Frakk ​és a foci (Frakk 2.) 93 csillagozás

Bálint Ágnes: Frakk és a foci

Frakk, a macskák réme művelődni akar, ezért addig rágja Károly bácsi fülét, míg az beíratja a kutyaiskolába. Ugyanakkor addig rágja Irma néni fülét, míg megkapja a hőn áhított szép, piros pöttyös labdát. Igen ám, de Károly bácsi már öreg mind a kutyaiskolához, mind a labdázáshoz, ezért roppant megörül, mikor a szomszéd kisfiú átvállalja mindezen feladatokat.

Eredeti megjelenés éve: 1979

Tagok ajánlása: 6 éves kortól

Tartalomjegyzék

>!
Móra, Budapest, 2018
126 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631196955 · Illusztrálta: Várnai György
>!
Móra, Budapest, 2011
126 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631189001 · Illusztrálta: Várnai György
>!
Móra, Budapest, 2006
126 oldal · ISBN: 9631182177 · Illusztrálta: Várnai György

5 további kiadás


Enciklopédia 16


Kedvencelte 6

Most olvassa 5

Várólistára tette 6

Kívánságlistára tette 11


Kiemelt értékelések

nicosia P>!
Bálint Ágnes: Frakk és a foci

Frakk egyszerűen telitalálat. Hiába több a szöveg mint a kép a mesék érdekesek, a szövegek humorosak, Bálint Ágnes mindig remekül eltalálja az arányokat. A gyerekkoromat végigkísérte ez a vizsla a két gonoszdi maccsal, nosztalgiából olvastam újra, de felnőttkorban is abszolút élvezetesek a mesék.

Kkatja P>!
Bálint Ágnes: Frakk és a foci

Egyik legkevesebb gyermekkori olvasmányom, muszáj volt feleleveníteni az élményt… És még mindig nagyon szeretem. Nagyon szépen és olyan kis pikírt humorral irt Bálint Ágnes, hogy végig kell kuncogni a mindennapi párharcokat az öt főszereplő között. Kedvencem nekem is a Nyesőolló díszdobozban és az Egér pongyolában.

1 hozzászólás
Csoszi>!
Bálint Ágnes: Frakk és a foci

Gyermekeim nagy kedvence volt a könyv. Sokszor kellett esténként olvasnom Frakk, Szerénke, Lukrécia, Károly bácsi és Irma néni kacagtató történeteit. Kicsit sajnálom, hogy elmúltak azok az idők, bár az igazat megvallva, amikor már vagy huszadjára olvastam, a könyökömön jött ki. Most csak úgy, önszorgalom kezdtem neki, és szinte az újdonság erejével hatott. Sokat nevettem kedvenc vizslánk és a macskák örökös háborúskodásán. Mindegyik történet nagyon tetszett. Nem tudok köztük különbséget tenni.

konyvolvaso >!
Bálint Ágnes: Frakk és a foci

Bálint Ágnes egyik ismert sorozata a Frakk. Viccelődnek, élcelődnek egymással a cicák és a vizsla. Károly bácsi kedvence Frakk a vizsla, Irma nénié, Szerénke és Lukrécia. Igaz, hogy Frakk szívesen focizna de nem talál maguk közül partnert, még szerencse, hogy a szomszéd fiú beszáll.Nagyon szeretem ezt a történetet és ajánlom minden kutya és macskakedvelőnek.

dagikám>!
Bálint Ágnes: Frakk és a foci

Nem tudok betelni a kutyákkal,jöhet minden mennyiségben. Gyerekként nagyon sokszor néztem ezt a mesét a tv-ben. Aranyos történet volt, ahogy a macskák mindig borsot törtek Frakk orra alá. Néha annyira szeretném ha az én két kiskutyám is értené amit mondok,és fordítva.

mandris>!
Bálint Ágnes: Frakk és a foci

Bálint Ágnessel még nem nyúltunk mellé. Egy könyvtári kiárusításon csaptunk le erre a könyvre, és jó döntés volt beszerezni. Ezek a történetek ugyan kicsit hosszabbak, mint Mazsola történetei, de még éppen megfelelők lehetnek a fiúknak, akár már most. Sajnos a könyvtári könyvek ezúttal háttérbe szorították Frakkot és a macskákat, és ezért csak önszorgalomból olvastam el, hogy lássam, mire számíthatok, de előbb-utóbb ez is biztos sorra kerül nálunk.

cippo I>!
Bálint Ágnes: Frakk és a foci

Mivel velünk, mmacskááákkal nem lehet focizni, mert ááállítólag túl lustááák vagyunk hozzááá, legalább a kötelező szakirodalmat tanulmááányoztam.

