Balla Bálint (szerk.)

50 ​év 0 csillagozás

1956-2006
Balla Bálint (szerk.): 50 év

„Éjfél van s az álom, hogy még ma visszajutunk Bécsbe, szertefoszlik. A Duna túloldaláról lövéseket hallunk. Komáromban úgy látszik, tovább folynak a harcok. Visszagondolok Budapestre s töröm a fejem egy vezércikken, amely lehet, hogy sohasem fog megjelenni… És újra szégyenkezem, mint mindannyian, diplomaták, orvosok és újságírók, akik a nyugati világból azért jöttünk, hogy Budapesten egy kis és bátor nép hívő és bizakodó fiataljai szabadságharcának tanúi lehessünk. Szégyelltük magunkat, mert nem tudtunk igazán segíteni. Szégyelltük magunkat, mert a nagy és szabad nyugati világ – melynek képviselőiként bennünket Budapesten vadidegen emberek átöleltek és megcsókoltak – azokban a napokban, amikor egy európai nemzet felkelt, hogy puszta öklével védelmezze a szabadságot a szovjet tankok ellen, tétlenül nézte, hogyan fojtják vérbe a harcot, míg a halál csendje telepedett a magyar főváros romjaira."

A művek szerzői: Keil Béni, Gaál Enikő, Vályi-Nagy Ágnes, Oplatka András, Bárczay Gyula, Gémes István, Kovács Andor, Mács József, Simon Attila, Lőcsei Pál, Frenkl Róbert, Kiss József, Bereczki Urmas, Rainer M. János, Dávid Gyula, Dupka György

>!
356 oldal · puhatáblás · ISBN: 9630614367

Hasonló könyvek címkék alapján

Szobotka Tibor: Züzü vendégei
Frank Robin – Lars Ritter – Havassy Gergely: Politikai filozófiák zsebkönyve
Fábián Janka: A könyvárus lány
Csoma Mózes: Koreaiak Magyarországon az 1950-es években
Kósa Csaba: Tizenhárom perc
Gorka Eszter: Várni fogunk
Bíró Szabolcs (szerk.): Forradalmak
Béri Géza: Válogatott versek és novellák
Eörsi László: A „budai srácok”
Stefka István: Ötvenhat 50 éve