A ​pösze nyuszi és más történetek 79% 38 csillagozás

Megint szigorúan mozgás nélkül olvasva. Talán a kakasos mese az egyetlen, ahol a sok ugrálás nem szakítja fel a mese szövetét és vágja félbe a meséket. Dacosan ülve-fekve hallgatva sem éreztem, hogy igazán magával ragadóak lennének a történetek. A legelsőnél pedig a sok szóismétlés kifejezetten irritáló volt, annyira kilógott a lóláb. Pedig az ötlet jó, de ha mozgásos, akkor nekünk még mindig Kalimpa a befutó (muhaha).

A történet négy kedves mesét tartalmaz, amelyek közül leginkább az első kettő, tehát „A pösze nyuszi” és „A civakodó medvebocsok” tetszett. Mindegyik aranyos a maga módján, de számomra ez a kettő volt a legjobb.

Az illusztrációk szintén remekül sikerültek, de a 41. oldal macskáját egy cseppet félelmetesnek és furcsának találom.

Ötletes, hogy „A pösze nyuszi” című részben a törött fogakat hófehér kagylóhéjjal pótolják az állatkák, ilyent sem hallottam még.

Jól sikerült, vidám mesék gyűjteménye, amelyet jó szívvel ajánlok minden kisgyermekes családnak!

A mesék nem olyan nagy durranások, kivéve az utolsó, az nálunk nagyon betalált, de ez az ötlet, hogy a mese közben mozgassuk meg a kicsiket, nekem és a kislányomnak is, nagyon tetszik. A rajzok is helyesek!

Nem ismertem eddig ezt a sorozatot, Mesék örökmozgóknak , a könyvtárosunk ajánlotta.
A kiadás igényes, szépen illusztrált.A könyv kisméretű és kemény borítós, így a kisebb gyerekek kezébe is odaadhatjuk.
4 mesét találunk a kötetben, a pösze Húsvéti nyusziról, Civakodó medvebocsokrol, hazudós egerekről és egy bátor kiskutyáról.
Különleges ezekben a mesékben, hogy találunk előttük mozgásos feladatokat , amiket bizonyos szavakat meghallva kell teljesíteni.
A mese ezek nélkül is olvasható, de nálunk külön élvezték és jókat kuncogtak rajta a gyerekek.
Emellett beszélgetésre is inspirálnak, amit én külön szeretek és fontosnak tartok a mesekönyvekben.
Olvashatunk a segítőkészségről, arról, hogy a hazugság milyen bajt tud okozni, a bátorságról.
A 3 éves gyereket ugyanúgy lekötötte, mint a lassan 7 évest.

A pösze nyuszi a Mesék örökmozgóknak c. sorozat egyik darabja – nem tudom, mennyire segítség ez, hiszen egyik gyerekem sem volt olyan, aki nem tudott egy helyben megülni – így igazából el sem tudom képzelni, hogyan lehet másképp is mesélni, minthogy a gyerekek nem ülnek körülöttem és hallgatják a mesét.
Sajnáltam, ugyanakkor imádtam A pösze nyuszi történetét – felfrissíti egy kicsit a húsvéti tojáshoz kapcsolódó nyuszis legendát; húsvéti nyuszikánk csak félig szerencsés szerzet, mert bár harkály doktor pótolja a kitörött fogat, és elindul a a reszelő keresésére, de bizony megfeledkezik róla, . spoiler
Hát, a második történet, A civakodó medvebocsok nem igazán pörgette fel a fantáziámat, mindenesetre el tudom képzelni, milyen lehet, ha három majd' egykorú kisgyerek visong-zajong-akaratoskodik az étkező asztalnál és mindig mást követelőzik, mint ami az asztalra kerül. Jó 'gyógyszer' ill. megoldásféle lehet ez az anyukának, hátha még engedelmesen meg is fogadják a gyerekek. Viszont egész jó kis mozgásos feladatnak ígérkezik egy ovis mesedélelőtt idején.
A két hazudós kisegér c. történetre az elején igen haragudtam, de aztán átgondoltam és megváltoztattam a véleményemet, és mégis fontos példaolvasmánynak tartom. Nagyon utálom a hazug embereket – most úgy érzem, ez a legbecstelenebb emberi tulajdonság hazugnak lenni. Idegesítő a két kisegér Iszkiri és Incifinc története, hajmeresztően tudnak hazudni, mintha könyvből olvasnák. Banális a megoldás, emiatt is vacilláltam, hogy említsem, vagy sem – mégis okulásképpen felolvasnám időnként, hogy minél kevesebb hazudó ember legyen, és talán ezt azzal lehet elkezdeni, ha egyre kevesebb a hazudós, másokat félrevezető gyerek. (?)
A Kakas tábornok és a bátor kiskutya nekem szinte semmit nem adott – gyakorlatilag szóismétlések halmaza, fejetlenség, zűrzavar a baromfiudvarban közvetítődik benne; nem igazán értettem a mondanivalót. Bár a megoldás vitathatatlan, hogy Buksi kutya érdeme, aki képviselte a szárnyasok érdekeit és megvédte őket a kakas önkénye elől.Hát, nem tudom, mennyire mese ez, főleg nem tudom, mennyire szól gyerekekhez. Valójában nem tudom azt sem eldönteni, kinek?
Összességében nem túl sokra értékelem ezt a könyvet. Van ebben a kategóriában jobb is.

