A ​torcellói Krisztus 3 csillagozás

Balázs József: A torcellói Krisztus

A szerző regénytrilógiájának harmadik darabja most jelenik meg először könyv formában, a „Fábián Bálint találkozása Istennel” és a „Magyarok” után teljessé téve három nemzedék történetét.

>!
Széphalom Könyvműhely, Budapest, 2005
196 oldal · ISBN: 963748602X

Most olvassa 1

Várólistára tette 3

Kívánságlistára tette 1


Kiemelt értékelések

Piintyő>!
Balázs József: A torcellói Krisztus

Na, azt hiszem, erről a legnehezebb írni. Nagyon összetett. Élet és halál kérdéseiről elmélkedős, beszélgetős könyv. Ráadásul nemcsak a hetvenes években játszódik, de felidéződik benne Krisztus keresztre feszítése, s ennek kapcsán egy képzelt beszélgetés Krisztus és egy, a végrehajtásban közreműködő katona között.
Ebben a kötetben mindhárom generáció (nagyapa, apa, fiú) néhány képviselője főbb szerephez jut, de mindannyian ezekkel a kérdésekkel foglalkoznak: Mért élünk, ha meg kell halnunk, mért halunk meg, ha megszülettünk. Mikor, hogyan lehetünk szabadok. A Krisztus által adott válasz is….. kicsit többet vártam.
Kicsit zavaros nekem az a rész, mikor Kristóf az öreg Kászonival járva találkozik Krisztussal és négy követőjével,s beszédbe elegyednek. Egyrészt az, hogy Krisztus elismeri, hogy Isten fia, máskor azt mondja, csak kitaláltatok engem.

Szomorú regények, nincs bennük egy pislákoló, előremutató fény sem…

Akiba2 P>!
Balázs József: A torcellói Krisztus

Mindig is szerettem a családregényeket. A torcellói krisztus-ban a késő szocializmusra, amit még én is megéltem gyermekkoromban, jellemző élethelyzetek, sorsok olvasmányos stílusban kerülnek elő.


Hasonló könyvek címkék alapján

Békés Pál: Csikágó
Rejtő Jenő (P. Howard): Az elátkozott part / A három testőr Afrikában
Sánta Ferenc: Az ötödik pecsét
Konrád György: Elutazás és hazatérés
Szabó Magda: Pilátus
Gion Nándor: Latroknak is játszott
Gergely Ágnes: Őrizetlenek
Gárdonyi Géza: Az öreg tekintetes
Gárdonyi Géza: Mai csodák
Oravecz Imre: Ondrok gödre