani számukra. Munkájukat nehezíti, hogy az állam még mindig nem mer egyértelműen kiállni mellettük, a rendőrség sok helyen korrupt és ugyanúgy az erőszak oldalán áll, mint a sértett családok, hogy nincs állandó bevételük, és – ami az én szememben talán a legnagyobb nehézség –, hogy a fiatal párok sem akarnak kiállni a média elé a történetükkel, hogy ne vessenek rossz fényt a családra, akiknek a saját kis közösségükben ellehetetlenedne az életük, ha elvesztenék a becsületüket. A szöktetett lányok közül sokan még sosem jártak a falujukon kívül, de akik minden más szempontból „modernek”, azaz egyetemre járnak és esetleg az ország másik felében dolgoznak, azok is szoros kapcsolatot ápolnak a családjukkal, és képtelenek elhinni, hogy őket is bánthatják, hogy velük is megtörténhet.

Iszonyatosan megrázó volt ez a könyv, nem csak azért, mert ez a téma eddig szinte teljesen ismeretlen volt előttem, hanem azért is, mert tudtam, hogy a könyv minden szava igaz. És Balogh Boglárka nem egy, nem két történetet mutat be, hanem sokat, mindegyik hasonló sémára épül, és reménykedem, reménykedem, hogy hátha ennek legalább egy kicsit pozitív vége lesz.
És nem.

Itt ülök a szobámban, 26 éves fejjel. Nem vagyok sem gazdag, sem szegény, de van tető a fejem felett, és egészségesnek mondhatom magam. A családban én vagyok az első diplomás, és olyan munkahelyen dolgozom, ahová öröm bejárni. Bár a társamat még nem találtam meg, igazi barátokban nem szenvedek hiányt, és bármit szeretnék, a szüleim és a testvérem maximálisan támogatnak. Szerencsésnek mondhatom magam… Szerencsésnek, mert nekem nem kell rettegnem a napi szintű pofonoktól, verésektől. Mert eldönthetem, hol szeretnék tanulni, élni, dolgozni. Mert bárkivel barátkozhatok, korra, nemre és hovatartozásra való tekintettel. Mert nem mások választják ki számomra a társat, és házasodhatok szerelemből. Mert én határozhatom meg (elviekben), hogy hány gyermeket szeretnék szülni. Mert nem kell feladnom önmagam és a nőiességemet egyetlen férfi miatt sem.
Ez a könyv a durva valóságával annyira felháborító, megdöbbentő és szívbemarkoló, hogy kötelezővé tenném mindenki, nő és férfi, 16 éves és 60 éves számára, ha nem másért, okulásért: lehetne sokkal rosszabb is az élet!
Szeretnék még olvasni Balogh Boglárkától!

Letaglózott, de nagyon jó könyv volt. A címe elég fura, de erről nem a könyv tehet, ugyanis ezt a nevet adták annak az indiai szervezetnek, amiben önkéntesek egy csoportja kínál segítséget az úgynevezett becsületgyilkosságok potenciális áldozatainak. India egy része bármennyire is nyugatiasodott és a mi fogalmaink szerint civilizált, egyes vidéki részein tilos a lányoknak szerelemből vagy rangon és kaszton alul házasodni, amennyiben megteszik, saját családjuk fordul ellenük és gyilkolja meg őket, sőt ez a „hagyomány” az országból elvándorolt, nyugati városokban élő indiaiak esetében is előfordul, ami talán még megdöbbentőbb.
Részletesen leírja a szerző a „nyugati” és az indiai gondolkodásmód közötti különbséget, levezeti azt, hogy miért is logikus ebbe a gondolkodásmódba illesztve a becsület gyilkosságok nem is csak kényszere, hanem kötelessége. A családtagok büszkék arra, hogy ha egy lány ’megesett” ,akkor becsületgyilkosságot követnek el annak érdekében, hogy kiköszörüljék a család becsületén esett csorbát, és hivatalos, jogi úton sokszor nem is ítélik el őket érte. Anyák, apák, testvérek fordulnak a saját lányuk, testvérük ellen, ha azok szerelemből akarnak (és mernek!) házasodni.
Érzékletesen írja le az indiai ember gondolkodásmódját és sok helyi szokást, pl halottégetést, a Gangesz szent vizével végzett szertartásokat is.
Nem foglal állást durván, nem ítéli el a más gondolkodásmódból adódó, a nyugati ember számára felfoghatatlan elvárt és el nem ítélt gyilkolást, de a leírt történeteken keresztül azért érezhető, hogy bármennyire is szereti a szerző Indiát, vannak olyan rétegei, amikkel nem tud azonosulni.
Nagyon érdekes, ajánlom mindenkinek.

Sokszor csókol India, mi?!
Hát engem egyáltalán nem.
Félútig nem tudtam elhinni ezt a könyvet, hiába tudtam az eszemmel, hogy nem hazugság.
Később már nem akartam elhinni.
Feldühített, megdöbbentett és talán igen, ki is ölt valamit belőlem. Elborzaszt, hogy Indiában ezren és ezren halnak meg csak úgy, és senki nem tud, illetve aki tudna, nem akar tenni ellene. A becsületért gyilkolnak – és észre sem veszik a több ezer éves hagyományaik berögződése miatt, micsoda szégyenfoltot is ejtenek magukon, az emberiségen. Sajnálom, ez esetben nem tudok toleráns lenni. Nem és nem.

