Kincses ​Kolozsvár I–II. 3 csillagozás

Bálint István János (szerk.): Kincses Kolozsvár I–II. Bálint István János (szerk.): Kincses Kolozsvár I–II.

„Szép ​város, de nem a legszebb. Nemes város, de talán nem a legnemesebb. Ősi város, de semmiképp sem a legősibb. A részek nem tökéletesek, s az egész együtt mégis tökéletes s olyan sírnivalóan szép, mint az az asszony, akit legjobban szerettem ezen a világon” – írja Cs. Szabó László Kolozsvárról. Amikor a szerkesztő, válogató Bálint István János végigtanulmányozta e város múltját, emlékeit, és összeállította ezt az antológiát, arra törekedett, hogy a régészeti emlékek, a várfalak, a tornyok, a hajdanvolt utcák és városrészek, a középkori és az újabb kori Kolozsvár mindennapi életének – a részletek – bemutatásával az egész tökéletességet és szépségét villantsa föl az olvasó előtt. Teljességre persze nem törekedhetett, de sokféle tájékozódott. Régi kövekben, elszállt legendákban és Házsongárd bedőlt sírkövei között is azt kereste, ami maradandó és érték, szép és fontos a mai olvasnak, a múlt iránt érdeklődőnek. A város története ritka szép fejezete a magyar történelemnek;… (tovább)

A művek szerzői: Méri István, László Gyula, Szabó Károly, Bunta Magda, Jósika Miklós, Szamosközy István, Bíró Vencel, Komáromy Andor, Jakó Zsigmond, Herepei János, Evlia Cselebi, Misztótfalusi Kis Miklós, Cserei Mihály, Felvinczi György, Rettegi György, Dézsi Lajos, Vita Zsigmond, Kazinczy Ferenc, Széchenyi István, Lengyel Dániel, Táncsics Mihály, Mező Ferenc, Auguste de Gerando, Kéry Gyula, Jakab Elek, Balás György, Janovics Jenő, Szentimrei Jenő, Longhy A. István, Jordáky Lajos, Pilisi Lajos, Németh Sándor, K. Kovács László, Egri László, Hantos Gyula, Nagy Péter, Gaal György, Apor Péter, Antal Árpád, Papp Ferenc, De Gerando Antonina, Kozma Dezső, Jancsó Elemér, Bisztray Gyula, Makkai László, Gáldi László, Márki Sándor, Imre Sándor, György Lajos, Fitz József, Szabó T. Attila, Mikó Imre, Szabó Lajos, Balogh Jolán, Kelemen Lajos, Debreczeni László, Entz Géza, Bíró József, Kós Károly, Szabó Dezső, Passuth László, Makkai Sándor, Cs. Szabó László, Laczkó Géza, Reményik Sándor, Bartalis János, George Sbârcea, Lakatos István

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Magyar Hírmondó Magvető

>!
Magvető, Budapest, 1987
938 oldal · keménytáblás · ISBN: 9631409503

Enciklopédia 3

Helyszínek népszerűség szerint

Kolozsvár


Most olvassa 1

Várólistára tette 3

Kívánságlistára tette 3


Kiemelt értékelések

ParadoxH>!
Bálint István János (szerk.): Kincses Kolozsvár I–II.

Csak ebben a városban tudok igazán felemelt fővel járni.

„Itt a századok egymásban lélegzettek, s a holtak karonfogták az élőt séta közben. A Király utcai nagy tetejű, vaskosaras ablakú polgárház kapuboltja alatt ugyanúgy állanak a hatalmas hordók, mint 1613 októberében, szüret után, s az ismerős önkénytelenül bepillant, hogy hátha meglátja Bethlen Gábort, aki itt aludt az éjjel, s most indul a fejedelemválasztó országgyűlésbe, élő áldozatul ajánlani fel magát Erdélyért. A gyönyörű házsongárdi temetőben pedig, ahonnan az elköltözöttek néznek le a városra, a vizsgákra készülő diákok tiszteletteljes és bensőséges ismeretségben telepedtek le Szenci Molnár Albert, Apáczai Csere János, Bölöni Farkas Sándor, Jósika Miklós, Brassai Sámuel, a Bethlenek, Bánffyak, Barcsayak társaságába.”

kaporszakall>!
Bálint István János (szerk.): Kincses Kolozsvár I–II.

Kolozsvári helytörténeti gyűjtemény: régészek, történészek, néprajzkutatók, művészettörténészek tanulmányai, írók és költők vallomásai, a város jeles szülöttei, intézményei, épületei… Megemlékezés az egykorvolt, magyar és szász városról, ahogyan az az első világháborúig élt és fejlődött.

A rövid részletek némelyike nekem – a bennszülött Pest-megyeinek – is közelebb hozta Erdélyt, a Királyhágó vidékét, és megmutatott valamit a város varázsából. Ugyanakkor – be kell vallanom – a részletes, leltározós részek (épületek leírásai, utcanevek jegyzéke, egyes intézmények aprólékos története) már inkább fárasztottak, mintsem érdekeltek; azt hiszem, ezeket a fejezeteket csak a várost jól ismerő, ott felcseperedett, vagy egykor ott tanult lokálpatrióták tudják valóban élvezni. Akiknek minden név, hely mond valamit, mindegyikhez fűződik valami személyes emlékük.

