50 ​év 0 csillagozás

„Éjfél van s az álom, hogy még ma visszajutunk Bécsbe, szertefoszlik. A Duna túloldaláról lövéseket hallunk. Komáromban úgy látszik, tovább folynak a harcok. Visszagondolok Budapestre s töröm a fejem egy vezércikken, amely lehet, hogy sohasem fog megjelenni… És újra szégyenkezem, mint mindannyian, diplomaták, orvosok és újságírók, akik a nyugati világból azért jöttünk, hogy Budapesten egy kis és bátor nép hívő és bizakodó fiataljai szabadságharcának tanúi lehessünk. Szégyelltük magunkat, mert nem tudtunk igazán segíteni. Szégyelltük magunkat, mert a nagy és szabad nyugati világ – melynek képviselőiként bennünket Budapesten vadidegen emberek átöleltek és megcsókoltak – azokban a napokban, amikor egy európai nemzet felkelt, hogy puszta öklével védelmezze a szabadságot a szovjet tankok ellen, tétlenül nézte, hogyan fojtják vérbe a harcot, míg a halál csendje telepedett a magyar főváros romjaira."