Balikáné Bognár Mária (szerk.) · Szegő Szilvia (szerk.) · Radnóti Éva (szerk.)

Regionális ​fejlődés Európában és Magyarországon 0 csillagozás

Balikáné Bognár Mária – Radnóti Éva – Szegő Szilvia (szerk.): Regionális fejlődés Európában és Magyarországon

A ​Miniszterelnöki Hivatal Stratégiai Elemző Központjának kezdeményezésére és gondozásában elindított Stratégiai Füzetek sorozat azokban a főbb társadalmi-gazdasági kérdésekben kíván gondolat- és cselekvésébresztő értékeléseket adni, melyek a kormány gazdaságstratégiai döntéseit segíthetik. Szilárd meggyőződésünk, hogy az Európai Unióhoz való érdemi csatlakozásunkból és a tartós, kiegyensúlyozott növekedés biztosításából adódó társadalmi-gazdasági követelmények teljesítése stratégiai súlypontok képzését igényli. Az általunk fontosnak tartott súlypontokat szeretnénk e sorozat keretében mikro- és makrogazdasági szempontból elemezni, s a szükséges változtatásokra javaslatokat megfogalmazni. A sorozat megjelentetését most tartjuk időszerűnek. A rendszerváltás tíz évének társadalmi-gazdasági eseményeiből, a globalizációs folyamatok Magyarországot is érintő hatásainak elemzéséből ugyanis már levonhatók azok a következtetések és kialakíthatók azok a megalapozott gondolatok, javaslatok,… (tovább)

A művek szerzői: Lengyel Imre, Pálné Kovács Ilona, Beluszky Pál, Barta Györgyi, Rechnitzer János, Horváth Gyula

Tartalomjegyzék


Kívánságlistára tette 2


Hasonló könyvek címkék alapján

Ságvári Bence – Dessewffy Tibor: A kreatív gazdaságról
Tomka Béla: A jóléti állam Európában és Magyarországon
Bíró Szabolcs: Ötvenezer lándzsa
Réti László: Falak mögött
Bán Mór: A Hadak Villáma
Barak Dávid: Elásott igazság
Bächer Iván: Kószáló
Kondor Vilmos: Budapest novemberben
Abafi-Aigner Lajos: Magyarország lepkéi
Terei György – Nováki Gyula – Mráv Zsolt – Feld István – Sárközy Sebestyén: Fejér megye várai az őskortól a kuruc korig