Ha most megkérdezed tőlem, hogy milyen volt, mit mondjak? Hát rossz is volt, meg gyakran jó is. Néha féltem, amikor nem is kellett volna, és néha fájt, amit csináltak. Szereztem új barátokat, és sok-sok új dolgot láttam. Nagyon érdekes volt az egész! Képzeld, kórházban voltam!\ Ezt a könyvet egy doktor néni írta, hogy megismerd, milyen a kórház, mi történik ott veled. Ha majd felolvassák neked, nézegesd a képeket, és gyógyulj meg hamar.
Képzeld, kórházban voltam! 24 csillagozás

Eredeti megjelenés éve: 1982
Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?
Kedvencelte 3
Várólistára tette 1
Kívánságlistára tette 5

Kiemelt értékelések


A maga nemében kedves könyv, bár manapság elavult. Szerencsére nyitott kórházi rendszer van már (legalábbis gyerek vonalon), a szülők zömével a gyerekük mellet vannak, és kicsit másként is zajlanak a dolgok.
Vannak hibái!! Az a sok vizsgálat minek, egy mandulakivételhez? Az rendben van, hogy be szeretett volna mindent mutatni az írónő, de akkor miért nem tette ezt más-más gyerkőcön. Kicsit zavaró lehet a kis olvasónak, és akár ijesztő is!!
Nekem is ötévesen vették ki a manduláimat (1981-ben). Emlékszem, hogy bizony keserű, és rossz ízű volt az éter, amit jó mélyen be kellett lélegezni!!
Sajnos emlékszem a fájdalomra is, ami műtét után gyötört. Alig tudtam nyelni. Azt sem felejtem el, hogy ráhúztam három napot a szokásos bent léti időre, mert sikeresen belázasodtam!! Pedig nem sírtam, de nem ám!! A könnyek csak akkor öntötték el a szemeim, amikor szüleim 10 nap után (úgy, hogy nem is látogathattak) értem jöttek.
Bocs az emlékezős kitérésért!!
Tetszett, hogy interaktív a könyv, és nem csak olvasásra, hanem játékra, rajzolásra, emlékezésre hívja a gyerekeket.
Az eddigi értékeléseket olvasva, nem értem, miért gondolják kisfiúnak a főszereplőt. Egyértelműen lányról van szó!! Csak rövid hajú!! Na és??


Tök jó könyv, elmagyarázza rengeteg színes képpel, hogy milyen a kórház, az eszközöket, a vizsgáló helyiségeket, tényleg nagyon részletes , hogy nem kell félni, és csomó feladat / kérdés van minden oldalon egy (pl. ki a doki nénid), és ahogy nézem, szorgosan meg is csináltam jópárat belőle. Huh hát.. na a negatívumok:
1) kórház szaga van a könyvnek
2) eszembe jutott mikor kicsiként sokszor benn kellett legyek hülye kivizsgálásokon
Azért haza hoztam ám saját gyűjteménybe, ha már megleltem a padláson


Flow élmény ("nembíromletenni" érzés): 5
Stílus (írói): 2
Ötlet (eredetiség): 4
Tartalom (mondanivaló): 5
Hitelesség (könyv világának átélhetősége): 4
Érzelmek (ábrázolása): 3
Izgalom: 2
Érdekes kis mű ez a képeskönyv. Gyerekeknek, gyerekekhez szól; fő célja, hogy megnyugtassa őket a kórházi tartózkodással kapcsolatban, ha netán oda kerülnének. Kellőképpen informatív, pontosan leírja, mi minden és miért történik valakivel, ha kórházba kerül. Igyekszik a kórházi vizsgálatokat és körülményeket minél érthetőbben és a legkevésbé ijesztően bemutatni. Olvasás közben pedig mi, felnőtt szülők alaposan elcsodálkozhatunk azon, hogy mindössze 30 évvel ezelőtt mennyivel több időt töltöttek az intézményben a betegek. Egy banális mandulaműtéttel egy egész hetet kórházban tölteni ma már szinte hihetetlennek tűnik, pedig ez volt a ’80-as évek magyar valósága. Vajon jobb-e ebből a szempontból a mai helyzet, amikor egyetlen nap után kiraknak szinte mindenkit, akárhogyan is érzi magát? Nem is annyira egyértelmű…


A könyvet a megjelenése után nem sokkal kaptam meg, pont a történetben is említett mandulaműtét elött. Sok-sok év után most elővettem egy kihíváshoz, és miközben olvastam, láttam, hogy anno én is bejelölgettem piros ponttal a benne szereplő feladatokra a válaszokat, így azt is eszembe jutatta a könyv, hogy kaptam még akkor a szüleimtől egy piros orvosi táskát is, amikor műtét után bejöttek látogatóba hozzám a kórházba.
A 80-as években kedves kis könyv volt az akkori gyerekeknek, és sokan megkaptuk akkoriban, de ahogy más is írta: eljárt felette az idő. A mai gyerekek már nem ilyen szellemben, és körülmények között nevelkednek, más a kórházi ellátás is, így nekik ez a könyv nem sokat jelentene, de nekem megvan a nosztalgiafaktora..


Jesszus, mégis mi baja lehetett a kisfiúnak, hogy ennyiféle vizsgálatot elvégeztek rajta?:D
Komolyra fordítva, korából adódóan is, valóban kissé megkopott a könyv. Már másként mennek a dolgok. Valamelyest.
Most saját tapasztalat, ugyanis kórházban én is voltam. Igaz nem gyerekként, hanem 25 évesen, sőt ott lettem 25 :(
No, vigye fene, ilyen is volt…:)
S megyek is még vissza. Konkrétan holnap.
Mondom benyalom előtte ezt a könyvet :) Jut eszembe, ez legalább pozitívuma a kórháznak: lehet ott olvasni.
A könyv egyébként igyekszik számba venni az összes eshetőséget, ami várhat egy kis lurkóra. Ha van ebéd, ha nincs; ha jön anyuka-apuka, ha nem; s persze a különféle vizsgálatok teljes sora.
Ha anyuka ezt olvassa (olvastatja) gyermekének/gyermekével biztosan önt némi lelkierőt a kicsibe. No, nem is kell annyira félni a kórháztól…:)
Népszerű idézetek
Ezt a könyvet itt említik
Hasonló könyvek címkék alapján
- Bartos Erika – Adamasky Szilvia – Maléth Anikó – Kelen Kata – Böcskei Virág: Új élet, új mosoly ·
Összehasonlítás - Hermann Marika: Polli a Czeizel Intézetben ·
Összehasonlítás - Bodor Attila: A tél menyasszonya 96% ·
Összehasonlítás - Berg Judit: Doktor Maszat 95% ·
Összehasonlítás - Marék Veronika: Boribon beteg 94% ·
Összehasonlítás - Doris Rübel: Mindjárt meggyógyulok 100% ·
Összehasonlítás - Tóth Krisztina: Gatyát fel! 93% ·
Összehasonlítás - Katie Daynes: Nézd meg, mi az a baci! 95% ·
Összehasonlítás - Tóth Krisztina: Anyát megoperálták 93% ·
Összehasonlítás - Liane Schneider: Bori beteg 96% ·
Összehasonlítás