2022.03.29.
Ma Húsvéttal kapcsolatos foglalkozást tartottam integráltan nem nevelhető sajátos nevelési igényű gyerekeknek, melyhez – A pösze nyuszi történetét választottam – hát minden elismerésem, mert működött! Ezek a gyerekek nagy élvezettel és nagy nyitottsággal hallgatták és működtek közre a mesében.
Díjazták, hogy a nyuszi pöszeségét a beszédben is megmutattam – jókedvűen hallgatták és boldogan vettek részt a foglalkozáson. Örültem, hogy szerették a történetet, és örültem, hogy a mese tetszett nekik. Boldogság volt látni a gyerekeket. Ezért emelek az értékelésemen.

Az előző rész után nem ért meglepetésként, hogy minden mese előtt található egy rövid leírás, hogyan kell hallgatni, illetve olvasni. Egyes szavak különböző színekkel ki vannak emelve, s mikor a gyerekek meghallják, akkor valamilyen teendőjük van. Például körbe kell szaladni a széket vagy tapsolni kell. A mesék tanulságosak, érdekesek. A rajzok pedig még szerethetőbbé teszik a könyvet. Valóban örökmozgóknak való.

A négy ugráltató-játékos meséből az első tetszett csak igazán. Azon viszont együtt kacagott, ugrált nagymama és unoka. A medvés és egeres is elment de ott már kezdett kicsit átmenni kedvesből negatív irányba a mesélés. Az utolsó, kakas tábornokos mese kifejezetten undok. Oké, katonás, értem és a kiskatonákkal így kell bánni. Az arcukba kell kiabálni azt, hogy puhányok és ettől aztán majd jól összekapják magukat és lelkesen gyakorolják a törpejárást. Sajnálom, hogy gyerekkönyvbe ilyen mentalitás kerül. Kedvesebb, vicces körítéssel nagyon jó ovis játék válna ebből a meséből is. Pozitívuma is van azért ennek a fejezetnek is. Mégpedig a tanulság, miszerint az önjelölt dirigálók ellen össze lehet fogni és elzavarni őket jó messzire. A baromfiudvarban sikerült…

Négy aranyos mese várja kis olvasóit. Egyik jobb, mint a másik. Tetszett a pösze nyuszis, a hazudós kisegérkék története, de kakas tábornok se volt kutya :) Jókat lehet mulatni egy-egy vicces mondaton.
Jó az elgondolás, hogy a mesék elején mire figyeljenek a gyerekek, és a hallott szóhoz fűződő mozgást végezzék el, DE bennem felmerül így a mese megértésének, élvezetének lehetősége, kérdése. Értem én, hogy megosztott figyelem, sőt figyelemfejlesztés, de…én hagynám csak „simán” a mese varázsát.

Értem én a könyv lényegét, de most vagy mesélünk (ami közbe amúgy sem kell vigyázzba ülni!), vagy tornázunk. Látom, akik gyereken próbálták ki ezt a módszert, sikere volt. Most már csak arra lennék kíváncsi, hogy a történet is megragadt-e a lurkók pici fejében? Mert szerintem a sok mozgás elveszi a figyelmet a cselekményszálról, és a mondanivalóról. Magára a szövegre/szavakra nyilván figyelnek, hogy tudják mikor kell ugrálni, futni, megpördülni, vagy éppen tapsolni. Amúgy a mesék nem voltak rosszak, az első kimondottan tetszett ezzel a félreértéssel. De pont maga az első volt az a mese is, amiben legjobban irritált a rengeteg szóismétlés, mely a mozgásra késztető kifejezésekből adódott. A mackós és egeres mesénél tetszett a tanulság, de az utolsó mesét egyáltalán nem tudtam értékelni. Nem láttam a körítő szövegnek sok értelmét és szükségét ahhoz, hogy a gyerekek körbe-körbe fussanak az udvarban/nappaliban, időnként parancsszóra meg megállva, leguggolva haladva, vagy ugrálva. Az illusztrációk aranyosak voltak, kivéve a mackókat. Azok nekem nem jöttek be.

A négy meséből az első, címadó tetszett nekünk a legjobban. A fogatlan nyuszik úgy látszik nagyon cukik. De a többi is nagyon jó volt, jól megugráltatta a gyerekeket a Kakas kapitány is, még engem is, mert be kellett mutatnom a törzskörzést, térdemeléssel körbefutást…