A ​Magyar Parnasszuson 0 csillagozás

Frivaldszky Imre, a természet kutatója
Bálint Zsolt – id. Frivaldszky János: A Magyar Parnasszuson

Frivaldszky ​Imre (1799–1870) a XIX. század kulturális életének jelentős alakja volt. Élete céljának a Kárpát-medence és a Balkán élővilágának megismerését tűzte ki. Ezért beutazta a történelmi Magyarország minden táját a Tátráktól az Aldunáig, a zalai illír tölgyesektől az erdélyi Mezőségig, és két balkáni utazáson vett részt eljutva a törökországi (Bithynia) Olimposzhoz. Ezeken túl pedig több tudományos expedíciót szervezett az akkor még Török Birodalomhoz tartozó balkáni és nyugat-anatóliai területekre, amelyekről rendszerint gazdag gyűjtött anyaggal tértek haza. Hozzá kell fűzni, hogy ezek a gyűjtőutak igen kalandos körülmények között zajlottak, volt olyan is, amelynek résztvevője sohasem tért haza. Frivaldszky Imre széles látókörű tudós volt, a Természetiek Tárának első hivatásos zoológusa, aki nagyszámú állat- és növényfajt írt le a tudomány számára. A reformkori hazafias törekvésekhez híven a botanikát és a zoológiát anyanyelvén művelte, magyar neveket is adva a fajoknak.… (tovább)

>!
244 oldal · ISBN: 9789639877047

Várólistára tette 1


Hasonló könyvek címkék alapján

Balogh János: Túrkevétől Óceániáig
Száva István – Szalai Sándor: Tengereken és évmilliókon át
Hulej Emese: Egy Teleki gróf Afrikában
Jane Goodall – Douglas Abrams: A remény könyve
Harsányi Zsolt: És mégis mozog a föld
Balogh Boglárka – Bedő Orsolya: Az orrszarvúk hajnala
Kubassek János: A Szahara bűvöletében
Teleki Pál: A földrajzi gondolat története
Lambrecht Kálmán: Herman Ottó élete
Balázs Béla – Ifj. Bartha Lajos – Marik Miklós: Csillagászattörténet