Balázs Béla (szerk.)

Kísértet-históriák 5 csillagozás

Idegen írók novellái
Balázs Béla (szerk.): Kísértet-históriák Balázs Béla (szerk.): Kísértet-históriák

Ennek a könyvnek nincsen fülszövege.

A művek szerzői: August Strindberg, Nyikolaj Vasziljevics Gogol, Prosper Mérimée, Edgar Allan Poe, Johann Wolfgang Goethe, Edward Bulwer-Lytton, Pu Szung-ling

Tartalomjegyzék

>!
Kner, Gyoma, 1992
200 oldal · keménytáblás · ISBN: 9637774068 · Fordította: Balázs Béla · Illusztrálta: Divéky József
>!
Kner, Gyoma, 1917
200 oldal · keménytáblás · Fordította: Balázs Béla · Illusztrálta: Divéky József

Most olvassa 1

Várólistára tette 6

Kívánságlistára tette 10


Kiemelt értékelések

>!
Timár_Krisztina ISP
Balázs Béla (szerk.): Kísértet-históriák

Klasszikus elbeszélések, százéves fordításban. :) Hiánypótló kötet, örülök, hogy újranyomták, és még jobban örülök, hogy 50 Ft-ért megkaptam. A cím némiképp félrevezető (hogy ne mondjam: olvasócsalogatónak való), nem minden novella kísértettörténet, csak van közte olyan is.
Sokféle történet, sokféle kultúrából. Látszik, hogy Balázs Béla a világ minden tájáról akart válogatni, és hogy konkrét koncepcióval illesztett egymás mellé bizonyos történeteket, úgyhogy érdemes sorrendben olvasni őket.

„A kísértetek háza” inkább fantasztikus elbeszélés, mint kísértethistória (és igen érzékenyen érintett, hogy rövidítve került a kötetbe!!! itt olvasható a teljes verzió), a maga módján akár sci-fi is lehetne, ufók nélkül (mármint a teljes verzió).
„Az énekesnő barátja” a kötet legnagyobb meglepetése, nem is gondoltam volna, hogy Goethe ilyet is tudott. Anekdotikus-csevegő rémtörténet egy olyan szerelmi viszonyról, amelyben az is furcsa, hogy kétszáz éve egyáltalán létezhetett ilyen, nemhogy az a hangnem, amelyben elhangzik. Mintha a világon a legmegszokottabb dolog lenne, amiről szó van.
A „Ligeia” alaptörténete önmagában ma már nem lenne ijesztő, de ahogy az elbeszélő felfogja és elbeszéli, attól a hideg lel. Hasonló történetet mesél el „A bíró” (amely egyébként nem „kínai mese”, hanem Pu Szung-ling novellája), csak a félelmet kapcsolja ki belőle, amitől egészen furcsa lesz az európai szemnek, jó ötlet volt beletenni.
„A 'Carnatic'” az első voltaképpeni kísértettörténet a kötetben, nem is tetszett, egyszerűen nem tudtam mit kezdeni vele. A „Baalschem ítélete” annál inkább, megvolt a maga bűvös-szürreális-felnőttmesés hangulata.
A „XI. Károly látomása” megint nem kísértetekről szól: a racionalitás és irracionalitás igen sajátos keveréke (szigorúan jegyzőkönyvbe foglalt és tanúk által hitelesített csoda) Swedenborg hazájából.
A „Wij, a szellemek fejedelme” viszont tiszta irracionalitás és ukrán népi rémtörténet, amelyet nem biztos, hogy szeretnék sötét éjszaka a konyhatűzhely mellett hallgatni, avatott mesemondó szájából több mint hatásos lehet. De közben humoros is, ahogy Gogolhoz illik, és nagyon pontosan bemutatja a kort meg a közösséget, minden rokon- és ellenszenves vonásaival együtt.
„Az üldözött” igazából nem novella, hanem önéletrajz-részlet, de éppen azért megdöbbentő. A hétköznapokban tapasztalt kísértetiesség nagyon pontos rajza ez, amelyből kiderül, hogy a legmegszokottabb mozdulat vagy zaj is lehet ijesztő, ellenben a folyamatos rémülethez is hozzá lehet szokni egy idő után. (Csak az ebből adódó kialvatlansághoz nem. Vele érzek.) Szintén nem olvasandó sötét éjszaka egyedül.