A két vaskos kötetből számomra a már korábbról is ismerős erdélyiek alakjai maradnak a legemlékezetesebbek: Apáczai, Misztótfalusi Kis Miklós, Brassai Sámuel. Megtanultam ismerni és becsülni a város egykori bíráját, Lintzegh János szűcsmestert, aki II. Rákóczi György balsikerű lengyelországi kalandja után védelmezte városa érdekeit a török és tatár büntető hordákkal szemben, a civil kurázsi emlékeztesen szép példáját mutatva. Elgondolkoztató a jezsuita kollégium felprédálása, amit Torockai Máté unitárius lelkész biztatására a feldühödött tömeg vitt véghez, Székely Mózes fejedelemsége idején. Különösen tetszettek a régi kolozsvári lakáskultúráról, a hostáti népszokásokról, vagy a kollégiumok mindennapjairól szóló írások.

Azt sem szabad elfelejteni, hogy ez a két kötet 1987-ben jelent meg; az erdélyi magyarok üldöztetésének legsúlyosabb időszakában, nem sokkal a falurombolás bejelentése előtt. A Kádár-korszak beszari külpolitikáját végre felváltotta némi nemzeti érdekeket is érvényesíteni merő irányzat, s ennek kapcsán jelenhetett meg – az Erdély történetének vaskos 3 kötete mellett – ez a gyűjtemény is, jelezve, hogy Erdélyben nem csak neo-dákok élnek, hanem lakott és lakik ott azért más is… Ebben az értelemben ez a munka kordokumentum is: egyszerre dokumentálja Kolozsvár múltját, s a utolsó kádári évek kultúrpolitikáját.

A Széchenyi Könyvtár Elektronikus Könyvtárában is megtalálható (http://www.mek.oszk.hu/07500/07523/), nézzétek meg a tartalomjegyzékét, és kóstolgassatok belőle.


Népszerű idézetek

ParadoxH>!

Átellenünkben lakott „Mommsen”. Azt hallom, esős időben messze kerülték a vizsgáját római jogból. Ilyenkor a tantárgyához méltón úgy irtotta a hallgatókat, mint egy római proskripció. Farkas Lajosnak hívták, Mommsennek csúfolták, de a csúztól olykor-olykor a zsarnok Sulla lett belőle.

Én csak napos időben ismertem. Karonfogva sétálgattunk a Rózsa utcában. A világ folyásáról beszéltünk, a legnagyobb egyetértésben. Éveink összeértek, ő a nőben már csak a lányát látta, én még csak az anyámat. Hatvannégy év volt köztünk. Ma már kevesebb. Ő elért a házsongárdi temetőbe, áll, s visszanéz. Nézi, hogy közeledem.

Kapcsolódó szócikkek: Házsongárd
ParadoxH>!

A fennmaradt céhiratok tanúsága szerint a kolozsvári ötvöscéh nemcsak a legrégibb, de a legnépesebb is volt az erdélyi ötvöscéhek között. 1453–1660 között a különböző iratokban 400 ötvös neve fordul elő, 1501–1600 között kb. 180 ötvös dolgozott Kolozsvárott. A céh regestruma 1561 és 1573 közötti évekből 62, ugyanez regestrum más évekből (összesen 29 év folyamán) 110 ötvösmester nevét őrizte meg. Még a XVIII. század második felében, 1771 februárjában készült kimutatás is 32 ötvösmestert tart nyilván Kolozsvárott. Az ötvösök e nagy számához viszonyítva aránylag kevés olyan a XV-XVI. században készült ötvösmű ismeretes, melyekről a pontos kolozsvári származás megállapítható. A fenti adatok alapján aligha tévedünk, ha azt állítjuk, hogy a XVI. század végéig Kolozsvár volt az erdélyi ötvösművészet központja. Nyilván ezzel is összefügg a „kincses Kolozsvár” elnevezés, mellyel a várost az egykori források illették.

Kapcsolódó szócikkek: Kolozsvár
kaporszakall>!

Barcsay „fejedelem” legendás alakja tűnik fel, Szász Domokos református püspök hatalmas termetével sétál barátai között. Itt korzózik Téglás Gábor, a fehér szekfűs költő, a város dendije. A Nyehó ablakánál Ozoray bácsi, a legrégibb színházi ügynök kövér arca. Székelygulyást reggelizik. Salamon Tóni városi tanácsnok pukkerlizó léptekkel megy át egy bodegába; Deák Pál főkapitány nyikorgó csizmában ellenőrzi a tollforgós csákójú rendőreit. A Sétatér utcában Kakas bácsi bodegájában söröző színészek, öreg és fiatal bohémek… Este, a fenséges szép nyári estében új színek kerülnek a természet festőpalettájára. Az öreg Biasiniban, a nyári zengeráj csillaga Rienzi Mariska mosolyától sülnek a kolozsvári gavallérok; a fényes Kikakerben Boldi bácsi mosolyog kalabriászó törzsvendégeire; a Majális úti Társadalom című kerti kaszinóban exkluzív társaság mulat hangos jókedvvel. Nyár, nyár, szép, boldog, békebeli nyár…

394. oldal, I. kötet - Longhy A. István: Kolozsvár békebeli évei · Longhy A. István

Kapcsolódó szócikkek: Rienzi Mariska
kaporszakall>!

