Így ​lettünk bajnokok 5 csillagozás

Klasszisaink útja a kezdetektől a felnőtté válásig
Ballai Attila – Bruckner Gábor – Gy. Szabó Csilla – Török László: Így lettünk bajnokok

Hogyan ​került Szilágyi Áron éppen a Fazekas Gimnáziumba? Mi Berki Krisztián máig tartó ragaszkodásának oka nevelőedzőjéhez? Miért élt önálló életet már 17 évesen Liu Shaolin Sándor?
Az Így lettünk bajnokok című könyv sajátos szemszögből megírt portrékötet, amelyben a jelenlegi hazai sportélet harminc kiválóságának fiatalkori történetét mesélik el a szerzők. Arra a kérdésre keresik a választ, hogy miképpen csinálták, milyenek voltak gyerekként azok, akiknek végül bejött a sportkarrier, vagyis eljutottak a világhírig? Az egyes sportágak ikonjainak olvasmányos sztorijai tanulságok sorával szolgálnak a mai fiatal sportolóknak, azok edzőinek, szüleinek, hiszen az írásokból kiderül: bár a világsikerekig sokféle út vezet, az akaratnak, a kitartásnak, a jó és rossz döntéseknek, a hibák beismerésének, a változtatni tudás képességének, a közvetlen környezetnek egyenként is meghatározó szerepe lehet a cél elérésében.
A MediaBook Kiadó legújabb kötete négy kiváló sportújságíró,… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2019

>!
Mediabook, 2019
372 oldal · ISBN: 9786158127400

Enciklopédia 29


Várólistára tette 3

Kívánságlistára tette 3


Kiemelt értékelések

gesztenye11>!
Ballai Attila – Bruckner Gábor – Gy. Szabó Csilla – Török László: Így lettünk bajnokok

A magyar sport mindig is bővelkedett tehetségekben. A könyv olyan, már komoly nemzetközi eredményekkel, olimpiai, világ-és Európa-bajnoki címekkel vagy érmekkel rendelkező magyar sportolók gyerekkoráról, karrierjének kezdeteiről közöl portrékat, akik a tehetségüket már bizonyították, és a megjelenés időpontjában többségük még versenyszerűen sportolt. Szó van itt lelkesedésről, példaképről, akaratról, tehetségről, kitartásról, szorgalomról, alázatról, lemondásról, szülői, edzői vagy éppen iskolai támogatásról. A riportok olvasmányosak, helyenként olvashatunk sztorikat, kisebb-nagyobb hullámvölgyekről, esetenként fura sérülésekről is – de egyben megegyeznek: az itt szereplő bajnokok mind akartak élni azzal a lehetőséggel, ami nekik megadatott. A sportágak széles skáláján mozog a könyv, az atlétikától a labdajátékokon át a vívásig, és bár egyik vagy másik személy helyett az adott sportágon belül én tudtam volna mást is hozni (akinek esetleg több, vagy fényesebb érme van), de mindenki jogosan szerepel itt, és megérdemelte azt a sikert, ami felé elindult 6, 8, vagy éppen 10 évesen. A bemutatott sportolók kiváló példaképek a mai gyerekeknek is, akik majd egyszer a nyomdokaikba lépnek. A könyv nagyon jó minőségű kivitelben készült, ajándékkönyvnek is alkalmas minden, a sportot éppen most kezdő fiatalnak, vagy éppen a szülőknek – de sportrajongók is nagy érdeklődéssel olvashatják – mint ahogy én is azt tettem!

3 hozzászólás
nyolcadikutas>!
Ballai Attila – Bruckner Gábor – Gy. Szabó Csilla – Török László: Így lettünk bajnokok

