Pedagógiai ​antropológia és egzisztencialista pedagógia 1 csillagozás

Gondolatkörök a mai polgári pedagógiában
Bálint Mária: Pedagógiai antropológia és egzisztencialista pedagógia

A kötet részletes elemzést nyújt az egzisztencialista pedagógiáról, közelebbről nyugat-német válfajáról és az életfilozófiát a nevelés problémáihoz adaptáló ún. pedagógiai antropológiáról. A szerző mindkét irányzatot sajátos, pedagógiai formátumú ideológiaként vizsgálja. Nem elégszik meg az egyes koncepciók belső ellentmondásainak kimutatásával, hanem arra is választ próbál adni, miért és hogyan töltenek be mégis ezek az eklektikus teóriák fontos ideológiai funkciót. A szerkezetében nem monografikus, inkább probléma centrikus megközelítést választó munka egyaránt számíthat érdeklődésre a pedagógia elméleti szakemberei és a mai filozófiai irányzatok iránt érdeklődők körében.

>!
Akadémiai, Budapest, 1980
150 oldal · ISBN: 9630523493

Enciklopédia 33

Szereplők népszerűség szerint

Anton Szemjonovics Makarenko · Friedrich Glaeser · Karl Jaspers · Leopold Prohaska · Otto Friedrich Bollnow · Walter Hilber


Kiemelt értékelések

>!
Morpheus
Bálint Mária: Pedagógiai antropológia és egzisztencialista pedagógia

Az egzisztencialista pedagógia miatt vettem a kezembe ezt a könyvet. Természetesen a megszokott marxista kritikáról van itt szó, hiszen 1980-ban adták ki. De annak ellenére, hogy mindenbe beleköt és értetlenkedik folyamatosan az író (szerintem titokban rokonszenvezett a témával), mégis elég tiszta képet kapunk.
Az egzisztencialista pedagógia lényege elősegíteni azt, hogy minden ember önmaga lehessen, hogy minél kisebb legyen a különbség aközött, aki vagyok, és aközött aki lehetnék. Belátható, hogy erre semmiféle tantervet nem lehet készíteni, csak a tanárt lehet felkészíteni arra, hogy elősegítse az egzisztenciális válság felismerését és a választás választását (például) úgy, hogy felfedi önmagát a tanuló előtt (ÉN-TE kapcsolat) mindenféle alá-fölérendeltségi viszonylatot elvetve. Természetesen ez csak úgy lehetséges, ha maga a pedagógus már végigment ezen a folyamaton, és azt is belátja, hogy az ő útja az ő útja, a tanulóé pedig a tanulóé. Folyton az motoszkált a fejemben, hogy kit is tartanék alkalmasnak ilyen feladatra, hogyan is nézne ki ez a fajta „oktatás”, és arra jutottam, hogy a Irvin D. Yalom által alkalmazott egzisztencialista terápia és csoportterápia lenne erre a legalkalmasabb, persze némi változtatással. Hiszen a csoportterápia nemcsak a pszichés zavarokkal küzdő embereknek remek lehetőség, hanem az úgynevezett egészségeseknek is.
Ezen kívül azt hiszem, remekül bele lehetne integrálni az egzisztencialista pedagógiát a mai demokratikus iskolákba, mint például Summerhill, Shaker Mountain…


Népszerű idézetek

>!
Morpheus

Egyfelől negatív pedagógiai hozzáállás, ha „az ember elhárítja a nehézségeket a gyermek útjából”. Ezzel a „gyermeket egy végtelen gyermeki állapotban visszatartja”; „általában a krízis elhárításával akadályozza az embert a végső, egzisztenciális tapasztalatokban”. Másfelől viszont nem okozhat neki szándékosan ilyen értelemben vett „nehézségeket”. Két okból adódóan. Először mert – láttuk – nem veheti magára a felelősséget a krízis bizonytalan kimeneteléért. Másodszor – most már világos –, azért sem, mert ha a „nehézség” vagy a probléma nem a „saját lét” megértésének során, nem abból magából születik, akkor maga a „nehézség”, a probléma nem is vezethet a „saját lét” megértéséhez és általa a sajátszerű létezéshez.

91. oldal

>!
Morpheus

(…) a „tulajdonképpeni nevelési viszonyban” – mondja Bollnow – „a tanár megszűnik tanárnak, és a tanuló megszűnik tanulónak lenni. Mindketten, túl mindenfajta kor és funkciókülönbségen, tökéletesen egyenlő emberi viszonylatban lépnek egymással kapcsolatba”. „Egzisztenciális érintkezés” csak így jöhet létre köztük.