1 hozzászólás
Lady_L>!
Bálint Ágnes: Frakk és a foci

Még egy klasszikus, ami mindenkinek tetszik, felnőttnek és gyereknek, minek ide értékelés, tudjátok magatoktól is, hogy nagyon jó! Külön szórakozás felolvasáskor utánozni Szerénke és Lukrécia rajzfilmhangját. De legalább megpróbálni:)
Néha az volt az érzésem, ebben a részben az állatok inkább gyerekek, kicsit más, mint az első, de amíg lehet rajta nevetni, addig teljesen mindegy, mennyire irreális. Igényes szöveg, aranyos történetek, de talán túl kevés rajz, mert ezeken még én is elmélázgattam, nem csak a hat évesem:)

pikkupilvi P>!
Bálint Ágnes: Frakk és a foci

Nagyon szeretem Bálint Ágnes meséit, és remélem, ezt a rajongást tovább fogom tudni adni a jövőbeni gyerekemnek.

eeszter>!
Bálint Ágnes: Frakk és a foci

Nagyon személyes élmény köt ennek a könyvnek az olvasásához. spoiler Szuper olvasmány, esti meséknek is tökéletesek a fejezetek.


Népszerű idézetek

Belle_Maundrell>!

– Mondd, és Frakk szereti a narancsot meg a fügét? – kérdezte álmosan. – Mert ugye tudod, hogy Télapó ilyesmivel szokta megtömni a gyerekek cipőjét?
– Mit gondolsz, mért ülünk itt? – förmedt rá Lukrécia.
Szerénke elmerengett.
– Igazán nem is tudom.
Lukrécia felsóhajtott, és így felelt:
– Azért ülünk itt, hogy Télapót eligazítsuk. Mi vagyunk az Éjszakai Diszpécser Szolgálat.
Szerénke zavartan nézett rá.
– Miféle disz… pö…
– Diszpécser Szolgálat. Mi intézkedünk, hogy mi hová kerüljön.
– De én nem tudom… én nem tudok intézkedni!

119-120. oldal, XI. Mit hoz a Télapó? (Móra, 2002)

Kapcsolódó szócikkek: füge · narancs
Belle_Maundrell>!

– Okos cica vagy te, Lukrécia, ha nem is jársz kutyaiskolába.
Lukrécia hűvösen hárította el a bizalmaskodást:
– Ebek puszijára nem tartok igényt!

24. oldal, II. Kutyaiskola (Móra, 2002)

Kapcsolódó szócikkek: kutya · macska
Belle_Maundrell>!

– Közeleg a tél – állapította meg Irma néni, mikor egy reggel varjúkárogást hallott.

74. oldal, VII. Majd mi megmutatjuk! (Móra, 2002)

Kapcsolódó szócikkek: tél · varjú
Belle_Maundrell>!

– Tessék csak felbontani nekem egy doboz szardíniát! A jó tanács fejében.
– És ha nem válik be a tanácsod? Akkor kárba vész a szardínia.
Lukrécia megbotránkozva nézett rá.
– Már hogy veszne kárba, mikor megeszem!

100. oldal, IX. A falkatárs (Móra, 2002)

Kapcsolódó szócikkek: szardínia
Belle_Maundrell>!

Késő ősszel a nappalok egyre rövidültek, gyakran esett az eső. A macskák egész nap ásítoztak, alhatnékjuk volt.
– A medve is alszik télen – példálóztak. – A borz is, a sün is, nem szólva a kígyókról meg a békákról.
– Én volnék a legboldogabb – mondta Károly bácsi –, ha téli álomra vonulnátok, beásnátok magatokat a földbe jó mélyen, és csak tavasszal kerülnétek elő.

93. oldal, IX. A falkatárs (Móra, 2002)

Belle_Maundrell>!