A fordítás nagyon XX. század eleji, de ez engem ugyan nem zavart. Némelyik szövegnek még jól is áll ez az ódon stílus. Szóval aki szereti a klasszikus fantasztikus történeteket, és nem riad vissza a kevéssé ismert szavak használatától, annak nagyon ajánlom ezt a kötetet.

>!
Ákos_Tóth IP
Balázs Béla (szerk.): Kísértet-históriák

Antik kísértethistóriák kapcsán szerintem három fontosabb tényezőt érdemes kiemelni, ami felkeltheti az olvasó érdeklődését, majd később a mű értékelésében (mármint nem a Molyon, hanem általában) is meghatározó lehet:
– érdekli-e a mai befogadót a korszak, melynek olvasói az adott írás eredeti célközönségét jelentették?
– kiváltja-e a mű a kívánt hatást 100+ év elteltével is?
– ennyi idő alatt a szórakoztató célzattal íródott szöveg átalakult-e „klasszikus” irodalommá?
Ezek alapján próbáltam magam is feldolgozni ezt a kötetet, mely egyébként többszörösen is nosztalgikus érzéseket kelt: egyrészt a benne szereplő szövegek nagy része már az első megjelenés idején sem volt kortárs, másrészt a gyűjtemény eredetije éppen most százéves. Márpedig az új változat nem is egyszerűen csak újrakiadás, hanem lendületből reprodukció, szedésében, elrendezésében, képi világában – minden tekintetben az eredeti, 1917-ben megjelent könyv tökéletes másolata.

A legelső benyomásom az volt, hogy a korhűség bizony némileg rontott a történetek élvezhetőségén. Száz éve egészen máshogy olvasott és beszélt a magyar, és az ingerküszöb átlépéséhez is elég volt jóval kevesebb izgalom, misztikum és rejtély. Kézenfekvő tehát, hogy némelyik darab félelmetes nem lesz, unalmas viszont igen.* Az ijesztgetést is el lehet felejteni, olyannyira, hogy már maga a Balázs-féle előszó is próbál a kísértettörténet műfaja mögött valami komolyabb tanulságot meglátni, és a gondolatai, bár a régies stílus miatt zavarosnak tűnnek, valójában állnak ma is. Ez a keresett mögöttes tartalom sok esetben elő is jön: a Chassidim legendában például érdekes felfedezni az elhalálozott szerettek elengedésének üzenetét, az élet szükségszerű folytatásának tényét.

Maguk az írások egyébként többségükben tetszettek, bár erre befolyással voltak a saját előismereteim is: Mérimée-t nagyon szeretem, ezért aztán a XI. Károly látomásának külön figyelmet szenteltem, miközben volt rá példa, hogy a körülöttem lévő zavaró tényezők egyszerűen elterelték a gondolataimat, és egyik-másik elbeszélésen csak átszaladtam – de Mérimée továbbra is csodálatos, sokkal könnyebben és jobban csúszott, mint a többi szöveg. Hasonlóképpen irodalmi panteonba kívánkozik Gogol kisregénye, az első és egyetlen olyan darab, ami humorosra is sikerült. Ez a két munka számomra önjogán vált kedvenccé, nem osztott, nem szorzott megítélésükben, hogy milyen zsánerben íródtak. Rajtuk kívül a Chassidim legenda, A kísértetek háza (bár sztorija valóban túlmutat egy kísértethistórián), a Kínai mese, és A „Carnatic” tetszett a legjobban. A Részlet Strindberg önéletrajzából a sor végére érve már túl átlagosnak, szimplának tűnt, Goethe és Poe művei pedig különösebben nem fogtak meg, valószínűleg azért, mert éppen ezeknél sikerült kizuhannom a könyv világából (bár jegyzem meg, Poe valahogy pontosan olyan kiszámíthatónak és sablonosnak tűnt, mint anno A fekete macska novelláit olvasva).

A fent felsorolt szempontok alapján szerencsétlen módon nem tudom eldönteni, mit gondoljak a kötetről: voltak benne nagyon tetszetős, átlagos, és bizony az idő vasfoga által rojtosra rágott darabok is. Azért egy próbát minden érdeklődő tehet vele, mert a csalódás igazából kizárt, bárki megtalálhatja benne a kedvére való alkotót – a kiadvány vintage hangulata pedig önmagában megérne egy pótcsillagot.

