Torockó ​és környéke régi képeslapokon 2. 0 csillagozás

Balázs D. Attila: Torockó és környéke régi képeslapokon 2.

Erdély legszebb fekvésű településének múltjába röpít minket ez a történelmi album. És korántsem csak múltat idéz, de hűen bizonyítja, hogy Torockó akár már a századfordulón megkaphatta volna a világörökségi címet, aminek most még csak az előszobájában várakozik. A sorozat Duna Napon bemutatott új kötetében teljesen friss képanyaggal találkozhatunk, a szerző pedig ismét könnyen szóra bírta ezeket a ritka felvételeket. A képes levelezőlapokon megelevenedik a régi Torockó páratlan magyar építészeti öröksége és gazdag népi hagyománya is, több képen pedig be lettek azonosítva az egykori gazdag bányaváros jeles családjainak tagjai is. Még a tudós unitárius püspök, Kriza János utódai is feltűnnek egy különösen ritka felvételen. Ez a kötet rejti az egyetlen ismert régi torockói panorámaképeslapot is, ami a környéket uraló sziklakolosszust, a több kilométer hosszú Székelykőt és az alatta elterülő magyar világot tárja elénk 1909-ből.

>!
Magánkiadás, Budapest, 2018
48 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786150021911

Kívánságlistára tette 2


Hasonló könyvek címkék alapján

Csepreghy András – Csepreghy Henrik: Képeslapon üzen a múlt
Imreh Barna: Alsórákos története
Göncz József – Bognár Béla: Szép Erdélyünk történelmi képeslapokon
Lugosi Lugo László: Tükörképek
Kiss Péter – Molnár István Géza – Tóth László (szerk.): Képeslapok és fotók a 20. századi Egerről
Bicsok Zoltán – Orbán Zsolt: „Isten segedelmével udvaromat megépítettem…”
Lisztóczky László – Tóth László (szerk.): Eger régi képeslapokon
Tóth László: A régmúlt képei Eger történetéből
Gyurgyák János – Környei Anikó – Saly Noémi (szerk.): Élet a régi Magyarországon
Boros Péter: Szilvásvárad régi képeslapokon