Frakk a tornácon sütkérezett. Egyszer csak finom pecsenyeszag csapta meg az orrát. Felnézett, de csak Irma néni mutatóujját látta az orra előtt, annak volt sültkaraj-szaga.
– Ó, ez az ennivaló kezecske! – lelkendezett Frakk, és annyi szeretettel, odaadással csókolta meg a dorgálásra emelt kezet, hogy Irma néni ellágyult.

8. oldal, I. Lajcsika (Móra, 2002)

Belle_Maundrell>!

A mérkőzés döntetlenre állt, a hangulat izzott, mint a parázs, mikor váratlanul – és mint rendesen, a legrosszabbkor – felcsattant odaát az anyai hang:
– Lajcsika! Azonnal gyere leckét írni!
– Mindjáááárt! – húzta volna a kisfiú az időt. Mamája azonban könyörtelennek mutatkozott.
– Nem mindjárt, hanem most! Értetted?
Az ég mintha beborult volna, a virágok úgy piroslottak, mint megannyi vérző szív. Lajcsika, aki az imént még fürgén szökdécselt, amint lépni akart, lábában egyszerre ólomsúlyt érzett.
– Mi lesz? – csattant a mama. – Még mindig nem vagy itt?
– Ilyen az élet! – nézett Frakk őszinte részvéttel a hazafelé vánszorgó kisfiú után. – Az egyik percben még örülünk, hej, haj, a másikban meg már lesújt ránk a sors keze.

36-37. oldal, III. Egy tollseprű tündöklése (Móra, 2002)

Belle_Maundrell>!

Lajcsika megcélozta Lukrécia fekete farkát, és lőtt. Nem talált.
– Ne csüggedj! – vigasztalta Frakk. – Most célozz a fehérre, azt könnyebb eltalálni.
Csakugyan könnyebb volt! Lajcsika gondos célzás után eltalálta Szerénke farkát. Szerénke álmából hirtelen ébredve jajdult egyet, és leesett.
– Lelőtted a fácánkakast! – ujjongott Frakk, és már éppen oda akart rohanni Szerénkéhez, hogy mint jó kövér vadászzsákmányt, Lajcsikának apportírozza, mikor Lukrécia felsikoltott:
– Gyilkosok! Haramiák! Pokolfajzatjai! Mit műveltetek már megint?! Megállhatok, úgyis megmondlak benneteket!
Árulkodásra nem volt szükség. Szerénke úgy sivalkodott, hogy a két öreg egymás papucsára taposva rohant ki a tornácra.

57. oldal, V. Itt az ősz! (Móra, 2002)

Belle_Maundrell>!

Egyszer csak valami kísérteties fehérség jelent meg az ágak között.
– Mi… mi az? – riadt meg Károly bácsi.
– Bekötötték az orromat – jött a hang a fehérség mögül.
– Az orrodat? De hiszen akkor nem érzel szagokat! Hogyan fogod megtalálni a nyesőollómat?
Frakk megsértődött.
– Még hogy én nem érzek szagokat? Tessék kipróbálni!
– Jó – mondta Károly bácsi. – Hunyd le a szemedet! – és Frakk orra elé tartotta ázott kalapját. Frakk szimatolt a kötésen át, majd csodálkozva szólt.
– Honnan került ide ez a lábtörlő?
– Lábtörlő az orrod! – mondta Károly bácsi mérgesen.
Frakk bebugyolált orra közelebb nyomult a kalaphoz. Újabb szimatolás.
– Tudom már, mi ez! – jelentette örömmel. – Zokni! Mosásra érett zokni.

69-70. oldal, VI. Nyesőolló díszdobozban (Móra, 2002)

Szigno P>!

Ott a tyúkudvar, tele szebbnél szebb tarka tollakkal. Igaz, hogy a tollakat egyelőre még hordják, de annyi baj legyen!

31. oldal


A sorozat következő kötete

Frakk sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Timo Parvela: Miú és Vau nagy kalandja
Bella Swift: A kiskutya, aki rénszarvas akart lenni
Philip Reeve: Sen és a száguldó szán
Nagy László Krisztián: Az erdei focibajnokság
Lázár Ervin: A Négyszögletű Kerek Erdő
Annie M. G. Schmidt: Macskák társasága
Békés Pál: A Félőlény
Lázár Ervin: Bab Berci kalandjai
Janikovszky Éva: Égigérő fű
M. Kácsor Zoltán: Utazás Dínómdánomba