Vadócok ​a Bükkben 9 csillagozás

Balogh Béni: Vadócok a Bükkben Balogh Béni: Vadócok a Bükkben

A szerző írja könyvéről: „Szülőföldem, a vadregényes Bükk szebbnél szebb tájai elevenednek meg e lapokon. A szelíd-erdős hegyekből a magos dombokra átváltó Bükkháton telt el életem első, számomra felejthetetlen 13 esztendeje. itt tanultam meg fehér arcú, kedves édesanyámtól az édes magyar nyelvet. Itt éltem át hegyi árvizeket, a fél falut csaknem elpusztító tűzvészeket. Itt tanultam meg a fényes-fekete palatáblán a betűvetést, hogy örökre a betűk szerelmesévé váljak. Itt locsolkodtam először, itt vittem májfát a kislányoknak, itt követtem el számtalan csínyt vadóctársaimmal – de itt tanultam meg a munka becsülésék is. A kedves bükki tájtól, a drága szülőföldtől sosem szakadtam el. Sokszor gondolatban is otthon járok. A kékesszürke téli alkonyok, a tavaszi mélykék ibolyák, az aranysárga rétiboglárkák, a legelésző, riadt szemű őzek képe örökre a szívembe vésődött. Immár kitörölhetetlenül…”

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

>!
Holnap, Budapest, 2000
252 oldal · ISBN: 9633464021 · Illusztrálta: Bánfalvy Ákos
>!
Móra, Budapest, 1984
266 oldal · keménytáblás · ISBN: 9631136825
>!
Móra, Budapest, 1984

Enciklopédia 2

Szereplők népszerűség szerint

Balogh Benjámin


Kedvencelte 2

Várólistára tette 4

Kívánságlistára tette 6


Kiemelt értékelések

btunde P>!
Balogh Béni: Vadócok a Bükkben

Teljes mértékben elfogult vagyok, az értékelésemben sem tudok kicsit sem tárgyilagos lenni. Az író a dédnagymamám és nagyszüleim között született félúton, de az a világ még sokkal lassabb volt, így egy az egyben, mintha nagymamámat hallottam volna sztorizgatni. Ugyanazok a szavak, fordulatok, amiket még apukám is használ időnként, sőt nagymamámnál magunk is sokszor átvettük a tájszólást. De nagymamám már tizenhárom éve nincs velünk, és bizony sok mindent vitt magával. Ráadásul nem emlékszem, hogy olvastam volna már olyan könyvet, ami a mi környékünkön játszódik. Sok helyszínt el sem kell képzelnem, hisz látom magam előtt. Na és elkerülhetetlenül eszembe jutott az első szerelmem, aki szintén Balogh volt, talán szegről-végről rokon is, és pont ilyen igazi falusi fiú volt ugyanilyen jó cimborákkal, akitől még elvárták, hogy dolgozzon a ház körül. De mi is dolgoztunk, bár akkor már nagymamámnak nagy földjei nem voltak, és tehenet, lovat sem tartott már, de disznóvágás azért még volt, és a kertje is hatalmas volt (itt biztos három-négy háztömböt már ráhúztak volna lakásonként 95millióért). Rokonoknál ló is volt még, akinek a zab nagyim házának egyik szobájában volt. Semmi más nem volt ott, csak zab többnyire térd magasságig. Ritkán engedtek be oda, pedig imádtunk benne fetrengeni…
Hát ezért volt, hogy nagyon akartam olvasni, de nagyon nem akartam a végére érni, és ahogy mégiscsak közeledett, egyre szomorúbb lettem.


Népszerű idézetek

btunde P>!

– Mi is a te neved? – kérdezte a tiszteletes.
– Balogh Benjáminnak hívnak, de röviden csak Béninek neveznek. 1922. július 22-én születtem, de hivatalosan augusztus elsején.
– Hogyan? – nézett rám csodálkozóan Kersztúry.
– Hát az úgy történt – mosolyodtam el –, hogy az anyakönyvvezető valami részeges ember volt Sátán, a szomszéd faluban, ahol a körjegyzőség irodája székelt. 23-án, mikor az édesapám, vagy talán más, bejelentett, hát őkigyelme akkor is alaposan be volt „káfolva”… Annyi becsület azonban szorult beléje, hogy részegen mégsem írta be a nevemet. Nyilván arra gondolt, hátha eltéveszti. Sebtiben felírta hát egy kis cédulára, s megígérte, hogy ha jobban „ráér”, majd bevezeti… Úgy látszik, nyolc napig kellett erre várnia, mert augusztus elsejére írt be.

201. oldal

Kapcsolódó szócikkek: 1922 · Balogh Benjámin
6 hozzászólás
btunde P>!

