Hajónapló (Szeleburdi család 2.) 94% 181 csillagozás

Mikor gyerekkoromban olvastam, azt gondoltam, hogy ez a Faragó meg a Radó ezek milyen nagyfiúk és milyen önállóak, hogy egyedül nyaralnak a Ramónán!
Most meg azt gondolom, hogy milyen cuki kisfiúk, és milyen ügyesen van egy fél falu mozgósítva, hogy vigyázzon rájuk.
Emellett ebben a könyvben állandóan esznek. Emiatt volt nálunk is a hétvégén túrógombóc.

Az egész történet csudi szívet melengető iromány volt. Két kisfiú egyedül vagy nem is annyira egyedül a Duna partján egy hajóroncson vakációzik. Csupa kaland és vigasság. Volt is bőven részük mindenben. Ezek jó gyerekek, semmi rosszon nem törik a fejüket.
A könyv erősen rádolgozik a szociális érzékenység fejlesztésére és nincs is ezzel semmi baj, én egy kicsit kevesebbel is beértem volna.
De a hangulata elvarázsolja az embert egy boldog gyermekkorba, egy csodás pénztárca kímélő nyaralásba.
A fiamnak mindkét része kötelező olvasmány. Nem bánta, hogy előre felolvastam, így minden ismeretlen dolgot együtt tudtunk kikutatni, mondjuk abból az előző részben több volt, de legalább így nem lesz belőle nehéz jó jegyet kapni.
Köszi Anya! :)

Igazi, nyugis, retró vakációs regény. Tele van értékekkel, és szeretettel, meg családdal, és barátokkal. Az első részből úgy emlékeztem, hogy Faragó és Radó kis bajkeverők, de itt inkább talpraesett, jólelkű kis fickóknak tűntek. A mai ifjúságnak ez meglehetősen lassú folyású történet lehet, de azért remélem, még most is olvassák, mert érdemes.

A Szeleburdi családban megismert Faragó família kalandjai folytatódnak – ezúttal a nyári szünidőben, bár a megelőző időszakból is kapunk egy jókora szeletet, ennek köszönhetően pedig számos vidám, kacagással teli percet. (A megfilmesítésre is került mozaikkészítés például leírva is óriási.) A hangsúly aztán az idő előrehaladtával ezúttal szinte végig a gyerekeken (főleg Lacin és személyes kedvencemen, Radón) van már, akik a Ramóna fedélzetén töltik mindennapjaikat megfejelve a végtelenül aranyos Dédikével és az időnként fel-felbukkanó Dávid családdal, de többször is felbukkan Zsiga, a fuvaros, a mókából pedig a szülők és nagyszülők sem maradnak ki. (Igaz, én az apukát kicsit hiányoltam, Laci valamiért végig csak az anyukát emlegeti. Kár érte, komikus helyzetek teremtésében egyszerűen az élen járt.)

A filmes verzióval ellentétben itt és most bátran ki merem jelenteni, hogy a könyv sokkal, de sokkal jobb. Sőt egyenesen több is, bár vannak elemek, amik a képernyőn jobban átjönnek és hát a hipergazdag, rongyrázós Belvízi família ebből a könyvből nagyon hiányzott. Legalábbis nekem, mert hát a filmet simán elviszik a hátukon – Balázs Péter komédiázására én minden mennyiségben vevő vagyok. Szóval most kivételesen a regényre szavazok, ami azt illeti: igazi könnyed, laza és gördülékeny nyári olvasmány, amiből csak úgy árad a hamisítatlan gyermeki jókedv és önfeledt szórakozás hangulata. Radó mellett a kedvenceim egyértelműen az állatok voltak, nélkülük úgy tűnik, ez a brigád elképzelhetetlen…

Aranyos, szórakoztató gyerekkönyv. Jó volt kikapcsolódni és pár órát vakációzni a Ramóna fedélzetén. Kicsit irigyeltem a srácokat, hogy milyen könnyen tudtak nyitni idegenek felé, és barátságot kialakítani velük.

