A ​pösze nyuszi és más történetek (Mesék örökmozgóknak 2.) 76% 29 csillagozás

Újabb gyerekszívató mesegyűjtemény. Bizonytalan vagy rossz idő esetére tökéletes fárasztás a kölköknek, bár még mindig csak a Nagy csinálta rendesen végig, a Kicsi (4 évhez közelítve) hamar elunta. Egy rövid szünettel olvastuk, a Nagynak maradt energiája (de neki focibajnokság után is marad, szóval…). Az első történet helyes volt, a többiben kissé erőltetett volt a tanulság, és persze a mozgásos feladatoknak továbbra is alárendelődik a szöveg.

Megint szigorúan mozgás nélkül olvasva. Talán a kakasos mese az egyetlen, ahol a sok ugrálás nem szakítja fel a mese szövetét és vágja félbe a meséket. Dacosan ülve-fekve hallgatva sem éreztem, hogy igazán magával ragadóak lennének a történetek. A legelsőnél pedig a sok szóismétlés kifejezetten irritáló volt, annyira kilógott a lóláb. Pedig az ötlet jó, de ha mozgásos, akkor nekünk még mindig Kalimpa a befutó (muhaha).

A történet négy kedves mesét tartalmaz, amelyek közül leginkább az első kettő, tehát „A pösze nyuszi” és „A civakodó medvebocsok” tetszett. Mindegyik aranyos a maga módján, de számomra ez a kettő volt a legjobb.

Az illusztrációk szintén remekül sikerültek, de a 41. oldal macskáját egy cseppet félelmetesnek és furcsának találom.

Ötletes, hogy „A pösze nyuszi” című részben a törött fogakat hófehér kagylóhéjjal pótolják az állatkák, ilyent sem hallottam még.

Jól sikerült, vidám mesék gyűjteménye, amelyet jó szívvel ajánlok minden kisgyermekes családnak!

A mesék nem olyan nagy durranások, kivéve az utolsó, az nálunk nagyon betalált, de ez az ötlet, hogy a mese közben mozgassuk meg a kicsiket, nekem és a kislányomnak is, nagyon tetszik. A rajzok is helyesek!

Az előző rész után nem ért meglepetésként, hogy minden mese előtt található egy rövid leírás, hogyan kell hallgatni, illetve olvasni. Egyes szavak különböző színekkel ki vannak emelve, s mikor a gyerekek meghallják, akkor valamilyen teendőjük van. Például körbe kell szaladni a széket vagy tapsolni kell. A mesék tanulságosak, érdekesek. A rajzok pedig még szerethetőbbé teszik a könyvet. Valóban örökmozgóknak való.

Négy aranyos mese várja kis olvasóit. Egyik jobb, mint a másik. Tetszett a pösze nyuszis, a hazudós kisegérkék története, de kakas tábornok se volt kutya :) Jókat lehet mulatni egy-egy vicces mondaton.
Jó az elgondolás, hogy a mesék elején mire figyeljenek a gyerekek, és a hallott szóhoz fűződő mozgást végezzék el, DE bennem felmerül így a mese megértésének, élvezetének lehetősége, kérdése. Értem én, hogy megosztott figyelem, sőt figyelemfejlesztés, de…én hagynám csak „simán” a mese varázsát.

A négy ugráltató-játékos meséből az első tetszett csak igazán. Azon viszont együtt kacagott, ugrált nagymama és unoka. A medvés és egeres is elment de ott már kezdett kicsit átmenni kedvesből negatív irányba a mesélés. Az utolsó, kakas tábornokos mese kifejezetten undok. Oké, katonás, értem és a kiskatonákkal így kell bánni. Az arcukba kell kiabálni azt, hogy puhányok és ettől aztán majd jól összekapják magukat és lelkesen gyakorolják a törpejárást. Sajnálom, hogy gyerekkönyvbe ilyen mentalitás kerül. Kedvesebb, vicces körítéssel nagyon jó ovis játék válna ebből a meséből is. Pozitívuma is van azért ennek a fejezetnek is. Mégpedig a tanulság, miszerint az önjelölt dirigálók ellen össze lehet fogni és elzavarni őket jó messzire. A baromfiudvarban sikerült…

Értem én a könyv lényegét, de most vagy mesélünk (ami közbe amúgy sem kell vigyázzba ülni!), vagy tornázunk. Látom, akik gyereken próbálták ki ezt a módszert, sikere volt. Most már csak arra lennék kíváncsi, hogy a történet is megragadt-e a lurkók pici fejében? Mert szerintem a sok mozgás elveszi a figyelmet a cselekményszálról, és a mondanivalóról. Magára a szövegre/szavakra nyilván figyelnek, hogy tudják mikor kell ugrálni, futni, megpördülni, vagy éppen tapsolni. Amúgy a mesék nem voltak rosszak, az első kimondottan tetszett ezzel a félreértéssel. De pont maga az első volt az a mese is, amiben legjobban irritált a rengeteg szóismétlés, mely a mozgásra késztető kifejezésekből adódott. A mackós és egeres mesénél tetszett a tanulság, de az utolsó mesét egyáltalán nem tudtam értékelni. Nem láttam a körítő szövegnek sok értelmét és szükségét ahhoz, hogy a gyerekek körbe-körbe fussanak az udvarban/nappaliban, időnként parancsszóra meg megállva, leguggolva haladva, vagy ugrálva. Az illusztrációk aranyosak voltak, kivéve a mackókat. Azok nekem nem jöttek be.

Az alapötlet mindenkinek nagyon tetszett: interaktív mese, ami ebben az esetben azt jelenti, ha megfelelő szó elhangzik, a hallgatóságnak csinálnia kell valamilyen gyakorlatot, vagy ha ülve hallgatjuk valamilyen kézmozdulatot. Az első mese nagyon tetszett mindenkinek, azóta is gyakran ismételjük „Nem ecet, hanem ecet!” (Aki elolvassa a pösze nyuszi meséjét, majd rájön a turpisságra) Még a macis is tetszett, mert az aktivizáló szóból sok volt, nagyon kellett figyelni. A másik kettő viszont nekem elég erőltetett oktató mese jellegű volt. Ezért csak 4 csillag.

Megszerettem a grafikákat és különösen a címadó mesét. Tetszik a koncepció és viccesnek találom a kis meséket. Szórakoztatva tanítják a gyerekeket. :)