106. oldal

>!
Morpheus

(…) a „tanácsolás” egyfelől csak bővíti az illető egyén ismeretkörét az adott kérdésben, és ezzel csak lehetőségeinek variációit vázolja fel. Másfelől pedig csak arra szólítja fel az egyént, hogy ezek között a lehetőségek között önmaga válasszon. A döntés tartalmára már – úgymond – nem akar befolyást gyakorolni. Nem akarja megfosztani a döntést meghozó egyént attól a felelősségtől, ami rá hárul. A „tanácsolásnak” egyáltalán csak akkor van helye, ha azt kérik, tehát maga a probléma az illető egyénben vetődik fel. A „tanácsolás” is „autonóm lénynek” tekinti az embert, és választását, döntését még csak nem is sugallhatja, csupán a helyzet „megvilágítását” segíti.

98. oldal

Kapcsolódó szócikkek: döntés · ember, emberiség · felelősség
>!
Morpheus

(…) a létmegértési folyamat, azaz a sajátszerű létezés és lényeg kibontása tulajdonképpen nem folyamat. Nem folyamatosan, hanem megszakításokon keresztül, válságok-krízisek során át zajlik, minthogy éppen e válságokban lobban fel az egzisztencia, tehát az egzisztencia megértésének lehetősége is. A pedagógiai szituációk ezért ugyancsak krízis-struktúrájúak, válságszerűek. A folyamatos folyamatot megszakítják, úgy, hogy az ember önmagával szembesülni kényszerül, és ennek pozitív eredményeként az ember korábbi önmagától elszakadva „új önmagát” hoz létre. Így van „előrehaladás”, van „fejlődés a létmegértésben”, s a sajátszerű létezés megközelítésében is.

99. oldal

>!
Morpheus

Az ember létmegértésének lehetősége – egyben tehát specifikuma – az önmagához való viszony.

99. oldal

>!
Morpheus

Igazi találkozás… csak az a ritka, de döntő folyamat, amelyben az egyik ember a másik embernek a belső magját érinti oly módon, hogy az illető egész eddigi élete, terveivel és elvárásaival együtt felborul, és valami egészen új kezdődik számára. Csak ahol ez sorsszerűen éri az embert, csak ott beszélhetünk tulajdonképpeni találkozásról.

101. oldal

Kapcsolódó szócikkek: ember, emberiség · találkozás
>!
Morpheus

Az embernek a választást kell választania.

102. oldal

Kapcsolódó szócikkek: választás
>!
Morpheus

A nevelő, saját „fedezet nélküli nyitottsága”, illetve „bátorsága” révén voltaképpen nem a „hagyományos” nevelői attitűddel, hanem közvetlenül „emberi lényegével” van jelen a nevelésben. Önmaga csakis így képviselheti a „találkozás” egyik „elemét”, feltételét magában a nevelési szituációban. Azaz csakis így képvisel személyének puszta „odafordításával” lehetőséget az ember „lényegi magvának” formálásához. Nem a nevelési viszony által, hanem saját lényegének kitárulkozása által hathat valóban nevelően, a nevelt „lényegét” érintően. Önmagát is, mint a „találkozás” feltételét nyújtja, anélkül, hogy birtokában lenne olyan eszköznek, vagy akár személyével olyan eszközt jelentene, amely a „találkozás” bekövetkezését feltétlenül biztosítaná.

105. oldal

Kapcsolódó szócikkek: bátorság · ember, emberiség · nevelés · nyitottság
>!
Morpheus

Prohaska viszont már kifejezetten abban jelöli meg az egzisztencializmus legnagyobb pedagógiai értékét, hogy az „rámutat az ember személyességére”, és így lehetőséget teremt "a fenyegető kollektivizmus visszaszorítkozására.

116. oldal

Kapcsolódó szócikkek: egzisztencializmus · Leopold Prohaska · pedagógia
>!
Morpheus

(…)nekem a nevelőnek nincs befolyásom arra, hogy a nevelt „kinyílik-e felém”. "Hogy ő engem, mint felé nyújtott Te-t fogad-e, az csak tőle függ.

120. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Walter Hilber

Hasonló könyvek címkék alapján

Jean-Paul Sartre: Drámák I-II.
Joakim Garff: SAK
Ayn Rand: Az ősforrás
Søren Kierkegaard: A keresztény hit iskolája
Irvin D. Yalom: A Schopenhauer-terápia
Csejtei Dezső: Filozófiai metszetek a halálról
Søren Kierkegaard: Vagy-vagy
Kovács András Bálint – Szilágyi Ákos: Tarkovszkij
Simone de Beauvoir: Az öregség
Alexandre Dumas – Jean-Paul Sartre: Kean, a színész