Érdekes nyaraláson vehetünk részt egy nem megszokott környezetben egy öreg hajón. Sikerült a felnőtteket is megnyerni az ügynek, mindenki támogatta a gyerekeket a maga módján. Volt aki a leköltözésben segített, vagy az étkezésben, kinek mi volt birtokában. A szülők, rokonok, barátok részére rendeztek egy összejövetelt saját főzéssel, terítéssel, díszítéssel. Annyira jó volt a Duna partján a levegő, környezet, táj, hogy még Dédike is lábra állt a hoszas lakásban üldögélés után és végre megélénkült, volt miért összeszednie erejét és nekiindulni. Még a napok óta székhez kikötött kutyust is sikerült szükségleteinek megfelelő mozgáshoz juttatni.
Nagyon sikeres volt a nyári szünet és még a felnőtteket is sikerült rávenni az összetartásra, egymás támogatására.
Imádtam, hogy ennyire közvetlenek voltak az emberek egymással vagy akár idegenekkel.
Érdemes volt elolvasni a Szeleburdi család folytatását. Inkább tizenéveseknek ajánlom akik még most próbálgatják magukat az önállóság felé.

A Szeleburdi család nekem mindig nagy kedvenc volt filmen, mindkét részt szerettem és szeretem ma is. Olvasni most olvastam előszőr, ami csak annyiban rossz, hogy még mindig nagyon meg tud lepni, mennyire el tudnak térni a könyvtől egy-egy megfilmesítés során. Ez egy picit csalódás, főleg azért, mert nem volt jó a sorrendem, előbb kellett volna olvasnom. A könyv mindig több, többet tud adni, ahogy most is. A Faragó család kalandjai folytatódnak, nem is akárhogyan. Azért írtóra jó lehetett egy ilyen gyerekkor.

Eredetileg öt csillagot szándékoztam adni rá, de most feltűntek olyan dolgok, amik fölött régen szemet hunytam. Elsősorban Kópé sanyarú sorsára gondolok, ami teljesen felháborított, meg Dédikével is elég furán bánt a kiégett családja, akik egészen rohamos pálforduláson estek át a nyaralás hatására. De legalább minden szép és jó lett, éljenek a boldog kutyák.
Amikor kicsi voltam, nagyon menőnek tűnt, hogy a két fiú egyedül nyaralt egy hajón, de most inkább az nyűgözött le, hogy mindenki hogy összefogott az érdekükben. Nagyon aranyos volt, hogy egy fél falunyi ember támogatta őket a háttérből. Másrészről viszont fura, hogy a szülők simán elengedték a gyerekeiket egy hajóroncsra, ahol bármilyen baltás gyilkos/pedofil szabad prédának tekintheti őket, de ezt írjuk a lazaság meg a jóhiszeműség számlájára. Gyerekkoromban úgyis csak annyi jött le belőle, hogy milyen szuper lehet a Ramóna.
Az illusztráció egyáltalán nem tetszett, utálom az ilyen típusú képeket, de maga a történet aranyos, és igazi vakációs hangulata van. Nem hiába olvastam el olyan sokszor, szeretem az ilyen kedves, nyári könyveket. És még mindig Radó a kedvencem. :)

borító + ill.: 5
tartalom: 5
stílus: 5
szereplők: 5
élmény: 5
mondanivaló: 4

Igazi régimódi, nyári történet. Annyira jó volt figyelni ezeket a gyerekeket, hogy mindenben találtak valami érdekeset. Nem nyavalyogtak, hogy nekik derogál a kisebbekkel játszani például. Jószívűek, és olyan könnyen barátkoznak meg ismeretlenekkel, hogy az elképesztő! Társaságukban mindenki jól érzi magát. A naplón többször hangosan felnevettem. Narrátorunk teljesen hitelesen leírta a Duna- holtágat, szinte ott érezhettük magunkat Ramónán. Még Mohács is meg lett említve, ami a szívemet megmelengette. A szereplők nem voltak idealizálva, mindenkinek volt hibája, de fejlődött, változott is a szereplőgárda ezen a mozgalmas nyáron.

Túl tökéletes volt, mindenki szuper kedves és aranyos, segítőkész stb. Persze egy ifjúsági könyv lehet ilyen, de nekem felnőttfejjel ez most nagyon észrevehető volt.
Kedves kis nyári történet ez amúgy két fiúról, akik némi segítséggel az egész nyarat egy hajóroncson töltenek el mindenféle kalanddal fűszerezve. És hogy mennyit esznek! Túrógombócot akarok! :)