Ezután következett az öntözködés.
Nagy ívben emeltem a magasba rózsavizes üvegemet, és amúgy istenigazában meglocsoltam Piroskát.
– Elég lesz már! – kacagott a leány hangosan, jóízűen.
Én persze nem hagytam abba. Ha már húsvét, hát legyen húsvét! – gondoltam. És mikor a fél üveggel kilocsoltam, rettenetes meglepetés ért! Az üveg szájára kötött rongydarab leesett, s a vízsugárban egy ezüstszínű pompás kis halacska repült a lány nyaka felé.
Piroska erre rettenetest sikoltott, majd kirohant a szobából. Lajos bátyám rosszallóan csóválta a fejét, mert rájött, hogy patakvízzel locsolunk… Bizony, szégyelltük a dolgot.
S én pedig első osztályos fejemmel nem tehettem mást, mint hogy kegyetlenül sírva fakadtam.

72-73. oldal

btunde P>!

A sír szájánál ismét beszélt a pap, majd a gyászolók újabb temetési éneket kezdtek:
Nincs már szívem félelmére
nézni sírom fenekére…
Ezalatt kapás emberek – a helybeli rokonságból kikerült sírásó parasztok – lassan húzták a rögöket, és egy gazdag élet végére örök pont került…

104. oldal

btunde P>!

Szilvási nagyapa temetése után valami különös, nyomott csendesség telepedett a családunkra. Édesanyám kedves, fehér arca szinte fakóvá vált, és gyakran fájdalmasan felsóhajtott.
(Szilvási nagyanyám szívbetegségben igen korán meghalt, s gyermekeit nagyapám nevelte egyedül. Ő pótolta valójában az eltávozottat is. Ezért is ragaszkodott ennyire hozzá édesanyám.)
A szomorú esemény még az erős egyéniségű Balogh nagyapát is megviselte. Némán üldögélt hátsó kis szobájában, és nagyokat, mélyeket köhögött.

104. oldal

btunde P>!

Ebben az évben későn jött a tavasz. De mikor megérkezett, szinte napok alatt újzöld lett a világ. A kerti szilfavák tejfehér, habos virágai nehéz, álmosító illatot leheltek, s csupán a halálos beteg ajkán nem termett nóta.
A rétek pedig? Jaj, aki sosem látott hegyi rétet, az nem is sejti, micsoda százszínű virágszőnyeget sző a kikelet varázslatos ujja!

104. oldal

1 hozzászólás
btunde P>!

Szilvási nagyapád olvasott ember vót. Ő gyakran emlegette, hogy a magyarok története az igazságtalanságok története. Merthogy az urak torzsalkodtak egymással, s gyakran elárulták az országot a maguk jobbvoltáért.

136. oldal

btunde P>!

Alig ültek el faluszerte a mérési ügy hullámai, máris hallatlanul érdekes dolog ejtett ámulatba bennünket.
A nótagép.
A nép nevezte el így – valójában egy gramofon volt. Egy fiatal bányász, Budai József szerezte valahol, s egyik vasárnap délután az ablakukban meg is szólaltatta.
Mint valami égi csudára, úgy gyűlt oda a falu népe. Eddig még effélét nem láttak Nekézsenyben. Az emberek ámultak-bámultak.

– Megbolondítja a fiatalságot – mondogatták mérgesen.
Mert amikor az újzöld lombú erdők közé beszökött a május varázsos illata, hát Budai Józsi már hétköznap este is kitette a „gramofont”, s zenéjére a fiatalság önfeledten ropta a táncot.
E tájban állandóan azzal nyüstöltem a szüleimet, hogy ők is vegyenek ilyet.

– No, én ennél különbet szerzek – szólott az egyik este nagyobbik bátyám, s nagy csodálkozásomra elmagyarázta, hogy a leghíresebb nótagép a rádió.

170-171. oldal

btunde P>!

Végre július első napjaiban megérkezett.
– Hoztam rádiót! – volt az első szava.

– Sajnos, ez nem hangos – magyarázta. – Itt van ez a két kagyló, ezt a fülére teszi az ember, és akár külföldi adásokat is foghat.
Csalódottan néztem a detektoros készülékre. Azt hittem, olyan hangos lesz, mint a gramofon, s majd én is azzal zenélek a táncoló fiatalságnak.
A rádióval persze előre eldicsekedtem cimboráimnak, akik már telekürtölték vele a falut.

