Halálesztétika 2 csillagozás

A mese paradoxonja. — Hol volt, hol nem volt… A mese azt is tudja, ami nem volt.
A mesében nincsen nemértés.

A mese paradoxonja. – Hol volt, hol nem volt… A mese azt is tudja, ami nem volt. A mesében nincsen nemértés. Mi a mese?
    Igaz, hogy a bennünket környékező és fogva tartó realitásnak elveszi a kegyetlen buta egyetlenségét és valami esetlegesnek érezteti, ami mögött más is lehet és ki tudja, mi van? Mégpedig avval, hogy a valótlannak is realitásízt tud adni a hitével. Lebegő festett függönyökké lesz a világ, melyek minden pillanatban szétválhatnak és elébünk tárul valami más, egészen más. Az ember azt hihetné, hogy a mese a metafizikai ösztön legerősebb kifejezése.
    Pedig hát nincs immanensebb a mesénél. A mese nem vágyik, nem néz kifelé. Nem megy egy irányban és nem is ér semminek se a végére. Belül marad és avval játszik kaleidoszkópjátékot, ami van.
    A mesének nincs határa és azért nincs benne a határtalan; semmit sem akar megérteni és ezért nincs, amit ne értene.
    Az óperenciás tengerének túlsó partja is van és nem egyetlen sziget, ami körülvesz. A mese öntudatlanság.
    A transzcendencia érzése egy nincstovább érzése, de éppen ezt nem ismeri a mese. A népnek nincs regénye, novellája, csak anekdotája, meséje és mondája van.

41. oldal

Boldogságok és életértékek azok, melyeknek mély tudatára ébredünk a fájdalomban.

30. oldal

Születésünktől fogván halunk és halá­lunkig születünk, és nem távoli partok a halál partjai, hanem minden jelenünket szorosan ölelik. Rembrandt. Az éjszakában fellobbanó víziók, melyeket nyaldos a sötétség. Mintha csak egy pillanatig tarthatna, mert abban az egy pillanatban sugározza ki az egész életet…

Vagy Schopenhauernek volna igaza, mondván: a fájdalom világít be legjobban az élet természetébe?
    Én azt hiszem azért, mert az öröm öntudatlanság, a fájdalom öntudat.

29. oldal

Schopenhauernek volna igaza, mondván: a fájdalom világít be legjobban az élet természetébe? Én azt hiszem azért, mert az öröm öntudatlanság, a fájdalom öntudat…

És jelenésnek, látomásnak lát mindent…

Csak a művészetben élek. Az életben csak emlékezem rá.

46. oldal

Abban a tragédiában pedig, melyben a hős meg is hal, kétszer vonódik meg a határ. Az élet formája a halál és az ellentmondás kontúrjában lesz teljes egyszerre. Ezért transzcendensen legjelentősebb műfaj a tragédia, legintenzívebben jelenti az egészet, koronája a művészetnek. Ezért volt valamikor tudatosan vallásos szimbolikus ceremónia.

     Az életnek nincsen jelenérzése. Hogyan is lehetne az életem öntudatának, a természetbeli öntudatnak jelenérzése, mikor emlékeken ébred? Minél intenzívebben élek, annál kevésbé eszmélhetek rá egyidejűleg és az öntudatom csak utóíz. Ez a cselekvő élet félöntudatlansága és a cselekvőnek, vivőrönek örök melankóliája.
     Csak a művészetben van jelenérzés és ezért csak benne közvetlen, tiszta öntudat. Ez a művészet nagy megváltása.
[…]
    Az életben nincsen jelenérzés. Az emlékek szaporodó és változó képsora szüli az öntudatot, azért az maga is változó, vibráló és mindig homályos.

45. oldal