Utáltam ezt az egész képet, világot, valóságot. Hogy a nőket „értéknek” tekintik, szabad akarattal nem rendelkező élőlénynek, és terrorizálják, szabályozzák, kivégzik őket. Furcsa egy könyv volt ez, mert a szörnyűségek ellenére mégis hangsúlyozta a szerző, hogy India gyönyörű, és a sár mellett ott az arany is…
Hát, biztos. Én ezt most nem érzem. Egyelőre csak a mocskot, a korrupciót, a gyilkosságokat, a tehetetlenséget, a Gangesz partján kutyák marcangolta holttesteket látom. Túl mimóza és naiv és szabad gondolkodású vagyok én ehhez.

Csakhogy mindezek ellenére ezt mégis egy jó könyvnek tartom. „Hajítsd el, aztán öleld magadhoz”, leginkább talán így jellemezhető.

Harti, Arun, Azad, Nitu és az a rengeteg fiatal, akikről ez a könyv kicsit is szól: a mennyországot kívánom nektek! A poklot már megkaptátok.

Indiába akarok menni! Most!
Eddig is vonzott az indiai kultúra, de ez a könyv után szerelmes lettem. Lenyűgözött Bogi írásmódja, az alázat, amivel tiszteli ezt a színes, fűszeres országot. Nem az a tipikus fényezős könyv volt, éreztem benne a meggyőződést, az igazi érzelmeket egy idegen kultúra iránt.
Emellett mélységesen megdöbbentett a becsületgyilkosságok gyakorisága és az a veszélyesen hagyománytisztelő gondolkodás, ami India nagy részét jellemzi. A 21. században nem szabadna ilyeneknek megtörténnie, sem Indiában sem máshol. Nincs joga egy embernek önkényesen döntenie egy másik ember élete vagy halála felett. Tagadhatatlan a Love Commando munkájának társadalmi értéke, az emberség és elkötelezettség a tagokban, amivel más emberek problémáinak megoldására áldozzák az életüket. Egyszer szeretnék ellátogatni hozzájuk, és megismerni az igazi Indiát.
A befejezést nem akartam elhinni. Nem így kellett volna lennie.

Nem akkor fedezel fel egy országot, ha megnézed a nevezetességeit, a turistáknak „kikészített” részeket és látnivalókat, hanem az ott élő emberek életén, gondolatain és mentalitásán keresztül jutsz el igazán oda.

Megdöbbentő könyv, sokszor olvastam összeszorult torokkal. Milyen életem lenne, ha oda születek? Ki lenne a gyermekeim apja? Vajon megéltem volna az életkoromat?
Biztosan csodálatos helyekkel van tele India, de hálás vagyok, hogy nem oda születtem.

Sajnos arra már nem emlékszem, hogy mikor és hol vásároltam ezt a könyvet, viszont azt tudom, hogy nem volt véletlen, mint ahogy az sem, hogy pontosan most olvastam el.
Mi tagadás, nagyon megérintett, elszomorított, elgondolkodtatott, hogy mi mindenre képes az emberi faj a hagyomány, a múlt tisztelete, az értékek és törvények betartása nevében. Ami pedig a legszörnyűbb, hogy a becsület nevében teszi mindezt. Igaz, nekünk, más kultúrában szocializálódott nyugatiaknak könnyű vesszőt törni egy ismeretlen kultúra szokásai fölött, viszont úgy gondolom ismernünk kell, hogy mi zajlik a világban ahhoz, hogy jobban megértsük ezeket a tetteket. Csak ismeret birtokában tudnánk esetleg „segíteni”, még ha csak képletesen is…
Úgy gondolom, ezeket a történeteket mindenkinek ismernie kellene…

Bár a címről elsőre talán mindenkinek egy spanyol szappanopera ugrik be, már a könyv első oldalai bebizonyítják, hogy itt bizony egy nagyon komoly és igen aktuális témát feszegető „gyűjteményről” van szó. Nem véletlenül használtam a gyűjtemény szót, hiszen nem egy lineáris történetről beszélhetünk, ugyanis a kötet több valós esetet vesz górcső alá, amelyek együtt alkotnak egy hatalmas egészt. Love Commando-nak hívjuk azt a szervezetet Indiában, amely a becsületgyilkosságok elől menekülő szerelmes fiatalokat szeretné megmenteni, biztonságba helyezni, majd pedig segíteni nekik egy új és veszélyektől mentes életet biztosítani számukra. Természetesen ez az egész közel sem írható le pár mondattal, a helyzet sem sokszor egyértelmű, és erre világít rá Balogh Boglárka is. Nem ítélhetjük el semelyik oldalt, többről van szó, mint amit mi, európai emberek meg tudnánk érteni és megfelelően átérezni.
Bővebb értékelésem: http://varazstinta.blogspot.com/2018/08/felfedeztem-sok…