Szeleburdi ​család (Szeleburdi család 1.) 95% 270 csillagozás

Imádom ezt a könyvet, mert akár az én családomról is szólhatna….
Imádom ezt a könyvet, mert olyan emlékeket idéz vissza, amelyeken bármikor tudok mosolyogni, nevetni, sírni….
Imádom, mert egy olyan kort idéz vissza, amiről bolondság lenne a mai világban elfeledkezni….
Ez egy könyv, amit a saját gyermekem kezébe is fogok majd adni, és csak remélni tudom, hogy majd benne is ugyanezeket az érzéseket fogja kelteni mint amit most velem tett…mert ez jó :)

Végtelenül kedves történet, nem lehet nem szeretni! Már réges-régen olvastam, most került újra a kezembe, de ugyanolyan örömmel olvastam mint annak idején. Most annyival adott többet az olvasása, hogy sok olyan eseményt, történetet felidézett, ami velünk, kis családunkkal esett meg az évek során. :-)

Gyerekkoromban csak egy-két részletet olvastam belőle, ami megtalálható volt az olvasókönyvemben. Ja, és a filmet is többször megnéztem, és imádtam ezt a mindig hangos, vidám, kicsit őrült családot, ahol a szülők lazák, a gyerekek pedig igazi gyerekek. Szerintem ez a könyv felnőttnek, gyereknek szórakoztató a mai napig. A stílusa, a humora igazán lebilincselő. Nem tudok kiemelni kedvenc részt, mert az egész nagyon tetszett. Talán a karácsony, és a nyaralás volt a legjobb. Csak ajánlani tudom.

Megidézte a múltat egy városi panelban és egy remek kis vidéki nyaralást, amelyben még nekem se volt soha részem. Városi panelban volt, de nem volt ilyen szórakoztató.
Azt hittem túl idejétmúlt lesz ez a gyerekeimnek, akik emeletes házban sem laktak sose, de nagyon tetszett nekik.
Sokmindent tanultunk is, mert azért mi, mint a mai kor gyerekei, (utólag magamat is ide sorolom), okostelefonon néztük meg az általunk (vagy csak általuk) nem ismert szavakat. Kicsit szégyenkezve bevallom, még a barátfüle is ebbe a kategóriába esett. De most majd csinálunk. :)
Nagyon hangulatos volt a sok gyerek, kalandjaik, a panel lakás, a vidéki nagyi, a sok állat, a bolond szomszédok. Jól szórakoztunk! :) :)
Én a legjobban a rododendron setáltatáson. Imádom a flúgos embereket.

Igaza van a fülszövegnek, aki ezt a könyvet írta, ismeri és szereti a gyerekeket az élővilágot. Roppant vicces napló formájában egy kisfiú meséli el, valamivel több mint egy évét. Ez alatt az idő alatt megismerhetjük a szűkebb és tágabb családot egyaránt, valamint a szomszédokat.

Kicsit olyan a könyv, mintha a Tüskevárat és egy Derald Durrell könyvet összegyúrtak volna, csak talán attól, hogy az ember felfedezni véli benne a saját gyerekkorát, ezáltal közelebbinek érzi magához azt a világot, amiben ő is élt, kicsit kedvesebb. Annyira bájos, kedves, végig mosolyogva olvastam, igazi felüdülést jelentett.

Valamikor ezer éve láttam a filmet is, ami nyilvánvalóan ez a könyv alapján készült, de mint mindig, a könyv százszor jobb. :)
Egyetlenegy fura dolog volt nekem a könyvben, méghozzá az, hogy aki írja a naplót, annak a neve egyetlen egyszer hangzik el, hogy Laci. Nekem egyértelmű volt, hogy ő fiú, de ha jobban belegondolok az is csak közvetve derült ki.

Annyira aranyos!!!
Inkább a szülő szempontjából tudom nézni a történetet és szeretnék ilyen lenni. Elfogadó, belenyugvó, következetes, vicces. Hagyni, hogy a gyerek minél több élményt megéljen és ha kell a saját kárán tanuljon. Tetszett az a megjegyzés, hogy a szülő sose mondja: „én megmondtam”

Több Bálint Ágnes könyvet kell olvasnom.

10,20,30….és még nem tudom hány éves korosztály felejthetetlen, szórakoztató, vidám könyve, ami a Faragó család és gyerekbarátai életében történik, és naplóban nyer megörökítést. Én is „Faragó” gyerek voltam, talán kevesebb izgalommal, élménnyel, de most is inkább azt választanám, a mai gyerekek gépesített játékai helyett! Bár az idő halad, fejlődünk, és nincs megállás…csak a könyv fékezz le az olvasása alatt. A film szintén nagyon nagy élmény számomra.

Hű, de jó volt elolvasni, nem is annyira maga miatt a könyv miatt, hanem a gyermekkori emlékek miatt, a konyhába behordott békák, a faládába tartott hernyó, a verébfiókánk, a rettenetes nagy tér, amit kitölthet a fantázia, nagymamánál nyaralás és a téli félhétkor felcsattanó villanylámpa, ami kiverte az ember szemét.

A Radó is megmondta, hogy ez a legjobb ifjúsági könyvek egyike.
Hangosan lehet nevetni olvasása közben, izgulni az egerekért, utálni Belviziéket és drukkolni Lacinak, hogy minden jó legyen.
Imádtam, imádom, s mindig imádni is fogom.
S ha olvasás közben elszalad az idő veletek, azért ne feledjétek el megsétáltatni néha a fikuszt! :)

Jaj, ez most nagyon kellett nekem! 150 oldalnyi felhőtlen gyerekkor! Annyira magamra ismertem, és egy csomó gyerekkori emlék jutott eszembe, és ezek a könyvvel együtt nagyon kellemes napot okoztak. A címmel viszont nem értek egyet. Nem is szeleburdiak! Csak elevenek. De hát annak a gyereknek, aki nem eleven, aki nem gyűjt tücsköt-bogarat, nem akar kiásni egy csontvázat, nem fészkeli be magát a disznóólba, nem kezd el kifőzni egy darab nyúlbőrt, nem játszik sarkkutatósat, nem nevel fel egy lopótököt, nem gyömöszöl be egy sporttáskába egy padlóvázát és nem rendez be egy múzeumot a padláson, annak visszavonhatatlanul elveszik a gyerekkora. Laci és Radó, amikor nyolcvan év múlva elolvassák a naplójukat, elégedettek lehetnek majd, hogy nekik igazi gyerekkoruk volt. Talán nem felejtenek el addig sem egy kicsit gyerekek maradni.