Magatartások ​találkozója 0 csillagozás

Babits, Kosztolányi, Móricz
Balassa Péter: Magatartások találkozója

A negyedik kötet a szerző Babitsról, Kosztolányiról és Móriczról írott műveit, illetve azokat a reflexiókat tartalmazza, amelyek a róluk szóló munkáiról születtek. A kötet legérdekesebb része foglalkozik Móricz Zsigmond munkásságával. Élete utolsó időszakában Balassa elmélyült előtanulmányokat folytatott egy később megírandó, nagy műhöz. Alkotói munkája szerves részének tekintette pedagógiai tevékenységét, azt a termékeny, élő dialógust, amelyet egyetemi hallgatóival folytatott az őt megérintő témákról. Gondolatait, elképzeléseit mintegy próbának vetette alá és engedte alakulni abban a szemináriumsorozatban is, amelynek tapasztalatait és tanulságait azonban számunkra ő már sajnos nem összegezhette. Az itt olvasható Móricz-elemzések a szeminárium egykori résztvevői által (a jegyzetek alapján) rekonstruált szöveganalízisek, amelyek élővé teszik előttünk az így mégsem teljesen elveszett gondolatokat.

>!
Balassi, Budapest, 2007
210 oldal · ISBN: 9789635066995

Várólistára tette 1


Hasonló könyvek címkék alapján

Vezér Erzsébet: Ady Endre
Németh László: Homályból homályba
Pomogáts Béla (szerk.): Déry Tibor
Vasy Géza (szerk.): Sánta Ferenc
Rónay László: Kosztolányi Dezső
Czére Béla: Krúdy Gyula
Tüskés Tibor: Illyés Gyula
Kabdebó Lóránt: Szabó Lőrinc
Tófalvy Éva: Kazohiniától Atlantiszig
Kónya Judit: Szabó Magda