Anno 1694. 4. Januarii.
Az három religión lévő statusok gyűltek bé gubernator uram ő nagysága házában, mivel az catholikusok az kolozsvári reformatum szász templomot kérik; itt telvén amaz közmondás ki: Egér nem tér lyukában, tököt köt az farkára. […]

206. oldal, I. kötet - Czegei Vass György naplója

kaporszakall>!

[…] Ahány ember, annyiféle. Már szalmájára, szálára is. E szigorú, hitvány, cingár, cinegekáplár, szilimán, küsdeg, alacson, a másik nagy lungúj, égimeszelő, cérnakáplár. E peckes, magos, jókötésű, tagbaszakatt, derék, nagy mahomed ember, behemót, drabális, dromedár, a másik nem törpébb, marhanagy, de tórha ember, kappanhangú, gyenge, mind az olájecet, aki úgy jön, minha menne.

Há még bejül! E biza sohase vót valami nagy világ veresse, bugyuta, hájfejű, bódogtalan, málé, muja, hűltszájú, tökéletlen, mutúj, nyim-nyám, tutyimutyi, élhetetlen, teddide-teddoda ember, félszeg, lagymatag, lassú kása, lágy ember, aki mindég csak nyel, lajhár, málészájú, papalatty, csámpás, szuszimuszi, ritka buta ember, okos, mind a tórdai malac, okos, mind a kos, ojam, mind egy faszent, aki csak bámul, mind a bornyú az újkapura, talántám tritty-trotty, mufurc alak, törődött vén trotty is, ojam, mind a fancsali feszület.

A másik jóravaló, áldott jó ember, a légynek se vét, de rátartós, ád magára, tart magára valamit, gangos, gálánt, önfejű, csökönyös, akaratos, mokány ember, mekteccik rajta, hogy ha mekköti, megbicsakolja magát, nem adja bé a derekát. Puzduri, pukkancs, mingyár felmérgelődik, felcsattan, hirtelenkezű, a tetejibe van a füle megett.

A harmadik hepciáskodó, órdináré lármakavaró, mindig ballábbal kőt fel, asz hiszi, hogy Atyaisten, ojan szekánt, hogy a vizet is megbolondíttya, mord, morcos, örökké morcog, ojam, mind a koppantó, nehéz természetű, imátkozni sem lehet kedvire, ágál, megáprehendál, ha nem gazsulálsz nekije, mindég benne lakik valakibe, tudálékos vén salabakter, aki mindenkit letromfól, letácsól, lefőz, végez mindent nagy puffra, nagy feneket kerít mindennek, daraboson beszél, nagy dérrel-durral mindétig csak órdibál, szekéroz, vegzál, rékcumoz, abriktol, bizget, abajgat, pocskondéroz, cégérkedik.

A negyedik lelketlen, csúfondáros hírharang, komiz halálmadár, ojan, mind egy harizsmadár, mindent összeharizsálna, szabadszájú, mindenkit nevezget, csúfneven, szégyentelen, cudar, háládatlan, minden hájjal mekkent, sokféle eszű, tökéletlen, alamuszi, sunyi, simándi, praktikáló, köntörfalazó, facsaroseszű köpenyegforgató, fogadatlan prókátor, aki mindenre tud kádenciát, sokféle fából van a faragva, nagy színész, nagy zsidó.

Az ötödik, az a borostás kopac barát, vijális, léháskodó, figurázó, tolvaj, huncutkodó, pajzán, nagy léha pernahajder, ojan, mind az áprilisi idő; a megél a jég hátán is, megeszi a patkószeget is.

443-444. oldal, I. kötet - Hantos Gyula: A kétvízközti majorok életéből · Hantos Gyula


Hasonló könyvek címkék alapján

Márk József: Csíksomlyói mozaik
Endrődi Sándor (szerk.): Magyar hölgyek életrajzai
Vécsey Aurél: A huszárok
Apor Péter: Metamorphosis Transylvaniae
Neumer Katalin (szerk.): Nyelvfilozófia Locke-tól Kierkegaard-ig
Lászlóffy Aladár – Kántor László: Házsongárd
Tamási Áron: Ábel az országban
Kovács Sándor Iván (szerk.): Magyar utazási irodalom, 15-18. század
Tüskés Tibor: Testvérmúzsák
Mümin Yıldıztaş – Szepesiné Simon Éva – Schmidt Anikó (szerk.): Osmanlı'dan günümüze Türk-Macar ilişkileri / Török–magyar kapcsolatok az Oszmán Birodalomtól napjainkig