Utazásaimban egy cél vezetett: ember voltomra akartam ráeszmélni. De most gyökeret akarok ereszteni Erdély talajában.
A rög alatt 3 csillagozás

Eredeti megjelenés éve: 1936
A következő kiadói sorozatban jelent meg: Székely könyvtár Hargita
Várólistára tette 2
Kívánságlistára tette 3

Kiemelt értékelések


Hát… elég furcsa. Egy unitárius lelkész, aki fontosnak tartja a vallást, a vallásosságot, de nem hisz a feltámadásban és a túlvilági életben. Dán feleségének köszönhetően, és utazásainak a nagyvilágban, széles ismeretei vannak a „népnevelésről” és Népfőiskolát, igazit, hoz létre Erdélyben. Erről szól a könyv. Az ő egész életéről. Érdekes lehetne, sőt tanulni is lehet belőle, de annyi feleslegességet ír le, hogy unalmassá, érdektelenné teszi az olvasót.
Egy hozzáértő szerkesztő sokat segíthetne a könyvön.


Egy lelkész története, aki Amerikából hazatérve, nagyon beteg lesz, de szerencsésen kigyógyul, nagyon akar élni. Menyasszonya utána jön, így közös életük lesz Erdélyben. A közösség életét, nehézségeit, összefogásukat valamint saját életük nehézségeit is bemutatja.
Hogyan próbálnak segíteni, a magyar és román kevert falunak, hogyan hozzák közelebb a két nemzetséget egymáshoz ebben a kényszerű helyzetben. Nekem túl sok benne a vallás, nem igazán kerültünk közel egymáshoz.
Népszerű idézetek




Arra az alkalomra meghívtuk a románságot is a kirándulásunkra, de nyilvánvalóvá vált, hogy a két nemzet még nem felejtett és nem tanult eleget ahhoz, hogy bornál és táncnál megmaradhasson. Egy ilyen kis faluban, mint amekkora Mészkő, amelynek háromötöde román és kétötöde magyar, olyan erősek a nemzeti ellentétek, hogy azokat a legjobb szándékkal is nehéz legyőzni.
33. oldal




A mindenségi élet törvényei a falu mellett döntenek.
A magánosan élő ember nem teljes ember, mert hiányoznak mellőle a társak, akik éppen olyan szerves részei az életnek, mint saját gondolatai.
A nagy városok viszont elzárják őt attól, aminek ölelésében kellene élnie: a földtől, a vizektől, az erdőktől és az erdő állataitól.
A nagyváros bezárja az embert az embercsordába. Egyebet sem lát és hall az ember, csak embert, és embernek munkáját. Az emberről beszél minden körülötte: a házak, az ucák, a villámhárítók. Az ember kiszakította magát a mindenség öleléséből.
12. oldal




Nincs nagyobb bűn: a jövőt, a mi elképzeléseink szerint, formává kényszeríteni; megállítani, megmerevíteni próbálni az emberi fejlődést. Ellenkezőleg: a gyermek, az új nemzedék lelkének fejledezését ügyeljük az új kijelentésre várók boldog örömével. Az emberiség a gyermek lábaival lépik egyet előre. Jaj annak, aki a gyermek lábait lebéklyózni akarja!
134. oldal
Hasonló könyvek címkék alapján
- Wass Albert: Kard és kasza 92% ·
Összehasonlítás - Tamási Áron: Ragyog egy csillag 88% ·
Összehasonlítás - Ráduly János: Hozzád fohászkodom imában ·
Összehasonlítás - Böjte Csaba: Hiszek a szeretet végső győzelmében 93% ·
Összehasonlítás - Mirk László (szerk.): 101 vers és ének Csíksomlyóról ·
Összehasonlítás - Szilágyi Domokos: Kényszerleszállás 96% ·
Összehasonlítás - Szilágyi István: Kő hull apadó kútba 92% ·
Összehasonlítás - Karácsony Benő: Napos oldal 92% ·
Összehasonlítás - Szilágyi Domokos: Élnem adjatok 94% ·
Összehasonlítás - Böjte Csaba: A szeretet gyógyszer, nem jutalom 91% ·
Összehasonlítás