Karácsonyi ajándékként kaptam. :-)
Gyönyörű kivitelű könyv. Kemény borító, fényes lapok, szellős oldalak, színes fotók. Tartalmához méltó.
Ha a sportolók útját nézzük, látni, nincs új a nap alatt. Szándék, akarat, kitartás, szorgalom. A végletekig ismert frázisok. De kiviláglik szinte sz összes életútból, a szülői háttér fontossága. Sok esetben kiváló élsportolóink sportoló szülők gyermekeiként csöppentek abba a világba, ami aztán meghatározó lett egész életükre. Nem esik messze az alma a fájától, mondhatnánk. És tényleg. Van persze kivétel, de a szülői szándék a gyermek „sportoltatására” az egészséges élet jegyében címszava alatt, a többi esetben is megtalálható. Nem, nem akar a szülő élsportolót faragni a lányából, fiából. Csak egészséges életet és a mozgás szeretetét. Aztán majd minden kiderül. De egy biztos. Ha a szülő nem lép ebbe az irányba, ha otthon ül és hagyja, hogy a porontya kockuljon egész nap a négy fal között, abból a gyerekből sosem lesz a későbbiekben egy ilyen könyv szereplője.
Persze, mint olvastam, kell olykor szerencse is, illetve lehet valaki kevésbé tehetséges. de kőkemény munkával pallérozódhatunk a legjobbak közé is.
A könyvről azért nem ejthetünk egy rossz szót sem, mert emelkedett hangvételű, minden szereplője, sora magában hordozza a sikert, ennél fogva pozitív kicsengésű. Ez hiányzik a mai világból. A felemelt fej. A jó, a derű, a siker, a pozitív hozzáállás.
Ha híreket nézünk, azt halljuk, megütötte, leszúrta, felrobbant, meghalt, eltűnt, megkéselte, leköpte ez és ez, ezt meg azt. De az nem hír, hogy X, vagy Y boldogan és szeretetben él a családjával, pedig ebből, erről kellene többet hallanunk. Erre tökéletes ellenpélda ez a könyv. Mert csak jót olvasunk belőle. És hogy Liu Shaolin mennyit köszönhet az apjának, hogy Péni puskával a párnája alatt aludt, vagy Michelisz története egy igazi mese, már csak hab a tortán.
Kis adagokban érdemes olvasni. Úgy többet ad, hatásosabb.
Ja! És kis hiányérzetem azért van. Katinka nagyon hiányzott belőle!

Vanek_úr>!
Ballai Attila – Bruckner Gábor – Gy. Szabó Csilla – Török László: Így lettünk bajnokok

Mi másról is szólna a könyv, mint alázatról s kitartásról. Olyan emberekről, akikre méltán lehetünk büszkék, és akik a világ minden szegletében lerakták Magyarország névjegyét. Talán nincsenek jelentős különbségek az egyes életutakban, de hát mi is jellemzi egy élsportoló életét? Elhivatottság, akarat, felkészülés lemondás. Ilyen tekintetben nem hordoz magában semmiféle újdonságot a kötet, mégis engem annyira magával ragadt, hogy szinte éheztem az újabb és újabb történetekre, és ez 20., vagy a 30. után sem volt másképp.

Bár a fotók miatt talán megkövetelte a fényes papírt és a kemény borítót a kiadvány, mégis igencsak nehézzé vált ezáltal a könyv, ami számomra kényelmetlenné tette az olvasást.


Népszerű idézetek

gesztenye11>!

Kemény élet a miénk, csak összeszorított foggal lehet végigcsinálni. Balczó András egyenesen odáig ment, hogy kijelentette: az öttusázó emberebb az embernél, sportolóbb a sportolónál.

83. oldal - Marosi Ádám - Figyelem, figyelem!

Kapcsolódó szócikkek: Balczó András · öttusa · sportoló
4 hozzászólás
gesztenye11>!

Mert lehet bárki a világ legtehetségesebb sportolója, ha nem akarja szívből és igazán, soha nem lesz belőle bajnok.

239. oldal - Baji Balázs - Nem középiskolás fokon

Kapcsolódó szócikkek: akarat · Baji Balázs (gátfutó) · sportoló · szív · tehetség
gesztenye11>!

Attól kezdve minden edzésen, minden versenyen futott velem a film, amelyben Vitray azt kiabálja: „Olimpiai bajnok: Kammerer Zoltán!” Becsuktam a szemem, és láttam, hallottam magamban az egészet. Talán nem is annyira mellékszál, hogy aztán Vitray közvetítette a sidney-i két aranyamat, meg az athénit is. Pekingben nem volt ott, nem is nyertünk semmit.

341. oldal - Kammerer Zoltán - Űrhajó helyett kajak

gesztenye11>!

Görbét nem lehetett sémákba helyezni, hiba lett volna akár csak törekedni erre. Nyugodtan állíthatom a kollégák nevében is, nagyon sok mindenhez, amit Anita tudott, semmi közünk nem volt. Ez mindarra igaz, amire született, valahonnan ellesett, vagy ösztönösen ráérzett.

30. oldal - Görbicz Anita - Csillag születik

Kapcsolódó szócikkek: Görbicz Anita · megérzés · ösztön · séma · tehetség · törekvés · tudás
gesztenye11>!

Kovács Antal aranya mellett két ezüst és egy bronz kellett ehhez, no meg a magyar szurkoló ama általános vonása, hogy a sikert még a sportnál is jobban szereti.

197. oldal - Csernoviczki Éva - Húsz kiló akarat


Hasonló könyvek címkék alapján

Pethő András: Philipp Lahm
Harle Tamás: Az utolsó 26 óra
Vámos Tamás: A Nemzet Sportolói
Simon István: Michael Schumacher
Hajós Alfréd: Így lettem olimpiai bajnok
Futóarcok
Látó János: „…akkor hát lapát!”
Bokros László: Kovács Zoli
Szabó Tímea: SportSorsok 2.
Bán Tibor – Harmos Zoltán: Puskás Ferenc