Végül azonban semmi sem lett a dologból, a detektoros rádió sohase szólalt meg. …
Zsiga és Gyurka kíváncsian nyitottak be.
– Felsülőnk, nem jó a rádió! – súgtam Zsigának.
A nagydarab, szőke gyerek megvakarta a tarkóját, és erősen töprengett. Végül is félrehívott, és azt mondta:
– Rá se ránts, cimbora! Elbolondíjjuk ezeket a maflákat. Kiteszed a rádiót az ablakba. Csivirgetsz-csavargatsz rajta. Ernő bátyád pedig leül a fődre, oszt ott muzsikál… Persze úgy, hogy ne látszódjék ki… Az a sok szamár meg azt hiszi odakint, hogy csakugyan a rádió adja a zenét!
Nagyot kacagtam a merész ötleten, s rögvest futottam Ernőhöz. Kisebbik bátyám, ki ekkortájt húsz év körüli legény volt, hallani sem akart a dologról.
– Nem vagyok én bohóc!
Végül azonban édesapánk rábeszélésére mégiscsak belement a dologba. Kétrét görnyedve, hogy a kapuban téblábolók észre ne vegyék, belülről az ablak alá, a földre ült a hegedűjével.
Zsiga és Gyurka kimentek a tömeg közé, és váltig mondogatták
– Rögtön szól a rádió! Úgy tudjuk, éppen csárdás következik.
Én erre kitettem az ablakba a készüléket, és nagy komolyan csavargatni kezdtem.
Ernő az ablak alatti rejtekében a rádióbemondót utánozva megszólalt:
– Halló, Rádió Budapest! Kedves hallgatóink! Magyari Imre, a világhírű prímás játszik!
Aztán menten muzsikálni kezdte az ismert csárdást…
A bámészkodó fiatalság egy ideig csak hallgatott, végül is a mozgékonyabbak táncra perdültek.
Talán jó egy órát is muzsikált így Ernő, s mindenki szentül hitte – rajtunk kívül –, hogy a rádió szól. Szüleim is, Zsigáék is pukkadoztak a nevetéstől.
Isten tudja, meddig tartott volna az egész, ha Ernő meg nem unja az ülést.
– Tyúkszem nő a fenekemen – morogta rejtekében.
S ekkor a táncolók ámulata közben felállott, meghajolt, s ezt kiáltotta feléjük:
– Köszönjük a nagyérdemű közönség szíves pártfogását, de mivel az ülőgumóm elzsibbadt, hát ezért beszüntetjük a rádiózást – s magasra emelte a hegedűt.
Támadt is erre olyan hahota és ékes káromkodás, hogy talán még a szomszédos Dédesben is hallották!

171-173. oldal

1 hozzászólás
btunde P>!

Idősb Balogh Béni emelte fel a hajdan jobbágy-, később kisparaszti sorban élő Balogh családot. Valójában egészen fiatalon nősült meg, feleségül véve a falu leggazdagabb lányát, Tóth Máriát. A Tóth szülők eleinte hallani sem akartak a szegény fiúval kötendő házasságról. Nagyanyám azonban nem törődött ezzel, vállalta sorsát a szegény legény oldalán. …
– Ne félj, majd gazdagok leszünk mi is! – így biztatta nagyapa nagymamát.
És azok is lettek! Mindez elsősorban nagyapámnak volt köszönhető.

A Tóth család pedig – mit tesz Isten – nagyanyám öccse, Tóth János „jóvoltából” elszegényedett.

Idősb Balogh Béni híre természetesen bejárta az egész környéket. Voltak, akik erős túlzással parasztnábobnak, sőt barkókirálynak nevezték.
Híre eljutott Szabó Dezső fülébe is, aki egy nyáron a szomszédos Nagyvisnyón nyaralt. Az író nagyapám életének egyes eseményeit felhasználva írta meg a Tenger és temető című kisregényét…

66-67. oldal

btunde P>!

E váratlan hír igen nagy örömmel töltött el, mert egy falusi gyerek számára a lagzi a világ legnagyobb boldogságát jelentette.

Bent a mi házunkban nagy tisztességgel fogadták a nagyvőfélyt, ki szép, zengzetes versben tudatta jövetele célját. Bort is kapott, talán nem is egy pohárral.
És amikor elment, örömömben a padlásig ugrottam.
– Lagziba menek, lagziba menek!… Méghozzá szekeresnek!
(A szekeresnek szekérrel kellett mennie a lagziba. Az idő tájt a körjegyzőség Sátán volt, a szomszéd faluban, s véle együtt az anyakönyvi hivatal is. Ezért a polgári esküvőre odavitték a menyasszonyt s a vőlegényt, persze szekérrel, felcsengőzött, felpántlikázott lovakkal.)

74. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Székely Tibor: Kumevava, az őserdő fia
Burger Barna: Kékvándor
Baráz Csaba: Kaptárkövek földje
Baráz Csaba (szerk.): Tér és idő határán
Baráz Csaba: Kaptárkövek
Baráz Csaba (szerk.): Felsőtárkányi tanösvények
Baráz Csaba – Dudás György – Holló Sándor – Szuromi László – Vojtkó András (szerk.): A Mátrai Tájvédelmi Körzet
Tóth Viktória: A Kék
Nagy Balázs: Magyarország legszebb túraútvonalai
Gimes Endre: Észak-Dunántúl