*Bár mindig mondom, és most sem tágítok: csodálatos élmény lehet, ha a mai, vad és intenzív ingerekkel telezsúfolt hétköznapjainkban az ember agya és elméje eléggé visszalassul ahhoz, hogy tényleg felzaklassa egy ilyen történet.

>!
Kner, Gyoma, 1992
200 oldal · keménytáblás · ISBN: 9637774068 · Fordította: Balázs Béla · Illusztrálta: Divéky József
>!
Noro
Balázs Béla (szerk.): Kísértet-históriák

Hasonló címmel elég sok válogatás jelent már meg, ennek azonban az a külön érdekessége, hogy egy 99 éves megjelenés reprodukciója. Nem csak a fordítás tükrözi a XX. század elejének stílusát, de még a szerkesztői előszó is arról árulkodik, hogyan látták a korai fantasztikumot egy évszázaddal ezelőtt a magyar olvasók.
A könyvet elsősorban Gogol: Wij, a szellemek fejedelme c. kisregénye miatt olvastam. Ez az 1835-ös írás nem csak az egyik legkorábbi szépirodalmi vámpírtörténet, de ha azt nézzük, milyen kritikusak az olvasók Polidori Vámpírjával szemben, akkor talán a legelső, amelyet még ma is érdemes kézbe venni. Szórakoztatóan dolgozza fel az ukrán folklór természetfeletti oldalát, miközben emberi főhősein keresztül humorosan ábrázolja a kozákok életét is.
Legalább ilyen érdekes Edward Bulwer-Lytton, egy viktoriánus bestseller-író novellája, A kísértetek háza. Ez a történet a gótikusokat messze túlhaladó módon ötvözi a fantasztikus elemeket az áltudományos magyarázatokkal, és akár a mai science-fantasy ősének is tekinthető.
A rövidebb írások közül a Bíró a kínai, a Baalschem ítélete pedig a zsidó folklórba enged bepillantást, mindkettő szórakoztató olvasmány. Akárcsak a „Carnatic” c. tengerész-történet, bár ez utóbbi nem különösebben eredeti.
Goethe és Poe beválogatott írásaiban ellenben csalódtam. Az előbbi egy átlagos kis ujjgyakorlat, tipikus kísértethistória, utóbbit pedig túlírt, kínosan romantikus elégia.

>!
anesz P
Balázs Béla (szerk.): Kísértet-históriák

Szerintem érdemes volt elolvasni a kötetet. A borzongató történeteket kiemelik az illusztrációk is.
A kínai mesét és Poe novelláját már ismertem, azokkal most nem foglalkozom.
Nekem kiemelkedett a Carnatic története, amely egy sarkkörön ragadt kísértethajó története. Eleve ezek a hajós történetek rejtélyesek, de Mordtmann érdekesen is meséli el. Az első novella, a Kísértetek háza is érdekes, izgalmas. Szinte krimiszerűen vezet végig a megoldásig Bulwer.
Goethétől meglepett a kísértethistória, bár jobban belegondolva a Faustban is van elég természetfölötti. A német történet, a Baalschem ítélete kissé furcsa volt, nem szokványos befejezéssel. XI. Károly látomása nagyon misztikus és kis történelmet is tanulhattam belőle. A skandináv történelmet illetően úgyis sok a hiányosságom. Gogol története pedig egy következetes vonalvezetésű boszorkánytörténet. Végül Strindberg önéletírása… hát, ennek az írónak a megítélésével mindig nagy bajban voltam. Ez most sem változott.


Hasonló könyvek címkék alapján

Bálint Aladár (szerk.): Éjfél / Kísértethistóriák
Cserna György (szerk.): Kísértethistóriák
Pirkadatra várva
H. P. Lovecraft: Howard Phillips Lovecraft összes művei III.
Guy de Maupassant: Szörnyszülöttek anyja
Alekszej Tolsztoj – G. A. Becquer – Jakumo Kojszumi: A vurdalak család / A kísértethegy / Mimi-Nasi Hojcsi legendája
Amelia B. Edwards – Norman Macleod – Honoré de Balzac – Oscar Wilde – Prosper Mérimée: Rettegés
Sárközy Bence (szerk.): Düledék palota
Vic Parker (szerk.): Klasszikus rémtörténetek
Koppány Márton (szerk.): Angolszász rémtörténetek